Petőfi Népe, 1966. március (21. évfolyam, 50-76. szám)
1966-03-20 / 67. szám
Világ proletárjai, egyesüljetek! A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG LAPJA xxi ÉVI., «7. sz. ült fillér IfMífi. MARC. 20, VAS. Erőtadó március Tavasz. Kilencszáz és tizenkilenc volt. nyirkos, esöző április, nyirkos, esöző. ólmos május, lucskos is. bús is hideg is. Sárga köd últ a földeken kint, s az utak végtelen sarán. S mégis — ilyen csodás tavasz még nem nyílott a Dunáit — Tiszán — írta Csihajda matróz legendájában mástól évtizeddel a forradalom tragikus bukása után Madarász Emil, éreztetvén e sorokkal is, hogy a tavasz mindig ólmos, hideg, ködös napokban is, évről évre a reményt, az új diadal ígéretét ébreszti. Sokan emlékeztek — munkások, parasztok — esztendőről esztendőre, egyszerű szavakkal, elfojtott sóhajjal, titkolt könnyel „egy jobb kor tündöklő kapujára ’. Illyés Gyula idézte így tizenhat éves korában, gyermekfővel szolgált honvédő katona heteinek emlékét, álmainak csodaföldjét. Mások, a párt. a forradalmi munkásmozgalom emberei, önfeláldozó elszántsággal adták érte fiatal éveiket, az örömöt, a szerelmet, egészségüket, életüket is ..újra meg újra”, ahogy liomját Aladár kiáltotta szenvedélyesen ugyancsak e nagy nap, március huszonegyediké emlékét idézőn. Aztán feltámadott. Nem hamvaiból, csodás ragyogón kikelő főnix-madárként, hanem küzdelmek, csaták, kudarcok és elviselt csapások árán, mert a jó ügy emberei, az igazak és a becsületesek sosem hagyják cserben a zászlót, amelyre fölesküdtek, sose árulják el az ügyet, melynek híved lettek. Kitartásuk, hűségük másokat is magával ragadott, akik az ő példájukból merítettek erőt, akiknek megingathatatlan hitük nyújtott bátorítást, valahányszor üjébb és újabb akadályoknak, buktatónak kellett nekigyürkőzni. A munka, a küzdelem megtermetté gyümölcsét: ú.i ország épült, jobb a léginél. A továbbjutás most sem. továbbra sem kitaposott sima utón vezet. Meg kell küzdeni minden kilométerért, minden győzelemért. M ég itt élnek köztünk az első magyar munkáshatalom, a proletár forradalom, a Tanács- köztársaság egykori zászlóvivői. Többségük mái' csak féltő szeleteiével, gondjával, aggódásával, tapasztalatainak bőségével, tanácsaival segít. S ilyenkor, a márciusi évforduló előtti napokban, az emlékezés meghitt óráiban tollat fog, reszkető kézzel leírja, ki tudja hányadszor, hogy miként volt. amikor a Tiszánál ... Hogyan indultak rohamra a győri égyúgyár fel- fegyverzett osztagai, mint verekedtek a nógrádi bányászok, s mii yen igaz, mámoros ünnep volt Miskolc bevétele. Somogybán már szövetkezetekkel kísérleteztek. Veszprémben, Zalában irgalmatlanul odacsaptak a régi világ visszahozására szervezkedő uraknak, s ezt tették a Duna—Tisza közén is. Mert a rövid néhány hónap kevés colt maradandó építésre, de elegendő, hogy kitűnjék: harccal, vérrel, szenvedéssel, áldozatokkal kell kivívni minden eredményt, minden napot, az új élet minden lépcsőfokát. Nemcsak a múltról írnak, nemcsak a múltról beszélnek. Téved, aki azt hiszi, ők, az öregek már csak emlékezni tudnak. A leírt és elmondott szó nagyon is élő, nagyon is hatékony erő. ha meghallják, ha megszívlelik. A nagy történelmi példák tudói, nélkülözhetetlen tanácsadói a inának. Azt mondják mindenekelőtt: megnyerni, magunk mellé állítani, zászlaink alá tömöríteni és megtartani az embereket. Elnyerni, megtartani hitüket, bizalmukat, tettre készségüket. Ne beszéljen a forradalomról, aki erről megfeledkezik! Éppen az a csodás, az a nagyszerű, hogy magyar földön csaknem félévszázadnak előle, a világot átformáló eszme, Marx és Lenin tanítása, az utat kereső százezrek akaratával találkozott, milliók előtt emelt messzire világító fáklyát. Ez a forradalom folytatódik. Ez az eszme világítja meg utunkat ma is, holnap is. M éltóképpen emlékezni azit jelenti, hogy eleget teszünk a kor parancsának, helytállunk a mindennapok egyszerű, nem látványos teendőinek elvégzésében. Népünk békébeíi épít, de a Föld sok pontján a kegyetlen ellenség csapásai alatt, az imperializmus ellen élethalál harcát vívja sok szabadságszerető nép. Vietnamban magasra csapnak a lángok, miként 1919-ben az életéért küzdő magyar nép, a vietnami szabadságharcosok is a békét szerető, saját függetlenségüket védő, szabadságharcukkal rokonszenvező népekre függesztik tekintetüket. E népek lélek- száma és ereje összehasonlíthatatlanul nagyobb, mint akkor,. 1919-ben volt. Nagyobb hatékonysága. s a történelem alakulására gyakorolt hatása is. Ez a körülmény teszi indokolttá a jó és igaz ügy képviselőinek bizalmát az egész világon: a szocializmus, a haladás és a béke erői légyőzhetetlenek! E meggyőződésben erősít meg valamennyiünket esztendőről esztendőre dicső emlékű 1919-es forradalmunk minden tanulsága. V. F. Határidő: augusztus 31 Tető alá került a kecskeméti leninvárosi ÍZ tantermes iskola, száz gyermek befogadására az óvoda, hatvan gyermek részé- i re a bölcsőde. Az új létesítmé- | nyéken már az ajtók, ablakok elhelyezése is befejezéshez kő- j zeledik. Megkezdték a munkát a fűtés-, víz-, és villanyszerelők is. A képünkön látható iskola, óvoda és bölcsőde — már módosított — átadási határideje I ez év augusztus 31-e. Bízunk az ' építőkben, hogy a leninvárosi 680 iskolaköteles korú, valamint a bölcsödések és az óvodások szeptemberben birtokba vehetik a rég óhajtott intézményeket. (Pásztor Zoltán felvétele.) A szavak és tettek harmóniája (#. oldal) Hullámok hátán (4. oldal) Az ismeretlen katona \ (í. oldal) -é . Segítjük a hős vietnami «Síiét. ^ „Fémmunl dolgozói 2200 óra társadalmi munkát ajánlottak fel llainus/.tirUr alkony (G oldal) A közoktatás problémái (T. oldal) Tavaszi nagytakarítás (9. oldal) Az elmúlt napokban is számos megyei üzemben maradtak a gépük mellett a dolgozók a műszak letelte után, hogy a túlmunkáért járó bérrel segíthessék a vietnami nép szabadság- harcát. Az ÉM Fémmunkás Épület- lakatosipari Vállalat Kecskeméti Gyárának dolgozói összesen 2200 munkaóra után járó bérüket ajánlották fél, A vállalás 80—85 százalékát már végre is hajtották. A Bács-Kiskun megyei Textilfeldolgozó Vállalat kalocsai üzemében a Kállai Éva nevét viselő szocialista brigád kezdeményezésére szervezték meg a vietnami műszakot. A varrónők jó része az elmúlt éjszaka is dolgozott és 26-án ismét soron kívüli műszakot szerveznek. A szokásosnál harminccal több dolgozó jelentkezett munkára ma reggel a város sütő üzemében is, munkabérükből orvosságot, élelmiszert vásárol majd államunk a sokat szenvedett, népnek. A Kalocsai Műanyagipari Vállalat. dolgozói két alkalommal toldják meg négy-négy órával a rendes munkaidőt az adminisztratív munkások pedig pénzt ajánlottak fel a szabadságharcosok megsegítésére. Az utóbbi hetekben feláldozták a vasárnapi pihenőidejük jó részét e célra a Villamosszigetelő és Műanyaggyár Félegyházi Gyárában dolgozó szocia-« lista brigádtagok is, a város Kézműipari Vállalatának a kollektívája ma négyórás soron kívüli műszakot tart, Szépen kivették a részüket a társadalmi munkából a® üzemek KISZ-fiataljai. Többek között, a Kiskunhalasi Barnevál és a Vas tömegcikkipari Vállalat, valamint a Ganz Villamossági Művek Bajai Gyárának ifjúsági brigádjai kapcsolódtak be az elmúlt napok ban a vietnami nép harcát segítő termelési mozgalomba. Számos vállalat dolgozói a következő héten szervezik meg a rendkívüli műszakokat. A Szerszám és Gépelemek Gyára kecskeméti telepének munkásai például holnap négy órával toldják meg a rendes munkaidőt. A kiskőrösi járásból azt a hírt kaptuk, hogy túlmun, kát ajánlott fel a keceli és a kiskőrösi ktsz, a tőzegbánya, a konzervgyár, valamint a Bács- Kiskun megyei Faipari Vállalat telepének a kollektívája. A Bács megyei Állami Építőipari Vállalat központjához is befutottak azok a jelzések, amelyek szerint a főépitésvezetőségek dolgozói a következő hetek szabad szombatjain kívánnak túlmunkát végezni az imperialista agresszió elleni tiltakozásul. Visszaszorították a tengerészgyalogosokat Szárítóíizcin a tsz-ben Jól kihasználják a tavaly ősszel létrehozott szárító segédüzemet az crsekcsanádi Búzakalász Tsz-ben. Legutóbb hét vagon csöveskukoricát szárítottak meg, s mentettek meg ezzel a pusztulástól. A tél folyamán kétszáz mázsa, szeletekre vagdalt sárgarépát és más zöldségfélét aszaltak. — Ily módon húsz mázsa szárított termékre tettek szert, amelyet vendéglátó vállalatok, valamint -kórházak vúijíxphgk mog. Ogy tervezik, hogy a gazdaságosan üzemeltethető berendezést a nyáron és az ősszel folyamatosan kihasználják. Mintegy 10—15 vagon zöldségféle — közöttük zeller, zöldbab, kapor, főzőtök — valamint a nyári és őszi gyümölcs hasznosítására lesz ily módon lehetőség. Ugyancsak kifizetődőnek ígérkezik a fűszerpaprika szárítása is, mi- j vei azt félkész termékként adhatják át a feldolgozónak. SAIGON. (MTI) Da Nangban pénteken folytatódtak a dél-vietnami kormány ellen irányuló tüntetések, s a várost, amely Dél-Vietnam egyik legnagyobb kikötője, ismét általános sztrájk bénította meg. J A pénteki nap folyamán és szombat reggel kisebb harcok folytak az ország különböző részein. Szombaton reggel a délvietnami szabadságharcosok ak- natűzzel szorították vissza körülbelül 12 órás harc után az amerikai tengerészgyalogosok egy szakaszát. BERLIN. A Német Demokratikus Köztársaságban nagy felháborodást keltett az a hír, hogy Siegfried Müller őrnagy, a Csombe-féle hírhedt fehér zsoldoshadsereg egyik parancsnoka, aki jelenleg Nyugat-Németországban él és nyugatnémet állampolgár, Bonn tudtával és beleegyezésével felajánlotta, hogy egy 6h0 főből álló vietnami légiót szervez. NEW YORK Az amerikai kormány a Dél- Vietnamban harcoló csapatai létszámának növelésére további újonckontingensek behívásához folyamodik. Most már az egyetemi hallgatókra is sor került, akiket még tanulmányaik befejezése előtt behívnak katonai szolgálatra,