Petőfi Népe, 1966. március (21. évfolyam, 50-76. szám)

1966-03-25 / 71. szám

XXI. ÉVFOLYAM. 71. SZÄM Ára 60 fillér 1966. MARCIDS 25. PÉNTEK Világ proletárjai, egyesüljelek! A februári hideg nem okozott jelentősebb kárt " meg^JS^Z Hétfőn ért véget a Béke-világ- tanács Elnökségének budapesti ülésszaka. Az itt hozott határo­zatokról a keddi sajtókonferen­cia nyomán már a világ min­den részén értesültek. Az elnök­ség felhívása — mely arra szó­lítja fel a népeket, hogy köve­teljék az Egyesült Államok viet­nami agressziójának megszünte­tését és ítéljenek el minden, a háború kiterjesztésére irányuló törekvést — megyénkben is szé­les körű visszhangra talált. Az ülésszak ideje alatt, s a felhí­vás közzététele után számos, ki- sebb-nagyobb béke- és tiltakozó gyűlés zajlott le falvakban, üze­mekben, intézményeknél. Ezek közül is kiemelkedő sikerű volt a zsanai békegyűlés. Mi tette azzá? Szinte lehetet­len szavakban kifejezni. Köztu­dott, hogy Zsana tanyás falu. A község alig több mint húsz házból áll, s az 1890 lélekiből 1800 a tanyákon él. Mégis, a békegyűlés időpontjára zsúfolá­sig megtelt a község háromszáz személyes művelődési háza, mert sokakat tíz-tizenöt kilométerről hozott el az érdeklődés a helyi népfrontbizottság meghívója nyomán. A várakozásteljes percek ün­nepi csendjét elsőnek ismerős hang törte meg. Udvari Tamásé, a községi tanács vb elnökéé, aki a szokásos megnyitó után dr. Szatmári Nagy Imrének, a Ha­zafias Népfront Országos Taná­csa titkárának adta át a szót. A vendég lankadatlan érdeklődés közepette több mint egy órán át beszélt. Időszerű kül- és bel­politikái kérdésekről szóló elő­adásának központi témája az amerikaiak agressziósorozata volt, s annak érzékeltetése, ho­gyan fogja össze a világ haladó, békeszerető erőit a békemozga­lom. Amikor Fekete Péter isko­laigazgató felállt, s indítványoz­ta, hogy községük is fejezze ki tiltakozását az amerikaiak viet­nami agressziója miatt, lelkes egyetértéssel döntött valameny- nyi résztvevő egy, az Országos Béketanácshoz küldendő távirat mellett. S hogy ezenkívül mit tehet­nek? Arról az est másik vendé­ge, Váci Mihály, Kossuth-díjas költő beszélt még az esten a zsanaiak előtt, rámutatva arra, hogy a béke ügye nem választ­ható el a szocializmus építésé­től. A békegyűlés további részét Kohut Magda, a Nemzeti Szín­ház tagja és Bodor Tibor, a Ma­dách Színház tagja többek kö­zött Radnóti Miklós, Vári Mi­hály verseivel, Móra Ferenc el­beszélésével tette feledhetetlenül emlékezetessé. A Minisztertanács ülése A kormány Tájékoztatási Hi­vatala közli: A Minisztertanács csütörtökön ülést tartott. Meghallgatta és jóváhagyólag tudomásul vette a kormány elnökéhek tájékozta­tóját a Román Szocialista Köz­társaságban folytatott baráti tárgyalásokról. A Minisztertanács megvitatta az Állami és Kossuth-díj bizott­ság javaslatait az Állami díj, a Kossuth-díj. továbbá a Magyar Népköztársaság Kiváló Művésze és Érdemes Művésze címek ado­mányozására, s határozatokat hozott. A kormány meghallgatta és tudomásul vette az Országos Vízügyi Főigazgatóság vezetőjé­nek beszámolóját a téli és ta­vaszi árvíz- és belvízvédekezés­ről, s határozatokat hozott a károk helyreállításéra. A Minisztertanács határoza­tot hozott a helyreállításhoz szükséges építőanyagok biztosí­tására, továbbá arra. hogy a tönkrement házakat ne a mély- fekvesű vízjárásos területeken, hanem magasabban fekvő, biz­tonságos helyeken építsék fel újból. Az újjáépítésre nem al­kalmas tanyai épületek helyett a lakóházakat a községek bel­területén kell felépíteni, erre a célra a tanácsok megfelelő telkeket jelölnek ki. x A megrongálódott és tönkre­ment épületek mielőbbi hely­reállításához szükséges, hogy a kisipari szövetkezetek, valamint a termelőszövetkezetek és az ál­lami gazdaságok építő részlegei tevékenyen részt vegyenek a munkában. A Minisztertanács elismerését fejezi ki mindazoknak, akik az eredményes védekezésben helyt­álltak: a vízügyi dolgozóknak, a honvédség, a munkásőrség alakulatainak, a belügyi szer­veknek és a védekezésben részt vett lakosságnak. (MTI) Országszerte 35 szakmában közel 2000 ipari tanuló vetélke­dik a „Szakma kiváló tanulója” címért. Az első három helyezet­tek negyed évvel előbb kapnak szakmunkás-bizonyítványt és er­ről vörös oklevelet Ezenkívül az első díj valamennyi szakmá­ban külföldi üdülő beutaló, a má­sodik és harmadik helyen vég­zők pedig pénzjutalmat kapnak. Kecskeméten ezekben a na­pokban zajlik a harmadéves ács-állványozó tanulók verse­nyének háromnapos országos döntője. Györfi Gyula, a Mun­kaügyi Minisztérium főelőadója a zsűri elnöke és Weither Vil­mos, az iparitanuló-iskola igaz­gatója elismerően szólt arról, hogy az ÉM Bács megyei Álla­mi Építőipari Vállalat igen jól előkészítette a verseny lebonyo­lítását. A „Szakma kiváló tanu­lója” címért küzdők állványo­zásban, zsaluzásban és fakötések készítésében mérik össze tudá­sukat. Az állványozók feladata a Leninváros egyik most épülő négyemeletes lakóházának kö­Az időjárásból ítélve nemcsak hivatalosan, hanem már való­ban megérkezett a tavasz. Me- gyeszerte benépesült a határ. A megyei főkertésztől. Pfenning Gyulától ez alkalommal arról érdeklődtünk, hogy a februári hideg idő, a fagyok milyen kárt tettek a megye gyümölcs- és szőlőültetvényeiben. valamint zöldségkertészeteiben. — A mínusz 6 fokos fagyok ellenére nagyobb károkról nem érkezett jelentés. A megye déli részén a virágzásban levő korai kajszi és őszibarackokat némi károsodás érte. Szerencsére a megye nagyobb részén nem virágzásban érte a fákat a hideg. Lehet, hogy a rügyek megfázá­sa befolyásolja a termékenyü­lést, és bizonyos mennyiségű hullás is jellentkezik majd. En­nek százalékos arányát még nem tudjuk. Ha az idő ilyen ma­rad, néhány napon belül virág­ba borulnak megyeszerte a ko­rai kajszi és őszibarackfák. A szőlőnél némileg más a helyzet. A tavalyi kedvezőtlen időjárás, a hűvös, esős nyár. a csapadékos ősz miatt kevésbé értek be a vesszők. Ezért érzé­kenyebbek voltak a fagyokra. Ezt tapasztaljuk a jelenlegi szemlék alkalmával, másrészt a Pirityi Sándor, az MTI tudó­sítója írja: Pénteken reggel a nagy Kreml-palota György-termében, ahol a kormányfogadásokat szok­ták rendezni, megkezdődött a kongresszusi küldöttek jegyzék­be -foglalása. Minthogy az SZKP tagjainak és tagjelöltjeinek szá­ma meghaladja a 12 milliót, kö­rülállványozása. Nagy a sürgés­forgás az épület körül. Védő­sisakos ipari tanulók ügyesen, gyors mozdulatokkal és szakér­telemmel szerelik össze az áll­ványelemeket. Az elbíráló bi­zottság naponta értékeli a ver­seny mindhárom feladatának végzését. Az ácsok egy része a Baromfifeldolgozó Vállalat új műhelycsarnokának keretvázát készítik. Domokos Balázs, az ipari ta­nulók szakoktatója is csak a di­cséret hangján tud beszélni a fiatalokról. A fakötéseket az ÉM Bács me­gyei Állami Építőipari Vállalat udvarán készítik a versenyzők. A feladatokat személyesen Nei- ner János, a vállalat igazgatója adja ki és ellenőrzi végrehajtá­sukat. A „Szakma kiváló tanulója” verseny győzteseinek az okleve­leket és a tárgyjutalmakat 26-án, szombaton délelőtt osztják ki ünnepélyes keretek között a kecskeméti szakmunkásképző in­tézet tanulóotthonában. februári meleg hatására a párás földtakaró alatt egyes helyeken befülledtek a szemek. Ezért különösen nagy szakértel­met, gondosságot kíván az idén a metszés. Egyébként a megye szőlőskert­jeinek mintegy 70 százalékában befejeződött a nyitás és körül­belül 20 százalékra áll a met­szés. A zöldségesekben nem okozott jelentősebb kárt a hideg. A bor­sót bár nagy területen elvetet­ték, de nagyobbrészt, csak ép­pen kelőben volt. A kertésze­tekben sok helyen már szépen fej­lődnek a hollandi ágyakban a palánták — hangoztatta végezetül a me­gyei főkertész. A témához tartozik, hogy egy­re több primőr kerül a fogyasz­tókhoz. A kecskeméti Béke Ter­melőszövetkezetben megkezd­ték a zöldpaprika szedését is. Nemsokára exportálják a ko­rai csemegét. Ízléses nylonzacs­kókban 200 ezer darab papri­kát küldenek külföldre. A fe­dett kertészetben gazdagon vi­rágzanak a paradicsom tövek isj és kikelt már az uborka. zel ötezer kongresszusi küldöt­tel számolnak. A kongresszus előtti jegyzék­be foglalás képezi annak a je­lentésnek az alapját, amelyet a mandátumvizsgáló bizottság ter­jeszt majd a kongresszus elé, s amely részletes képet ad a kül­döttek megoszlásáról, nem, élet­kor, párttagság kelte, iskolai végzettség, nemzetiség, foglalko­zás szerint. A március 29-én összeülő szov­jet pártkongresszus „rendes” kongresszus; a párt szervezeti szabályzata értelmében a ren­des pártkongresszusokat nem ritkábban, mint négy évenként kell összehívni. Az SZKP XXII. kongresszusa, amely az új szer­vezeti szabályzatot jóváhagyta, 1961 októberében tanácskozott. A XXIII. pártkongresszus ösz- szehívásának időpontja a négy­éves terminuson belülre esett, de magának a kongresszusnak az összeülését némileg hátráltat­ta, hogy a Szovjetunióban vég­rehajtott nagyszabású gazdasági reform késedelmet okozott az új ötéves terv előkészítésében. A mostani sorszámozás alap­ját képező első pártkongresszus 1893-ban volt. Ott kiáltották ki az Oroszországi Szociáldemok­rata Munkáspárt megalakulását. 1917-től 1925-ig minden évben tartottak pártkongresszust, vi­szont az 1939-ben összehívott XVIII. pártkongresszus után a XIX. kongresszusra csupán 1952-ben került sor. Az 1956- ban megtartott XX. kongresz- szust 1959-ben a rendkívüli XXI. kongresszus követte, majd 1961. október 17-én tárultak ki a XXII. pártkongresszus küldöttei előtt a moszkvai Kreml erre az alkalomra elkészült monumen­tális kongresszusi palotájának kapui. A békeest előadója, dr. Szatmári Nagy Imre mellett a gyűlés el­nökségében többek között helyet foglalt Farkas József, a megyei népfrontbizottság titkára, s a járási pártbizottság és járási tanács vb képviselői is. A résztvevők egy csoportja. Ipari tanulók országos döntője Kecskeméten K. S. 12 millió kommunista küldötte vesz részt az SZKP kongresszusán Békeest Zsanán

Next

/
Thumbnails
Contents