Petőfi Népe, 1966. május (21. évfolyam, 102-127. szám)
1966-05-19 / 117. szám
\ i »Wal 1966. május 19, csütörtök gfg&VSSM&&S5 NAPTAR 19€6. május 19, csütörtök Névnap: Ivó Napkelte: 4 óra 03 perc. Napnyugta: lö óra 19 perc. — A MEGYEI Könyvbarát Bizottság 23-án, hétfőn tartja ülését. Ezen az Ünnepi Könyvhét rendezvényeit, szervezését és a könyvbarát bizottságok ötéves tervének irányelveit vitatják meg. — ÁTADTAK rendeltetésének Jánoshalmán az általános iskola és gimnázium új épületszárnyát. A modern ikerablakos épületrészt nagy őrömmel vette birtokba az iskola tanulóifjúsága és tanári kara. nem utolsósorban azért, mert ezzel megszűnt a két- mőszakos tanítás. Az osztályokon kívül itt kapott helyet a két politechnikai tanterem is. <If jú Varga-Subján Gy. leveléből.) — BAJA jövőjéről vezet beszélgetést a he. lyi József Attila Művelődési Ház klubestje keretében dr. Kárpáti Antal, a városi tanács vb titkára május 20- án, pénteken este 7 órai kezdettel. Kecskemétiek a nemzetközi táncversenyen Május 20—21—22-én, pénteken. szombaton és vasárnap rendezik meg Szombathelyen a Savaria Nemzetközi Táncversenvt és a IV. Magyar Táncbajnokságot. A nemzetközi versenyen Ausztria. Anglia, Csehszlovákia. Dánia, Jugoszlávia. Lengyel- ország, NDK. Szovjetunió és Magyarország legjobb párosai vesznek részt. Megyénk négy párral képviselteti magát. Bajáról kettő és Kecskemétről szintén két pár nevezett be a versenyre, — Május 28-án adják át rendeltetésének Kecskeméten a Rendőrfaluban épült cukrászdát és presszót. A városi tanács városgazdálkodási csoportjának dolgozói a megnyitás időpontjáig parkosítással csinosítják az új vendéglátó egység és a közeli, ugyancsak nemrégiben megnyílt zöldségperem- bolt környékét. RAkaveszedelem Kunpeszéren Rendkívül elszaporodtak az idén a rókák a Kerekegyházához tartozó Kunpusztán. Csaknem minden tanya környékén naponta öt-hat szétmarcangolt tyúkot, kacsát, pulykát találnak a tulajdonosok. Tekintve, hogy a baromfiállomány megmentése nemcsak egyéni, hanem népgazdasági érdek is. szükség lenne a róka veszed elem sürgős felszámolására. (Nyéki Péter leveléből.) Tisztasági versenyben vagyunk Zuhog a dé!S verőfóay. Az Aranyhomok falai szinte vadítanak. A téréin ebédidejüket töltő kecskemétiéit, napfürdőt vesznek a kőpadokon. Senki se ügyel az idő® bácsira, aki ormótlan sáros csizmákban most fordult be a sarkon, s egyenesen a szökőkút felé tart. Csak arra neszez fel mindenki, amikor az öreg komótosan átrakja a lábát a korláton, megáll vizsgálódva a medence szélén, majd óvatosan belép a vízbe. Nekilát csizmát mosni. A műveletet hosszan, aprólékos figyelemmel végzi. A napfürdőzők megütközve nézik. Szólni senki se szól, de a pillantásokból világosan kiolvasható a rosszallás. Az öreg tán meg is érzi a görbe tekinteteiket, mert szaporán végez, aztán szinte sietősen továbbindul. Am tisztes távolban megint megfordul, jól a sarka alá néz és felpillant, mintha csak mondaná: — Mit akartok? Nézzétek, milyen tiszta a talpam alatt a járda!. .. K. Zs. — A TISZAKÉCS- KEI általános iskola és gimnáziumban igen eleven és sikeres kulturális élet folyik. A tanulók évek óta számtalan járási, megyei, sót országos versenyen is kitűnően szerepelnek és értékes helyezéseket. díjakat szereznek. Szombaton az iskola növendékei érdekes bemutatót rendeznek a legjobbak részvételével. A bemutató az„aranyérmesek hangversenye” címet viseli. i Baranya megyei tanácsi kiildijltsér látogatása megyénkben Tegnap délután a megyei tanácsnál dr_ Varga Jenő, a megyei tanács vb-elnökének és a végrehajtó bizottság érdekelt szakosztályvezetőinek társaságában értékelte a háromnapos tapasztalatszerző körútja eredményeit a Baranya Megyei Tanácstól érkezett küldöttség. Horváth Lajos, a megyei tanács elnökhelyettese által vezetett delegáció tagjai — a megyei tanács vb terv-, építési-, kereskedelmi és ipari osztályvezetői, valamint a Szigetvári Járási Tanács elnöke — elsősorban az ipar- és községfejlesztés Bács-Kiskun megyei tapasztalatait tanulmányozták. E célból látogatást tettek Baján, Kalocsán, Kiskőrösön, Kiskunhalason és Kecskeméten. A megyeszékhelyen főleg az út- és parképítés iránt érdeklődtek. s a szerzett tapasztalatokat igen hasznosnak könyvelték el. A tapasztalatszerző látogatást a közeljövőben Bács-Kiskun megyei hasonló küldöttség viszonozza. — A kiskunhalasi tsz-ekben az idén is vizsgálták az állatállomány gümőkórmentes- ségét. A szűrés eredményeként a Vörös Október. a Paprika és a Vörös Szikra Tsz gü- mőkórmentes minősítést kapott. Az Üj Élet és a Szabadság Tsz-ben azonban még nincsenek meg a kellő feltételek a higiénikus állattartáshoz. — TEGNAP ESTE a Kecskeméti Katona József Színház Tázláron mutatta be Soós György Köznapi legenda című színművét. Az előadás után lapunk ankétot rendezett helybeli fiatalokkal, értelmiségiekkel, rendszeres színházlátogatókkal. A baráti hangulatú beszélgetésen szó esett a közönség igényeiről, a színháznak a falusi művelődésben betöltött szerepéről és jövő lehetőségeiről. Az ankéten a helyi közéleti vezetőkön kívül részt vett Gyóni Lajos, a megyei pártbizottság propaganda és művelődési osztályának főelőadója. — Május elején fogtak hozzá a Kiskunsági Állami Erdőgazdaságban a szürkenyár idei termésű magjának elvetéséhez. Mintegy 6 millió csemete felneveléséhez elegendő mag került a talajba, 13 hektáron. Az új telepítésű csemetesorok már szépen zöldellnek. Jól haladnak ezzel párhuzamosan az erdőgazdaság 15 ezer hektárján az időszerű kapálás, illetve csemeteápolás Jhr CSÜTÖRTÖK 10.00: lelcola-tv. — 11.00: Angol nyelvoktatás. — 17.lü: Szórakoztató zene- revü. — 17.40: Ezer miért. — 1S.30: A tv jelenti. — 18.13: Jugoszláv utakon. — 19.10: A ljubljanai dzsessz- együttes műsora. — 19.40: Hirdetések. — 19.54: Jó éjszakát. gyerekek! — 20.00: TV Híradó. — 20.20: Időszerű beszélgetés. — 21.10: Szóló, duett, trió. — 21.20: Tv-ma gazin. — 22.20: lírai percek. — 22.30; Hírek, Kecskeméti kulturális program ISMERETTERJESZTŐ ELŐADÁS Faipari Vállalat: Délután fél 3-kor Ay ülő-bútorgyártás speciális kérdései. MŰM. 607-es Intézet: Este 7 órakor Nagy gondolkodók a szerelemről. Aranykalász Tsz: Ki mit tud? (Vetélkedő a KISZ- ok tatásról.) FILMVETÍTÉS A Gyerm ekszinhá zb an délelőtt 10 órakor a Puskák ás galambok című magyar, és délután 3 órakor az Édes hazám, Vietnam című vietnami filmet vetítik a gyerekeknek. KIÁLLÍTÁS Művészklub: Ligeti Erika érem- és kisplasztika bemutatója. SZÖVOSZ-koliégium: Bozeó János festőművész képeinek bemutatója. — A közeli napokban kezdik meg Gé- derlakon a betonjárda építését. A munkálatokat először a Kossuth Lajos utcában fejezik be. majd a mellékut5 cák járdáinak rendbehozatalával az idén az egész község területén befejeződik a járdaépítés. (Molnár János leveléből.) — LAPUNK tegnapi számában sajnálatos elírás történt. Az 1. oldalon a Tehetséges ifjúság című cikkben a kiskunfélegyházi Szakmaközi Bizottság középiskolásokból szervezett irodalmi színpada vezetőjének Kovács Gézámét írtuk. Kovács Gé- záné azonban a nagyhírű, országosan is ismert tiszakécskei irodalmi szín— Szerdán fejezlek be a megyei Gabona- felvásárló és Feldolgozó Vállalat cserkeszeiéi üdülőiében a járási egységek felvásárlási szakemberei részére szervezett 10 napos előkészítő tanfolyamot, amelynek hallgatói az idei gabona átvételével kapcsolatos rendelkezésekkel. tudnivalókkal ismerkedtek meg. nce éve, 1866. május 19-én halit meg Fáy And- rás egyetlen fia. A pesti egytemen tanult, 19 éves volt, mikor a Szózat megzenésítésére kiírt pályázaton di csér etet ny ért 1843-ban. A következő év- besn itáliai tamulmányút- ján megismerkedett Verdivel, Rossinivel. Később, lM'7-ben világlátás és zenei tudásának fejlesztése végett fél esztendőre Párizsba ment, ahol Széchenyi István ajánlóleveleivel a legelőkelőbb írói és művészi körökkel is megismerkedett. Pest vármegye szolgálatában aljegyző volt, mikor az l&48-as események hivatali pályáját félbeszakították. Unokafivérének, Fáy Bélának szövegére 1-851-ben írt „Fiesco” című első dalműve nem került színre, s ez hosszú időre kedvét szegte (az operát csak halála után mutatták be). Még két. az olasz dalművek jegyeit magán viselő operát szerzett, i— Egyike „Comaro Katalin, Ciprus királynője”, a másik, „Camilla” címmel, a szerző halála előtt egy évvel, 1865-ben került a pesti Nemzeti Színház közönsége elé, de nem éri meg hosszú sorozatot. Jókai „Szigetvár ostroma” című színműve nyomán tervezett magyaros operájának megalkotását közbejött halála hiúsította meg. Időjárás Várható időjárás csütörtök estig: főként nappali felhőképződés, néhány helyen záporeső. zivatar. Helyenként élénk délkeleti szél. A hőmérséklet alakulásában lényeges változás nem lesz. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 21— 25 fok között. A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszervatórium jelenti: május 17-én a középhőménséklet 19 (az 50 éves átlag 17,6), a legmagasabb hőmérséklet 23 Celsius-fok volt. A napsütéses órák száma 13. Május 18-án a reggel 7 órakor mért hőmérséklet 18,2. a délután 1 órakor mért hőmérséklet 22,5, a legalacsonyabb hő mér.? ékPártnapok a megyében Tegnap délután Kecskeméten, | az Alföldi Cipőgyárban Révész j Géza, az MSZMP Központi Bi- j zottságának tagja, megyénk országgyűlési képviselője pártna- pót tartott. A gyár délelőtti és j délutáni műszakjának dolgozói nagy érdeklődéssel hallgatták az j SZKP XXIII. kongresszusáról, a szovjet nép eredményeiről, célkitűzéseiről, s a kongresszuson hozott határozatairól szóló beszámolót. Révész elvtárs a pártnap után meglátogatta az üzemet, majd hosszasan elbeszélgetett a gyár dolgozóival és vezetőivel. A beszélgetés folyamán több kül- és belkereskedelemre, valamint az új gazdaságirányítási mechanizmussal kapcsolatos kérdésre válaszolt. ígéretet tett arra, hogy az üzem termeléssel kapcsolatos problémáit az illetékes minisztériumhoz továbbítja. Ugyancsak tegnap délután 6 órakor Kiskőrösön a községi pártszékházban Szalai Béla külkereskedelmi miniszterhelyettes tartott pártnapot. 1. Uj lucernatelepítés az állami gazdaságokban Munkában a Jorró levegős és ventillátoros szárítóüzemek Az utóbbi években erősen csökkent pillangóstakarmány termőterületek pótlására az idén az országban 49 000 hold ú j lu- cematelepítést irányoztak elő az állami gazdaságok, és a telepítésekkel május elején már csak a belvíz sújtotta alföldi területeken maradtak el a tervezettől néhány százalékkal. Az új telepítések zömét aretit szu- perszelektív vegyszeres kezeléssel jóelőre megszabadították a gyomoktól. A gazdaságok országszerte felkészültek a lucernatermés gyors és lehetőleg veszteségmentes betakarítására: a meglevő 18 forrólevegős szárítóüjjjvri mellé újabb három na“.apacitású szárítóüzemet létesítettek. Ezeken kívül az idén már 900 hideglevegős, úgynevezett ventillátoros szárítóüzem is működik. Ez módot ad a pillangós zöld- takarmánytermés zömének biztonságos és jó minőségű szárítására. a felhasználásra kerülő takarmányok tápláló értékének nagymértékű fokozására. Az idén a pillangósok 92 százalékát már a szárítóüzemek közvetítik a felhasználókhoz és csupán 8 százaléknyit szárítanak rendben. A korszerű szárítási módszerek hasznára jellemző, hogy míg a rendreszárításnál a fehérje, a keményítőérték és a karotintartalom 30—35 százaléka tönkremegy, a veitillátoros szárítás vesztesége már csak 15—20 százalék, a forrólevegős módszernél pedig alig 3—5 százaléknyi táplálóérték vész el. Az első forrólevegős szárítóüzemeket 1962-ben állították munkába, azóta a lucernaliszt „gyártás” évi kvótája 62 vagonról 4000 vagonra nőtt. Az abrak jellegű lucernaliszt 89 százalékát az idén a takarmánykeverő-üzemek kapják a különböző tápok előállításához. Szezonkezdés a Balatonon Szerdán reggel a zászló- és virágdíszbe öltözött siófoki vasútállomáson ünnepélyesen fogadták a szakszervezeti üdülőkbe érkezett első idei nyári vendégeket. Ugyancsak szerdán érkeztek meg az első külföldi ven- dések az NDK-ból a fonyód- bélatelepi Sirály Szállóba. Ezzel megkezdődött az idei nyári üdülési szezon a Balatonon. A következő napokban újabb üdülőket nyitnak meg. Szerdától— szombatig csaknem tízezer beutalt foglalja el helyét az északi és déli part üdülőházaiban. fl Legfelsőbb Bíráság Ítélete a soroksári közlekedési tömegszerencsétlenség ügyében A Legfelső Bíróság fellebbezés folytán szerdán hirdetett ítéletet a soroksári közlekedési tömegszerencsétlenség ügyében. Mint ismeretes, a Marx Károly út és az Ócsai út kereszteződésében nyitva maradt sorompónál egy HÉV sebesvo- nat összeütközött egy 15-06 autóbusszal: egy személy meghalt és 39-en megsérültek. A Legfelsőbb Bíróság helybenhagyta Poór Lászlóné forgalmi szolgálattevő négyévi és Meidl Jánosné sorompóőr háromévi szabadságvesztés-büntetését. Lampert Sándor mozdonyvezetőt felmentette, mert a részbizonyítás alapján megállapítást nyert, hogy nem szegett meg sebességkorlátozó rendelkezést. Meglopta munkatársait nyolc hónapra ítélték Ballagi Károly, Kiskunfélegyháza, Jósika utca 18. szám alatti lakos 1965. február 22-től dolgozott a Városföldi Állami Gazdaság Kiskunfélegyházi Tangazdaságának gépjavító telepén. Átlagos havi keresete 1800 forint volt, ő azonba nem elégedett meg ennyivel, s munkahelyén különféle lopásokat követett el. 1965. július 13-án Gondi Béla szakszervezeti pénztáros öltöző- szekrényéből kilopta a szakszervezeti tagsági díjakat, ezért Gondi ellen társadalmi tulajdont károsító hanyag kezelés miatt eljárás indult, bár Gondi az ősz- szeget saját pénzéből megfizette, a bíróság figyelmeztetésben részesítette. A vádlott erről tudott, de az ellopott pénzt mégsem térítette vissza. 1965. októberében a gépműhely padlásáról a gazdaság tulajdonát képező robogó két kerekét lopta el. 1965. novemberben egyik mun- k^Jtánsától 230 forintot, ugyanaznap egy másiktól 240 forintot lopott el. 1966. februárban 900 forintot lopott Buri Antal nevű munkatársa öltözőszekrényéből, s hogy a gyanú rá ne terelődjön, méltatlankodva kiabálta, hogy ellopott tőle valaki 130 forintot. Ekkor azonban ráfizetett és vége szakadt a lopássorozatnak. Seres Mihály műhelyvezető erélyes közbelépésének köszönhető, hogy leleplezték az üzemi tolvajt, megtalálták a WC tetőléce alatt a lopott pénzt, s a "saját pénzéből odatett 130 forintot. A kiskunfélegyházi járásbíróságon a napokban megtartott tárgyaláson fény derült még egy lopásra, s a bíróság két rendbeli társadalmi tulajdont károsító lopásért és négyrendbeli, közös munkahelyen dolgozó sérelmére elkövetett lopásért nyolchónapi szabadságvesztés büntetésre ítélte Ballagi Károlyt. Az ítélet Í9^9^ T. M.