Petőfi Népe, 1966. május (21. évfolyam, 102-127. szám)
1966-05-24 / 121. szám
Megyei I. o. labdarúgó-eredmények ÉSZAKI CSOPORT K. Honvéd—Kiskőrösi MEDOSZ 4:3 (2:1) Kiskőrös. 3200 néző, játékvezető Szegedről. — Az I. félidőben kiegyensúlyozott mérkőzés, egyenlő ellenfelek küzdelme. A félidő közepén Markó szerezte meg a vezetést, amelyre a félidő utolsó perceiben Tormási és Zubreczki góljaival válaszolt a vendégcsapat. Fordulás után az erős kiskőrösi fölény ellenére is Nagy újabb gólt szerzett a Honvédnek. Paluska szépített. A 40. percben egy 11-es meg nem adása miatt a közönség betódult a pályára. A rendezőség gyorsan rendet csinált és tovább folytatták a játékot. A 41. percben Bohács biztosította a Honvéd győzelmét. Az utolsó percben még Paluskának sikerült szépíteni. Ifjúsági eredmény: 4:0 a KTE javára. K. Egyetértés—Kiskőrösi Honvéd 2:0 (1:0) Kecskemét. 300 néző. v.: Sári. — Végig fölényben1 játszott az Egyetértés és megérdemelten győzött a formájában visszaesett Honvéd ellen. Gl.: Kovács II. és Bakos. — Jók: Kovács II., Balia, illetve Horváth. Ifjúsági eredmény: 6:1 a K. ITSK javára. k. fémmunkás—k. mav 1:0 (0:0) Kecskemét. 300 néző. v.: Bür- gés. — Az I. félidőben a MÁV fölényét két kapufa jelezte. Szünet után kiegyenlített játék. A Fémmunkás Farkas I. góljával megszerezte a győzelmet. Jók: Gerőházi, Virág, Farkas I.. illetve Horváth (a mezőny legjobbja), Balanyi, Ö. Kovács. Ifjúsági eredmény 2:1 a K. Fémmunkás javára. K. Dózsa II.—Izsák 8:1 (6:1) Kecskemét. 2000 néző. v.: Kürtösi. — A Dózsa az I. félidőben lerohanta Izsákot. Szünet után már nem erőltették a játékot. — Gl.: Vékony. Szőczey 3—3, Ézsi 2. illetve Dómján öngól. — Ifjúsági eredmény 13:0 a K. Dózsa javára. Szabadszállási Honvéd— Kkhalasi Honvéd 3:1 (0:0) Kiskunhalas. 200 néző, v.: Ernszt. — Az I. félidő erős iramú mérkőzést hozott. Szünet után a vendégek jobban kihasználták a helyzeteket. Gl: Csiger 2, Gura. illetve Fenyvesi III. — Jók: Csiger, Teleki, Miklán, illetve Kovács (a mezőny legjobbja), Paska és Fenyvesi III. Az ifjúsági mérkőzést nem tudták lejátszani, mert a szabadszállásiak igazolásai nem voltak rendben. Lajosmizse—K. AKÖV 1:0 (1:0) Kerekegyháza, 200 néző, v.: Pénzes. — Igen kemény, helyenként durva mérkőzés. Gl. Oláh (11-esből). — Jók: Danics, Pál. illetve Kopasz. Ifjúsági eredmény 3:2 Lajosmisze jaTiszakécske—Kkfélegyházi Vasas 1:1 (1:0) Tisza kecske. 200 néző. v.: Szabó I. — Az I. félidőben Ti- szakécske volt a jobb szünet után a Vasas. Gl. Zoboki, illetve Kocsis. — Jók: a két. Zoboki és Szőke, illetve Kamasz, Makai, Csenki. Ifjúsági eredmény: 11:0 Félegyháza javára. Kkfélegyházi Honvéd— Dunavecse 4:2 (2:1) Kiskunfélegyháza, 50ő néző. —• A lelkes dunavecseiek csak nagy küzdelem után adták meg magukat. Ifjúsági eredmény: 3:0 a F. Honvéd javára. DÉLI CSOPORT Soltvadkert—Mélykút 7:1 (3:1) Soltvadkert, 600 néző, v.: Király I. — A helyi csapat sok jo helyzetet dolgozott ki és akár két számjegyű győzelmet is elérhetett volna. Gl. Fritmann, Keresztes, Tasnádi 2—2, Dob- szai I., illetve Bondor. Jók: Le- hóczki. Mészáros, Tasnádi, illetve Horváth és Bondor. Ifjúsági eredmény 7:0 Soltvadkert javára. Bácsalmás—Bácsbokod 4:2 (2:1) Bácsalmás. 400 néző. v.: Molnár. — A bokodi Mészáros szerezte meg a vezetést, Borcsik két perc múlva egyenlített, majd ugyanő lőtte a félidő végén a 2, gólt. Szünet után Borcsik megszerezte a mesterhármast, majd ősz lőtte a 4. gólt, A félidő közepén a bdkodiak szépítettek. Jók: Borcsik. Harnos, illetve Mészáros. Ifjúsági eredmény 4:0 Bácsalmás javára. Bajai Bácska Posztó—Katymár 1:0 (1:0) Bácsbokod. 100 néző. — Az I. félidőben egyenlő ellenfelek. A Bácska az utolsó percben Barta góljával megszerezte a vezetést. Szünet után meglepetésre Katymár került fölénybe, de a legbiztosabb helyzetek is kimaradtak. A félidő végén Bartát után- rúgásért. Nagyot (Katymár) feleselésért kiállították. Jók: Városi, Horváth, illetve Krékity (a mezőny legjobbja), Kócsó. Ifjúsági eredmény 12:0 Bácska javára. Hajós—Császártöltés 3:2 (1:0) Hajós, 700 néző, v.: ^Sólymos. — Közepes színvonalú mérkőzésen a két régi rivális kemény harcot folytatott. A 80. percben a hazaiak már 3:0-ra vezettek, amikor az előrehúzódó Lei két gyors góllal szépített. A hajósiak góljait Bohner. Settele és Gebl (öngól) lőtték. Jánoshalma—Kecel 1:0 (0:0) Kecel, 600 inéző, v.: Mihala. — Nagv iramú mérkőzést hozott a két csapat találkozója. A 2. pont sorsát egy vitatható ítélet döntötte el. Raffai szabályos becsúszó szerelése miatt a játékvezető a 16-osról közvetett szabadrúgást ítélt, amit Rendek értékesített a 85. percben. — Jók: Rendek, Bozók, illetve Lajkó és Raffai. Ifjúsági eredmény 0:0. Kiskunhalasi MÄV—Miske 2:0 (1:0) Miske. 300 néző. v.: Daubner. — Az I. félidőben a Miske egyenrangú ellenfél, szünet után a halasiak nagyobb tudása kidomborodott. Gl.: Tóth III. és Oláh. — Jók: Lévai. Tóth III., illetve Mácsai. Markó. — Ifjúsági eredmény: 3:1 Miske javára. Vaskút—Gara 0:0 Vaskút, 500 néző. v.: Molnár. — Végig sportszerű küzdelmet vívott a két csapat. A csatárok nem tudták áttörni a védelmi vonalaltat. — Ifjúsági eredmény 1:0 Gara javára. Holtversenyben első Portisch és HorS Míéhm volt a nagy fölény KECSKEMÉTI TE—TISZAFÖLDVÁR 2:2 (2:1) Tiszaföldvár, 500 néző, vezette : Barcsa. KTE: Vitkovics — Fekete II., Fekete I., Nagy, Diószegi, Pavlovics, Szabó, Tanács, Szappanos, B. Szabó, Barta. Edzó: Dombóvári Antal. A Tiszaföldvár kezdeti lendülete csakhamar alábbhagyott és a KTE mindjobban fölénybe került. A 21. percben Szabó a jobb szélen jó labdát kapott, bekanyarodott középre és hatalmas gólt lőtt. 1:0! — Tíz perces mezőnyjáték végén a hazaiak szögletet harcoltak ki. Vitkovics rosszult ütötte ki és a balösszekötő a lábak között a hálóba talált. 1:1! — A félidő többi részében a KTE rohamozott. Barta kapufáról visszapattanó labdáját Szappanos hanyattvetődve vágta a bal felső sarokba. 2:1! Szünet után még nyomasztóbb lett a KTE fölénye, A hazaiak alig jöttek át a félvonalon. Már a 3. percben bebiztosíthatta volna a KTE a győzelmet. B. Szabó faképnél hagyta a hazai védőket, s az ötösig ért, amikor hátulról elkaszálták. A játékvezető nem sípolt. A hazaiak a 43. percben a félvonalon szabadrúgáshoz jutottak. Vitkovics röviden öklözött és az egyik befutó csatár a 11-es tájékáról a hálóba lőtt. 2:2! Hiába volt nagy fölényben a KTE. az egygólos előny nem vezetés! A védelem egy megingása gólt eredményezett. — Jók: Nagy. Diószegi, Pavlovics, B. Szabó és Szappanos. Végre otthon is siker KALOCSAI VTSK—MAKÓI VASAS 1:0 (0:0) 700 néző, vezette: Kalocsa, 700 néző, Molnár. Kai. VTSK: Sáfrán — Kollár, Matos, Bálint, Vatai, Tóth, András, Bende. Sipos II., Okner, Boda. Edző: Hirmann Endre. Kezdés után a hazai csapat kezdeményezett többet. A 9. percben Bende ragyogó lövését a kapus csak nehezen tudta szögletre tolni. A VTSK támadott többet, de csatársoruk erőtlen játéka miatt a legjobb helyzetek is kimaradtak. A félidő végén megélénkült a játék. A 43. percben Sáfrán védett nagy szerencsével. Fordulás után nagy lendülettel támadott Kalocsa. A vendégcsapat alig tudott a felező vonalig' eljutni. Szórványos támadásaik nem jelentettek különösebb veszélyt a kalocsai kapura, de a 31. percben a leálló VTSK-védők mellett B. Kovács a mérkőzés legnagyobb helyzetét hagyta ki. Egyedül állt Sáfrán- nal szemben és a kapu fölé emelt. Már-rpár döntetlennek látszott a mérkőzés, amikor a 43. percben Bende kapura ívelt. A makói kapus röviden öklözött és a befutó Sipos II. mintegy 12 méterről megszerezte a győztes gólt. A kalocsai csatárok egész szezonra való helyzetet hagytak ki. — Jók: Bálint, Bende, Matos. V. Hort (Csehszlovákia) A Tóth László emlékverseny kilenc fordulós küzdelme vasárnap a döntő összecsapásokhoz érkezett el. Hort Csehszlovák nemzetközi nagymester a világossal játszó Szabó nagymesterrel szemben is kiharcolta a döntetlent, míg a Honfi Portisch játszma nagy küzdelem után az utóbbi győzelmével végződött. Az élen így holtversenyt hirdettek ki 6,5 ponttal. (Tehát nem Hort lett az első, mint azt a Népsport tévesen közölte. Sőt a Berger—Sonneborn számítás szerint Portisch győzött.) Bilek is döntetlenül végzett Padevszklvel szemben és így megtartotta 3. helyezését. Végeredmény: 1—2. (holtversenyben) Hort (Csehszlovákia) és Portisch (Magyarország), 3. Bilek István, 4. Pa- devszki (bolgár), 5. Szabó László, 6. Szimagin (szovjet), 7. Honfi. 8, Barcza, 9. Lengyel, 10. Pietzsch (NDK) Portisch Lajos Bilek István ló játék, kitűnő játékvezetés BAJAI MTE—PÉCSI ÉRCBÁNYÁSZ 1:0 (1:0) Baja, 800 néző, vezette: Molnár. Bajai MTE: Gyurkity — Bá- lity, Osztrogonácz, Viszmeg, Csongor, Gyulavári, Mándity, Kréméi-, Rizsányi, Márity, Borkő vies. Edző: Fekete Kovács Győző. Sokáig mezőnyjáték folyt. Á védelmek egyik oldalon sem voltak biztosak, de a csatárok nem használták ki a megingásokat, A 30. percben jobb oldali beadás után a vendégek kapusa Megérdemelt győzelem KKHALASI MEDOSZ—OROSHÁZI KINIZSI 2:0 (0:0) Kiskunhalas: Szalontai — Tóth II., Mészáros, Lipák, Mester, Dobszai II., Tóth I., Vanyiska. Csányi I., Jáger, Csermák II. Edző: Várhegyi Ferenc. Már az 1. perc végén Csányi nagy lövését védte az orosházi kapus. A 8. percben Jáger szöktette Csermákot, aki betört a kapu előterébe, de az orosházi védelem az utolsó pillanatban menteni tudott. Szünet után élénkebb lett a játék és az 5. percben ügyes •Jáger—Vanyiska adogatás végén Csányi kapásból nagy lövést eresztett a jobb alsó sarokba. 1:0! — A következő percben Jáger 25 méteres sarokra tartó labdáját a kapus nagy bravúrral tolta a léc fölé. A 8. percben Csányi lefejelte a labdát Jáger elé, aki a bal alsó sarokba talált. 2:0! — A gyors két gól ellenére a MEDOSZ volt érthetetlenül ideges, és nagy nyomás nehezedett a halasi kapura, de az eredmény már nem változott. A MEDOSZ támadásai eredményesebbek voltak, úgyhogy a két pontot megérdemelten tartotta otthon. Jók: Mészáros, Lipák, Csányi I„ Jáger, a 11-es táján ütötte le a labdát Rizsányi fejéről. A labda a 16-oson álló Borkovicshoz került. A csatár lekezelte, majd az üres kapu felé futó három pécsi hátvéd fölött a léc alá ívelt. 1:0!’A következő 5 percben két óriási helyzetet hagyott ki a bajai csapat. A második félidő első eseménye Gyurkity szép védése, majd Rizsányi 20 méteres szabadrúgása volt. Ezután Krémer középen kitört, de nyolc méterről a kapu fölé vágta a mérkőzés legnagyobb helyzetét. A 16. percben a kitörő Rizsányit a 16-oson belül lerántották, de csak közvetett szabadrúgás lett belőle. Ezután egy negyedórán át nagyon jól játszott az MTF. A vendégek gyakran percekig nem tudtak a játékba beavatkozni. A hazai támadásra.: egyetlen szépséghibája az volt, hogy a befejezések nem sikerültek. Jók: Csányi (a mezőny legjobbja), Gyurkity. Márity, Gyulavári, Rizsányi. BÉKÉSCSABAI VTSK— KALOCSAI HONVÉD 0:0 A mérkőzésről részletes beszámolót lapunk holnapi számában ködünk.