Petőfi Népe, 1966. április (21. évfolyam, 77-101. szám)
1966-04-03 / 79. szám
1966. április 3, vasárnap 3. oldal Kerestem a lakásán,' azután a múzeumban. A negyedik telefonhívásra sikerült találkoznunk: — Halló! Küldhetne-e tanár úr beszámolót az afrikai útjáról? A kecskemétiek szívesen olvasnák. Számon tartják a munkáját, eredményeit ma is... — Sajnos, egy szabad percem sincs. Azért vettem ki szabadságot, alighogy megjöttem, hogy legalább nagyjából rendezhessem a hozott anyagot.. . De ha fel tud jönni Pestre, Szívesen látom... Dr. Szunyoghy János, a Természettudományi M úzeum osztályvezető-helyettese egy esztendőt töltött Kelet-Afrikában. A ha.ióúttal együtt két nap híján tizenhárom hónapig tartott a tanulmányút. Március 4-én érkezett haza. Talán az egyetlen Kittenber- ger Kálmánon kívül magyar természettudós nem járt még előtte ezen a vidéken, legalább is anyagot nem gyűjtött. Zoológiái szempontból az egész hatalmas terület lényegében feltáratlan. Pedig rendkívül gazdag az élővilága. Az angolok, amerikaiak, németek, svédek ugyan küldtek néhány expedíciót, amelyek szúrópróba-sze- rűen kutatást és gyűjtést végeztek, de a hosszabb utak régen is igen költségesek voltak. Dr Szunyoghy János viszont igen szerény körülmények között dolgozott, az általa gyűjtött anyag mégis egyedülállóan gazdag, s különösen rendszertani szempontból nagy jelentőségű. Szerény lakás Újpesten a József Attila utcában. Élénk mozgású, magas férfi fogad. Napbarnított arcú, mint nyáron. Persze, a perzselő Afrika... — Nagy tévedés — mosolyog elnézően a házigazda — ahol én jártam, egészen jól elviselhető az éghajlat. Tanzania is, Kenya is magyas hegyvidék. Nem melegebb az idő. mint mondjuk Bugacon. Harmincharmincnyolc fok árnyékban... ..Támaszpontom” az Arushától keletre levő USA River nevű kis település volt. 1200 méter magasan fekszik... Itt él dr. Nagy Endre, aki dr. Szunyoghy Jánost egy esztendőn át vendégül látta. Érdekes foglalkozása volt a múlt év végéig. Úgynevezett safari (vadásztától vállalata volt. Az idén január 1-én államosították Tanzániában a vadászatot. Mert jó üzlet. Egy veréb nagyságú madár, vagy egy egér elejtéséért egy dollárt is elkérnek a külföldiektől. Az oroszlán, antilop, elefánt nehéz ezrekbe kerül. — Ezért aztán magam sajnos. csak apró vadat lőhettem — mondja dr. Szunyoghy János —, miközben irigykedve kísértem házigazdám tehetős külföldi vendégeit. A magyar tudós hihetetlenül nagy munkát végzett. Lássunk néhány adatot az általa gyűjtött anyagról: Elejtett 350 kis termetű emlőst, a vadászokat kísérve begyűjtötte 109 nagy emlős csontvázát, valamint 70 középtermetű emlős bőrét és csontvázát. 110 madarat is lőtt. Csak azért nem többet, mert dr. Nagy Endre a múzeumnak ajándékozott egy 900 darabból álló gyűjteményt. S bár dr. Szunyoghy János a Természettudományi Múzeumban a nagyemlős-szakcsoport vezetője, szünet nélkül gyűjtötte a lepkéket és bogarakat is. A lepkéket 18 ezer darabig számolta, aztán abbahagyta. Út közben mindenütt talajmintákat is szedett féregvizsgálat céljára. Az állatok nyúzását, a csontvázak letisztítását, a madártömést, a bogarak, lepkék konzerválását teljesen egyedül kellett végeznie. Emellett lefényképezett és a helyszínen előhívott 75 tekercs fekete-fehér filmet. Elhasznált 25 tekercs szíDr. Szunyoghy János néhány szép faszobrot hozott magával Tanzániából. Az ősi népművészet semmit sem változott, mióta a fehérek megjelentek a fekete földrészen. nes filmet is, s majdnem másfél ezer méter filmfelvételt készített. A házigazda zamatos feketekávéval kínál. Afrikából hozta ezt is, ott nagyon olcsó. Kecskemétről érdeklődik. — Félig-meddig kecskemétinek tartom magam ma is. Ott vannak eltemetve a szüleim. S ott tiszteltek meg először a ter- mészíettudós címmel, az első tanácsválasztás jelölő listáján. 1932-ben került dr. Szu- nyogh János Kecskemétre. Egyetemi városba szeretett volna ugyan kerülni, de akkor nem sikerült. Pedig ígéretesen indult a pólyán, hiszen az előző esztendőben Svédországban jelent meg a doktori értekezése. Volt tanítványai ma is jó emlékezetükben tartják. Mint olyan tanárt, akiből szinte sütött tárgya szerete, s aki fölényes tudás birtokában volt. De akkor úgy tűnt, itt megreked. Még az igazgatói rangig se vihette volna. Mosolyog, legyint: — Ahhoz el kellett volna vennem a főgondnok lányát feleségül. A háború alatt és után öt évig volt távol Kecskeméttől, s aztán innen hívták meg a Természettudományi Múzeumba. 1956-ban elpusztult a múzeum afrikai anyagának többsége. 1959 telén kiküldtek egy kis csoportot Tanzániába, hogy pótolják, amit lehet. Dr. Szunyoghy János akkor négy hónapot töltött Afrikában. Kevés volt az idő, hiányos a gyűjtött anyag, örömmel ragadta meg tehát az alkalmat, amikor tavaly ismét elindulhatott. — Egy kicsit persze hosz- szú lehetett az idő ilyen távol az otthontól, különösen a szokatlan éghajlaton és mindvégig kemény munkában. — A munka jó orvosság honvágy ellen, de őszintén szólva egy év úntig elég volt. — Vidáman felnevet: — Hanem a feleségem!. .. azzal fogadott, hogy ezentúl Soroksárra se enged egyedül. Ilyen Út persze — mondom — nem lehet éppen veszélytelen se. Elefántok, oroszlánok... — Igen, ilyenkor az itthoniak a gyermekkori olvasmányaikra gondolnak. Kannibálok mindenesetre már nincsenek. Ebből már csak annyi igaz, hogy sok az erdőlakó. vándorló törzs. Akik nem hajlandók letelepedni, földet művelni. De a vadállatok sem olyan veszélyesek... Tanzania déli csücskében történt. Egy reggel azzal keltenek, hogy oroszlánok jártak a táborunkban. Nem mondom, némiképp megilletődtem. hiszen azelőtt sose fűztem be a sátramat, s így az éjjel csupán egy szúnyogháló „védett” a fenevadaktól. A hús szagára jöttek, amit kiakasztottunk száradni. De még ahhoz se nyúltak, mert elriasztotta őket a viharlámpa.., — Mindenesetre az óvatosság sohasem árt. A híres ambosséli nemzeti parkban alaposan megkergetett egy „szelíd” elefántbika. Váratlanul rám rohant, az volt a szerencsém, hogy has- raestem. Az elefánt ugyanis rosszul lát, s nyilván nem értette hova tűntem el. A legmeg- átalkodottabb jószág azonban a kafferbivaly. Konok dög. Ha egyszer támadásra szánja el magát, abba nem hagyja, míg agyon nem lövik. A Meruban estefelé már nem is merészkedtünk ki a táborból... Szives a házigazda, és az egy esztendő töménytelen élményt halmozott fel. Nehéz volna valamennyit egy csokorba szedni. Megígérte, hogy amint szusszanásnyi ideje lesz. ellátogat Kecskemétre. Még a tavasszal, amikorra összeállította a készülő dokumentumfilmet. Sikerült rávenni, hogy cikksorozatot is küldjön olvasóink számára az útról. A részletes beszámoló azonban könyvalakban jelenik majd meg a Táncsics Kiadó gondozásában. Mester I.ászló Koszorúzás! ünnepségek a hősi emlékműveknél Felszabadulásunk 21. évfordulója alkalmából szombaton a főváros számos kerületében bensőséges koszorúzási ünnepségeket tartottak a felszabadító harcokban elesett szovjet, román, amerikai katonák emlékműveinél. A nemzeti színű és vörös zászlókkal, virágokkal díszített hősi emlékműveknél díszőrséget álltak a fegyveres testületek tagjai, s a sok éves szép hagyományt követve eljöttek leróni kegyeletüket Budapest lakói, a társadalmi és tömegszervezetek képviselői. Tfedves Barátom, aki éveid i* szerint a fiam lehelnél, ] aki akkor születtél, amikor elmúlt az a kor, amelynek elmúlását vártam, sürgettem, áhítottam egész ifjúkoromban, aki együtt nőttél fel a mi újdonat-új világunkkal — ezen a születésnapon hadd beszéljek hozzád egyszerre magamról és terólad. Ez a nap egyszerre a te születésed és egész nemzetünk újjászületésének napja. Minthogy együtt nőttetek fel az új arcú Magyarországgal, és csupán részesei, de nem tanúi voltatok az újjászületésnek, bizonyára nem úgy élitek át a hozzáfűződő emlékeket, mint szüleid és nagyszüleid nemzedékei, mint én és a hozzám hasonló korúak. És ezért nem árt, ha ilyenkor a magamfajta szemtanú beszélgetni kezd a tefajta if jakitól és emlékezik és emlékeztet. Nem, dehogyis akarok én unalmas nagybácsik és korosabb szomszédok módjára afféle mondókába kezdeni, hogy bezzeg nekünk, annak idején... Az ilyesmit kenetes szavakkal nem lehet felidézni azok számára, akiknek a felszabadulás előtti emberöltő ugyanolyan történelem már, mint például a Bach- korszak, vagy a török hódoltság ideje. A már történelemmé vált múltidőt az irodalom képes él- ményszerüen felvarázsolni. Az akkoriban kelt néhány regény, dráma. József Attila és Radnóti Miklós költeményei, vagy talán a mi nemzedékünk egyes irodalmi tanúvallomásai — hiszen nekünk élmény volt és nem történelem — ezekből talán lehet némi képetek és elképzelésetek — nemcsak arról, hogy mi minden történt akkor, de arról is, hogy milyen volt életérzésben, hangulataiban, „légnyomásában” az a két és fél évtized, amely 1519-től a fasizmus bukásáig terjedt. Arról meg, hogy milyen volt a háború, a szüntelen életveszedelem és szüntelen tömeghalál néhány éve, milyen volt a német és a hazai fasizmus kettős borzalma — bőségesen hallottál szüléidtől, korosabb rokonaidtól. Nyilván nektek is volt olyan közeli hozzátartozótok, aki soha. többé nem tért vissza, hiszen alig van család széles Magyarországon, akinek saját gyászt ne hozott volna « háború. Bizonyára, ezt is hallottad már az idősebbektől, hogy irigyelnek titeket, mert nem kellett átélnetek sem az ő ifjúságukat, sem a háborút. Azt is mondogatják, hogy milyen jó ma fiatalnak lenni. És akkor te unottan legyintesz, mert nem tudod, miért is olyan jó manapság a fiatalnak. Nem csodálom, hiszen te csupán a magad életét, .a magad ifjúságát élheted, és azt érzed, hogy van itt éppen elegendő gond, elegendő nehézség, küzdelem, megoldandó probléma. Mi ezen az irigyelni való'! — Pedig — hidd el nekem, és nekünk, apádnak, nagybátyáidnak, barátaidnak, szüleidnek — ez nem olyan irigység, ahogy a miág kezdete óta az idősebb irigyli a fiatalabbat, inert sok minden van a fiatal előtt, ami az idősebbeknek már elmulasztott és pótolhatatlan múltbeli alkalom. Nem, mi ezt kivételesen jobban tudjuk még nálatok is, mert már tanúk és részesek voltunk akkor, amikor te éppen megszülettél. Nekünk van egy olyan összehasonlítási alapunk, amely nektek nem lehet. Éppen ezért mi másképpen éltük át ezt az elmúlt huszonegy, évet mint ti. Ti csecsemők és kisgyermekek voltatok, amikor mi elkezdtünk itt új országot építeni. Ez gyönyörű munka volt, de egyáltalán nem könnyű. Romokban hevert minden. Nemcsak a hidak és a házak, hanem a lelkek is. Régi hitek, eszmények váltak kopá- rabbakká, mint a kiégett gyárak és a letarolt termőföldek. És nem olyanná kellett újjáépíteni ezt az agyonszenvedett hazát, amilyennek megismertük ifjúkorunkban, hiszen éppen az volt a cél, hogy soha többé ne legyen olyan. T i néha úgy képzelhetitek, hogy az a régi világ tálán nem is vöt olyan rossz, mint ahogy az idősebbek mesélik. Mondjátok, mert nem éltetek akkor, de mi tudjuk, mert magunk szenvedtük meg. És ezért egészen mást akartunk építeni és más ifjúságot biztosítottunk nektek, mint a miénk volt. Néha arra gondolok, hogy talán túl könnyű utat. Ti azt vettétek tudomásul, hogy volt és van itt éppen elegendő baj. Hát hogyne lett volna és hogyne lenne. Egy új világ felépítése nem olyan, mint ha valaki gyakorlott kézzel egy idomot esztergályoz, vagy cipőt készít. Világteremtésre nincs megtanult recept, ezt közben kell tanulni és magunknak kell megszenvedni a kísérlet olykor szükségszerű zsákutcáit is. Ti hajlamosak vagytok a téves kísérleteket jellemzőbbnek látni, mint az eredményes továbblépéseket. Vajon észrevetted-e, hogy az az emberségesebb életforma, amelyet szocializmusnak nevezünk, még a személyi kultusz korában is fejlődött, és 1956. seblázában immunizálódott sok fertőzéslehetőségtől? Te aligha vetted észre, hiszen kisgyermek, vagy alig kamasz voltál azokban az években. Neked már ez is inkább történelem. A te fel- növekedésed időszaka az utóbbi évtized. Mit látsz te ezekből az évekből? Azt. hogy sok a legyőzendő nehézségünk, sok a feladatunk. Bizony. De ezek le- győzhetők, legyőzendők, megoldhatók. Rajtunk áll. Ma sok egyéb közt azon há- borgunk — és igazunk van —, hogy népünknek alig egyharma• da vált olvasó emberré. De én ezért közben büszkén szoktam emlegetni, hogy népünknek íme már egyharmada olvasó ember, holott huszonegy évvel ezelőtt alig néhány tízezer rendszeres olvasó volt a tízmilliós hazában. Gondolsz-e néha ilyesmire? 17 edves Barátom, nekem í» eszembe sem jutott soha. hogy felháborodjam vagy akár csak a fejemet csóváljam, mert másként fésülködöl. mint én, és mások a tincseid, mint amiket én kedveltem 21 éves koromban. Jól emlékszem, hogy akkor bennünket szapultak az idősebbek, mert mi hátrafésültük a hajunkat, holott apáink kettéválasztott hajat szoktak meg. És a mi akkori táncainkon ugyanúgy felháborodtak, akii* szeretnek felháborodni, miiéi egyes kortársaim a tá mostan táncaitqkon. De az már nem mindig tetszik nekem, hogy ti olyan természetesnek vesztek mindent, amit készen kaptatok, és legyőzhetet- lennek érzitek, ami egyáltalán nem legyőzhetetlen, csak éppen még eddig nincs megoldva. Ezeknek az elvégzése most már nem kizárólag a mi feladatunk, hanem a tiétek is, hiszen közben észrevétlenül felnőttekké lettetek. Most már nektek és nekünk együtt kell nekigyvr- kőzni a nem is kevés teendőnek, hogy megvalósuljon mindaz. ami a te születésed óta már egyáltalán nem lehetetlen, csak éppen meg kell csinálni. És egy részét mi már nélkületek meg is csináltuk. A többit nem végezhetjük el nélkületek, s amikor majd mi lelépünk, nektek kell folytatnotok és nektek kell majd elmondanotok a nálatok is fiatalabbaknak, hogy mi is történt azokban az években, amikor ti már az 6 jövőjüket építettétek, míg ők csecsemők és kis kamaszok voltak. És nektek talán ez is köny- nyebb lesz, mint amikor mi beszélünk nektek az elmúltakról és a teendőkről, HEGEDŰS GÉZA 1 Az ifjúhoz, aki akkor született esztendő Afrikában
