Petőfi Népe, 1966. március (21. évfolyam, 50-76. szám)
1966-03-29 / 74. szám
4. oldal 1966. március 29, kodtf NAPTÁR 196«. március a, kedd Névnap: Augusata Napkelt«: 5 óra 31 pere. ( Napnyugta: 13 óra 08 perc. I — AZ AUGUSZTA fóL-ünévból származik. Időszámításunk előtt 27-ben a római szenátus Caesarnak az addig csalk isteneiket megillető , .Augustus” címet adományozta. Jelentése maeiaiszitos, dicső, fenséges. A név Auguszta formáiban liajmarosan a Caesár Xávia nevű felesége mellé került, sőt, Augustus végrendeletével törvénnyé lett, hogy a császárok feleségeinek neve Auguszta legyen. — Megkezdődtek a beszámolók a Marxizmus—Leni- nizmus Esti Egyetemén. Mindhárom évfolyamon. valamim a szakosító tanfolyamon lezárult a harmadik negyedév. Tegnap Kecskeméten az első és második évfolyamos hallgatók számoltak be, a harmadik évfolyam beszámolói a jövő héten kezdődnek. A járási kihelyezett osztályokban hasonlóképpen alakul a program. A szakosító tanfolyamokon a beszámolók március közepén elkezdődtek. s április közepéig tartanak. — A BUDAI Foto. és Filmklub VI. Tavaszi Tárlatán Dezső Pál „Vihar előtt” című képe és „Cigánylány" című színes diája egyesületi díjat, Vincze János „Fehér vitorlák” c. képe és dr. Kolos István „Mályva” c, színes diája oklevelet kapott. A Kecskeméti Foto- klub ezenkívül számos képpel és diával szerepel a budai országos kiállításon. — Súlyzókat gyártanak a Kiskőrösi Vegyesipari Ktsz- ben házi használatra. Az új gyártmány az eddiginél nagyobb választékban kerül a boltokba: kettőtől tizenkét kilogrammosig gyártják őket, s így egy-egy család minden tagja erejének megfelelő súlyzót vásárolhat. A házi súlyzók után külföld is érdeklődik. — Az év második filmhíradóját készíti a Bács-Kiskun megyei Filmstúdió. A megye életét, eseményeit bemutató tízperces film április elején kerül bemutatásra. A többi között hangosfilm készül a kecskeméti szimfonikus zenekar első hangversenyéről, amelynek „forgatását” hétfőn kezdik meg. Bemutatja majd az április 4-i eseményeket 1# a iűradófilm. — KALOCSÁN ma ismertetik Hochhut: A helytartó című drámáját a Kecskeméti Katona József Színház művészei Udvaros Béla rendező előadásában. A modem drámaest sorozatban ma este fél nyolc órai kezdettel a könyvtárban rendezik a bemutatót. — A BÁCS-KISKUN megyei Moziüzemi Vállalat Balázs Béla szocialista brigádja március 27-én, vasárnap 8 órát dolgozott a kecskeméti Árpád mozi belső szerelési munkálatain. A tíz tagú brfgád keresetét, 1000 forintot felajánlotta a vietnami szabadságharcosok támogatására. Orgoványi híradás Egy kilométer hosz- szúságban hamarosan tovább folytatják Orgoványon a Petőfi Sándor és Hajma András utca járdájának kiépítését. A községi tanács végrehajtó bizottságának legutóbbi ülésén határoztak erről. A betonjárda építésére százezer forintot költ községünk a fejlesztési alapból, s a lakosság társadalmi munkakínálata mintegy 30 ezer forint értékű. A kul- túrbázunk nagytermét pedig 20 ezer forint költséggel mozaikkal borítják. (Tudósítónktól.) — A közúti üzemek részére készíti a teafülkés lakókocsikat a Kiskunhalasi Faipari Ktsz. Az ízléses „vándorlakásokból” 50-et készítenek, megrendelés azonban 100- ra érkezett. — Munkatársai asztalfiókjából több száz forintot emelt ki Horváth János bajai lakos, aki akkor a postán dolgozott. Egv alkalommal a fürdőben felejtett órát is eltulajdonította. A járásbíróság mégnem jogerősen nyolchónapi szabadságvesztésre és pénzbüntetésre ítélte. Élénk mozgalmi munka ^ megyei Kitüntetés a legjobbaknak nőto0"°1cc5 — ELEKTROMOS háztartási gépek bemutatója lesz ma Kiskunma jsán az Ifjú Gárda Művelődési Ház tánctermében. A kiállítás alkalmával a gépek használatát is megmagyarázzák. Kecskeméti kulturális program HANGVERSENY Este 7 érakor a Városi Művelődési Házban a Tártrai-vonóeané- gy>es ad hangversenyt. HAN G VERSENY UTÁN Este 9 ómkor a Mű- vésKkaoióban beszélgetést rendeznek a Tátrai-vonósnégyes tagjaival. ISMERETTEERJESZTÖ ELŐADÁS Parkettagyár: Délliftéin negyed »-kor Anyag, szel lean, lélek. Nagykőrösi úti iskola: Délután 4 órakor: Építsünk gyernntekednk jó tjulajdonságiaiiira. KIÁLLÍTÁS Mű vészMiiito: Fel ed y Gyula miskolci grafikusművész képeinek bemutatója. — KÉSIK A! SPÁRGA — április j elején jelenik meg a kedvelt főzeléknövény. Amennyiben a tél végi meleg tartósabb lett volna, már megkezdték volna az értékesítését. Az elmúlt napokban a kereskedelmi szakemberek szemlét tartottak a spárgásokban. s megállapították, hogy az idén is mintegy 20 —21 vagon főzeléknövényre számíthatnak a megye ültetvényeiről, elsősorban Kelebiáról. IDŐJÁRÁS Várható időjárás kedd estig: Xelhőát- vonulások. futó esőkkel. Élénk, helyenként erős észak- nyugati, északi szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 6—11 fok között. A Kecskemét! Agrometeorológiai Obszervatórium jelenti: Március 27-én a középhő- niérséklet 5 (az 50 éves átlag 8,4), a legmagasabb nappali hőmér" sé'klet 11,4 Celsius-fok volt. A napsütéses óráik száma 3. Március 38-án a reggel 7 órakor mért hőmérséklet 7,6 a délután 1 órakor mért hőmérséklet 6 ,1, a legalacsonyabb hőmérséklet 5 Celsius- flofc. A megyei nötanácsot újjáválasztó múlt év októberi kül- döttértekezle óta tegnap először ült össze tanácskozásra a megyei asszonyparlament. Az ülésen Pankovits Józsefné, a megyed nőtanács tátikára Emléklap . a sző!gáláiért Mint már vasárnapi számunkban hírt adtunk, szombaton délelőtt a Kecskeméti Városi Tanács dísztermében búcsúztatták el azokat az 50. életévüket betöltött katonákat és tiszthelyetteseket, akiknek már nem kell katonai szolgálatot teljesíteniük. Képünkön Telegdi Sándor alezredes a Kecskeméti Járási Kiegészítő Parancsnokság parancsnoka Szőke Lajos hon- védnak átnyújtja az obsitot. adott számot az október óta végzett munkáról. Az összegezés elsősorban arra világított rá, hogy megyénk nőmozgalma mát tett az ideológiai irányelvek végrehajtásáért. hogyan hasznosította a munka során az irányelveket. Az, hogy az irányelvek vitájában, az asszonyok széles rétegeit vonták be — máris érezteti hatását, meghozta első gyümölcsét. Többek között a falusi asszonyok szövetkezeti zárszámadásokon való részvétele, felszólalásaik is szemléltetően bizonyították felelősségük fejlődését, hozzáértésük növekedését. De bizonyítja ezt az is, hogy a múlt évben már 65 női munkacsapat versengett a mezőgazdaságban, s a megyei versenybizottság 47 tsz baromfitenyésztési versenyét tudta értékelni. Sikerrel zárult a háztáji baromfitenyésztési verseny is, hiszen a múlt évben mintegy _____________________. 10 ezer asszony] vett részt ebben a mozgalomban, s az eredmény: az öt év előtti 346 vagonnal szemben a múlt évben 580 vagon baromfit vásárolt fel megyénkben a földművesszövetkezet. Az utóbbi mintegy fél év alatt nemcsak termelési eredmények születtek, de gyarapodott a nők általános, szakmai és politikai műveltsége is. Egyedül a kecskeméti járásban háromszor annyi, mint a korábbi évben — pontosan 1500 — leány és asszony vett részt a politikai oktatásban, de hasonló a helyzet a többi járásokban is. i Az eredmények mellett a feladatokat is felvázoló beszámolót élénk vifa követte. A résztvevők közül húszán kértek szót, közöttük dr. Glied Károly elvtárs, a megyei pártbizottság titkára, aki őszinte biztató szavak után adta át a baromfitenyésztési versenyben legjobb eredményt elért három termelőszövetkezeti munkacsapatnak — a kecskeméti Aranykalász, a tataházi Petőfi és a dunavecsei Üj Élet Tsz képviselőjének az oklevelet és versenydíjakat. Ugyancsak dr. Glied Károly adta át a földművelésügyi miniszter által adományozott Kiváló termelőszövetkezeti tag kitüntetést tizenkét szövetkezeti asszonynak. EGÉSZSÉGÜGYI PROPAGANDA e® Látják, így kefl fosat mosni* Bestiális gyilkosság Tataházán Megölték és kirabolták áldozatukat Budapesti laíkásáról február 18-án ismeretlen helyre eltávozott D. L. 17 éves és R. F. 18 éves budapesti fiatalember, s az ország különböző részeiben csavargott. „Országjárás” 1 közben voltak Kecskeméten és Kerekegyházán, ahol egy idős asszony sérelmére magánlaksértést követtek el. Eljárás is indult ellenük. Kerekegyházáról azzal a céllal távoztak, hogy felkeresik Fajszi György 76 éves nyugdíjast, aki R. F.- nek rokona volt. A két fiatalkorú már ekkor elhatározta, hogy az idős ember pénzét megszerzi, ha szükséges erőszakkal is. Március 10-én megérkeztek Tataházára, s Fajszi Györgynek elmondták, hogy szabadságon vannak, s szeretnék art Tataházán tölteni. Miután pénzük nem volt, az idős ember tartotta el őket. A tartós vendégeskedés feltűnt Fajszi Györgynek és javasolta R. F.- nek. illetve D. L-nek, hogy menjenek haza. A két fiatalember attól félt, hogy Fajszi György a rendőrséget értesíti, s a korábban elkövetett bűncselekmény miatt ez esetleges letartóztatásukkal jár. Sürgette őket az idő, s a félelem, ezért március 16-án, amikor Fajszi György eltávozott otthonról R. F. és D. L. elhatározta, hogy az éjszaka megölik, s kirabolják szállásadójukat. Ebből a célból két karót vittek be a lakásba. Este megérkezett Fajszi György, majd mindhárman lefeküdtek, de a rádiót teljes hangerőre kapcsolták. Az idős ember eközben elszenderedett. D. L. magához vette az előre bekészített fahusángot, több nagy erejű ütést mért Fajszi György fejére, majd lerántották az ágyról. R. F. egy párnát dobott az idős ember fejére és ráült. Amikor már biztosak voltak abban, hogy áldozatuk meghalt, kimentek a kertbe, gödröt ástak, a holttestet egy pokrócba csavarták és elföldelték. A két fiatalkorú hidegvérrel elkövetett gyilkosságára jellemző, hogy igyekeztek a cselekmény nyomait eltüntetni; a falról lekaparták a vérnyomokat, a konyha földpadlóját felásták és vastagon homokkal hintették be, s a véres ágyneműt összecsomagolva a kútba dobták. Ezután magukhoz vették az elhalt 3600 forint készpénzét, iratait, valamint ruhaneműeket, bezárták a lakás ajtaját és eltávoztak. Budapesten felkeresték Vég Ferenc 21 éves barátjukat, akinek elmondták a történteket. Az ellopott holmiból és készpénzből juttattak Vég Ferencnek, utána mindhárman Nagykanizsára utaztak azzal a szándékkal, hogy nyugatra szöknek. A határőrség azonban elfogta őket, s tiltott határátlépés kísérlete miatt előzetes letartóztatásba helyezték mindhármukat. Időközben a rendőrségnek jelentették Fajszi György eltűntét, majd március 25-én felfedezték a bűncselekményt. A rendőrség gyors nyomozása során március 26-án az előzetes letartóztatásban levő fia- talkorúakról megállapította, ők a tettesek. A megyei rendőr-főkapitányság a fiatalkorú D. L. és R. F. ellen előre kitervelt módon nyereségvágyból elkövetett emberölés, valamint tiltott határátlépés kísérlete miatt indított bühtető eljárást. Vég Ferencet orgazdaságért és tiltott határátlépés miatt vonják felelősségre. G. G. Nagysikerű KRESZ-vetélkedő Solton Szombaton este 8 órakor a községi kultúrházban a Megyei Közúti Balesetelhárítási Tanács a Magyar Autóklub Kecskeméti Csoportja, valamint a solti közlekedési propagandabizottság szervezésében közlekedésrendészeti vetélkedőt tartottak. A versenyen, amelyet jól fűszerezett a meghívott fővárosi művészek közreműködése, több mint négyszázan vettek részt. A tizennégy versenyző közül a zsűri tizenkét gépjárművezetőt részesített jutalomban. Az első helyet Koós János gépkocsivezető szerezte meg, Értékes Bálint és Sági Józjsef előtt. Országos harmadik helyezés Mint hírül adtuk, a hazánk felszabadulásának 21. évfordulója tiszteletére rendezett „Szakma , kiváló tanulója” verseny országos döntőjét Kecskeméten rendezték meg az ács-állványozó ipari tanulók részére. Az ünnepélyes eredményhirdetésre is Kecskeméten, a MŰM. 607. számú Szakmunkásképző Intézet tanulóotthonában került sor, ahol András László, a Munkaügyi Minisztérium osztályvezetője adta át a győzteseknek járó díjat. A verseny 48 résztvevője kettes csoportokra osztva végezte el a kitűzött feladatokat. Első helyezést értek el Moharos József és Eitli László, a MŰM. Tatabányai 314-es számú Szakmunkásképző íjntézet tanulói, s elnyerték az elsőknek járó külföldi üdülőjegyeket. Második lett Csík István és Szőts István, az ÉM Dunaújvárosi 26-os Állami Építőipari Vállalat ipari tanulói, a harmadik helyre Spiel- mann Ferenc és Táncos József, a MŰM, Kecskeméti 607-es számú Szakmunkásképző Intézet tanulói kerülte^. Az első három helyezettpár tagjainak negyed évvel előbb adják ki a sznk- mjankás bizonyítványt és erről vörös oklevelet is kapnak.