Petőfi Népe, 1966. március (21. évfolyam, 50-76. szám)
1966-03-23 / 69. szám
Országos vidéki cselgáncsbajnokság Tatabányán kitűnő rendezésben bonyolították le vasárnap az országos vidéki I. osztályú cselgáncsbajnokság döntőit. A versenyen a területi bajnokságokról továbbjutott 6 sportkör, a Tatabányai Bányász, SZEAC, Békéscsabai Dózsa, a Dorogi Bányász, Pécsi Dózsa és a Kecskeméti Dózsa 48 főnyi versenyző- gárdája vett részt. Legjobban a két NB I-es csapat, a Tatabánya és a K. Dózsa versenyzői szerepeltek. Az egyes súlycsoportokból 8—8 versenyző jutott tovább az országos bajnokság döntőjébe. A Kecskeméti Dózsa 10 versenyzővel utazott Tatabányára és ebből nyolcnak sikerült a döntőbe jutást kiharcolnia. Legeredményesebben Bodor és Lukács szerepeltek. Mindketten bajnokságot nyertek. Eredmények: 63 kg: 1. Faragó (Tatabánya), 2. Kovács J. (Kecskemét), 3. Baranyai (Kecskemét) és Fekete (SZEAC). 70 kg: 1. Bodor (Kecskemét), 2. Guzsik (Tatabánya). 3. Nagy ASZTALITENISZ KECSKEMÉTI VM— DEBRECENI MTE 10:10 NB II-s női mérkőzés, Kecskemét, Czollner téri terem. A két jó formában levő együttes mindvégig nagy küzdelmet vívott, és a játék alapján a kecskemétieknek győzniük kellett volna. Ki kell emelni a csapatból Hollósy Magdát, aki mindvégig kitűnően játszott. A csapat győzelmeit, a következők szerezték: Varga J. 3. Hollósy 3, M edgyeji 2, és a Var-, ga J.—Med gyesi páros két győzelem. Hollósy Magda a Kecskeméti Vörös Meteor női NB II-s csapatának egyik legeredményesebb versenyzője. L. (Kecskemét) és Juhász (Tatabánya). 80 kg: 1. Lukács (Kecskemét), 2. Gyúró (Kecskemét), 3. Sze- legyi (Békéscsaba) és Mayer (Tatabánya). 93 kg: 1. Kristóf (Békéscsaba), 2. Magyar J. (Tatabánya), 3. Fodor J. és Gere (mindkettő Kecskemét). Nehézsúly: 1. Kandúr (Tatabánya). 2. Nyakó (Tatabánya), 3. Benkó és Keres (mindkettő Pécsi Dózsa). Pulai as első fordulóban kiesett Lyonban rendezték meg a cselgáncssport közvetlen utánpótlásának, az ifjúságiaknak és a 19—21 éves utánpótlás (junior) versenyzőknek Európa-bajnok- ságát. Tizenöt ország 140 versenyzője és a mindössze három főnyi magyar versenyzőküldöttségbe helyet kapott Pulai. a Kecskeméti Dózsa fiatal versenyzője is. Sajnos, a kecskeméti fiú rajtja nem sikerült. Az első mérkőzésen az NSZK-beli Pinicket kapta ellenfelül és el- fogódottan küzdve, bírói döntéssel vereséget szenvedett és ezzel kiesett a küzdelemből. Ugyancsak az első fordulóból esett ki a másik magyar versenyző. Órai is, míg Ipacs László négy ellenfelét is legyőzte és végeredményben a 3. helyre került Szerdai sportműsor Szerdán délután 4 órakor Kecskeméten a Belső Városi Sportpályán Ferencváros—Kecskeméti TE barátságos labdarúgó- mérkőzés. Ökölvívás KKFÉLEGYHÁZl HONVÉD—SALGÓTARJÁNI BTC 14:6 Leesett a nagy kő Ugrye, hogy a futballban minden lehetséges?! Mióta nyugtalanítja már álmainkat az angliai világbajnokság, — s most kiderül, kár volt emészteni nemzeti önérzetünket. Rágtuk már időtlen idők óta szakvezetőink fülét, abajgattuk játékosainkat, hogy hát miért így, és miért nem úgy válogatnak, illetve játszanak. S most fenékre estünk. Rádöbbentette a sors a futballrajongó magyar dolgozókat, hogy sosem kell semmit elsietni. Egy nap alatt minden gond megoldódott. Feloldódott a Duna- és Tisiza-tájra hosszú idő óta rátelepedett feszültség. Ellopták a Jules Rímet Világkupát, a labdarúgó-világbajnokság 30 centiméter magas, tiszta arany, 4 kilogrammos, 30 000 angol fontra biztosított trófeáját. Ezzel értelmét veszti minden további idegesség, hogy vajon kié lesz a kupa? Bármennyire is favoritnak tartják Angliát, az övé sem lesz. Brazíliáé? Ök már kiengedték a kezükből januárban, amikor a szigetországba juttatták a Rímet Kupát. Nem lesz a többieké sem, hiszen vasárnap ebéd táján valaki eltulajdonította. Ha nem találja meg a I Scotland Yard, hiába készítik el aranyból a másolatát, az már ebben az életben nem lesz eredeti Rímet Kupa. Minket, magyarokat azonban még akkor sem érdekelne most már, ha megkerülne a trófea. Minek is erőlködnének, törnék magukat a fiúk? Ha elsők lennének, sosem felejtené el nekik a sporttörténeteim, hogy lopott jószágot fogadták el. NB I. B, B-csoporf, Kiskunfélegyháza. 600 néző. vezette: Neumann és Zádori. A kiskunfélegyháziak a harmadik fordulóban végre odahaza megszerezték első győzelmüket a salgótarjániak ellen. A részletes eredmények (elől a félegyháziak): Légsúly: Sípos— Simkó döntetlen. 1:1! — Harmatsúly: Kuburczik a 2. menetben kiütéssel győzött Csonka ellen. 3:1-----Pehelysúly: Kovács el len a 3. menetben Oláh L. feladta. 5:1! — Könnyűsúly: Herczig—Vanó döntetlen. 6:2! — Kisváltósúly: Hajagost az 1. menetben sérülés miatt leléptették Szattnáxi ellen. 6:4! — Váltósúly: Obendorf pontozással győzött Oláh S. ellen. 8:4! — Nagyváltósúly: Beviz ellen az 1. menetben Óláh I-t leléptették. 10:4! — K(>zépsúly: Csőkét az 1. menetben Pintéssel szemben leléptették. ( 10:6! — Félnehézsúly: Prommer ellen Surján a 2. menetben feladta. 12:6! — Nehézsúly: Szabó ellenfél nélkül győzött] 14:6! SZOLNOKI MÁV—KECSKEMÉTI FÉMMUNKÁS 13:7 NB II. Keleti csoport, Szolnok. A kecskeméti ökölvívók szereplését nem kísérte siker Szolnokon. A kitűnő formában levő szolnokiak biztos és megérdemelt győzelmet arattak a kedvetlenül versenyző Fémmunkás ellen. Főleg Papp leléptetése vette el a csapat önbizalmát. Addig 6:4-re vezettek.A kecskeméti csapatból Orbán és Vígh győzött, Kovács, Bakó és Sza- bari döntetlenül végeztek, míg Kozma, Völgyi, Papp, Nagy és Beregszászi vereséget szenvedett. Így alakult ki a 13:7-es vereség. ■■ ........................— . —— Te kehíradó KECSKEMÉTI MÁV—TATABÁNYA 8:0 (2344—1950) NB I-es női mérkőzés. Kecskemét, Konzervgyári pálya. A kecskeméti női tekézőink bemutatkozása az „új” pályán (XI. sz. Konzervgyár) jól sikerült. A csapat túlszárnyalta a 390 fát, sőt Vancsainé 438 fáJegyzetek a labdarúgó-fordulóról A MŰLT HETI viszonylag jó játéka után lényegesen többet várt a kecskeméti közönség a Dózsától. Igaz, kevesen számítottak arra, hogy a Szolnoki MTE ilyen hatásos védekező és támadó játékra lesz képes. Márpedig ez történt. A vendégcsapat határtalan lelkesedéssel, rendkívül fegyelmezett védekező taktikával lepte meg ellenfelét és most utólag is megállapíthatjuk: nem sok hiányzott a forduló legnagyobb meglepetéséhez. A kecskeméti csatárok például a második félidőben alig jutottak a szolnoki kapu közelébe. Viszont az MTE kevesebb támadásából lényegesen veszélyesebb helyzeteket tudott teremteni. Ami a legszembetűnőbb volt ezen a mérkőzésen: mindkét együttes tulajdonképpen védekező taktikával lépett pályára, sok védőjátékossal, s így természetesen a kecskemétiek lassúbb támadásszövését általában könnyűszerrel verték vissza a szolnoki játékosok. Az itthoni döntetlen eredmény azt mutatja, hogy még sok csiszolni való van a K. Dózsa csapatában. A csapattagok többsége tehetséges, fejlődőképes játékos, akiknél még időnként előfordul átmeneti visszaesés. De mindenképpen övéké a jövő, beállításukat helyesnek és indokoltnak tartjuk. Vasárnap A megyei női kési11 bda-hajnokság sorsolása A megyei női kézilsabdia-bajnolasá- got továbbra is kétcsoportos rendszerben rendezi meg a megyei kézilabda-szövetség. Mind az Északi, mind a Déli csoportba 8—8 csapatot osztottak be. Az Északi csoportban azonban csak 7 csapat kezdi meg a bajnokságot mert a Dunatetétleni Rákóczi Sportkör bejelentette, hogy a korábbi terveik nem valósultak meg. A csapatuk ugyan kitűnő játékerőt képvisel és feltétlenül meg is érdemelné, hogy a megye legjobbjai között szerepeljen. Utazni azonban mégsem tudnak, mert vonatközlekedésük nincsen, a tsz pedig nem hajlandó gépkocsival segíteni a szakosztályt. Valóban kár ezért a tehetséges kis gárdáért. A tavaszi íordutó sorsolása. ÉSZAKI CSOPORT Március 27.: Halasi MÁV H.—Kerekegyháza, BRG—KTE, Felsőlag'os— Városföld,. Április 3.: Városföld—Szabadszállás. KTE—-Felsőlajoe, KereSoe,gvháza —BRG. Április 10.: Halasi MAv n.—BRG, Felsólajos—Kerekegyháza, Szabadszállás—KTE. Április 17.: Városföld—Halasi MAV II., Kerekegyháza—Szabadszállás, — BRG—‘Felsólajos. Április 24.: Halasi MÁV II.—Felsö- lajos. Szabadszállás—BRG, Városföld —KTE. Május 8.: KTE—Halasi MÁV II., Kerekegyháza—Városföld. Felsólajos —Szabadszállás. Május 15.: Szabadszállás—Halasi MAV II.. Városföld—BRG, KTE— Kerekegyházak Jászberényben lép pályára a Dózsa, reméljük sikerrel állják meg helyüket a volt NB I/b-s együttes ellen. RENDKÍVÜL balszerencsés vereséget szenvedett saját otthonában a Vasas a Bp. Előretol. Sajnos, a félegyházi játékosok még nem rendelkeznek NB Il-es tapasztalattal. Így történt meg, hogy bár a mezőnyben tartós fölényt tudtak kiharcolni, a kapura nem voltak a csatárok eléggé veszélyesek. A mérkőzés fordulópontja a második félidőben volt, amikor a Vasas gólt lőtt. Ekkor úgy látszott, kiegyenlítenek a félegyháziak, sajnos, a szerencse most elpártolt tőlük és végül is vesztesként kellett el- hagyniok a pályát. Itt említjük meg, hogy a játékvezetők — Kecskeméten és Kiskunfélegyházán is —, nagyon elnézőek voltak a szándékos szabálytalanságok és főleg az időhúzás iránt. Ez pedig enyhén szólva ellenkezik a labdarúgójáték szellemével. Időszerű lenne játékvezető sporttársak ez ellen tenni valamit! A KALOCSAI Honvéd és a Kecskeméti TE Kalocsán megyei rangadót vívott egymással. A látottak alapján ez az eredmény igazságosnak mondható, hiszen egyformán vette ki részét mindkét együttes a támadásokból és a gólhelyzetek kialakításából, sőt azok kihagyásából is. Mindkét csapat csatársorának még sokat kell javulnia, mert nagyon körülményesen, átlátszóan szövik támadásaikat és így rendszerint eredménytelenek maradnak a kapu előtti próbálkozások. A VTSK Csongrádon a Petőfi ellen lépett pályára és rendkívül balszerencsés körülmények között szenvedett egygólos vereséget. A mérkőzés reméljük tanulságos lesz a VTSK számára. Ugyanis számos gólhelyzet alakult ki a csongrádi kapu előtt, de a kalocsai csatárok mintha elfelejtették volna a labdarúgás legfőbb célját: a I góllövést. A KISKUNHALASI MEDOSZ Mezőhegyesen szerepelt és hetgólos vereséget szenvedett. Az első félidőben a halasiak uralták a mezőnyt, s néhány kecsegtető helyzetet is kialakítottak a hazaiak kapuja előtt. Ezekből azonban nem született gól. A második félidőben azonban a hazaiak magukhoz ragadták a kezdeményezést és biztos győzelmet arattak. A BAJAI VASAS MTE-t Szekszárdon a Dózsa valósággal lerohanta. Már az első félidőben háromgólos vezetést szereztek a hazaiak. Szünet után kiegyenlítettebb lett a küzdelem, de gólt ekkor is csak a szekszárdiak lőttek. A súlyos vereség váratlanul érte az MTE-t, és egyben megyénk sportközvéleményét. Reméljük a további fordulók során kiköszörülik a csapat hírnevén esett csorbát. M. I. val országban is kitűnő eredményt ért el. A csapat tagjaitól további javulást várunk, úgyhogy legközelebb túldobják a 400 fát. Aa együttes valameny- nyi tagja , — Ungvári. Nyúl. Gyenes, Medgyesi I-né, Medgye- si L-né és] Vancsainé — biztosan győzött. Faarányuk is biztató: 391:325. KECSKEMÉTI MÁV—BP. UT-VASÜT 6:2 (2372—2268) NB II-s férfi mérkőzés, Kecskemét, Épftők-pálya. Nem egészen jól indult a mérkőzés a kecskemétiek szempontjából. Földiházi és Dudás M. vereséget szenvedett, ifi. Körösi igen jó eredménnyel javított, majd a többiek győztek, és így a csapat biztos győzelmet aratott. A győztesek: ifi. Körösi L; 437, Mozsáir 421, Pintér T.. 407. Kőrös T. 370. vesztesek: Dudás M. 376 és Földházi 361. E három utóbbi tekézőnktől mielőbbi formajavu^ást várunk. Faarány: 395:378 a K. MÁV iavára. Megyei eredmények: N. Erúmű—K. 'Petőfi 0:8 (2298—2468), K. Építők—K. Sütőipar 7,9:0,5 (2262—2104). K. BarneválH-K. Pincegazdaság 6,5:1,5 (2307—2094). K. Fémmunkás—Spartacus 4:4 (2285—227?), KTE—K. Vasas 6:2 (2565—2334), A labdarúgó MÁK harmadik megyei fordulójának az eredményei A labdarúgó MNK harmadik fordulóját vasárhap lejátszották és több mérkőzésen iáén elkeseredett küzdelem folyt. Az eredmények: Kiskőrös—Soltvad- kert 4:1. Lakitelek—Kiskunfélegyházi Műanyag 3:1. Kunszent- miklós—Szabadszállási Honvéd 3:1, Tompa—Bácsalmás 0:6. Katymár—Bajai Bácska 1:2. Jánoshalma—Kiskunfélegyházi Honvéd 3:4. Kecskeméti Egyetértés—Lajosmizse 1:2, Kecske- j méti Honvéd—Kecskeméti Fém- i munkás 0:1. Az utolsó megyei fordulóra is megtörténit a sorsolás, amely szerint az országos első fordulóba a következő négy mérkőzés győztese kerül: Kecskeméti Fémmunkás—Kiskunfélegyházi Honvéd, ijCecskemét. Belsővárosi Sporttelep, március 24-én, csüt. duj 4 óra. Lakitelek— Lajosmizsfe, március 30-án. szerdán du. 4 óra. Bácsalmás—Bajai Bácska rhárcius 27-én, vasárnap du. 4 óra. Kunszentmiklós —Kiskőrös, március 30_án. szerdán du. 4 óra. A Kecskeméti Tüzelőszer- és Építőanyag-értékesítő Vállalat közDontja keres: SZÁMLÁZÓT, jó gépírástudással, is szerződéses, meghatározott időre Ä RUKÖNY VELŐT, jelentkezés a vállalat központjában. (Kecskemét. Nagykőrösi u. 32.) I* 1260 Azonnali belépéssel gépjármű-villamossági szerélőt, autó- és motorszerelőt, géplakatost felvesz a Közúti Üzemi Vállalát Kecskemét, Bocskai u. 15. 1149