Petőfi Népe, 1966. március (21. évfolyam, 50-76. szám)

1966-03-24 / 70. szám

Fejlődik a sport Kelebián Jí elebia. A község nevéről régi képek, események Jut nak eszembe. Mikor arról faggattam ■ Fogarasi Lászlót, a járási sporttanács elnökét, mit tud a hatói-menti kis községről — csak annyit mondott — szor­galmas emberek élnek ott, akik nagyon szeretik a sportot Di­Hogy állunk az utánpótlás­sal? — Hát ezzel bizony van egy kis baj. Kevés a fiatal a köz­ségben. Ném az általános isko­lás, mert gyerek van bőven és foglalkoznak is velük, de nem­igen maradnak itt. Ki középis­kolába, ki dolgozni megy más­kerül a megvalósítás is. A pá­lyát :jö lenne bekeríteni és fu­tópálya is kellene. S a többi szakosztály? A sakkozók megyei I. osztály­ban szerepelnek. Nagyon lelkes gárda, s még sok sikeres sze­replést várhatunk tőlük. Nem­sokára talán lesz asztalitenisz­szakosztály is. A művelődési házban van asztal és ezen egye­lőre csak házi versenyeket ren­deznek. A három éve épült korszerű öltöző'. csekedni nem szoktak, de nézd meg őket mindig lehet ott talál­ni érdekes, megírni valót. L" nnyi útravalóval jutottam el a községi tanács egyik szobájába Vörös Antal sport­köri titkárhoz, aki készségesen számolj, be a kelebiai sportélet­ről. — Kétségtelen, hogy a köz­ségünkben az utóbbi időben so­kat fejlődött a sportélet, de úgy érzem, hogy még mindig nem annyit, mint amire lehetőségünk, volna. Két szakosztályunk a lab­darúgó és a sakkszakosztáK működik eredményesen. Több sajnos, egyelőre nincs. Hogy sikerült a vezetőségvá lasztás? — Ügy gondolom, hogy igen jól. Még decemberben tartot­tuk a közgyűlésünket és ezen teljesen új vezetőséget válasz­tottunk. Galántai Nándor, a tsz fóagronómusa lett az elnök, Te­leki Árpád az elnökhelyettes, akit a KISZ delegált a vezető­ségbe, jómagam a titkári teen­dőket látom el. Lévai Márton a gazdasági ügyekkel foglalkozik. Szilágyi József pedig a labda­rúgó-szakosztály vezetője. A labdarúgóknál igyekeztek ! felszámolni a régi hibá­kat, a fegyelmezetlenségeket. A múltban kétszer is előfordult,, hogy nem utaztak el bajnoki mérkőzésre. Most összehívták a játékosokat és megbeszélték ve­lük a dolgot. Hiszen meggyen­hova. Bizony így elég nehéz a dolgunk. /gazdasági téren hogy áll a ^ sportkör? A költségvetésünk 25 ezer fo­rint. Ehhez csak nagyon kevés állami támogatást kapunk. A többit nekünk kell előterem­Radnai Béla csapatkapitány a munkahelyén. A sportpályával szemben az ímsz-boltban találtuk Radnai Bélát, a csapat egyik legrégibb játékosát. Jelenleg ő a híres Radnai „dinasztia” egyetlen képviselője a csapatban. Azt mondják, a megalakulása óta mindig játszott egy-két Radnai. A/M őst vége szakad ennek a sorozatnak? — kérdeztük tőle. — Egyelőre még nem. Sok­szor már úgy vagyok vele, hogy szeretném abbahagyni, hiszen annyian elmentek és a mostani fiatalok között már nagyon „öregnek” érzem magam. De amíg szükség van rám, addig játszom, utána tényleg nem lesz Radnai, mert az öcsém elment a Halasi MEDOSZ NB III-as csapatába, a fiam pedig — aki­ből bizonyára szintén labdarú­gó lesz, még nagyon sok év Egy aktuális változat A rnögu y í táaelméil el a századfor­duló óta olyan fejlődésen ment ke- j resztül, hogy napjainkban komoly ; erőfeszítést jelent az újítások figye- I lemmel kísérése is. Az alábbi játsz- í ma kapósán is több kérdés merül I fed az alkalmazott változatról, ame- > lyekre választ csak további gyakor- í Lati próbáik után adhatunk. j GRÜIKTFELD-VÉDELEM ' A. Zajcev Zsuhovickij Moszkva, l&6ö. 1. d4, Hf* 2. c4, g6 3- Hc3, do 4. Hí3 (Itt gyakori még a 4. Ff4 lé­péssel kezdődő csel változat, amely 4. — Fg7 5. e3, 0—0 6. cd:, Hd5: 7. Hdö:, Vd5: ő. FcT: gyalogáldozat után sötétnek elegendő ellen játékot ad az áldozatért. A másik lehetőség a 4. Vb3 lépés. 4. —, cd: 5. Vc4:. Fg7 6.. e4. 0—0 7. Fe2, He* 8. Hf3 után világos csekély előnnyel ren­delkezők a cent rumiban.) 4. —, Fg« 5. Ff4 (Innen ágazik el a megnyitás legtöbbet elemizott és ezért a leg­bonyolultabb főváltozata: 4. cd:. Hd5: 5. e4. Bc3: 6. be:) 5. —, 0—0 6. Bel <0. H£3 vagy 6. e3 lépésire 6. —, cö jó esélyeiket ad sötétnek. So­kan a ~ Catpablanca által bevezetett 8. Bel lépést részesítik előnyben.) 6. —, c3 (Itt is megoszlanak a vé­lemények. Többen a 8. —, de: lé­pésit jobbnak tartják 7. e4, Fg4 8. Fc4:, Ff3: 9. Vf3:, Hh5 10. d5, HÍ4: H. Vf4:, 06 miatt.) 7. de:, Fe6! 8. Hd4, Heb' 9. He*:, fe: 10. e3 (Nem bizonyult jónak 10. ed:, mert 19, —, HOGYAN TIPPELJÜNK A totó 12. hetében volt néhány váratlan 2-s eredmény, így azután nem volt 13-as találat. A 216 368 Ft i utalom alapot átvitték a mostani, 13. hétre. Az 56 db 12 találatos szelvény nyereménye 13 900 Ft. — A 704 db 11 találatos szelvényre 443 Ft jut, míg az 5010 db 10 találatos szelvény mindegyikére 93 Ft jár. E heti tippjeink: 1. Bp. Vasas—Csepel 1, x 2. Győri ETO—Ferencváros x, 2, 1 3. DVTK-MTK 2, X 4. Salgótarján—Péos 1 5. Dunaújváros—Dorog 1, x 6. Debrecen—Szeged 1 7. Eger—Székesfehérvár 1 8. Kap. Honvéd—Budafok x 9. Egyetértés—Szombathely x, 2 10. Oroszlány—Szállítók 1 11. PVSK—P. Bányász x, 1 12. Szív. MÁV—Várpalota 1, 2 |J 13. Békéscsaba—Bp. Spart. l Pótmérkőzé&ek: x, L, x. Hdö:! 11. Fd2. Hcfi: 1 £. Fc3:. Fc3:t ! 13. Bc3Vdltt 14. Kdl:, BÍ8: 15. Bf3. Bd8t i#. Kel. Bf3: 17. ef:, Kf7 után sötét fejlődési előnye döntö- n«k bizonyult a Vamuscz—Lengyel, (Kutjánin és Efezitrin monográfiájuk­ban sötét előnyére vezetik le a 11. Va4 lépést a Ragozin—Mikenász le­velezési játszma kapásán: 11. —, Vc5: 12. Vba, Vb5: 13. eb:. Ha5 14. Fe2, BacS 15. (F-0, Hc4 18. b3, Hdü. A Portásch—Bvaias, Havanna,* 1904. játszmában 16. —, Hd2 17. Bfdl, Hde4 1«. Ha4, &5! következett sötét előnyére. 11. Fa2 után sötét nehéz áll áriba került az 1952. évi csapat- bajnokKágöin. Váltóéit. Tál—Mikenász játszmában: 11. —, e5 12. cd:, ef: 13. de:, be: 14. etf:, He4 15. <>-0, Hc3: jC. be:, Bf4: 17. Vb3t, Kh« 18. Vb? után. A XHL olimpián 11. —. e5 helyett 11. —. He4 lépéssel javította meg a változatot sötét a Vaitonis— Honfi játszmában. 12. 0—0. Hc3: 13. be:, Vc5: 14. Vb3, be következett, de Euwe kimutatta, hogy 14. Vb3 he­lyzeti erősebb 14. cd:, ed: lő. Vb3, Ha5 16. Vb4. Bac8 17. Fg4!, Beo 1B. FeBf. Kli8 19. Vc5:, Bc5: 20. Bfdl változat. A VB. szovjet levelezési bajnokságon a Judovios—Altsuler játszmában l)L, Fe2, He4 12. 0—0 utón sötét 12. —, Fc-3: lépéssel foly­tatta. Következett: 13. cd:!, Fb2: 14. de:, Fel: IS. eb:. Hc3 1*. ba:V. Ba8s 17. Vc2, He2:t 1«. Ve2:, Vcö: IS. h4.) 11. —, Bads (íme, az újabb kísér­let!) 13. Va4, Vc5: 13. 0—0, e5 14. od:, ef: 15. de:, fe: 16. Hd5, ef:+ 17. Khl (17. Bf2:? hiba lenne Vei: miatt.) 17. —, Vdb 18. Hf6:f* FfS: 19. c7 (19. bc:-re 19. —, Fe5 következik és a b7 gyalog ellenében meg lehet tartani az f2 gyalogot.) 19. —, Bc8 20. Vc4f, e6 U. Fg4, Bfe8 ?2. Bf>:, Fe5 23. Vb 5, Vd4 24. Bfft, afc 25. Ve2, Bc7: 26. Bc7:, Fc7: 27. á3, Fe5 28. b3, Fg7 (2?. —, KgT-nre? 29. Vf3!) 29. Fe*:♦. Kh8 30. Vc4, Vc4: 31. Fc4: — döntetlen. Czár János Helyezések a területi birkózóbajnokságon Vasárnap Szegeden rendezték meg a Délterüieti kötöttfogású felnőtt egyéni bajnokságot. A versenyen megyei bajnokaink közepesen szerepeltek — csak helyezéseket értek el. Részletes eredmények: Lepke­súly: 1. Fodor (SZVSE), 2. Ko- hányi (SZVSE), — Légsúly: 1. Végh (SZVSE), 2. Nagy (Oros­házi Spartacus), 3. kapitány (Kalocsai Honvéd). — Pehely­súly: 1. Bárkányi (SZVSE), 2. Bende (Kai. Honvéd), 3. Sava­nya (SZVSE). — Könnyűsúly: 1. Sípos (Mezőhegyes), 2. Paletta (Kai. Honvéd), 3. Juhász (Kai. Honvéd), 4. Sinkó (KTE). — Váltósúly: 1. Herczeg (SZVSE), 2. Kovács (SZVSE), 3. Elek (Kai. Honvéd). — Középsúly: 1. Mó- rocz (Orosháza), 2. Botos (Kis­kőrös), 3. Fekete (Kai. Honvéd). — Félnehézsúly: 1. Fábián (Oros­háza), 2. Felföldi (Kai. Honvéd), 3. Berta (Orosháza). — Nehéz­súly: 1. Bathi (SZVSE), 2. Nyúl (KTE). — A fentiek jogosultak az országos vidéki bajnokságon való indulásra. gült az együttes, mert hatan katonai szolgálatra vonultak be. A csapat tagjai mindent vállal­tak. és így a vezetőség úgy döntött, hog'v továbbra is részt vesznek a bajnokságban. A meg­üresedett. posztokra ifjúsági já­tékosok kerülnek. teni. A mérkőzések bevétele alig futja a játékvezetők költségére, de bálákat rendezünk, a köz­ség is támogat bennünket. Fel­szerelésünk van és a pályánk is szép. Az öltöző alig három éve épült. Tervünk van. s talán si­mulva húzhatja fel a labdaru­gócipőt. ("I dakint tavaszodik. Azab- lakokon kellemes napsu­gár ragyog be. Még egy-két. hél, s elkezdődik a bajnokság. Rad­nai Béla csapatkapitány bizo­nyára ott lesz a pályán, hogy a többiekkel együtt küzdjön a község, a csapat színeiért. Szabó Zoltán Több as üröm mint as öröm a súlyemelő-bajnokságon Az idén először megrendez­ték a megyei felnőtt súlyemelő­bajnokságot Kiskunhalason 18 versenyző részvételével. A ver­senyen több volt az üröm, mint az öröm. Mindenesetre örven­detes tényként könyvelhetjük Kevés a fiatal? Pedig az általános iskolában sokan szenvedélyesen szeretik a labdarúgást. el. hogy a súlyemelők megyei bajnokságot rendeztek, örven­detes az isL hogy a kalocsai versenyzők első bemutatkozása jól sikerült. Helyes lenne, ha felkarolásulfcra az illetékesek hatékony intézkedést tennének. Üröm: Kecskeméten és Kiskun­félegyházán évek óta majdnem ugyanazok a versenyzők szere­pelnek csak. Sokkal nagyobb gondot kellene fordítani a tö­megesítésre} A bajnokság eredményei: Légsúly: 1. Palásti (Kkfélegy- házi Vasas) 207,5 kg. — Pe­helysúly: 1. Szabó L. (Kkhala- si Spartacus) 162,5. —Könnyű­súly: 1. Marozsi (Kecskeméti Spartacus) 222,5, 2. Jakab (H. Spartacus) 150. — Váltósúly: 1. Herczeg (Kalocsai I. István Gimn.) 27őJ 2. Pata (H. Sparta­cus) 235. 3. Cséplő (Izsák) 232,2. — KözépsiHy: 1. Gubisi (K. Spart.) 335, 2. Újvári (Kai. Gimn.) 307}5, 3. Laukó (F. Va­sas) 200. — Félnehézsúly: 1. Csillag (KJ Spart.) 310, 2. Ko­vács A. (Fi Vasas) 270, 3. Mé­száros (H. Spart.) 200. — Ne­hézsúly. 1. Végb (Izsák) 262,5. 2. K. Szabó (Izsák) 255, 3. Ba- binszki (K, Spart.) ’252,5. Ferencváros—Kecskeméti TE 7:1 (3:0) ] gáttá a csapatát. Frivalszki 1 Krecskó és Lukács állt be. A ! KTE csapatában nyolc új játé- ! kos szerepelt. Az első 20 perc­percben a kecskeméti csapat jó­val többet kezdeményezett. A i 16. percben Szappanos Barta elé tette a labdát és az közelről a I hálóba talált. 3:1! Utána Szap­panos egyedül tört kapura. Ki­cselezte a kapust is, aki elhúz- | ; ta a csatár lábát, de a játék- ; vezető büntető helyett szögletet I ítélt. Ezután a balszélre búzó- ; | dott Dalnoki lőtt gólt. 4:1! Az J utolsó öt percben kifullandt a j KTE és Rátkai, Novák és Szőke : góljával 7:1 lett a végeredmény. A Ferencvárosból Pám-sics. j í Novák és Szőke játszott jól. A | KTE legjobbjai. Fekete I,, Fási, Szappanos, B. Szabó. Ferencváros: Zsirai — Novák. Táncsics, Dalnoki — Horváth, Szűcs — Karába. Perecsi, Né­meth. Rátkai, Szőke. KTE: VitkoVics —Fekete II., Fekete I., Suhajda — Szabó, Nagy — Marines ók, Sallai, Dió­szegi. Laczi II., Bozsó. A válogatottak nélkül kiálló FTC az első félidőben sokat tá­madott, de igazán nagy helyzet csak ritkán alakult ki. A KTE próbálkozásai lassúak és körül­ményesek voltak. Mindössze egy veszélyes lövés ment Zsirai kapujára. Védelmi hibákból Né­meth szerzett két gólt. majd Szőke 25 méteres bombája vá­gódott védhetetlenül a KTE ka­pujába. A -szünet- után az FTC feltör-

Next

/
Thumbnails
Contents