Petőfi Népe, 1966. május (21. évfolyam, 102-127. szám)

1966-05-17 / 115. szám

1968. május 17. kedd

S. oldal

A járás legjobbjai között

Az újbögi iskolaigazgató

TÁVOLABBRÓL a futball tompa pufogása. a szomszéd teremből pedig a pinponglabda fáradhatatlan pattogása szűrődik be a szobába. Szoba? Négy szürke fal, rozoga asztal, néhány szék, két hosszú, durva tapad, meg egy fenekére állított söröshordó.

— A körülmények bizony elég mostohák —, jegyzi meg Theil Ferdinánd. a felsőlajosi KISZ- alapszervezet titkára —, de má még enek is örülünk. Néhány évvel ezelőtt egy kétszer három méteres kis lyukat kaptunk vol- ra a hosszas könyörgésre, de nem fogadtuk el. így most a sportkörrel közösen használjuk e kastély két termét. Itt rendezünk vetélkedőket, kisebb klubdélutánokat, meg bálákat is. Tulajdonképpen ezeknek a bevételéből fedezzük kiadásainkat. A legutóbbi alkalommal 900 Ft volt a tiszta bevétel.

— Mire fordítjátok ezt a rengeteg pénzt? — kerekítem a szemem tettetett csodálkozással.

— Akad helye épp elég, légy nyugodt! — mondja a nagyon csinos Somogyi Klári, kipirult arccal. Csak az imént jött a kézilabdaedzésről. — Kollektív kirándulásokat, színházlátogatásokat szoktunk szervezni, ami biaony elég sokba kerül.- Meg a kultúrcsoport is nagyon sokat felemészt. A tavasszal indult népi tánccsoportot éppen anyagi okokból kellett felszámolnunk. Ruhák a jelmezkölcsönzőből, óradíj, meg útiköltség a kijáró tánctanárnak — nem bírtuk!

KÖZBEN a szomszédos teremben mind többen hagynak fel a pingpongozással, s lassan kólánk szivárognak. Némán, pusztán jelenlétükkel kapcsolódnak a beszélgetésbe. De most valamennyien felszisszennek:

— Támogatást?! Semmit! A járásnál is, ha kinyitjuk a szánkat, azt felelik: ti csak ne szóljatok semmit. Akiknél így mennek a dolgok, azoknak nincs szükségük segítségre.

— Nem, sem a szövetkezeti csoportoktól, sem a term'előszö- vetkezetektől nem kapunk semmit. Pedig járna!

Már vagy tízen állnak körülöttem: Majoros István. Ulicska Károly, Tihanics Jenő, Kovács Katalin, Sörös Éva. Ök a legaktívabbak, noha szinte valameny- nyien Pesten dolgoznak, vagy a [ajosmizsei , gimnáziumban tanulnak.

Hosszan, nekitüzesedve sorolják panaszaikat, míg valaki be

nem szól az ajtón:

szarvát és jól megnyújtottam a lépéseimet, ahogy a bátyámtól láttam.

— Veréb Jani bácsi meg meghalt — újságoltam neki, hogy megajándékozzam valami hírrel az okozott örömért.

— Mi baja volt? — kérdezte a bátyám meglepetten.

— Fölakasztotta magát.

— Szegény Jani bácsi — morogta Mihály, inkább magának, )

Azután nem is igen beszélgettünk. Nem volt miről. Szán- togattunk és nagyokat hallgattunk, csak néha figyelmeztetett, hogy az ekét jobban kifelé, vagy befelé tartsam.

Délben csakugyan mákostésztát kaptunk. Jobb volt, mint amit anyám főzött és cukor helyett méz volt rajta, jó vastagon.

— Van méhünk. Hat család — mondta a bátyám, mikor észrevettem a mézet.

Kint ebédeztünk az istállóban. A gazdáék bent a konyhában.

— Elég jó helyem van itt — mondta Mihály bátyám- — Csak a gazda nagyon szeret parancsolni. Dehát azért gazda, hogy parancsoljon. f

örültem, hogy úgy beszélt velem, mint a felnőttekkel.

— Majd itt alszol velem az istállóban. Holnapután bemennek a gazdáék a faluba. Szólok

— Fiúk, lányok, gyerünk rendbe rakni a sportszereket, meg a termet, mert mindjárt hat óra és jönnek a zenészek.

ELROHANNAK, mint a ferge- teg. Már ügyet sem vetnek rám, megfeledkeztek a panaszokról: várja őket a munka.

Mert sose húzódoztak tőle, sose várták, hogy majd elvégzi helyettük a másik — azért tudnak olyan eleven, pezsgő életet teremteni maguknak a tanyák közt, a felsőlajosi KISZ-fiatalok.

K. J.

Könyvheti

újdonságok

Oravecz Paula:

TÖRT AGAK

Az írónő családregényének, második kötete a Hanka-család életútjának folytatása. Az első világháború idején, a Tabán szegényei között tengődik a Hanka-család. Hankánét elhagyta a férje, s az asszony a Rác-fürdő mosónőiéként keresi meg a szűkös kenyerét két kisebb fia számára. A 23 éves Margit is itt kap munkát; már nem a mesevilág, hanem a szegények világának tündére, aki álmainak fegyverzetében lépked az ezernyi megaláztatást, nyomorúságot jelentő valóság útvesztőjében.

Pethő Tibor:

A HÁBORÜK ARA

Sok ezer könyvet írtak már a háborúkról, ez a mű azonban az eddigiektől eltérően azokat a mérhetetlen károkat veszi számba, amelyeket a háborúk okoztak s ugyanakkor . elénk tárja azokat a szédületes gazdasági lehetőségeket, amelyeket az általános és teljes leszerelés biztosítana. Tíz méter vastag és nyolc kilométer széles aranypánttal lehetne körülövezni a Földet, az Egyenlítő mentén, ha a háborúk okozta károkat és költségeket e tompán csillogó nemesfémre váltanánk át. Több milliárd ember, sok billió érték pusztult el az emberiség eddigi, csaknem 15 ezer háborújában. A könyv nagyobbik része az első és második világháború eseményeivel, a gazdasági hadviselés módszereivel és a második világháború utáni helyzettől foglalkozik. Végül ismerteti a leszerelés problematikáját, és nyugati közgazdászok nézeteivel is bizonyítja, hogy a leszerelés nem okozna válságot a tőkés gazdaságban, sőt olyan méretű fellendüléshez vezetne, amelyet idáig a történelem nem ismert.

nékik, hogy téged is vigyenek magukkal. Megférsz a kocsin. Legalább nem kell kutyagolnod.

Ebéd után újra befogtuk a lovakat és kimentünk szántani.

Mikor napszállta felé az ekét eldöntve behúzattuk az udvarra, a vidáman hancúrozó kutya a lovak elé ugrott és megugatta őket. A lovak megbokrosodtak. Ágaskodni kezdtek és kitépték magukat a bátyám kezéből. Keresztültörték az udvar kerítését és vad rohanással hurcolták maguk után a csörömpölő ekét. Bátyám utánuk vetette magát, de a szántás derekán is alig bírta őket elcsípni. Az ekének letörött az egyik karja és a jobb oldali ló vérzett. Valószínűleg az áttört kerítés hasította fel az oldalát. A gazda karbafont kézzel nézte ezt az egész dolgot, és mikor meglátta az ekével, meg a lóval történt szerencsétlenséget, szidni kezdte a bátyámat:

— Hogy lehet valaki ilyen marha? Úgy fogtad őket, mintha még soha nem lett volna dolgod lóval.

— Nekem ne mondja, hogy marha — indulatoskodott a bátyám. — Inkább kösse meg máskor a kutyáját, hogy ne ijesztgesse a lovakat.

— Fogd be a szád és ne feleselj. A lovakat meg gyorsan fogd ki. Szájat be és lovakat ki.

Már csöndesebben beszélt, nenőnek a fák!

Nem erdész, vagy kertész, hanem pedagógus mondja, Bállá Gyula, az újbögi általános iskola igazgatója. Szemmel érzékelhető látványra mutatva teszi önvallomásnak illő megállapítását, de tudom róla: átvitt értelemben is így érti. A fák, amelyekről beszél, a nyárfák, annak idején az ő kezétől kerültek a földbe, s ott. a főút melletti házsor mögött emelkedő öregiskola, a néhány éve elültetett fiatalabbak pedig itt, az új iskola előtt törnek a ma gasba.

S az átvitt értelemben vett fák? Öh. az embercsemeték százai. akik közvetlen és közvetett nevelőmunkája nyomán felcseperedtek, immár erdővé sűrűsödtek.

Tagbaszakadt. vállas férfi Ealla Gyula, két esztendővel túl az ötvenen. Határtalan nyugalom árad belőle. A külseje azonban megtévesztő. Nem árulja el a folytonos megújulás minél iobb szolgálatának töprengéseit, s gazdag élményeit, amelyekben része volt eddigi élete útján. Azon az úton. amelyen mindig becsülettel küzdve és hittel, kötelességtudással tette meg lépteit.

E lépteknek már gyerekkorában is határozottaknak kellett lenniök. különben nem lehetett volna az. aki, olyan, amilyen.

Héthónapos mindössze, amikor kirobban az első világháború. s a frontra vezényelt édesapja, az öt gyerekéért öt/ holdon gazdálkodó tiszakécskei kisparaszt az első ütközetben életét veszíti. Gyula, a legkisebbik. nem ismerhette édesapját. Talán innen az indíték, hogy annyira nevelő atyja akart és tudott lenni a legelhagyot- tabb terület, a tanyavilág kisdiákjainak. s felnőttéinek nemkülönben. Határozott léptek viszik a helybeli polgári iskolába is. majd a szegedi, onnan pedig a kiskunfélegyházi tanítóképzőbe. Lépteinek súlyát növeli, hogy nemcsak a tanulás, hanem taníttatásának gondja is nyomja a vállát. Mint bejáró diák a tiszakécskei sajt- vajkészítő és a tanítóképző kollégiuma között 5 bonyolítja le a tejtermékek szállítását, s az egyik helybeli ruhakereskedőnek hordja annak félegyházi nagy- kereskedő apósától az árut. így

vetni is próbált a saját szellemességén, de Mihály tovább durcáskodott. Nyilván előttem szégyellte magát.

— Fogja be, az'aki mondja!

Remegve hallgattam a civódásukat. Tudtam, hogy a bátyám nem hibás és csak a bosz- szúságát akarja kitölteni a gazda. De szerettem volna neki szólni, hogy hagyja a csudába az egészet. Mondjon, amit akar.

— Tetves koldus! — ordította most már a gazda. — Még szem- telenkedni mersz a kenyéradóddal?

— Maga szemtelenkedett velem. Azt hiszi, mert cselédje vagyok, most már mindent szabad?

A gazda felkapta az eke mellől a lóhajtó ostort és végigvágott rajta, hogy nagyot csattant. Mihály bátyám odaugrott, hogy kicsavarja a kezéből, de az csak hátrált és tovább ütötte, ahol érte. Az arcán egy csapástól ki- serkedt a vér. Futni kezdett a verés elől. A gazda utána és ütötte, míg érte.

Ki se fogta a lovakat, csak szaladt az istállóba, összeszedte a holmijait és engem kézen fogott.

— Visszahozatlak a csendőrökkel — kiabált utánunk a gazda.

— Éppen az kell magának! Tudom Istenem, felgyújtom a tanyáját...

A hirtelen lepergett, borzasztó

jut egy-két pengőhöz, s nevelődik reális érzékűvé, az életharcban küzdők megbecsülőjévé. így izmosodik benne a szándék, hogy mindig azok sorában marad, azokat szogálja. akiknek ingyen semmisem adatott.

Zavaros idők jártak akkoriban, széles látókör híján a jószándék is kátyúba tévedt. Utolsó képzős évében diáktársaival együtt a tornateremben felsorakoztatják s az igazgató tudtu- kul adja, micsoda „szégyen” érte a híres tanintézményt. Két végzett diákja. Darvas József és Konecsni Györgv — napjainkban az írás és festészet Kossuth-díjjal kitüntetett két nagy művésze — bekapcsolódott a „felforgatás” eszméiét vallók mozgalmába.

Megütötte a mokánykécs- kei diák szívét a megbélyegzés? Sohasem felejti el. Büszke, hogy már hosszú évek óta ő is az igazság harcosainak a sorába tartozik. kommunistának érzi, a párt tagjának vallhatia magát.

Nézem az íróasztala feletti térképet, a kanyargó Tisza vonalát, s arra gondolok: Bállá Gyula ifjúságának folyója is így kanyargóit, mert a körülmények nem engedték egyenes irányba megásni a medrét. Az ő folyója azonban sohasem fogadta magába a szemetet, mert tiszta, erősen buzgó volt a forrás, amelyből táplálkozott.

A tanítóképző után elviszik katonának, s csak 24 éves fővel, 1938 januáriéban foghat hozzá hivatása gyakorlásához. Tiszakécskéről jár ki kerékpáron Űjbögre, s az egytantermes iskolában egyszerre 120—130 gyereket is tanít. Ekkor ül+eti el a nyárfacsemetéket is. (Két év múlva kap a helység még egy tantermet, s egy tanítót.)

Áldozatos élét: ha esik, ha fű, nap nap után. évről évre kikerékpározni Űjbögre, tanítani. este fáradtan hazatérni. Az bírhatja csak. akinek hivatása és nemcsak foglalkozása a nevelés. Bállá Gvula bírta. Így vált még erősebbé. De ehhez hozzájárult már példás családi életének melegsége is. a feleségének erőt adó megértése, sze- retete.

A család és a tanítványok szeretete élteti az úibögi tanítót akkor is. amikor kiszakítják övéi köréből, s elviszik a háborúba. 1945 novemberében vergődik haza. S decemberben már ott áll a dobogón.

esettől egészen bódultán lépkedtem a bátyám mellett. Utat nem is kerestünk; szántáson, vetésen keresztülvágtunk. Sötét volt az este, csak a csillagok hunyorogtak fent, mint apró mécsesek. \

— Most mi lesz? — szólaltam meg végre szepegve.

— Mi lenne? — felelte a bátyám hetykén. — Csinálom tovább, amit abbahagytam.

A hangján azért éreztem, hogy remeg és nem olyan bizakodó, mint az elkiáltott szavak. Nem akart előttem gyengének mutatkozni. *

— Pedig milyen szép volt ez a nap — mondta még sóhajtva.

Bátyám megállt és kiterjesztett karral mutatott szét a sötétségben, akár a pap, mikor áldást oszt és a hangja is nagyon komoly volt:

— Szép lenne itt az élet, ha nem mások barmai volnánk, ha a magunk földjébe akaszthatnánk 'az ekét... Addig kutyáké itt a sorsunk és a bérünk mellé szidást és verést is kapunk eleget. Most engem is megvert a gazda, de egyszer majd erős leszek és visszaütök...

Lépteink halkan dobbantak a frissen szántott földeken és az utolsó mondat bizakodásától mintha szomorúságunk is széj- jelfoszlott volna, mint pirkadatban az éji sötétség. Hogy egyszer majd erősek leszünk. ..

— Vége. —

lamtani, tanítani, és...tanulni. hogy még jobban taníthasson — ez az önmagának parancsolt elve. A következő évben, 1946-ban ott van már az első pedagógiai főiskola hallgatói között. Földrajzot biológiát tanul. Nyári szabadságait áldozza fel, mivel — nem győzi dicsérni a tanításnak ezt, a módját — társaival együtt nyáron hallgatja Budapesten, majd Szegeden az előadásokat, amelyeknek anyagából — a téli tanulás után — a következő év nyarának elején tesz vizsgát.

Egyenes és egyre mélyebb már folyójának a medre: az 1949—1950-es tanévben földrajzbiológiai szakfelügyelő a kecskeméti járásban, s a következő négy éven át — két esztendeig egyedül — általános felügyelő. Utazik, járja az ország egyik legnagyobb járásának tanyasi iskoláit; otthon van falaik,"tanítóik és tanulóik között; magyaráz. segít, — s átfázik a csontja velejéig. Nehezen engedik meg neki, hogv visszatérjen Űjbögre. Ő lesz az iskola igazgatója.

Öt ev múlva új iskola épül, ekkor költözik ki ő is a faluból —, s nyárfákat ültet ez elé az épület elé is. és kertet varázsol köréje, négyszáz négyszögölön pedig szőlőt telepít. Legkedvesebb szórakozása, ápolni a kertjét, szőlőjét, ezt a munkát senkinek nem engedné át.

Hivatása szolgálatának, helytállásának gyönyörű szimoóliima ez; az is. hogy amíg tavaly a környék szőlőit alaposan megpocsékolta a peronoszpóra. az övében semmi kárt nem tudott tenni.

S íey van ez abban a legíél- tetteot) kertben is. amelyet az irányítása alá tartózó hét — a központi, a pereghalmi. óbögi, sárhalmi, székhalpii.. árkus-dűlői és csámpai — iskola képez. Huszonöt pedagógus 650 kisdiákot nevel ezekben az iskolákban, * amikor Bállá Gyula a „lélek peronoszpórá iának” távoltartása végett az esztendeje megvásárolhatott motorkerékpárján sorra járja valamennyit, "összesen 105 Irilométert kell megtennie.

De'megteszi, csinálja, fáradhatatlanul. Talán, senki sem érdemelte meg nálánál jobban az „Oktatásügy kiváló dolgozója” kitüntetést, amelyben három éve részesült. Nagv szerepet játszott abban is. hogy az itteni tanyavilágból több mint száz felnőtt elvégezte a dolgozók iskoláját.

Nemcsak járja és ellenőrzi az iskoláit de közvetlenül tanít maga is. Mindig más osztályt vállal, hogy — mint mondja — irányító munkájához minél jobban megismerhesse a nevelés problémáit. Az elmúlt tanévben az alsó tagozat első három osztályát tanította, a mostaniban az ötödikesekkel a biológia, a hatodikosokkal a történelem ismereteit sajátíttatja el. Emellett Pereghalmon egy nemrég eltávozott tanítónőt is helyettesít: a negyedik osztályban a számtant, az ötödikben a történelmet és a földraizot tanítja.

S mindezek mellé elnöke a járás pedagógusai szakszervezetének tagja a járási népfrontbizottságnak. És előadója a tiszakécskei marxizmus—leniniz- mus középiskolának.

Amikor megkérdem tőle: nem fáradt? — csak mosolyog.

— Nem lehet megállni —. mondja. — A marxizmus—le- ninizmust például kilenc éven át tanultam a tanfolyamokon, s hogy egy évig pihenőt tartottak, már hiányzik a kommunizmus eszméinek további magyarázata. Enélkül nem lát az ember tisztán.

Igen, a tiszta forrás tiszta

medret., világos irányt, célt igényel. Ez életének értelme. Sezt szolgálja példás kc+elességtudás- sal.

Tarján István

— Jó érzés látni, ahogy