Petőfi Népe, 1966. április (21. évfolyam, 77-101. szám)

1966-04-20 / 92. szám

I960, április 20, szerda 5. oldal ai trr•! ; ii_iaaíT^)<ír>li­A vonat A MÁSODIK világháborúról sok film készült már. Akadnak köztük remekművek, átlagos, vagy az átlagosnál is gyengébb filmek, melyeknek még a címét is nyomtalanul elfelejtjük. A vonat, ez a nagyszabású francia —amerikai produkció újszerűén> merészen vágtat végig a hábo­rús témák hagyományos sínéin. John Frankenheimer amerikai rendező, meg kell hagyni, mes­terien ért a hajmeresztő helyze­tek irányításához, tudja meddig lehet fokozni az iramot és hol kell megállni; sehol sem sérti meg a nagyfeszültségű kaland- filmek játékszabályait. És mégis: az izgalmas cselek­mény, a lendületes és hibátlan rendezés, még a rangos szerep- osztás sem tudja feledtetni — valami hiányzik ebből a film­ből. Az érzelmek őszintesége, a művészi állásfoglalás, amely sokszor névtelen rendező döcö­gős művében is a nagy élmé­nyek ritka pillanataival ajándé­kozza meg a nézőt. Tény, hogy a francia ellenál­lási mozgalomról készült már ennél jóval gyengébb film, de ezt felülmúló remekmű is. A vonat talán azért érdemel mégis különösebb figyelmet, mert a franciák adták a témát, de a tálalás jellegzetesen amerikai. Nagyvonalú, látványos, többet mutat annál, mint amennyit va­két is feláldozó egyszerű embe­rek, fűtők, mozdonyvezetők és a gőgös, embertelen náci tisztek — már ez sejteti: többről van szó, mint háborús kalandigény kielégítéséről. Többről? Másról. A történet­ben arról, hogy a németek által kiszemelt és a Harmadik Biro­dalomba irányított képeket: Van Gogh, Gauguin, Picasso és a többiek világhírű alkotásait, meg kell menteni mindenáron. A* film végső kicsengésében pedig arról, hogy vajon érdemes volt-e ezeket a remekműveket annyi ember életének feláldozása árán végül is megmenteni? Vagyis a rendező nagy kedvét lelte a történelmi tűzijáték látványos megrendezésében, de közösseget nem vállalt vele, állást nem fog­lalt mellette. VALÓSZÍNŰLEG ebből adó­dik, hogy a világhírű szereplők sem tudtak sokkal többet nyúj­tani nevüknél, külső megjele­nésüknél. Búrt Lancaster meg­nyerő, férfias egyénisége, Jean­ne Moreau fanyar bája, az ér­zéketlen katonatisztet és rajon­gó műértőt megszemélyesítő Paul Scofield fegyelmezett játéka így is emlékezetes marad. Ami fe­lejthetetlen ebben a filmben: Michel Simon meghafó, sok szín­ből összetett Boule papája. Ta­lán ez a rövidségében is sokat kifejező színészi remeklés egy­lójában ad. Már az a körül­mény, hogy a filmbeli vonat nem a szokásos kalandfilmek szabványain robog keresztül, hanem a náciktól megszállt Franciaországon; nem cowboy- legények állnak egymással szem­ben, hanem a hazájukért életű­ben válasz a rendező kételyei­re: az élet sorsdöntő pillanatai­ban az ember csak úgy határoz­hat, hogy ember marad. Akkor is, ha ez súlyos áldozatba, az életébe kerül. Vadas Zsuzsa Befejeződött a hajai ha no versen yé vad BAJA kulturális életének je­lentős eseménye az Országos Filharmónia és a József Attila Művelődési Ház rendezésében évről-évre megismétlődő ko­molyzenei hangversenysorozat. Az egyes hangversenyek mű­sorának összeállítása nem kis gondot okozott a szervezőknek. Baja zenét szerető közönsége az elmúlt évtizedekben sok jó hangversenyt hallott a Liszt Ferenc Kör rendezésében, s az akkori vezetők gondoskodtak róla, hogy a legkitűnőbb fővá­rosi művészek szerepeljenek a koncerteken. A hagyományok tehát köteleznek. A műsorvá­lasztásban segítséget jelent a nemrégen megalakult zenei szakbizottság. A jövőben az Országos Filharmónia remélhe­tőleg jobban figyelembe veszi a szakbizottság tanácsait, ame­lyek a bajai közönség igényeit fejezik ki. Akkor nem lesz ne­héz a telt ház biztosítása bér­leti szervezésben. A2 ÉVAD első hangversenye novemberben önálló operaest volt. Ezt követte januárban, majd márciusban a Budapesti MÁV Szimfonikusok fellépte. Az évad befejező hangverse­nye április 18-án Andrej a Prae- ger jugoszláv zongoraművész önálló zongoraestje volt. Az önálló hangversenyekkel kapcsolatban az a tapasztalat, hogy bármily kitűnő is legyen az előadóművész, soha sincs annyi közönség, mint a zene­kari koncerteken. A JÖVŐBEN arra kell töre­kedni, hogy a négy hangver­seny még legalább kettővel bő­vüljön, s a hat előadás közűi kettő mint szóló, vagy kama­rahangverseny, kisebb teremben legyen megtartva. A jövő hangversenyévad szc. vezése, s műsorának összeállí­tása már megkezdődött és az eddigi tapasztalatok alapján re­mélhető, hogy még szebb és gazdagabb élményekben lesz része a zenét kedvelő bajai kö­zönségnek. Hiányos volna a beszámoló, hogyha nem szólna az ezzel párhuzamosan lebonyolított if­júsági bérleti hangversenyso­rozatról, amelyen az általános iskolák felsőtagozatos tanulói vettek részt. Az ifjúság érdek­lődését bizonyítja az állandó telt ház és az, hogy minden bér­let gazdára talált. AZ IFJÚSÁG egyébként mindvégig . fegyelmezetten, fe­szült figyelemmel hall­gatta végig a hangversenyeket. Az utolsó alkalommal érdekes zenei versenyt is rendeztek. Fekete Sándor Három hónap alatt 55860 új televízió-előfizető A posta-vizér igazgatás ágon el- I készült az első negyedévi rá- j dió és televízió forgalmi sta-1 tisztika, amely a televízió to- j vábbi térhódítását jelzi. Az el­múlt három hónap alatt ugyan­is 55 860 új televíziókészülék­tulajdonost vettek nyilvántar­tásba. Ezekkel együtt hazánk­ban már 887 042 televízió-elő­fizetőt tart nyilván a posta. A rádiózás — bár a televí- ! ziónál jóval lassúbb ütemben I — ugyancsak fejlődik. A pos­ta legfrissebb adatai szerint 2 496 810 rádió-előfizető van ha­zánkban. Az elmúit három hó­nap alatt 20 400 új készüléket jelentettek be. A vezetékes rá­dióhálózat viszont ismét csök­kent, három hónap alatt 7800 hangszórót szereltek le, s így a rádió-előfizetők közül már csak mintegy 150 (?00 hallgatja a vezetékes rádiót. A Moszkvai Rádió magyar osztályának pályázata MOSZKVA. <MTI) Tíznapos turistaút a Szovjet­unióban, tranzisztoros rádióve­vő-készülék, fényképező- és filmfelvevő gépek szerepelnek a nyereményei között annak a pályázatnak, amelyet a Moszk­vai Rádió magyar osztálya április 21-én indít. öt napón át a Moszkvai Rá­dió mindkét magyar nyelvű adásában elhangzanak azSZKP XXIII. kongresszusával kap­csolatos pályázati kérdések, amelyekre a pályázóknak a vá­laszokat legkésőbb április 30-ig kell postára adniok. Amikor elmondja, hogy a Petőfi Tsz tagjai zömmel egy­kori 5—10 holdas parasztok, akik régen is szorgalmukról, okos beosztásukról voltak is­mertek, s ezt a jó tulajdonsá­gukat a szövetkezetben is ka­matoztatják, mindjárt úgy ál­lítja fel a Jókai Tsz ellenpél­dáját. — Ezek is jó gazdák, erős középparasztok voltak azelőtt, de most nem úgy állnak a munkához, mint régen, — Vajon mi a legfőbb ok? Most a tsz-ben közömbös len­ne számukra, hogyan boldogul­nak? Félretették jó szakértel­müket? Nem iparkodnának úgy, mint egyéni korukban? Nem töpreng a válaszon Zámbó Imre. Elég nagy tapasz­talat van mögötte, hogy meg­lássa a probléma kötzepét. — Ismerem a Jókai, Kossuth, Haladás vagy akármelyik szö­vetkezet tagjait régóta. Lelkü­letűket,' természetüket, * éppúgy mint a földjüket... Nem rossz­indulatú emberek... De. .. mindenkinek van önérzete. Szó­val, sok függ attól, milyen a szövetkezeti demokrácia. Meg­van-e a bizalom tagság és ve­zetők között. Mert mi volt itt hosszú ide­ig? A Jókai Tsz-ben torzsal­kodtak a vezetők. Más se kell olyanoknak, akik még félszív­vel vannak a közösben: tovább szítják a tüzet. A , Kossuthban külön köre alakult az elnöknek, külön az agronómusnak, külön a harma­dik vezetőnek. Magától értetődő, hogy ahol a vezetők „hatalmi körei” kö­zötti villongás tölti ki a napo­kat, — marad a legfontosabb: a munka, az egység. Az az em­berek gondja, hogy ki hová igazodjon, nerh pedig az: „Néz­zük, amiből élünk, de mégj óbb, ha csináljuk.” — Hogy van ez a Petőfi­nél? — Ott a vezetőség elnyerte a tagság bizalmát. Ha nincs fon­tos benti teendő, nap mint nap kint vannak a földeken a ve­zetők. Tanos István elnök azért hozta fel pár év alatt a szö­vetkezetét 52 forintosra, mert eleitől fogva azt vallotta: A szövetkezet elnöke csak egy ember. Egy ember tudása, ere­je nem elég százak sorsának, boldogulásának intézésére. Nem ő akar mindent csinálni, min­denben dönteni. A többi tsz-ben is ezt kell csinálni. A Petőfiben megoszt­ják a munkát a vezetők. A brigádvezetők minden pénte­ken pontról-pontra számon ké­rik az elmúlt hétre tervezett munkát. Itt van mód és idő, hogy mindenki felemlítse gond- ját-baját. Gyorsabban lehet in­tézkedni, nem zúdul minden teher. az elnök nyakába. Tanos elvtárs viszont a brigádvezető­ket számoltatja be, mit — ho­gyan végeztek, hol torpantak meg és miért. De persze naponta is talál­koznak, az egyszerű tag szá­mára is hozzáférhető az elnök, hisz’ ott nincs olyan, hogy „nem áll szóba velünk”. Közben keresik Zámbó Im­rét. Elnézést kér, kimegy, rö­viden elintézik dolgukat a ven­déggel. — A legeltetési pénzt hozta. Mondtam, most nem tu­dok nyugtát adni, ha nem akarja, ne hagyja itt a pénzt. De fizetett. A papír ráér — azt mondta. — Nem azt akartam monda­ni az előbb, — folytatja ponto­san ott, ahol abbahagytuk a témát —, hogy komázásig le­gyen közvetlen az elnök. Vagy, hogy a pohár mellett dől el, jó-e a vezető. Amikor a szö­vetkezet — tehát mindenki — érdekéről van szó, „ne legyen mese”. — Nem akarok tsz-t, nevet említeni. De hány nap ment a semmibe azért, mert a brigád­vezetők sem tartottak fegyel­met. — A szóban forgó tsz-ek ve­zetésében nincs változás? — De igen. A Kossuthban is új elnök, új agronómus van, a Jókai is új elnököt kapott, az Üj Alkotmány is felfelé ível, mióta a huzavonák megszűn­tek. A Haladás Tsz már nyo­mul a Petőfi után. A volt ag­ronómus lett az elnök, maga is Jánoshalmára való. A tagság­gal megvan az összhang... — De hadd tegyek ide va­lamit. Az állandó bizottságban is meghánytuk-vetettük ezt. Ezután ne a leváltások je­lentsenek megoldást. Annak nincs jó vége, ha folyton pör­getik a vezetőket. A mezőgaz­daság nem olyan természetű, hogy ne s íny lené meg, ha egy­két év múlva cserélik a veze­tőket. Meg kell ismerni az em­bereket, a földét, közbeszólhat az időjárás. Kell kifutási idő. Inkább arra törekedjünk, hogy min­denki megtalálja a sta­bil helyét a szövetkezetheti. — Ez az év már jpbb lesz. Megindult a változás -I— mond­ja az egykori 12 holdas gazdá­ból lett nagyüzemi szemléletű, közéleti ember, Zámbó Imre. Tóth István I Reflektorfény ben SinkovH-s Imre Diákkorában egy barátjával a Madách téri kis színházból jö­vet ezt mondta: — ... szerepét így én is el tudnám játszani. A szülei akkoriban hallani sem akartak róla, hogy színész legyen. Mondani sem merte; úgy célozgatott csak rá, mintha valaki más pályázna a színé­szetre. A baráttal hosszú évek után most találkozott újra. Föleleve­nítették a régi emléket, Sinko- vits megkérdezte: — Emlékszel, mit válaszoltál? — Emlékszem. Azt mondtam: „Neked ezt a szerepet nem így kell majd eljátszanod, hanem j másképp, jobban.” Jobban és másképp — e2 ve­zette — vallja —. színészi pá­lyafutásában. — Jobba\, ezt úgy értettem: hitelesen. Másképp, hogy a ma­gam egyéniségét belevigyem és sohase ismételjek. A főiskolát elvégezve — „szak­emberek kezébe kerültem”, mondja, — szerepelt a Művész Színházban, a Belvárosiban és az Ifjúsági Színházban, végül a Nemzetiben. Egy napon magához hívta Gellért Endre és Major Tamás. A Nemzeti Színház szerződtette. Sinkovits tiltakozott, ő elvi okokból először vidékre akart menni. És gyakorlati okokból is. így beszélte meg a menyasszo­nyával, Gombos Katival. — Ez sem lesz rossz házasság — nyugtatta meg Major. Sinkovits, ma: — Tizenöt esztendő múltán úgy érzem, mindkettő )ól sike­rült. Az elsőt a Gombos—Sinkovits család két gyermeke, a másikat temérdek szerep, két Jászai Ma­ri-díj és most a Kossuth-díj bizonyítja. Temérdek szerep. Ügy tűnik, Sinkovits számára nincs lehe­tetlen. Játszik mai szerepet és klasszikust, vígjátékot és tra­gédiát, színpadon és filmen, rá­dióban és tévében. Vajon ő maga elégedett? — A mindig jobban, mindig másképp kötelessége, amit ma­gamra róttam, arra késztetett. hogy egyre vizsgáljam magam: mit tettem jól, mit rosszul, fej­lődtem-e, képes vagyok-e fej­lődni? Vannak-e álmai? — Ahhoz még túl fiatal va­gyok. Nem is túl fiatal, mert az egész fiataloknak is vannak vá­gyaik. De elég fiatal vagyok ahhoz... Kis szünet. — De ... Ha mégis monda­nom kell valamit: Peer. A Nemzeti Színház tagja. Sze­rény, művelt ember. Kedves mindenkihez. Nemrég kapta meg a Kossuth-díjat. A közvélemény hosszan tap­solt neki. Z. L. Ú 1

Next

/
Thumbnails
Contents