Petőfi Népe, 1966. április (21. évfolyam, 77-101. szám)

1966-04-24 / 96. szám

Tavasz a Sugovicán — Huszonkét napi munkabérnek megfele­lő nyereségrészesedést osztottak e hét közepén a Baromfifeldolgozó Országos Vállalat kecs­keméti gyáregységé­ben. A dolgozók nagy része a hűségjutalom­mal együtt egyhavi ke­resetének megfelelő összeget kapott kézhez. < — 1 millió 168 ezer forintot fizetett ki me­gyénk termelőszövetke­zeti gazdái részére az Állami Biztosító az el­ső negyedévben. Az év első három hónapjá­ban 1200 káresemény történt. Érettségi Felsöszentivánon A Kiskunhalasi Me­zőgazdasági Techni­kum felsőszeniáváni ki­helyezett levelező ta­gozatán pénteken és szombaton zajlott le az első érettségi. A 16 végzős hallgató a kör­nyező termelőszövetke­zetekben dolgozik. Kö­zülük sokan a VII. és VIII. osztályt is leve­lező úton végezték, s most szakmunkások lesznek. Őket jövőre, a mostani harmadik osz­tály tizenhárom hallga­tója követi. Galamboknak tilos A W öötminsfce r-palo- tán, az angol pairla- m-enten nem tartózr kodhatnak többé gá­láim bőik: az épület tor­nyait és tetőzetét zse­latinom anyaggal von­ják be. hogy sücossár ga megakadályozza a galambokat a leszál­lásban. A sajátos mű­veletet 30 méter ma­gasságban végzők és egy teljes hétig tart. Nászajándék a bogaraknál Párizsi biológusok érdekes násza szoká­sokat figyeltek meg az afrikai Stilbocoris ne­vű bogaraknál. Páro sodás előtt a hím fü­gemag cxt keres és mell­ső lábaival átnyújtja m enyassizotny árnak, mintegy nászajándék­ként. Csak ha a nős­tény már elfogadta és elfogyasztotta aiz aján­dékot. kerülhet sor a nászra. Gyerekeknek hátul... A nyugatnémet gyer­mekvédelmi szövetség óva. intett attól, hogy 14 éven aluli gyerme­kek az autóban a ve­zető mellett foglalja­nak helyet. Tapaszta­lati alapon megállapí­tották; hogy a hátsó ülések sokkalta na­gyobb biztonságot ad­nak. Minduntalan be­bizonyítás«: nyer, hogy karamboloknál külö­nösen a gyermekiek élebe forog veszély­ben. AKI NEM HAGYJA CSERBEN AZ ÁLDOZATÁT — ÚJBÓL tengerre száll a lapunkból már ismert Süveges László bajai illetőségű tenge- részkapitány. Hajója a Földközi-tenger és mél- léktengeremék kikötőit érintve bonyolít majd le teherszállításokat. — AZ IDÉN tovább­fejlesztik a juhtenyész­tést a termelőszövetke­zeti gazdaságokban. Több mint 10 ezer bir­ka elhelyezésére alkal­mas juhhodályok épül. nek a juhtartó üze­mekben. — A MŰSZAKI és Természettudományi Egyesületek Szövetsé­gének Bács megyei csoportja a szakosz­tályvezetők. és egye­sületi titkárok részére április 25-én értekezle­tet tart. amelyen töb­bek között az egyesü­letek május havi mun­kaprogramjával kap­csolatos teendőket tár­gyalják meg. — Családiház-tulaj- ionosok részére az év alsó három hónapjá­ban 390 ezer forint kártérítést fizetett ki megyénk területén az Állami Biztosító. Tanácshoznak a fiatalok Április 28-án a kis­kunhalasi. 30-án pedig a kiskunfélegyházi já­rás fiataljai értékelik a tavalyi mezőgazda- sági munkaverseny eredményeit, s megtár­gyalják az idei felada­tokat. A tanácskozás kenetében veszik majd át jutalmukat azok, akik a versenyben a legjobb teljesítményt érték e9. — AZ ORSZÁGOS Filharmónia és a vá­rosi tanács rendezésé­ben a Budapesti MÁV Szimfonikus Zenekar hétfőn este 7 órakor hangversenyez a Kecs­keméti Katona József Színházban. A hang­verseny vendége Josif Zivoni belga hegedű­művész. aki Brahms Hegedűversenyét játsz- sza. A műsoron szere­pel még Viski: Enigma és Bartók: Concerto című müve. A hanff versenyt Borbély Gyu­la vezényli. — Több mint két­száz szakmunkásta­nulót vesz fel a megy< öt városában az idéi az ÉM Bács megye Állami Építőipari Vál lalat. — ISMÉT munkába álltak a traktorok a több napos esőzés okoz­ta kényszerpihenő után. Bár a bő csapa­déktól felázott talajok sok helyütt még mindig járhatatlanok. így is mintegy 400 traktor dolgozott a hét végén a tavaszi szántásokon. Évadzáró előadás Kedden, április 26-án este 6 órákor tartják a kecskeméti városi mű­velődési ház nagyter­mében a Modem drá­maestek sorozat évad­záró előadását. A nagy­sikerű sorozat Tennes­see Williams bemuta­tásával ér véget. Elő­adó: Udvaros Béla, a Katona József Színház rendezője, közremű­ködnek a színház mű­vészei. A közönség Tennes­see Williams Macska a forró bádogtetőn cí­mű művéből hall rész­leteket. Az előadást csak 18 éven felüliek nézhetik meg. — ÖTVEN termelő­szövetkezeti gazda uta­zik a megye tsz-eiből tíznapos üdülésre ápri­lis 26-án a debreceni fez-üdülőbe, a biztosí­tási és önsegélyező cso­port rendezésében. Félszintetikus penicillinek _ Pali bátyám — bár Örökifjú Í6 pár esztendeje el­hullatta csikófogait — olyan, mint a vasék. Tudomásom szerint soha életében nem volt komolyabb baja. Legutóbb azonban panaszkodni kezdett: a lábát visszér-I csomók kínozzák. Mivel divatosain szabott j nadrágja szárát többszöri próbálkozás után sem tudta feltúrni, pusztáin élénk, szemléletes körülírásaira voltam utalva a baj minéműsé- gét illetően. — Miért nem megy orvoshoz? — Hogyisne! Hogy szúrjon, vágjon, égessen, injekciózzon! Majd elmúlik. Vagy ba még­sem: valamiben csak el kofl pusztulnia az emberfiának.,. Egyébként is, ma délután randevúm van. Ha látnád: akár a milói Vé­nusz ... Hiába igyekeztem a lelkére beszélni, hajt­hatatlan maradt. Persze, mindig is ilyen volt. Noha rég megsárgult már az elemi iskolai végbizonyítványa, egy ringó csípő kedvéért ma is bármikor hajalndó lenne átúszni a Csendes Óceánt! Utolsó kísérletként még ecse­teltem előtte a nyavalyájával járó pokoli kí­nokat. s megcsillogtattam az egészségügyi pre­venció áldásos voltát. Hasztalan. Szóáradato­mat ezekkel az örökbecsű igékkel vágta ketté: — Tanuld meg, fiam, a mi családunkban többnyire ilyen gyerekek pusztítják a kenye­ret Mi orvoshoz is csak akikor megyünk, amikor az már csak a beállott halált kons­tatálhatja. —jóba— — MODERN iparmű­vészet címmel kiállítást rendez a Műcsarnok és 1 ceglédi Kossuth Mú- seum. A kiállítás meg­nyitásán április 34-én vasárnap délelőtt 11 árakor Kallós Elek szobrásaművész mond beszédet WXSZ3M Ä Sportfogadás és Lottó Igazgatóság tájé­koztatása szerint a 16. játékhéten öt találatot egy fogadó ért el, nye­reménye a nyeremény- illeték levonása után 2 044 616 forint. Négy találatot 136 fogadó ért ei. nyereményük anye- remónyilleték levonása után egyenként 15 033 forint. Három találatot 7133 fogadó ért ei, nye­reményük a nyere­ményilleték levonása után egyenként 286 fo­rint. Két találatot 174 307 fogadó ért el, nyereményük egyen­ként 14 forint 60 fil­lér. Az e heti nyerőszámok: 4. 17, 42. 63, 85. Kapós a „ropogós“ Hamar megkedvelték t fogyasztók a Kaló­zai Sütőipari Vállalat .ropogós” néven for- : Salamba hozott száraz üteményét. Ennek bi- i Lonysága, hogy több nzomszédoe megye nagykereskedelmi vál- alatai is jelentős mennyiséget rendeltek jelőle. — Barack- és eper­krémből az év első ne­gyedében összesen nyolc vagonnal expor­tált a Kecskeméti Hű­tőhöz. Nem feledkez­nek meg azonban a belföldi fogyasztókról semc részükre három vagon mirelit zöldba­bot készítettek. Az el­következő hetekben egyébként a paraj és a sóska feldolgozásához kezdenek. E zöldségfé­lékből 20 vagonnyit szándékoznak gyárta­ni. tmsssi Várható időjárás va­sárnap estig: felhősö- dés. eső nélkül. Időn­ként megélénkülő dél­nyugati szél. A nappa­li felmelegedés kissé fokozódik. Várható leg­alacsonyabb éjszakai hőmérséklet 0, plusz 5 fok között, a szélvé­dett helyeken gyenge talajmenti fagy! A leg­magasabb nappali hő­mérséklet 15—20 fok között. Sok fáradtságos munka eredményeként sikerült elő­állítani olyan penicillin-féleségeket, amelyek a ter­mészetes penicillinekkel szemben, ellenállóvá vált kór­okozókra is hatásosak. Ez az anyag szintetikus úton is előállítható, bár gazdaságossági okok miatt a gyár­tási eljárás első fele a hagyományos eljárással tör­ténik, a további feldolgozás viszont kizárólag kémiai módszerekkel. Ezért nevezzük ezt a gyógyszercsopor­tot félszintetikus penicillineknek. Ma már több száz­ra tehető azoknak a származékoknak a száma, ame­lyeket így állítanak elő. Közülük többet már a gya­korlatban is használnak. Felfedezésével a penicillin­kutatás határa úgyszólván beláthatatlan. A képen: Gombatenyészet átültetése steril körül­mények között. Ebből készül a penicillin. : dr. Welt, her 26-19, 25-16. PETŐFI NEPE — A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja. — Főszerkesztő: c Vállalat. — Felelős kiadó: Mezei István igazgató. — Szerkesztőség: Kecskemét, Városi Tanácsház. Szerkesztőségi telefonközpont JCerakeiBéti Szaba<teᣠtói, üa. Telefon; ^SS. — Terjeszti a Magyar Posta. — Előfizethet«: a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél Bácg-Kigkuu megye} Nyomda Kccskeyct. Telefonj 11-as. - ii^es.; 25 065, Dániel. — Kiadja a Bács megyei Lapkiadó Szerkesztő bizottság: 10-38. — Kiadóhivatal: Előfizetési díj egy hónapra: 13,— forint. — — Háromnapos tá­bonnéző körűfon vet­tek részt a Bükikben a kiskunhalasi járás út- f törő-csoportvezetőd. Üt- I juk során kijelölték I azokat a helyeket, ahol | majd a táborozó kis- | pajtások a Bükk tei-- I mészeti szépségeivel is- f merkedhetnek. Túrá- I juk során a tervek sze- I rint Lillafüredet, va- § lámán* fejlődő ipari g központunkat Miskoi- I oot is megtekintik, I Kecskeméli kulturális program I VASABWAP filmvetítés a & Gyanmékszínházban 1 déáeftőtt 1B araikor a Säe- | «lencse a szerelemben, § délután 3-kar és 5-kor a 1 Véntüj című aim vetíté- | se. SMqstinémá8c Hub jár Es­te 7 órakor ismeretter­jesztő ütmek vetítése. ELŐADÁS tjttörőnáz: Reggel * óra­kor járási úttörő kulturá­lté azemJie. délután 3-äoor i Vádoljuk az jmperialte.- » must. Vörös Ceáüag Ttezr Este e óraSoor: A béke és a sport. Utána a M> arany- , érem című fűm vetítése. 1 Szuctkásd iskola: Este 6 órakor Jegesmedvék nyo­mában. Utána filmvetítés. Ifjúsági Mub: Este lél 6-tkiar a Baritaes Ferenc ! KoSlógtum műsort« estje. Tanyai filmklub: Az Al­kotmány Tsz-ben délután ■Moor, az Aranykalászban pedig este fél 7-taor A kőszívű ember fiad című magyar fiten második ré­szének vetítése. A Törekvés Tsz-ben dé'- után 4 órakor, a Petőfiben este fél 7-kocr A szökés­ben című fiten vetítése. KIAT.T-.tTAS Katona József Múzeuimc Megyei fotókiállítás. MüvészkSiub: Goár fmr* festőművész képednek be­mutatója. Berkes Ferenc Kollé­giumé Bozsó János festő­művész képeinek bemu­tatója. Űttörőhá^: Küáíkitás Vá­doljuk az imperializmust címmel. HÉTFŐ HANGVERSENY A Katona József Szín­házban délután fél S-kor és este 7 órakor nagyzie- nékari hangverseny a budapesti MAV-zenekar közremüködésévéL ISMERETTERJESZTŐ ELŐADÁS Halasi úti iskola: Este fél 6-door Építsünk gyer­mekeink jó tulajdonsá­gaira. Gyógyszertárt központi Este negyed 7-kor Húsz­éves az ENSZ. Miániavárosi iskola: Este 6 órakor A kobaltéitól a rakétáig. Bajmeváí: Délután A órakor A gyermek élet­kori sajátosságai. Tanyai filmklub: Este fél 7-kor Mitolóstelepen A kőszívű ember fiad című magyar film második ré­szének vetítése. — MA délután 6 inaikor Kiskunfélegy­házán a Szakmaközi Bizottság kultúrtermé­ben. „Párizsi séták” címmel francia költőik verseiből összeállított műsorral lépnek kö­zönség élé Csorna Béla vezetésével a színját­szók. Köszöntjük Németh Lászlót Többször foglalkozott azzal a gondolattal, hogy a hírős városba költözik. Még telket is vásárolt Hetényegyhá- zán. Végül is mindig másként alakult, de amit itt látott, tapasz- tált. szerepet kapott gondolkodásában, írói munkásságában. Szí­vesen időzött nálunk, ahol első könyvei meg­jelentek, ahol a Tanú ólomfestékes korrek­túráit javítgatta. Legutóbb a télenjárt itt, az irodalmi sza­badegyetem előadásán. Akkor ünnepelte csen­desen, szerényen, írói munkásságának negy­venéves évfordulóját. Most, 65. születés­napján a kecskemétiek az ismerős, a jóbarát közvetlenségével és életművét, emberi és alkotói nagyságát meg­illető tisztelettel kö­szöntik Németh Lász­lót, — A háztartási és a községfejlesztési alap 1965. évi zárszámadásá­ról és idei végleges költségvetéséről' tár­gyal hétfőn a Kecske­méti Városi Tanács Végrehajtó Bizottsága — fi agy gondot lor­dítanak szakmai to­vábbképzésre a kecs­keméti Boldogulás Tsz- ben. Nyolc kertészta- ntuló vesz részt elmé­leti oktatásban a szak­munkásképző iskolán. Ezenkívül még öt le­velez« hallgató végez mezőgazdasági techni­kumot. illetve gimná­ziumot. I NAPTÁR | B«. április 3», vasárnap * Névnap: György Napkelte: L 4 óra 40 porc. _ Napnyugta: 1* óra 46 pere. — GYÖRGY napjón so­kan ünnepük névnapju­kat, A név eredete a „Georgies’: saó; amely viszont a ^fölxT! és a ,, munka’! szavak görög összetételéből keletkezett, s jelentése „földművelő”-, A Keszthelyen 1797-ben alapított Gearglifcon — eredetileg gazdasági tan­intézet, majd akadémia — őrzi magyar vonatkozás­ban az eredeti nevet. A képzőművészetiben gyako­ri a sarkányölő György lovag ábrázolása. Ez a szimbólum szerepelt a ré­gi Oroszország címerében, s emlékét őrzi a „György- keresz-t’! elnevezésű orosz katonai kitüntetés is. — Az Állami Bizto­sító Megyei Igazgató­ságának biztosítási és önsegélyező csoportja tagjai közül tegnap át­veri fő indult ei egy kétnapos kirándulásra. A megye kisipari ter­melőszövetkezeteinek dolgozói az autóbusz­túra során ellátogat­nak Pécsre, a siklósi várba és megtekintik Harkányfürdőt is. Ugyanennyien indulták egyidejűleg tíznapos pi­henésre a debreceni fez-üdülőbe.

Next

/
Thumbnails
Contents