Petőfi Népe, 1966. május (21. évfolyam, 102-127. szám)
1966-05-18 / 116. szám
1 oldal I N A P X A a 1966. május 18. szerda * Névnap: Erik Napkelte: 1 4 óira 04 perc. Napnyugta: IS óra 17 perc. — AZ ÖGERMÁN eredetű Eriknek Erich vagy Ericus volt az eredeti formája és ennek nói alakja az Erika. Jelentésére nézve a havasok „hanga”- — latinul „eri- ce”. görögül ,,ereiké’ — nevű virágával kapcsolatban találunk magyarázatot és így a név a virágból származó nevek csoportjába sorolható. Nyelvünkben az Erik és az Erika elterjedése annyira újkeletű, hogy az Eriknél sokkal használatosabb Erikának a naptárban külön napja sincsen. — Tegnap kezdődött a kisfái Mezőgazdasági Szakmunkástanuló Iskolában a harmadéves kertésztanulók versenye a „Szakma kiváló tanulója” címért. A három — a dísznövénytermelő és kertépítő, a zöldségtermelő és zöldséghajtató, valamint a gyümölcs- termelő és faiskolakezelő — szakmában folyó verseny pénteken ér véget. — MÁJUS 22-£ty vasárnap Kiskunhalason rendezik meg az irodalmi színpadok megyei fesztiválját. A fesztiválon Kecskemét, Kiskunhalas, Császár- töltés, Lakitelek és Ti- szakécske irodalmi színpadai vesznek részt. Vendégként fellép a Szegedi Egyetemi Színpad is. — Kazuár a keltetőben. A drezdai állat- kertben 58 napos költési idő után egy sisakos kazuárcsibét sikerült kikeltetni. Ez annál érdekesebb, mert mindezideig csak egyetlen egyszer. 1862-ben sikerült a londoni állatkertben ennek az ausztráliai madárnak egy tojását kiköltetni, de ez a kis kazuárcsirke mindössze egy napig élt. Beton — gyorsan Az építkezési munkálatok gyakran a beton teljes megkeményedéséhez szükséges idő miatt húzódnak el. A krakkói politechnikum specialistái kidolgoztak egy módszert, amely abból áll, hogy a beépített betontömegből eltávolítják a levegőt, s ugyanakkor vibrációt alkalmaznak, amely elősegíti a beton tömeg tömörödésit és benne a vegyi reakciók meggyorsítását. Ennek révén sikerült a beton teljes megkötésének idejét 7 napra lecsökkenteni, ugyanakkor a konstrukció végső szilárdsága 30 százalékkal emelkedett. SZERDA 10.00: Iskola-tv. — 16.40: Orosz nyelvoktatás. — 17.00: Angol nyelvoktatás. — 17.30: Intermezzo. — 17.40: Tiktak. Gyermekműsor. — 17.55: Pionírok tv-stúdiója. — 18.30: A tv jelenti. — 18.45: Az opera századokon át. — 19.15: Tv-posta. — 19.40: Hirdetések. — 19.54: Jó éjszakát, gyerekek! — 20.00: TV Híradó. — 20.30: Játékfilm. — 22.00: Mozaik. Kultűrsczemle. — 22.40: Mit szeretek? *s 22.5$: Hírek, — Tizedszer nyerte el a „Kiváló szövetkezei” címet a Szövetkezetek Bács-Kiskun megyei Értékesítő Központja 1965-ben végzett jó munkájáért. Az itt dolgozók felhasználták a szocialista munkaversenyben rejlő lehetőségeket —, megyeszerte 17 szocialista brigádjuk működik. Az elmúlt esztendőben a többi között például 3 millió forint megtakarítást értek el. — Egyre növekszik az úgynevezett utasellátó úti csomagok népszerűsége. Mindehhez igen nagy mennyiségű, körülbelül 865 millió forint értékű árut. illetve élei mis zer-pj.ipán y ago t kell beszerezni és feldolgozni. Az Utasellátó üzemei az idén 3,5 millió pár virslit, debrecenit, négymillió utas-desszertet kétmillió ' gyümölcscsomagot készítenek. a mozgószolgálat pedig naponta 25 000 —70 000 üveg ásványvizet. üdítő italt sört ad el. Fekete szárnyú sirály A romániai tengerparton az ismert sirályok mellett (fehér, szürke és fekete végű szárnyakkal) ezen a tavaszon jelezték nagyobb sereg fekete szárnyú és narancssárga lábú sirály jelenlétét amelyek egyébként a Skandináv-féiszi Jeten élnek. Tudott dolog, hogy télen e sirályfajta visszahúzódik a kontinensre, főleg Európa északi zónáira. Az idei hideg tavasz meghosszabbította a vándorlás zónáját délre. egészen a Feketetenger partjáig. Fekete szárnyű sirályokat ezen a részen a Prut torkolatánál 1897-ben figyeltek meg, a román kikötővárosban, Constantán meg 1900- ban. apiikor a tavasz szokatlanul hideg volt. — Rettegésben tartották a környék lakóit Viczinai László és József, a Kiskunfélegyházán közismert két, többszörösen büntetett garázda egyén. Többször okoztak közbotrányt, bántalmazták a járókelőket, s a járásbíróság most Viczinai Lászlót egyévi és háromhónapi. Viczinai Józsefet tízhónapi szabadságvesztésre ítélte. Az „összetartó” testvérek egyébként már elmúltak negyvenévesek. „Visszahozható" antibébi pirula Az amerikai Yale egyetemen kidolgoztak egy olyan fogamzásgátló szert, amelyet „utólag” kell bevenni. Úgy is hívják: „másnapi pirula”. A fogamzásgátló szex* lényege, hogy az eddigiekkel ellentétben nem a női szervezet peteiképző folyamatát, illetve a pete leválását akadályozza meg, hanem a szexuális kapcsolatot követően meggátolja, hogy a női petesejt az anyaméhben megmaradhasson. A petesejt „befészkelődé- se” normálisan hat-fiét nappal a megt érmék eny illés után következik be. — A NAPOKBAN a solti Kossuth Termelő- szövetkezet két vagon bárányt szállított exportra Olaszországba. A termelőszövetkezet bevétele 120 ezer forint volt ebből a szállítmányból. A jó gondozást és a kellő szakértelmet bizonyítja, hogy a termelőszövetkezet bórán vszsapo ru 1 a- tának 71 százaléka extrém minőségű. (Szabó Sándor) 50 éve. 1916. május 1-8-án halt meg Teszórsz Károly, a magyarországi szakszervezeti mozgalom egyik megteremtője. Budapesten a vasömtő mesterséget tanulta, majd vándorúién bebarangolta Ausztriát és Németországot. Megismerkedett az erőteljesen fejlődő német munkásmozgalommal, főként a szakmai szervezkedés iránt érdeklődött. Hazatérése után nagy len-, dülettel törekedett értékesíteni külföldön szerzett tapasztalatait. Műhelyről műhelyre járva agitálta a vasöntőket. 1885-ben, alig néhány taggal megalapította a vasontőlk asztal- társaságát. Ebből • alakult a Vas- és Fémöntők Segítő Egyesülete az ő vezetésiével. Néhány év alatt a vas- és fémmunkások szervezkedésének élére került. 1897-től szerkesztette a ^Vas- és Fémmunkások Szaklapját. A Szakszervezeti Tanácsnak, majd az 1903-ban megalakult Vas- és Fémmunkások Köz.ponti Szövetségének elnöke, utóbb a szakszervezetekhez kapcsolódó Általános Fogyasztási Szövetkezet alelnöke lett. Tisztségeit egészen ' haláláig töltötte he. Neve elválaszthatatlan a magyar- országi szakszervezet! mozgalom kifejlesztésétől, bár való, hogy utolsó éveiben nem tudta kivonni magát a szakszervezeti bürokratizmus hatása alól. Furcsa igény Eduard Conelly ausztráliai ingatlanközvetítő végrendeletében 40 ezer ausztrál fontot hagyott temetés céljából az örökösökre. Az örökösök először azt hitték, hogy a temetés jóval kevesebbe fog kerülni. A végrendeletnek azonban volt egy kikötése: a pénzt csak abban a2 esetben fizetik ki, ha a rokonok az elhunyt hamvait űrhajóval a Holdra szállíttatják. — Tízezer forintot „ér” a Duna—Tisza közi Mezőgazdasági Kísérleti Intézet kezelésében levő földterület minden egyes holdja. Az intézet gondoskodik az ország paradicsomellátásához szükséges vetőmagról például, évente 100 vagon kalászos vetőmagot ad a népgazdaságnak, s az idén például 150 vagon gyümölcsöt szállítanak a boltokba az intézet gyümölcsöséből. — ÖT évvel ezelőtt mindössze 32 tv-előfi- zeíőt tartottak számon Kiskunhalason. Ma már 1616 készülék működik a városban, rádiója pedig 3367 — ötszázzal több — lakosnak van, mint öt évvel ezelőtt. — Csütörtökön egész napos tapasztalatcserét tartanak munkaértekezlettel egybekötve a dunavecsei járás termelőszövetkezeti elnökei és főagronómusai. Délelőtt a dunavecsei Virágzó Termelőszövetkezet mesterséges legelőjét tekintik meg és a major körüli ta- karmányos forgót tanulmányozzák. A következőkben pedig értékelik az elmúlt évi munkát, valamint az idei terveket. Tanácskoznak a nyári 'munkákra való felkészülésről is. (Korom Ferenc) — Véradónapra készülnek Géderlakon. A községi tanács tagjai széles körű agitációs munkát fejtenek ki, úgyszólván mindenkit felkeresnek, s meghívnak a véradással kapcsolatos filmvetítéssel egybekötött ismeretterjesztő előadásokra. A község lakói felismerik annak igazságát, hogy aki vért ad. életet ment. így valószínűleg eredményes lesz a május 22-én sorra kerülő géderlaki véradónap. (Molnár János leveléből.) Kecskeméti kulturális program ISMERETTERJESZTŐ ELŐADÁS Művésziklub: Délután. 5 órakor Barokk séta Kecskeméten. Építőipari Vállalat: Délután fél 6-ko,r Az űrhajózás története, este negyed 7-kor Áz építőművészet fejlődése. Ifjúsági Klub: Este 8 órakor Hogyan viselkedjünk egymással és az idősebbekkel szemben? KIÁLLÍTÁS Művészklub: Ligeti Erika érem- és kisplasztika bemutatója. SZÖVOSZ-kollégtum: Bozsó János festőművész képeinek bemutatója. Balázs Sándor: AZ IDEGEN PÉNZ „Ez cl pompás elbeszélni tudás az író frissen buzgó életkedvéből fakad, ő az élet egyetlen jelenségét sem tartja érti éktelennek’’ — írja Balázs Sándor írásairól a harmincas években Schöpflin Aladár. De mindezen kívül Balázs Sándor írásaira jellemző a finom humor, az irónia is, amely társadalmi érvényű elbeszéléseinek különös ízt. zamatot ad. (Szépirodalmi.) Várható időjárás szerda estig: nappali felhőképződés, helyenként záporral, zivatarral. Napközben megélénkülő délkeleti szél. Meleg idő. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 22—27 fok között. A Balaton vizének hőmérséklete Siófoknál 18 fok. A Kecskeméti Agrometeorológiai Otos-zerva/tó- rium jelenti: május 16-án a középhőmcrséklet 19,6 (az 50 éves átlag 17,2), a legmagasabb hőmérséklet 24 Celsius-fok volt. A napsütéses órák száma 12,9. Május 17-én a reggel 7 órakor mért hőmérséklet 15,5, a délután 1 órakor mért hőmérséklet 21,7, a legalacsonyabb hőmérséklet 11,6 Celsius-fok. 1966. májiw t8, ggejHfa. A pari belső helyzetéről tárgyalnak e héten a járási és városi pártbizottságok Az MSZMP IX. kongresszusának előkészületei jegyében ezekben a napokban a megye valamennyi járási, illetve városi pártbizottsága a párt belső helyzetének megvitatását tűzte ülésének napirendjére. A kiskunhalasi járási pártbizottság hétfőn megtartott ülése után tegnap a dunavecsei járási és a bajai városi, ma, szerdán a kiskunfélegyházi városi és bajai járási, csütörtökön a kecskeméti városi és kalocsai városi pártbizottság ülésezik. Felavatták Tóth László síremlékét Tegnap délután öt órakor kezdődött az az ünnepség Kecskeméten az új köztemetőben, amelynek keretében felavatták Tóth Lászlónak a több mint két évvel ezelőtt elhunyt kiváló közéleti személyiségnek síremlékét, Imre Gábor szobrászművész alkotását. A bensőséges összejövetelen megjelent többek között Szeré- I nyi Sándor az MSZMP Közpon- | ti Bizottságának tagja, dr. Erdei Ferenc akadémikus, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának főtitkára, dr. Molnár Frigyes, az MSZMP megyei bizottságának első titkára, Madarász László, a megyei tanács végrehajtó bizottságának helyettes elnöke, dr. Bodóczky László, a Hazafias Népfront megyei bizottságának elnöke, Erdélyi Ignác a kecskeméti városi pártbizottság első titkára, Reile Géza, a Kecskeméti Városi Tanács Végrehajtó Bizottságának elnöke, Farkas József, a Hazafias Népfront megyei titkára, Panko- vits Józsefné, a Nötanács megyei bizottságának titkára és j Fehér Sándor, a Hazafias Népfront kecskeméti városi elnöke. | Jelen volt az ünnepségen Tóth László özvegye és családja, rokonai, barátai, isfnerősei és számos tisztelője. A Kecskeméti Kodály Kórus énekhangjai után Erdei Ferenc elvtárs lépett ci, mellszoborral díszített síremlék mellé és rövid beszédben méltatta Tóth László érdemeit. Többek között a következőket mondotta: „Tóth László nagy ember volt, s nem is helyi nagyság, hanem egyetemes emberi mértékkel mérve az. Egész életműve, emberi pályája, teljes és gazdag embersége nagy ... Azt. kell most kifejeznünk, hogy van ilyen szép és gazdag élet, van ilyen teljes emberi sors, amiben élő példaként fejeződik ki korunk értelme és igazsága, s öltenek testet azok az eszmék, amelyek korunk társadalmi harcaiban és mindennapi munkájában az igaz embereket vezérlik.” Erdei elvtárs beszéde után a különböző szervek képviselői koszorúkat helyeztek el Tóth László sírján, majd az énekkar hangáival véget ért pz ünnepség. G S. Dr. Szénási Géza Kalocsán Tegnap Kalocsára látogatott dr. Szénási Géza, a Magyar Népköztársaság legfőbb ügyésze. Dr. Szabó Sándor megyei főügyész és a kalocsai városi vezetők társaságában a délelőtti órákban ellátogatott a könyvtárba, megtekintette a városi parkot, az új lakónegyedet, járt a Paprikaipari Vállalatnál. A kora délutáni órákban a város párt- és tanácsi vezetőivel találkozott, s folytatott baráti eszmecserét Kalocsa fejlődéséről, három órakor pedig pártnapi előadást tartott a tanácsteremben összegyűlt, mintegy százhatvan pedagógus, kórházi, tanácsi, bírósági és ügyészségi dolgozó előtt. 4 takarékossági albizottság ülése A megyei tanács takarékos- sági albizottsága tegnap délelőtt Kunfehértón tartott ülést. Az albizottság tagjait elsőként dr. Cserged János, a kiskunhalasi járási tanács vb titkára tájékoztatta a járás takárékossági mozgalomban elért eredményeiről, valamint a családi és társasház építkezések helyzetéről. Ezután Lakos Kálmán, az albizottság titkára terjesztett elő javaslatot arra vonatkozóan, hogy az idén is október 30-tól! november 10-ig rendezzék meg a takarékossági napokat. Végül az albizottság értékelte az iskolai takarékossági mozgalom eddigi megjfei eredményeit. n XXIII. kongresszus világpolitikai jelentősége A SZOVJETUNIÓ Kommunista Pártjának XXIII. kongresszusán elhangzottak, a kongresszus határozatai egy hónap elteltével is joggal foglalkoztatják a nemzetközi közvéleményt. Érthető ez, hiszen a kongresszus az idei esztendő eddigi legfontosabb nemzetközi eseménye volt. A világ első szocialista államának nagy pártja világosan és határozottan állást foglalt mindazokban a kérdésekben, amelyek a legjobban érdeklik, nemegyszer aggasztják is az emberiséget. Elsősorban a háború és a béke kérdésében szögezte le újra a szovjet kommunisták hatalmas pártja a maga álláspontját, Leo- nyid Brezsnyev beszédében és a kongresszus határozatában megerősítették azt a tételt, hogy a mai történelmi viszonyok között a háború nem elkerülhetetlen. Amikor az imperialista agresszió elősorban Vietnamban, de időnként földünk más pontjain is: hol Kongóban, hol Dominikában világháborús fenyegetéssel okoz jogos aggodalmakat a békevágyó embermilliói:- nak, rendkívül megnyugtató mindenki számára az a tudat, hogy a Szovjetunió hatalmas pártja elméletileg vallja és gyakorlati tetteiben bizonyítja: a világháború megakadályozható. A szovjet pártkongresszus bőségesen szolgált ideológiai érvekkel ahhoz a tézishez, hogy a kommunizmus győzelméhez nincs szükség háborúra! Sőt, kimondotta újra, hogy a kommunizmus építésének elsőrendű feltétele a béke. A XXIII. KONGRESSZUS megerősítette a jXX. és a XXII. kongresszus fő irányvonalát, azaz: míg a hatalmas szovjet országon belül tovább építi a kommunista tárjsadalom anyagi és műszaki alapjait, addig nemzetközi síkon egyszerre dolgozik és küzd a szocialista országok, a nemzetközi kommunista mozr I r *