Petőfi Népe, 1966. április (21. évfolyam, 77-101. szám)

1966-04-02 / 78. szám

1%6. április Z, szombat 5. oldal Mindössze huszonegy? Liinepre készültünk egy is­ten háta mögötti kis faluban, a Volga partján, ezerkilencszáz- negyvenöt telén. Mi hadifog­lyok akkor még az első eszten­dőben nemigen tudtuk milyen ünnep ez. A szocializmus születésnapja! — mondta őrünk, s mosolygott, hogy ilyet kérdezünk, amit pe­dig minden gyerek tud. Másnap aztán ott lengett a táborkapu felett a felirat három nyelven, oroszul, magyarul és németül: Éljen a Nagy Októberi Szo­cialista Forradalom, 28. évfor­dulója! Emlékszem, mennyire elcso­dálkoztam: Huszonnyolcadik? Mindössze? ... Szinte hihetet­len. Hiszen tudtam én ezelőtt is, hogy 1917-ben tört ki a forra­dalom Oroszországban. A meg­lepődés tehát éppenséggel nem volt indokolt. Mégis, hogyan is magyarázzam? Az új rend lényegéről akkor már voltak sejtéseim. Nagyjá­ból tudtam, mit tűzött maga elé: meg akarja váltani az em­beriséget. S ebben a hatalmas országban ez már megvalósult. Itt valóban egészen más világ van, mint bárhol a földkerek­ségen. Eleinte úgy éreztük, mint­ha egy másik planétára kerül­tünk volna. S ez az új világ — még csak huszonnyolc eszten­deje létezik! Azóta itthon is mindig felöt­lik bennem ez az emlék, a mi legnagyobb ünnepünkön, a fel- szabadulás évfordulóján. Még csak két évtizede? S lám. hova tűnt a Földnek erről a részéről a múlt! Mekkorát fordult itt a világ! Büszkén mondhatjuk: a régi rend vissza­állításának végérvényesen meg­szűnt minden lehetősége. Ez az ország semmiben sem hasonlít a huszonegy évvel előt­tihez. A nemzet egyik fele nem is emlékszik már abból semmi­re. A mai harminc-negyven éve­sek egyáltalán nem. vagy csak alig tudják felidézni a mind­örökre elsüllyedt múltat. A fia­talok gyakran nem is hiszik, de semmiképpen sem értik már az olyan szavakat, mint: inség- munka, szegénykonyha, állás­talan diplomás, cselédkönyv és alázatos szolgája. Pedig mennyire kellene emlé­kezni. Magunkért, éppen a jö­vőért, hogy jobban tudjuk be­csülni, amit elértünk, s tisztáb­ban lássuk, mit akarunk. As évfordulókon ked­ves szokás megállni egy szusz- szanásnyira és visszapillantani. Hiszen a hegymászó is abból merít erőt a további úthoz, hogy időnként felméri, mennyit ha­gyott már maga mögött. Ez a visszatekintés az évfordulókon többnyire sok-sok számadatot tartalmaz. Hiszen a számok vi­lágosak, érthetőek, szemlélete­sek. Beszédes bizonyítékok. S nekünk valóban van mit fel­sorolnunk. Most azonban mégis, szándé­kosan tekintek el a számoktól. Nem is annyira azért, mintha a megszokástól tartanék, hanem inkább azért, mert szükségét érzem a szélesebb horizontok­nak, a nagyobb távlatoknak. Erősebb hatást várok tőlük. Meggyőződésem, hogy erősebb hatások kellenek. Az utóbbi időben ugyanis mintha ismét hajlanánk a bo- rúlájásra. Hiszen tagadhatatlan, vannak bajok nálunk. De nem a szocializmussal. Hanem ve­lünk. Velünk, akik csináljuk S ami a szocializmusban baj akad, az innen származik. Több volna a kiégett, a fá­radt ember? Lehet. De én in­kább azt hiszem, hogy csak a hangjuk nagyobb, mint koráb­ban. Persze csakugyan vannak kiégett emberek. És önzők. Meg másfélék is, más hibákkal, sőt bűnökkel. Nem ok nélkül jelen­tek meg tavaly a Központi Bi­zottság ideológiai irányelved, amelyek részletesen szólnak va­lamennyi hibától, ferde nézet­ről, ellenséges eszméről; mind­arról, amivel egyre több ba­junk van, mióta a nagy felada­tokon túljutottunk, s mióta az erősödő demokrácia több lehe­tőséget ad a demokráciával való viszaéléssre is. S még valami van itt, ami sajnos, elég gyakran megfigyel­hető a mai középkorú akon. Hány embert ismerek, akiről tudom, hogy egészen másmilyen volt 15—20 évvel ezelőtt. Akkor lendületes volt és áldozatkész. Akkor 6 is azt vallotta, hogy végre van célja az életnek, a munkának. Ránk vár a ma­gasztos feladat: eltörölni a régit, felszámolni minden egyenlőtlen­séget, megszüntetni a kizsák­mányolást és felépíteni a bol­dog, új világot. Együtt küzdöttünk és építet­tünk. S most, amikor a feladat egyik felével végeztünk, jó né- hányan a régi harcostársak kö­zül kiálltak a sorból. Félrevo­nulnak és sóhajtoznak: Hol van az általános boldogság? Nem úgy lett, ahogyan elképzeltük. Hiszen annyi a baj mindenütt! Rosszak voltak talán az ál­maink? Nem. Rosszul álmod­tunk. Túlságosan rózsaszínre festettük az eget Egyszerűbb­nek képzeltük a feladatot, mint amilyen. Nehéz megtanulni, hogy a szocializmus nem diadalmenet, nem zászlólobogtatás. Ma talán kevésbé veszélyes a harc. de semmivel sem könnyebb. Né­melyek így gondolkoznak: Én hiszek a szocializmusban. A szocializmus jó dolog. Nekik szurkolok... De hogy tegyen érte valamit ő is, eszébe sem jut Nem kí­vánni kell a szocializmust, ha­nem építeni. Magyarországon nincs többé kizsákmányolás. Vissza sem ál­lítható többé. Az általános bő­séget ugyan még nem teremtet­tük meg, annak a feltételeit azonban igen, hogy minden tisz­tességes ember jól érezze ma­gát. Hogy biztos munkája, meg­élhetése legyen, s hogy ne kell­jen félnie a jövőtől. Ha pedig mégis van nálunk gomd. igaz­ságtalanság, sérelem, hitvány­ság, annak semmiben és semmi­képpen nem a rendszer az oka, hanem az emberek. A rendsze­rünk humanitásával, türelmével és demokratizmusával visszaélő emberek. Ezt kellene jobban érteni, hinni és tudni mindenkinek. Az általános boldogságnak máris sokkal több a lehetősége ná­lunk, mint amennyivel élünk. Ám az újabb gazdag tartalékok mindenekelőtt a szubjektív ol­dalon rejlenek. A mostaninál jobb munkafegyelem, közéleti érdeklődés, tisztesség már a termelőerők jelenlegi fokán is boldogabb életet teremthetne országunkban. A társadalmi tu­dat fejlődése az indokoltnál jobban elmaradt a társadalmi léttől. Ma éppen ezért az egyik legfontosabb feladat a nevelés, a műveltség emelése, a tudat­formálás. Ezért érdemes, hasznos és szükséges gyakrabban vissza­nézni arra a múltra, amelytől ma már szerencsére áthidalha­tatlan távolság választ el ben­nünket. Idézzük fel újra és új­ra. milyen világ volt az. Em­lékezzünk. s akkor más szín­ben tűnnek majd fel mai gond­jaink. Látni fogjuk, honnan in­dultunk el huszonegy évvel ez­előtt S hogy hol vagyunk ma. Mindössze huszonegy év telt el azóta? Gondold végig, s szinte hihetetlennek találod. Talán mert évről évre csak egyesével láttad növekedni a számokat az ünnepi feliratokon, s közben észre se vetted, hogy valóban hétmérföldes léptekkel haladtunk a kitűzött utón. Mester László a Tjvaaiata KECSKEMÉTEN AZ 1850-ES évek elején Ver­di alkotói pályájának első csú­csához érkezett. Ekkortájt írt három operája sok rokanvonást mutat. A virágkorát élő roman­tika terméke mind a három, nagy sikerű színpadi művek ze­nébe öntése. Az ifj. Dumas nyo­mán komponált Traviata bizo­nyos szempontból egyedülálló Verdi életművében. Látványos színpadi jelenetek, kalandos, szövevényes történet., sötét in­dulatok összecsapása, hátbor­zongató drámai szituációk he­lyett ebben az operában az ér­zelmi mélységek irányában ter­jeszti ki Verdi a zenés színpad kifejezési skáláját. Az érzelmes cselekmény könnyen csábítha­tott volna szentimentális zenei megfogalmazásra, Verdi azon­ban jó ízléssel kerülte el ezt a veszélyt, ha helyenként nem is nagyon messzire. Maga a cse­lekmény a három főszereplő története, a többi alakok mellé­kesek, csupán hátteret adnak a történéshez, zeneileg is alig jut­nak szóhoz. Lírai kamaraoperá­nak is nevezhetnénk a Tra- viatát, természetesen múltszáza­di viszonylatban. Zeneileg ugyanis azok a jelenetek a leg­kifejezőbbek, ahol csupán egy vagy két szereplő mozog a szí­nen, a „tömegjelenetek” inkább kulisszaszerűek, bár a III. fel­vonás drámai összecsapása ki­csiben a későbbi nagy Verdi operákat előlegezi. AZ OPERÁNAK ezt a jelleg­zetességét a szegediek előadása csak még jobban kidomborítot­ta: legfőképpen a három fősze­replő drámai-zenei alakítására épült, akik jól helyt is álltak feladatuk megoldásában. Mere Ottilia énekében főleg Violetta érzékeny líraiságát fejezte ki. Gyimesi Kálmán szép hangon és zeneileg pontosan énekelte Germont szerepét, alakításában talán a szokottnál jóságosabb, megértőbb apát állított elénk. Réti Csabánál (Alfréd) határo­zott fejlődést regisztrálhatunk, az utóbbi évek folyamán jól be­dolgozta magát az olasz lírai te­norszerepekbe, s ennek ered­ményei főleg éneklésének stílu­sán mérhetők le. A mellékszereplőket és a kó­rust foglalkoztató jelenetek, kü­lönösen az I. felvonás nyitó ké­pe zeneileg, de főleg színpadi megoldásban erőtlenebb volt, helyenként drámai funkció nél­küli „üresjáratként” hatott. A RENDEZÉSSEL nem aka­rok ez alkalommal foglalkozni, régebbi rendezés felelevenítése volt, szükségszerűen csúsztak be hibák, s nem szolgálhatott sok újdonsággal. Ugyanez vonatko­zik a meglehetős konvencioná­lis, ugyanakkor elég sivár dísz­letekre is. (Bár apróság csupán, mégis igen zavaró volt a IV. felvonás külső kórusát magnetofonról hallani, méghozzá technikailag silány megszólaltatásban.) Szalatsi István karnagy hatá­rozott biztonsággal vezényelt, zenei elképzelései pontosak, tempói meggyőzőek voltak, irá­nyítása alatt egészében jó rit­musú, zeneileg összefogott elő­adásban lehetett részünk. Új folyóirat született: BUDAPEST Felszabadulásunk 21. évfordulójára szép kiállítású új folyóirat jelenik meg. új színnel gaz­dagodik az újság­árusok standjának tarka kaleidoszkóp­ja. A Budapest a főváros folyóiratá­nak nevezi el ma­gát címében. de amint a szerkesztő- bizottság beköszön­tője jelzi is tulaj. dóriképpen nemcsak a budapesteiké ez a rendkívül elegáns, színes folyóirat, szeretne kilépni a, főváros határain túlra, az egész or­szág olvasó közön­sége színe elé. Nem alaptalan ez a cél­kitűzés, hiszen nem­csak a fővárosiakat érdekli mindaz, amiről a folyóirat első száma bekö­szöntőként ír. s egy­ben programot is ad érdeklődési körére, törekvéseire nézve, hanem minden új­ságot olvasó, kultú­ra. művészet, iroda­lom és — nem utol­sósorban közéleti kérdések iránt érzé­keny olvasót. A lap első száma érdekes beszélgetést közöl többek között Németh Károlytól, a budapesti pártbi­zottság első titkárá­tól, Sarlós Istvántól, a fővárosi tanács végrehajtó bizottsá­gának elnökétől, Goda Gábor író tol­lából. Az első na­il ■ B| VÖÍÍ-’y ~ í ' jt. «• -*•■«»» • ! llllill gyobb szabású ösz- szefoglalót találják meg az olvasók a lapban a nemzetkö­zi érdeklődést ki­váltott építészeti tervpályázat ered­ményeiről az új Nemzeti Színház vá­rosligeti é létének megalkotó„ ól. Ta­lálunk a lapban szú nes beszámolót a fejlődő Kőszeg egyedülálló műem­lék együtteséről, Budapest népessé­gének alakulásáról, a vár lakónegyedé­ben folyó nagy je­lentőségű feltáró ásatásokról, s nem hiányzik a lapból a könnyed hangú cse­vegés (Barcs Sándor rendkívül szellemes írása) az irodalom, sőt a rejtvény és a pályázati felhívás sem. A lap főszer­kesztője Mesterházi Lajos. olvasószer­kesztője Fekete Gyula, a szerkesz­tőbizottságban talál­juk többek mellett Barcs Sándort, az MTI elnökét, Gare/i Gábor költőt. Han­tos Jánost a fővá­rosi tanács vb el­nökhelyettesét. Akiket már nem csábit a g/ccs... Esztétikai nevelés, ízlésfejlesztés Népművészeti hagyomá­nyaink ápolása az ízléstelenség, a giccs elleni harc egyik legha­tásosabb fegyvere. Éppen ezért örömmel tölthet el bennünket az, hogy évről évre növekszik megyénkben is az igazi, értékes népi hagyományokon nevelkedő kézimunkázok száma. A bácsal­mási Petőfi Termelőszövetke­zetben öt hónappal ezelőtt a tsz elnökének, Szalonnái Mi­hálynak a támogatásával és Faludi Borbála, Kollár Józsefné szervezők és szakkörvezetők lel­kes közreműködésével díszítő- művészeti szakkör alakult. Örömmel tettem eleget meg­hívásuknak és kérésüknek, hogy az öt hónap alatt készült mun­kákról bírálatot mondjunk, s kiválasszuk azokat, amelyek ké­szítői a tsz által felajánlott ju­talomra érdemesek. Tudtam a negyvenkét termelőszövetkezeti asszony és leány lelkes, szorgal­mas igyekezetéről, évadzáró ki­állításukon azonban mégis meg­Nyáron már a Petőfi-tónál üdülhetnek a kecskeméti pedagógusok A kecskeméti pedagógus szak- szervezet már régebben tárgya­lásokat kezdett a Soltvadkerti Községi Tanáccsal a Petőfi-tónál történő telek parcellázásáról. A szakszervezet ugyanis tagjai ré­szére üdülésre alkalmas telket vásárol és ott üdülőházat épít. A tanács nemrégiben kijelölte a telket, s az üdülő építését még az idén megkezdik. Egyelőre négyszobás helyiség készül el. Szó van arról, hogy jövőre még egy szárnyat építenek, ugyan­csak négy — egyenként négy ágyas — szobával. Jövőre tehát már nyolc szobában üdülhetnek a pedagóguscsaládok, egyszerre 32 személy. Addig is, amíg az üdülő épü­lete elkészül, mód lesz arra, hogy a telken campingsátrakban tölthessék szabad idejüket a kecskeméti pedagógusok. Az üdülő üzembe helyezése után is lehetővé válik a telek szabadon maradó részén campingüdülés. a népi hagyományok ápolásával lepetést okozott szebbnél szebb munkáik tömege. A megyei nő­tanács elnökével és jeles ké­zimunka-szakértőjével, dr. Nagy Györgynével egyöntetűen álla­píthattuk meg, hogy a szakköri tagok és vezetőik nagyszerű munkát végeztek és bizony na­gyon nehéz volt a jutalomdíjra javasolt darabokat kijelölni. Végül is Csovtyity Mihályné keresztszemes párnája mellett döntöttünk, akiről — miután a lengyelországi utazást jelentő első díjat megkapta — még az is kiderült, hogy a baromfine­velésben is nagyon értékes mun­kát végzett. Rajta kívül még hárman — Hartán Dezsőné, Go­dó Petemé és Csák Terézia — munkái részesültek értékes könyvjutalomban, s még tizen­két munkát dicsértünk meg. A 37-es számot viselő keresztölté- ses terítő megdicsérését viharos taps fogadta, mert rajtunk kí­vül mindenki tudta, hogy ké­szítője nem más, mint a 17 esz­tendős Konkoly Péter, a szak­kör egyetlen férfi résztvevője. A díjkiosztást és dicséreteket nagyon hangulatos szakköri ün­nepély követte, melynek során a közösségi életre való nevelés hatása is megcsillant előttünk. összefoglalva: e láto­gatás ismét megerősített abban a hitben, hogy itt és szerte a megyében a képzett szakkörve­zetők irányításával mind élőbbé változik a népművészet. Kézi­munkázó asszonyok, leányok ezrei szépítik meg környezetü­ket.^ otthonukat maradandó ér­tékű, művészi munkáikkal. És számukra már nem csábító a vásári és piaci giccsek tömege. Báldy flóra megyei szakreferens

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents