Petőfi Népe, 1966. március (21. évfolyam, 50-76. szám)
1966-03-31 / 76. szám
Világ proletárjai, egyesüljetek* XXI. ÉVFOLYAM. 76. SZÁM Ára 60 fillér 1966. márc. 31. csütörtök Tanácskozik az SZKP XXIII. kongresszusa MOSZKVA (MTI) A Kreml kongresszusi palotájában folytatja tanácskozásait az SZKP XXIII. kongresszusa. A szerda délelőtti ülésen Alek- szej Koszigin miniszterelnök elnökölt. Megkezdődött a vita Leonyid Brezsnyev beszámolója felett. Elsőnek Jegoricsev, a moszkvai városi pártbizottság első titkára szólalt fel. A többi között határozottan megcáfolta azokat a nyugati találgatásokat, amelyek szerint a Szovjetunióban az úgynevezett sztálinizmus reha- bilitására kerülne sor, hangsúlyozta. hogy a személyi kultusz tulka' pasaihoz, önkényéhez nem lesz soha visszatérés. Ugyanakkor rámutatott), hogy nem lehet kisebbíteni az elmúlt évek és évtizedek eredményeit sem, mert azok vitathatatlanok. ,,Sok mindent jobban csinálhattunk volna, öt évtized sok mindenre megtanított bennünket■ Mindamellett az, amit tettünk, lelkesedéssel és büszkeséggel tölt el bennünket” — jelentette ki, s idézte Maurice Thoreznak az SZKP XX. kongresszusán elhangzott szavait: „A történelmi tanulság az, hogy ha a szocializmus útja könnyebbé válik, ezt a szovjet dolgozók önfeláldozásának köszönhetjük majd.’' Jegoricsev a moszkvai párt- szervezet nevében javasolta, hogy a pártban állítsák vissza a főtitkári tisztséget, úgy ahogyan Lenin idején volt. Pjotr Seleszt, Ukrajna Kommunista Pártja Központi Bizottságának titkára kiemelte, milyen jótékonyan hatottak a mezőgazdaság fejlődésére az SZKP Központi Bizottságának 1965. márciusi plénuma után foganatosított intézkedések. Beszámolt Ukrajna gazdasági eredményéről. Pjotr Seleszt az ukrán kommunisták nevében támogatta az SZKP Központi Bizottságának beszámolójában a kolhoz-szövetkezeti szervek létrehozásáról és a kolhozparasztoknál a munka garantált javadalmazására való áttérésről elhangzott javaslatot. Támogatta azt a javaslatot:, hogy az elnökséget a jövőben az SZK P Központi Bizottsága Politikai Bizottságának nevezzék. Vaszilij Tolsztyikov, az SZKP Leningrádi Területi Bizottságának első titkára felszólalásában hangoztatta, hogy napjainkban „felmérhetetlenül megnövekedik a szociális folyamatok irányításának szerepe”, a gazdasági élet: központjában a vállalat, a vállalati kollektíva áll. Javasolta, hogy a termelési feladatok mellett valamennyi vállalat számára határozzák meg a kollektíva komplex szociális fejlesztési tervét is. E tervben számba kell venni a dolgozók társadalmi és személyes érdekeit, a párt programjelszavából kell kiindulni: „mindent az ember nevében, mindent az ember számára”. Dinmuhamed Kunajev, Kazahsztán Kommunista Pártja Központi Bizottságának első titkára beszélt Kazahsztán gazdasági eredményeiről, és szóvá tette a mezőgazdaság irányításában elkövetett hibákat, Fjodor Gorjar.sov, a N ovoszí - birszk-területi pártszervezet vezetője javasolta, hogy növeljék a mezőgazdaság tudományos vezetéséhez szükséges szakemberek képzését. Véleménye szerint több mezőgazdasági szak- középiskolát kellene létesíteni közvetlenül a kolhozokban és a szovhozok ban, ahol megvan ehhez az anyagi és technikai bázis. Az aranykészletek távlati felmérése alapjan arra számíthatunk, hogy Üzbegisztánban a föld mélyében több arany rejlik, mint a Szovjetunió eddig átkutatott kerületeiben együttvéve — mondotta Sarah Hasidon, Üzbegisztán Kommunista Pártjának első titkára. A számításba vehető földgázkészletek három billió köbméterre tehetők. A gázt már szállítják a Kizil- kumi sivatagból az Uraiba, a amely valamennyi szövetséges köztársaság további fejlődését irányozza elő. A grúz köztársaság példájával illusztrálta, hogyan fogják megvalósítani az ötéves terv „grandiózus és egyszersmind reális számait”. Grúziában 1970. végére több mint 11 milliárd kilowattóra 'villamosenergiát fognak termelni. Az SZKP kongresszusának délutáni ülésén elsőnek Arvii Pelse, Lettország Kommunista Pártjának vezetője szólalt fel. Kijelentette, hogy a köztársaságban előállított áruknak csaknem a fele eléri a világ legjobb gyártmányainak színvonalát. A köztársaság 1965-ben több mint 1,2 millió tonna tejet, 142 000 tonna húst termelt. Lettországban ilyen mennyiségű állattenyésztési terméket még sohasem állítottak elő. Pelse, aki több mint ötven éve tagja a pártnak, kijelentette, hogy az SZKP Központi Bizottsága sokat tett annak érdekében, hogy a párt munkájában új életre keltse a lenini szellemet. a lenini elveket. A Központi Bizottságnak az az érdeme, hogy feltárja a hibákat es személyre, valamint tisztségre való tekintet nélkül a helyes útra téríti azokat, akik hibát követnek el. Hangsúlyozta, hogy Á megyei képviselőcsoport ülése Szerdán Kecskeméten ülést tartott az országgyűlési képviselők megyei csoportja. A megbeszélésen részt vett dr. Glied Károly, az MSZMP megyei bizottságának titkára, dr. Varga j Jenő. a megyei tanács végrehajtó bizottságának elnöke. Iván Istvánnénak, a megyei képviselőcsopprt vezetőjének megnyitója után dr. Matos László, az MSZMP megyei biKádár János, az MSZMP KB első titkára és Tudor Zsivkov, a főtitkára az elnökségben. Bolgár Kommunista Párt (Telefoto — MTI Külföldi Képszolgálat.) világ legnagyobb gázsszállító fővezetékén. Az új ötéves terv- ben gigászi méretű fővezetékek épülnek, a többi közt Közép- Ázsia és az oroszországi föderáció központja között. „Helyesnek tartjuk és teljes egészében jóváhagyjuk az SZKP Központi Bizottságának tevékenységét. amelynek célja a szocialista táborhoz tartozó országok közösségének és a nemzetközi kommunista mozgalom egységének fejlesztése” — jelentette ki a belorusz kommunisták nevében Pjotr Maserov, majd beszámolt Belorusszia gazdasági haladásáról. Vaszilij Mzsavanadze, Grúzia Kommunista Pártja Központi Bizottságának titkára elmondotta. hogy Grúzia dolgozói helyesléssel fogadták az ötéves terv irányelveinek tervezetét, csupán a kollektivitás elve, a központi bizottság kollektív bölcsessége biztosíthatja a kommunista építés helyes irányítását. Szerdán délután, moszkvai idő szerint 18 órakor véget ért az SZKP XXIII. kongresszusának második napja. A kongresszus csütörtökön, moszkvai idő szerint délelőtt tíz órakor folytatja munkáját A kongresszus külföldi vendéged közül a délutáni ülésen Wladyslaic Gomulka, a Lengyel Egyesült Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára, majd Walter Ulbricht, a Német Szocialista Egységpárt Központi Bizottságának első titkára szólalt fel. Nagy éljenzéssel fogadták a kongresszus küldöttei az emelvényre lépő Le Duant, a Vietnami 'Dolgozók Pártja Központi Bizottságának első titkárát. A vietnami küldött kijelentette: a XXIII. pártkongresszus jelentős támogatása lelkesítőlel hat népünkre, az egész Vietnam fegyveres erőinek harcosaira. Le Duan köszönetét mondott a Szovjetunió Kommunista Pártjának, a kormánynak és az egész szovjet répnek azért az óriási és sokoldalú segítségért, amelyet az Egyesült Államok imperialistái elleni harcban nyújtanak Vietnam népének, majd felolvasta Ho Si Minh elnök üdvözlő levelét,1 amelyet a kongresszushoz intézett. Le Duan beszéde után, a leningrádi kommunisták küldöttségének képviselői léptek a szónoki emelvényre. Majd a délutáni ülést berekesztették. A kongresszus csütörtökön, budapesti idő szerint reggel 8 órakor folytatja munkáját, ' szövetkezetek gazdasági, szervezeti, politikai megerősödésében, a szövetkezeti parasztság szocialista nevelésében nagy szerepe van a demokrácia ér- vénysülésének. A szövetkezeti demokrácia az egységes szövetkezeti paraszti osztály kialakításának is fontos módszere. Magában foglalja a gazdák akaratának széles körű érvényre juttatását. Részletesen taglalta a továbbiakban mindazokat a helytelen nézeteket, amelyek akadályozzák a szövetkezeti demokrácia kiterjedését, érvényesülését. Felhívta a figyelmet arra, hogy a közgyűléseknek sokkal nagyobb tekintélyt kell adni. Törődni kell a termelőszövetkezetekben működő különböző bizottságok, például az ellenőrző bizottság tevékenységével. Végezetül felhívta a figyelmet: a pártszervezeteknek és a tanácsoknak alapvető feladata, hogy segítsék a termelőszövetkezeti demokrácia tartalmának bővülését és nyújtsanak messzemenő segítséget az állami szervek, vállalatok és a szövetkezetek közötti — Ütött még jelentkező — ellentmondások megoldásához. A beszámoló felett élénk vita alakult ki és a hozzászólások jól kiegészítették a rendkívül tartalmas, érdekes előadást; A következőkben dr. Maár András, a megyei tanács vb mezőgazdasági osztályvezetője tartott tájékoztatót a belvízhelyzetről. Részletesen beszámolt a belvíz okozta károkróL A legutóbbi jelentés szerint még kereken 16 ezer hold terület van víz alatt a megyében. Jelentős kár keletkezett nemcsak a vetésekben, hanem épületekben is. Majdnem félezer állami és magánlakóépület dőlt össze. Az állam eddig 7 millió forint segítséget nyújtott a belvízkárt szenvedett lakások helyreállítására. A lakosság ingókárainak részbeni megsegítésére az Országos Vöröskereszttől 4 millió forintot bocsátottak a megye rendelkezésére. Az országgyűlési képviselők megyei csoportjának ülése Iván Istvánná zárszavával ért véget. I zottságának mezögazdasägt osz- ! tályvezetője tartott előadást: A szövetkezeti demokrácia érvényesülésének tapasztalatai a megye közös gazdaságaiban ! címmel. Hangoztatta, hogy a