Petőfi Népe, 1966. április (21. évfolyam, 77-101. szám)
1966-04-17 / 90. szám
\ 1966. április 17. vasárnap 5. oldal Nagy szavak nélkül 17 zúttal délutáni műszakos volt, de már negyedkettőkor a gyárban találtam. S amikor kezet szorítottunk, alighanem úgy néztem rá. mint társnői a konzervüzemben, amikor tavaly az ünnepi taggyűlés után a párttagsága 20. évfordulója alkalmából kapott emléklapot nézegették. Csodálko- zón és tisztelettel. — Zoli néni — merthogy több Szabóné akad közöttük, férje keresztnevén különböztetik meg —, maga már húsz éve tagja a pártnak? Hiszen olyan fiatalka még! Magam is megjegyeztem: — Huszonegyedik éve az élcsapatban? Hiszen az elvtársnő még egészen gyereklány lehetett. amikor a kommunisták soraiba lépett! — Igen alig voltam tizenhat- éves ... — vallja mosolyogva. — És azt sem mondhatom, hogy a mélységes személyes meggyőződésem vitt volna oda. Bár apám ács volt és öt gyereket nevelt, tehát nem mindig volt valami rózsás az életünk. Mégis inkább az egyik nővérem és sógorom voltak hatással rám. A sógor volt a párttitkár szülőfalumban, Egyházasharasztin. Az ő életüket a pártmunka töltötte be. Én meg szeretem őket, szívesen tartottam velük. Akkoriban még a pártszervezet volt a falusi .élet kultúrközpontja. zabó Zoltánná is a kul- ^ túrgárdában kezdte. Aztán apróbb pártmegbízatások következtek: tagdíjbeszedés, pártkiadványok, propaganda-iratok terjesztése, népnevelő munka, s közben benne is tudatosodtak a párt elvei, eszméi, amelyeket életével, munkájával, gyermekei nevelésével azóta is szolgál. Kis családjával 1955-ben Baranya megyéből kerültek 'Kecskemétre, mert férjét ide helyezték felelős beosztásba. S „Zoli néni'’ — akinek addig nem jutott . ideje valamilyen szakképzettség megszerzésére, akkor két kis gyermeke mellett már egyre kevésbé gondolhatott erre —, elhelyezkedett a konzervgyárban. S ha azt említem, hogy azóta hétről hétre felváltva délelőttös, délutános és éjszakás műszakban dolgozik, a nagy tisztelet, amit érzek, nemcsak neki. valamennyi társnőjének is szól. Mert tessék csak belegondolni, mit jelent a váltott műszak az édesanyáknak, akikre a gyerek- nevelés mellett az otthoni munka ezernyi gondja is vár. Szabóné mégis kiegyensúlyozott életű, mégis elégedett. Arra büszke, hogy az üzemrésznek, amelyben dolgozik. sohasem kell szégyenkeznie a terv nem teljesítése miatt, s hogy munkatársnőivel mindenkor igen jól megértik egymást. égy évvel ezelőtt népi ülnöknek választottak meg. amit én nagyon fontos pártmegbízatásnak tekintek /— sorolja elgondolkozva. — Nemcsak azért .mert a magam módján igyekszem segíteni az igazságszolgáltatást, hanem mert az ott tapasztaltaknak itt, a munkahelyemen is nagyon jó hasznát veszem. Sok-sok tanulságos példát mondhatok el munkatársaimnak. Talán ezért van. hogy gyakran kikérik a véleményemet még családi problémákban is. Például elpanaszolja az egyik fiatalasszony, hogy iszik a férje, mit tegyen. Gyakran érdeklődnek az asszonyok a gyerektartási problémák iránt. J ól belemelegedtünk a beszélgetésbe, de Szabóné az órájára pillant. Mindjárt két óra, mennie kell. Kezdődik a műszak. S az én rokonszenves új ismerősöm már menetközben körülbelül így kanyarította visz- sza a szót a beszélgetésünk elejére: — Becsületesen, szerényen, kö- telességtudóan mindenki a képességéi legjavával szolgálja a párt által kitűzött célokat. Bár én nem mondhattam nagy szavakat. de egész szívemmel erre törekszem. P. I. » A tömörítő mondatok mögött egy sajnálatos esemény húzódik. A klinikáról súlyos tüdővérzés miatt kellett eljönnie. A tbc- nek ugyanis akkor még nem volt radikális gyógyszere , és ő, az orvos fertőzést kapott. Ezek után választotta Tószeget, ahol jó levegő, nyugodt környezet várta. Két-három évig volt itt, azután került Kiskunhalasra. Lelencgyerekek orvosa A városban tulajdonképpen még meg sem melegedett, letelepedése után két hónapra behívták katonának. A világháború négy éve alatt szinte az ösz- szes frontokat megjárta, mint ezredorvos működött. Amikor 1918-ban hazakerült, első dolga természetesen az volt, hogy megnyissa a rendelőjét. — Három orvos volt akkor Kiskunhalason, a kórház még nem épült fel. Úgy tudom, a megyében akkoriban egvedül nekem volt röntgenkészülékem. Sőt. amikor 1925-ben felépült a kórház, ott sem volt, és én végeztem a röntgenvizsgálatokat a kórháznak tizenöt éven keresztül. Amellett, hogy a belgyógyászati teendőket is elláttam. De ezzel még nem említettem mindent, A kecskeméti gyer- mekmenhelyből száz gyerek volt Halason különböző családoknál. Harminc évig orvosuk voltam ezeknek az elhagyatottaknak és évi négy pengőt kaptam egy- egy gyerek után. Talán mondanom sem kell, hogy leginkább szegény családokhoz kerültek a lelencgyerekek, rossz körülmények közé. Megbetegedéseik is főleg táplálkozási zavarokból adódtak, de sok volt a torok- és tüdőgyulladás is. Alig telt el nap, hogy valamelyikhez ne kellett volna kimennem hol gyalog, hol lovaskocsival. Az unoka, a kilenc év körüli Gyurika tágra meresztett szemekkel hallgatja nagypapát a túlsó szobából, a nyitott ajtón át. Közben megfőtt a kávé és a kavargatás néhány perces csendjében alkalmam van rövid statisztikát összeállítani csak úgy fejben: az akkor körülbelül 30 ezres Halason három orvos volt. Nem lehet tehát csodálkozni. ha Steiner doktoréknak állandóan úton kellett lenni betegtől betegig. Ma 43 orvos működik a városban. Kórház, jól felszerelt rendelők védik a lakosság egészségét. A társadalombiztosítás pedig úgyszólván mindenkire kiterjed... A kitüntetés Eddigi munkássága elismeréséül. felszabadulásunk 21. évforKét lány a tanyán — Hideg volt, sár volt. a szobánkban piszok — magyarázza Rózsa. Júlia rápillant, Rózsa észbe kap elhallgat. Vagy úgy, nem akarnak rosszat mondani az elődökről. — Nehéz volt megszokni a petróleumlámpát is — folytatják egymás szavába vágva. — Lehet, hogy hangulatos a sárga fény, ha nem kell füzeteket javítani, tanulni, írni a szakdolgozatot. De amikor káprázni kezd az ember szeme és mégse ^hagyhatja abba ... Alig vártuk, hogy hosz- szabbodjanak a napok. Körülnézek a szobájukban. Ne csodálkozzunk rajta, hogy előbb legszívesebben visszafordultak volna. Kicsit „katonás” minden. Vaságy, hokedlin a mosdótál, két ormótlan puhafaasztal .... Szegényes berendezés. Képzelem, hogy festett ez a szállás, amikor az elődök ösz- szekapkodják a cókmókjukat és elhagyták. De minden szegényessége ellenére sem sivár. Meglátszik rajta a gondos lánykezek nyo„39 hallgatónk van Iskolákhoz J I kihelyezve gyakorlatra a második | félévben. Közülük 30 vállalta, hogy tanyára megy tanítani. Ez ugyan j | pedagógiai szempontból nem ép- j ; pen a legjobb megoldás, de mi mégis örülünk neki. Mert hivatástudatról tanúskodik. . . A fiatal tanítójelöltek beszámolói sok hétköznapi hőstettről árulkodnak. . (Részlet Hegedűs Andrásnak, a Bajai Tanítóképző Intézet igazgatójának a múlt heti pedagógus aktí- v aér tek-ez létén elhangzott felszólalásából.) Nagy ház a balotaszállási pusztán. Iskola. Két tanterem, az igazgató-tani tó lakása, s egy szoba, ahol a gyakorlóévesek laknak. Mert itt mindig kell a segítség. ökrös János kilenc éve tarnt itt a feleségével. De ketten nem győzik a nyolc osztályt. Szívesen látják tehát a gyakorlóéves tanítójelölteket. Az első félévben is voltak náluk ketten. A mostaniak r~ Botos Júlia és Harmatos Rózsa -L februárban érkeztek. Júlia magas, fiús, kedves mo- solyú kislány. Rózsa, a barátnője' törékenyebb alkatú, s higgadtabb is. Mindketten városi lányok, mindketten kecskemétiek. Általános iskolás koruk óta barátnők. Egymást „rántották bele” ebbe a „kalandba”. Vállalták a tanyát, s éppen Felsőbalotát, mer* nem akarták egymást elhagyni. ! — Amikor ideértünk, bizony ' megbántuk — mondja Júlia. dulóján dr. Steiner Ignác kormánykitüntetést kapott. Kecskeméten, a megyei tanács székházéban nyújtották át neki a Munka Érdemrend bronz foko-: zatát és a vele járó oklevelet.! Tulajdonképpen ezzel kellett j volna kezdeni a cikket. De — ez a természetes — Steiner doktornak első a munka, és illett, hogy elsősorban arról beszéljünk. Arról pedig nagyon sokat lehetne írni. hiszen a fentiekben csupán a legfontosabb állomásokat említhettük meg. j Ezek után kissé félénken kér-i dezem: gondol-e a nyugdíjra a közel nyolcvanéves orvos? — Olyan ember vagyok, aki munka nélkül nem tud meglenni. Addig vagyok boldog, elégedett, míg dolgozhatok, s amíg ezt bírom, addig nem is gondolok a nyugdíjazásra — mondja és a mélytengeri halak példáját említi. Ha azokat felhozzák, a nagy nyomástól „megszabadítják” őket. elpusztulnak. — Ez áz állandó ..nyomás” nekem is életelemem. Amíg betegség van. az orvosoknak dolgozniuk kell. Hogyan is mondta József | Attila — teszi fel önmagának a kérdést és a következő pilla- j natban már idézi is: ...... ez a: mi munkánk és ijem is kevés.” Gál Sándor ! ma, s megszépíti a sok könyv az asztalokon, szekrény tetején, ablakban. ÜJ Megkérdezem: Milyenek a tanulóik, az osztályuk? A munkakörülmény ek ? Alapjában véve azt szeretném tudni; most, hogy így belekóstolhattak a „sűrűjébe”, még jobban megtetszett-e. vagy éppenséggel elment a kedvük a hivatástól? Felcsillan a szeme mindkettőnek. Versengve mesélnek. Rózsa az I. és a III. osztályban tanít, összevont osztályok. 18 tanítványa van. Júliának 22 a II—IV-ben. Megmutatják a tantermeket. Azt külqn is mindegyikben, hogy mit szépítettek, díszítettek bennük az ő gyerekeik. Amit Ökrös János igazgatótanító mondott róluk: „Nagyon jól megállják helyüket az úttörő munkában...” — most jobban értem. Hiszen látni, hogy nem csupán lelkiismeretesen, hanem szeretettel foglalkoznak a kicsikkel. Mondom: S a tanulmányi eredmények, if j ú tanítónénik? Egyszeriben a lelkesedésből átváltanak valamiféle mosolyog- tató „tanügyi” komoly kodásba: — Gyengék nagyon. Nálam négyet mindenképpen el kellett volna buktatni félévkor. Nem is engedem át őket, ha nem javítanak! .. . Engedjék el nekem, hogy megmondjam, melyik tanítónéni melyik osztályáról van szó. Mert mindjárt hozzá is teszik, hogy persze nem nyugodnak bele, a bukásra állókkal külön .foglalkoznak. A tananyag azonban szerintük is túlságosan nagy.- Ahhoz képest, hogy összevont osztá-j. Ivókban % kell megtanítani, ahol nyilvánAlóan kevesebb az idő. S ahhoz képest is, hogy itt nem mindig tartják valami fontosnak a tanulást a -szülők sem. Legalább is egyik-másik. Mutatóban néhány „eset”: A III. osztályba egy tizenöt éves lány is jár... Az egyik gyerek egyszer egyedül állított be reggel. Hol van a két testvéred? — kérdezték. Eljöttek otthonról — vont vállat. Akadt olyan elsős, akit rajtakaptak, hogy dohányzik. 3. Hogy az ilyen szélsőséges esetekben mi a teendő, azt bizony a képzőben megtanulni nem lehet. Minden gyerekre más a „recept”, s minden szülő számára is. Mert ^mikor a tiszta zsebkendőt és napi mosdást kérik számon a gyerekektől, olykor előbb némelyik szülőt sem ártana meggyőzni, hegy szoktassa rá gyermekét mindezekre. Az ilyesmihez kell a képzőben tanultak mellé a hivatásszeretet. A gyakorló félév ennek is. sőt talán legfőképpen ennek a próbája. Hogyan állta meg a próbát a két kecskeméti lány? ökrös János igazgató-tanító amellé, amit eddig idéztem, még a következőket fűzte: — Mind a ketten jó tanulók maguk is, jó az elméleti alap. Ez pedig nagyon fontos kellék a mi pályánkon. Könnyebben megbirkóznak így az akadályokkal. Dudás Ferenc, a balotaszállás* iskolák igazgatója pedig: — Jó véleményünk van a bajai tanítóképzősökről általában. A hiányzó gyakorlatot itt megszerezhetik. Mi megbecsüljük őket, és ezt azt hiszem érzik is. Az ősszel is visszatér hozzánk két lány. olyanok, akik itt voltak gyakorlaton. Nem idevalók.’ mégis hozzánk jelentkeztek. 4. Az országúiról erőlködve cipeli a szél idáig a motorzúgást. Itt leejti, a következő tanyáig a foszlánya se ér. A központi iskolától 10 kilométerre esik Felsőbaloia. A lányok többnyire gyalog járnak be az -értekezletekre. A legközelebbi boltba is. Az meg csaknem két kilométerre van. — A hét végét is itt töltik? — kérdezem. — Nem. Az egyik osztálytársunk itt lakik Hajason. Hozzá szoktunk bemenni busszal. Két- három hetenkint pedig haza, Kecskemétre. Búcsúzunk. Nem állhatom meg, hogy meg ne kérdezzem: — Mondják meg lányok őszintén: Nem lett elegük a tanyából egy életre? — Amióta beléptünk a képző kapuján — felel mindkettőjük nevéhen Rózsa szigorú arcocskával és nagyon komoly hangon —, tudjuk, hogy nem kezdhetjük a tanítást városban Azt is tudjuk, hogy a tanyákon nagyobb szükség van ránk. Fz nem szólam, tényleg, igenis tudjuk. Tehát megyünk. Azt 1 ' ■ szem az évfolyamon senki sr> vár kivételezést. Csupán méltányosságot. Mi például a kecskeméti járásba kértük magunkat. Lehetőleg olyan helvre ahonnan haza tudunk járni.. Ez valóban szerény és remélhetőleg nem is teljesíthetetlen kívánság. Mester László /
