Petőfi Népe, 1966. március (21. évfolyam, 50-76. szám)
1966-03-31 / 76. szám
S*A4iK Miniatűrök Népes mezőnyök a megyei mezei futóbajnokságon Csípős hideg szél fogadta vasárnap Kiskunfélegyházán a megyei mezei futóbajnokság résztvevőit, de a kedvezőtlen időjárás senkii sem riasztott ei. A tavalyinál jóval népesebb mezőnyök álltak rajthoz. A 73 főnyi férfi és 46 női résztvevő messze túlhaladta a múlt évi 84 fős csúcsot. A rendezést a Kiskunfélegyházi járási TS és a városi atlétikai szövetség lelvéd, 2. Félegyházi Honvéd II. Leány serdülők (táv kb. 500 m. 30 ind.): 1. Lipták M. Izsák 1:32. 2. Bajáki T. (F. Közgazda- sági) 1:36,5, 3. Kovács K. (Megyei Sí) 1:40. Női ifjúsági (táv kb. 800 m. 13 ind.): 1. Mikó Zs. (K. Dózsa) 2:51, 2. Hertelen- di (Baja) 2:51,1, 3. Sümegi (Baja) 2:52,8. Női felnőttek (táv kb. 800 m 3 ind.): 1. Kerek K. (Felsőfokú Óvónőképző) 3:42, Indul a férfi felnőtt bajnokság mezőnye. kés gárdája látta el kitűnően. Bár a hideg szél merevítette a versenyzőket, mégis néhány szép eredményről számolhatunk be. Fölényes győzelem született a fiú és leány serdülőknél, valamint a férfi ifjúságiaknál. Az utóbbi számban a kecskeméti Rimely András pompás futással több mint 150 métert vert a mezőnyre. Szép győzelmet aratott a serdülő leányoknál az izsáki Lipták Mária. Annál nagyobb volt a küzdelem a női ifjúságiaknál. Mikó Zsuzsa, a Kecskeméti Dózsa versenyzője csak az utolsó métereken — mindössze egy tázedmásodperc- cel — előzte meg a bajai Her- telendit. Eredmények: Fiú serdülök (táv kb. 1000 m, 39 induló): 1. Halász (Kalocsai MEDOSZ) 2:59.9, 2. Kurucz (F. Petőfi G.) 3:04. 3. Balogh (F. Mezőgazdasági) 3:13. Férfi ifjúságiak (táv kb. 2000 m. 25 induló): 1. Rimely (K. Dózsa) 6:22, 2. Bal tás (Baja) 6:43,8. 3. Kalmár (Baja) 6:53,6. Férfi felnőtt (tév kb. 4000 m, 9 induló): 1. Hegyesi (F. Honvéd) 14.34,8, 2. Gyuricza (Baja) 14:35,2, 3. Máté-Tóth (F. Honvéd) 15:10. Fiú serdülő csapat: 1. Félegyházi Petőfi G.. 2. Kecskeméti Katona G., 3. Izsáki G. Féifi ifjúsági csapat: 1. Bajai MTE 2. Kecskeméti Katona G., 3. Félegyházi Petőfi G. Férfi felnőtt csapat: 1. Félegyházi Hon2. Fejes A. (F. óvónőképző) 3:42,4, 3. Tótn M. (F. Óvónőképző) 3:42,8. Leány serdülő csapat; 1. Megyei Sí, 2. Izsák, 3. Félegyházi Közgazdasági. Női ifjúsági csapat: 1. Bajai MTE, 2. K. Dózsa. 3. Félegyházi Móra. Női felnőtt csapat: 1. Kecskeméti Felsőfokú Óvónőképző. Az első úszóverseny Az idén nemcsak a felkészülést, de a versenyzést is korán kezdték el úszóink. A Fejér megyei TS úszószövetségének rendezésében vasárnap Székes- fehérváron került sor az országos úszóseregszemle területi versenyének első ^ fordulójára. A székesfehérvári 25 méteres szép versenyuszodában Pécs, Székesfehérvár, Kiskunhalas és Kecskemét, fiatal úszói álltak rajthoz Megyénk versenyzői szépen szerepeltek, bár felkészülési lehetőségük megközelítően sem volt olyan, mint a fedett uszodával rendelkező pécsi és székesfehérvári versenyzőké. A kiskunhalasi Lorencz Gyuri például egész télen csak erősítő gyakorlatokat végzett. Üszó- edzés nélkül utazott; a versenyre, mégis hatalmas sikert ért el, mert az 1956-os születésű versenyzők között az 50 gyorsúszást 35,8 mp-cel — eddigi legjobb eredményével — nyerte. Az 50 m pillangóúszásban 49,2- vel lett első, míg 50 m mellúszásban 47 mp-vel a 2. helyet szerezte meg. A kecskemétiek három úszót indítottak. Harkai Zsuzsa az 1955-ös születésűek között 50 m mellúszásban 3. lett. A legfiatalabbak vagyis az 1957-es születésűek versenyében Merász Ilona 50 m mellúszásban indult és 70,7 idővel szintén harmadik lett. ' Két. érdekes miniatűrt játszottak | a közelmúlt ján. Az elsőt á szaraje- | vói nemzetközi versenyről, a roá- 1 sodikat pedig a szovjet szakszervezeti bajnokságról mutatjuk be. RÉTI MEGNYITÁS Tal Fachmann Szarajevó, 1966. 1, m3, d5 3. c4, e6 3. gj, Hf« i. Fg2. Fel 3. 0—«, 0—» 6. b3, cl 7. Fb2, Hc6 8. cd:, ed: (Olyan állás jött létre, amely a Tarrasch-véde- leinből is indulhatott volna. Az elmélet egyenlőnek tartja az állást, de sötét lógó gyalogjai miatt világosnak. kedvezőbb. A tett lépés he- lyett jobb 8. —, Hd5:) 9. dl, Hét 10. Hbd2, Ff« U. He4:, de: 12. Hd2, Fd4: (Világosnak előnyös 12. —, e3, mert 13. £ecd: 14. Fc6:, be: Iliit"! következik.) 13. Fd4:, od: 14, He4, Be* 15. Vd2. F1T> 16. tic5, Ve7 17. Bacl, Bac8 (Kielégítő játékot adott volna sötétnek 17. —, Ve2: 18. Vei:, Be2: 19. Hb7:, He7!) 18. Vf4, Fgh 19. Bfdl. b«? (A későbbi bajok forr ása.) 20. Ha«, Ve2: 21. He7, Be" 22. Ff3! (Csak döntetlenre elég a 22. Hd5, Be8 23. Hc7, Be7 22. Hd3 lépésísanétlés.) 1 ' m ä Wk ifr m n. si« ^ % % §!í; ÉÜ£ If III MÉ k ■ Hitt m « i (Ebben az állásban a megtámadott ! vezérnek csak egy helye van, de i ha e5-re lép. az is veszít! 22. —, í Ve5-re 23. Hc6:!. Vf4: 24. Hd5U nyer | minden változatban. Világos másik i utat választ, de ez sem segít.) 22. Kettős tekegyőzelem —, Vdl:+ 23. Bdt:, Bee«: ti. Bel, 23. Kg2 — sötét feladta. GRÜNFELD- VEDELEM Age i cs e-nkő Gik Szakszervezeti bajnokság, 1965. 1. d4, Hfii 2. c4. g6 3. Hc3, dS 4. Ff4, Fgl 5. e3, c5 (IU játszható még a sáJicolással kapcsolatos cselváltozat, vagy a nyugodt c6 is.) ti. de:, Vaj 7. Bel (Nem ad előnyt világosnak 7. od:. merj; Hciö: 8. Vd5:, Fc3:f 9. be:, Vc3:t iá Ke2, Val: 11. Fej, Vei 12. Fh8:, Fe« 13. Vb7:, Vc2f 14. Kel, Veit után sötét eléri a döntetlent. Haszári szerint világosnak előnyt biztosít a következő változat: 7. Vb3, 0—0 8. Vbo, Vb5: 9. eb:, Ff5 10. Bdi, Hbtd7 H. c6!) 7. —, cd: (7. —. Fe8-ra 8. Vb3, míg 7. —, He4- re 8. cd:, Hc3j 9. Vd2 következik világos jó állásával.) 8. Fc4:, 0—0 (8. Vcő:? hiba 9. Hb5!. Vb4f 10. Kfl, Hali H. a3. VaS 12. Hc7|! miatt.) 9. Hf3, Heg 10. 0—0, Vc5: 11. Fb3, Vh5 (Több sikertelep játszma után az elemzők 11. —, Va5 lépést javasolják.) 12. h3, Bd8 (A. Larsen—Tal p*á- rosméikőzés 5. játszmájában 12. —, e5 13. Fh2, Rd6 14. Hd2. Vhf 15. Ve2, Ff5 16. Bfdl következett világos jobb álláséval.) 13. ve2, e5 14. Fflrfl» Któt (Az áldozat elfogadására issnyei: világos. 14. —, Kfl: 15. HgSt. Kf8 16. Vc4, BdT 17. g4, Hg!4: 18. He6t, Ke8 19. Hbő, Vh3: 20. Hg5 vagy 18. —. Kg® 19. Fg3, Ha5 20. Vg4:. Vg4: 21. hg: vagy 17. —, Vh4 Ifi. He6t, Ke8 19. Fg3. Vh3 29. Hb5 nyer.) 15. FbS, ef: 16. Vc4, Bd7 17. Bfdl, Be7 18. Bdt. Ke8 19. Be*:. FM: 20. BfG:. Ff«: 21. Vg8t. Kd7 2«. Bellt. Kc6 23. Vc4t, Vc5 24. Fa4t — sötét feladta. C/.ár János Sakkhirek KOSYAH TIPPELJÜNK A totó 13. hetében csak egy szerencsés totózó találta el mind a 13 mérkőzést, a plusz egyes mérkőzésnél azonban neki sem volt szerencséje. igy a «5 ezer forintos juta- lomaiap átkerül a 14. hétre. A 13 találata* szelvényre 493 784 forintot fizetnek. Az 57 db 12 találatos szelvényre a nyeremény 5774 Ft, A 617 db 11 találatos szelvényre 533 Ft jár, míg az 5140 db 10 találatos szelvény mindegyikére 9« Ft jut. K heti tippjeink: 1. U. Dózsa—Bp. Vasas x, 2, 1 2. Tatabánya—MTK 1 3. Ózd—Salgótarján 1? * 4. Dorog—Győr 1» * 5. Pécs—Dunaújváros 1 6. Budafok—Romló x, 1 7. Szív. Vasas—DVSC 8. MVSC—Szállítók 1 S. Miskolci B.—Kecskéiméi x, 2 10. Nagybátony—Jászberény 11. Fiorenlina—Bologna 1, X 12. Catania—Borna 1 13. Torino—Juventus X, 2 Pótmérkózések: 15 x, Ju fl negyei kézilabda-bajnokság rajtj A csípős hideg idő nem kedvezett a megyei kézilabda- : bajnokság nyitányának. Néhány mérkőzésre sáros, rossz j talajú pályán került sor. Az egycsoportos férfi I. osztályban csak a Bajai Kismotor nagyarányú győzelme a F. Fáklya felett, számít meglepetésnek. Biztosan győzött az esélyesek közül a Gépipari Technikum, a Kalocsai Honvéd, a H. Spartacus és a Lajosmizse is. Eredmények: II. Spartacus— Csávoly 21:14 (10:9) Lg: Kovács 7, Deák 5, ill: Füle 5, Rausch 4. Bajai Kismotor—F. Fáklya 27:13 (10:8) Kiskunfélegyháza, v.: Szilvásig lg: Dujmovics 8, Eichard 7, ill.: Ernyes 5. Gépipari T.—Kiskőrösi Honvéd 19:12 (10:5) Kiskőrös, V.: Simon, lg: Hor- vát 7, ill.: Tóth és Berta 3—3. Lajosmizse—Bácsalmás 22:15, Kalocsai Honvéd—Szabadszállási Hunyadi 19:6. A F. Honvéd—BRG mérkőzést a megyei szövetség elhalasztotta. A női bajnokságban csak az Északi csoportban indult meg a küzdelem. Mindjárt rangadóra is sor került. A sokkal jobb felkészültségű Kecskeméti TE biztos 7:2 arányban győzött a BRG ellen. Eredmények: Kecskeméti TE—Kecskeméti BRG 7:2 (2r0) Góllövők: Gubényi 3, Bíró 3, Horváth, ill.: Mészáros és Sza- bóné. Jók: Rajnohné, Bíró, Gubényi, ill.: Szabóné. Felsői a jós—Városföld 6:6 (2:4) Halasi MÁV II.—Kerekegy- , haza 9:7 (4:4). Pénteken rendezte a Kecskeméti Vörös Meteor, március havi villám- , versenyét. A veréény végeredménye: 1. Gyarmati 113, 2. Miklós 1«, 3. Mester 9. 4. Törtcli 8, 5. Sebők 7,5, 6. Krizsánj 7, 7. Kiss Szilárd 5,5, ;Tizenhároon induló). Az összetettj verseny állása a in. forduló után: 1. Gyarmati 36. 2. Miklós 29. 3. Mészáros 32. 4. Törten 24. 9 Röplabda A 9. AKÖV férfi csapata vasárnap Űj pesten játszotta a Téli Kupa utolsó mérkőzését a Bp. Petőfi ellen. A kecskemétiek most is gyengébben játszottak és 3:1 arányú vereséget szenvedtek. Végeredményben 18 csapat közül a 8. helyen végeztek. A Kecskemét városi téi'i terem bajnokság végeredménye: Férfi „A^-csoport L. 9. AKÖV 3 3 — t«90: 60 6 2. K. Honvéd 3 2 1 136:100 4 I 3. 9. AKÖV U. 3 12 124: 99 2 4. K. Dózsa 3—3 43:229 — Férfi ,,B’"csoport 1. Katona G. I. 4 4 — 172:116 8 2. 1TSK 4 3 1 165:11« o 3. K. Építők 4 2 2 139:111 4 4. Katona G. H. 4 13 114:161 2 j 5. Reszelőgyáfr 4—4 59 :löő “ vök 1. K. Petőti 3 3 — 15J: 55 6 2. Tipográfia 3 2 1 103: 90 4 3. F. Óvónőképző 3 12 71:119 2 4. Reszelőgyár 3 — 3 69:139 — KŐMŰVES SZAKMUNKÁSOKAT ÉS ÉPÍTŐIPARI SEGÉDMUNKÁSOKAT azonnali belépéssel felvesz ja Kecskeméti Szolgáltató, Javító és Vegyesipari Vállalat. Kecskemét. Klapka utca 9. 1359 Gyenes (K M ÁV) balról, győz 368 fával a 355-öt dobó Bokomé ellen. ban. A kecskemétiek küzdőképességükkel felőrölték a vendégek erejét. Külön dicséretet érdemel Vanesainé, aki 467 fás eredményével a férfiak között is az első öt között végzett volna. Ha a többiek is állandósítani tudják jó formájukat, bizonyára biztosítják jelenlegi küzdelemben három-három egyéni győzelem után végeredményben 21 fával győztek. Az eredmény 5:3 (2551—2530), a Kecskeméti MÁV javára. Ezzel az eredménnyel felküzdötték magukat a bajnoki táblázat első felébe. Kecskeméti sikerek a fiatalok cselgáncsbajnokságán Szombaton és vasárnap ren- j dezték meg Budapesten a Jégszínházban Magyarország : 1966. évi ifjúsági és serdülő egyéni bajnokságát. A versenyen minden eddiginél nagyobb számban indultak a fiatal versenyzők. Különösen a vidékiek tűntek ki nemcsak tömegességükkel, hanem a minőségükkel is. hiszen a nyolc bajnoki cím közül a serdülőknél csak egyetlen fővárosi bajnokság született. Külön örvendetes esemény, hogy a Kecskeméti Dózsa fiataljai három bajnokságot nyertek. Az egészséges elosztást mutatta, hogy az ifjúságiak öt súlycsoportban a bajnoki cím öt különböző egyesület kezébe került. Itt a Kecskeméti Dózsa csak helyezéseket szerzett. A kecskemétiek eredményei: Ifjúságiak: Pehelysúly: 2. Gero, 3. Fodor I. — Középsúly: 3. Lukács. Serdülők: Légsúly: bajnok Nagy I., 3. Szabó. Pehelysúly: bajnok Kerekes. Félnehézsúly: bajnok: Horváth. / ! helyüket. A csapat vasárnapi i eredményével feltört a harma- j dik helyre. j A férfiak is /jól megálltak í helyüket idegenben. Budapes- ; ten, a Bp. Spartacus hatalmas A vasárnap kettes sikert hozott a kecskeméti tekézok- nek. Női versenyzőink NB I-es mérkőzésen idehaza a Csepel jó képességű együttesét győzték le 6:2 (2274—2213) arány-