Petőfi Népe, 1966. február (21. évfolyam, 26-49. szám)

1966-02-01 / 26. szám

1966. február 1. kedd S. oldat Nem jogász, de bíró A híd Az ifjúkor az élet hősies-ro­mantikus fejezete. Számhábo­rúk, indiánosdi, szent hevületek eszmékért és ideálokért sóvár­gás nagy és dicső tettek után, melyeknek mindenkor elszánt kamaszok lennének a hősei. Az ember életének legköltőibb és a mint egy izgalmas iskolai ki­rándulás, ahol a veszedelmet ki-j gondolni lehet, átélni nem. Le­száll az éjszaka, köd gomolyog a folyócska és a híd felett. A csendet néha motorbúgás töri meg, a vert német sereg mene­kül. Menti a bőrét mindenki: legveszélyesebb korszaka ez amellyel nem lehet visszaélni büntetlenül. Ebből az alapállás­ból indul ki a tehetséges svájci —német rendező, Bernhard Wicki, aki hét kamasz sorsán keresztül megmutatja a fasiz­mus minden borzalmát, ember­telenségét. Lélekzetállító film. Hajszálra kiszámított fordulatos cselek­mény feszes keretébe ágyazva — finom és haragos jelzésrend­szerek, kemény és lágy gondola­tok, fekete-fehér szálból össze­font kíméletlen és cáfolhatatlan filozófia. A fiúk olyanok, mint ebben a korban a világon min­denütt. Felelés, előtt drukkol­nak, titokban már szerelmesek, szeretnének koruknál többnek, erősebbnek, felnőttebbnek lát­szani. Ártalmatlan kamaszvágy? Az lenne, ha nem 1928-ban lát­ták volna meg a napvilágot, nem ők lennének a náci Né­metország hírhedt „Hitler ifjai”. katonák, náci pártvezetők, az apák, az egész eszményeikből kiábrándult idősebb nemzedék. A fiúk még nem tudják, hogy becsapták, rászedték, elárulták őket. Hogy hősies elhatározásuk is felesleges. A híd jelentékte­len pont, amelyet végül is fel akarnak robbantani. A híd azonban már szimbólummá nőtt a szemükben. Mindent jelké­pez, ami nekik szent, vagy an­nak hitt: hazát, sorsot, ifjúkori eszményeket, — meg kell te­hát védeni. Az események most már feltartóztathatatlanul és törvényszerűen követik egy­mást. A fiúknak el kell pusz­tulni, mert pusztulásra ítélték őket, mert a pusztulás szolgála­tába szegődtek. Kíméletlen, egyben megrendí­tő film. Hősei egyszerre éb­resztenek rokonszenvet és írtó- zatot. Rajtuk keresztül a fel­nőttekhez szól a rendező. Fel­Ime a történet. Hét fiú ki­vonul a német kisváros jelen­téktelen hidacskájóhoz frissen, egy kiadós, jó kis csetepatéra szomjasan, melyet ráadásul még fenkölt hazafias jelszavak is szentesítenek. Olyan az egész, nőttekhez, akik mindenkor fe­lelnek azért, hogy milyen lesz, milyen eszméken nevelkedik, mihez adja erejét, tudását, ál­mait az ifjabb generáció. « V. Zs. VMUOl XL. Megint rám mászott. Már a fü­lem körül csiklandoz. Kinyitom a szemem, felülök. Klári nevet. Fűszál van a kezében, azzal csiklandozott. — Majdnem elaludtál. Mit álmodtál? v Olyan fintorokat vágtál, hogy nevetnem kellett. — Ugyan. — Puha az orrod, megint nem mondassz igazat. — Csak úgy gondolkoztam. — Most.. Minek.. Élvezd a szabadságot! Ne gondolj most arra, hogy mi lesz holnap, mert akkor sohasem pihened ki ma­gadat igazán. Most itt vagyunk és az a fontos. Meg az, hogy olyan jó együtt. — Aha — motyogtam és rá­gyújtottam. Megint a közelben ugrándozó lányokat néztem. Klári követte tekintetemet. — Szépek, ugye?. — Aha. — Melyik tetszik? — Az a tarka bikinis. — Ó, csakugyan helyes. Csak nem öregszel, Andriskám? — Hogyhogy? Klári nevetve paskol a há­tamra. — Mert azt mondják, hogy a férfiak akkor kezdenek ilyen kis fruskák után szaladgálni. — Nem szaladgálok... — Tudom, nem, is azért mondtam. — Az jár az eszemben, ha a lányom is ilyen lenne. — Ilyen lesz — mondta gyor­san Klári, aztán a kartársnőjé­ről kezdett beszélni, aki nagyon kedves, rögtön megértette őt és szó nélkül beállt helyettesíteni. — És, ha károd lesz? Honnan tudod, hogy ki? — Károm? Nem hiszem. De, még ha lesz is, az sem számít. Az a fontos, hogy együtt lehe­tünk. Mostanában olyan ritkán találkoztunk. Motorcsónak szelte a hullá­mokat: kettéhasította és szét­dobta. Mint az i eke a földet, úgy fordította ki. A gyerekek íriási visongással vetették be magukat a hullámos vízbe. A motorcsónak már messze jár, a hullámok elülnek. A gyere­kek lubickolnak még egy ideig, aztán kimásznak a vízből. Ked­vük alább hagyott, Ök nagy — Köszönöm bíró úr, i amit értem és a családomért j tett, soha nem fogom magá-1 nak elfelejteni. — Kérem én nem vagyok 1 bíró, és amit tettem, kötelessé­gem volt. Örülök, hogy rend­be jött minden ... Ilyen és ehhez hasonló röp­ke párbeszéd nem egy zajlott már le a bajai utcákon, ami­kor valamelyik ügyfél talál­kozott Perczel Sándorral, a Bajai Fodrász Ktsz elnökével, aki mint népi ülnök tevékeny­kedik a járásbíróságon. Most egy parányi asztalnál ülünk a belvárosi cukrászdában. Körü­löttünk a bajai fiatalok, fiúk, lányok önfeledt csevegése, vi­dám nevetgélése hangzik, ö is kér egy feketét, * közben az elégedett emberek csendes, megfontolt hangján kezd be­szélni szíve szerinti munkájá­ról, az ülnöki tevékenység­ről, a békítő tárgyalásokról. Míg személyesen meg nem ismertem, nehezen tudtam el­hinni Perczel elvtársról, hogy a válni akaró házastársak zö­mét, mintegy kilencven száza­lékát kibékíti, eloszlatja a kö­zöttük feltornyosult harag hul­lámait. s azok megnyugodva, egymásnak megbocsájtva hagy­ják el a tárgyalótermet. Hogyan lehetséges ez, mit mond nekik ez az ember, aki mindössze három éve került a bíróság munkájával közvetlen kapcsolatba? — A válni akaró házasfe­lek között igen sokan csak al­kalmi felihevülés. összezörrenés miatt adják bd a válóperi ke­resetet, Van rá eset, hogy mindkettő megbánja, de dac­ból, „csak azért is” jelszóval nem hajlandó a visszavonásra, a békülésre, mert úgy érzi ez­zel „kisebb” lesz a másik sze­mében. Különösen a fiatalokra vonatkozik ez. Bennük keve­sebb még a felelősségérzet, s véleményem szerint ilyen ese­tekben elsősorban azt kell felébreszteni bennük. Családos embereknél pedig legtöbbször a gyerek érdekeiről, az otthon szükségéről, a békés családi hangulatról. harmóniáról be­szélek — mondja Perczel Sándor. Ehhez azonban tudni kell, hogy amikor a bajai járásbí­hullámhegyeket vártak, amely­nek hátán ringatóznak majd. A hullámok szelíden csapódtak a parthoz. Ez már nem érde­kelte őket. Nem volt veszély, nem volt kockázat. Anélkül meg semmit sem ér az egész! * Este a Szent István körúton sétáltunk. Klári arról beszélt, hogy felesleges nekem a mun­kásszállás. vigyem oda a hol­mimat, költözzem hozzá egé­szen. Szótlanul lépkedtem mellette. Ezt azért mégsem tehetem meg — gondoltam. Ha Bözsi megtud­ná?! Egy pillanat múlva meg arra gondoltam, hát aztán, ha megtudja? Egyszer úgyis meg kell tudnia. De most ő csak a házzal törődik, meg hogy küld- jem a pénzt. Klári beszélt, én meg csak a magam baján gyöt­rődtem. Bözsi állapotos, nem lehetek olyan aljas, hogy most mondjam meg neki, hogy ... — Gyere, igyunk egy feke­tét. — Jó. — Hová megyünk, a Luxor­ba, vagy a Szigetbe? — Mindegy — nevettem. Vas Gyurit pillantottam meg. Szembe jött velünk. Szemöldö­két összeráncolta, amikor meg­látott. elkapta tekintetét, azt hitte, hogy nem vettem észre.’ Rákiáltottam: — Szervusz. Gyuri’ Vas Gyuri megálit. felénk fordult, már mosolygott. róságihoz került, hosszú ideig bűnügyekben ülnökösködött. j Gazdag tapasztalatát jó megfi- j gyelő képességének köszönheti. A vádlottak padjára került embereket főleg a szétzüllött családi élet, vagy az alkohol tette fogékonnyá a bűncselek­mények iránt, helyesebben, hogy nem tudnak ellenállni a kínálkozó vagy megkeresett alkalomnak. A polgári jogi perek során. így a házasságok felbontásánál is nagyszerűen, egyedül álló eredményességgel tudta hasznosítani előbbi ta- tapasztalatait. — Természetesen szokatlan volt, amikor a járásbíróság vezetője, dr. Kárpáti Jenő elv­társ ideadott néhány ügyet, amelyekben már nekem, önál­lóan kellett dönteni, s beültem a bírói székbe. Kifejezetten lámpalázam volt. Az első ilyen napon tizennégy ügyet intéztem ; el s közülük kilenc béküléssel végződött... Fölhajtja a feketét, s a poharat visszateszi az asztalra. — Csodálkoztam. amikor a bíróság folyosóján több szakbí­ró megállított és gratulált az eredményekhez. Persze ugyan­akkor nágyon jól esett az el­ismerés. amiből azt éreztem, hogy szeretnek, megbecsülik a munkámat. Magam is úgy ér­zem. hogy sikerült némi ta­pasztalatra szert tennem, hiszen 1964. szemptember 1-e óta fog­lalkozom a békéltetésekkel. Az az eltelt idő alatt közel négy­száz ügyem volt. A bírói fog­lalkozás. illetve hivatás olyan közel kerül hozzám, hogy ha nem ötven éves lennék, elvé­gezném az egyetemet. De így már... — mondja kesernyés mosollyal, hiszen maga is tud­ja, hogy az ötven év nem nagy idő, viszont neki más feladata is van. Legfontosabb, illetve leg­több időt igénylő a fodrász ktsz elnöki beosztása. Ez is egész em­bert kíván. Meg aztán a család. Nemrégiben ment férjhez a lánya. Perczel Sándorra azon­ban annak ellenére, hogy nem végzett jogot, hogy nem hiva­tásos jogász, nyugodt lelkiis­merettel mondhatjuk, hogy bí­ró. Így szólítják azok is, akik megköszönik jóindulatát, segítő szándékát, emberségét, Gál Sándor — Kezét csókolom, szervusz — mondta száraz hangon. Topo­gott. Ideges volt. — Jó estét — nyújtotta kezét Klári, hiszen ismerte még a talponállóból, és tudta. hogy Gyuri a legjobb komám. — Hogy vagytok? — kérdez­tem és barátságosan a vállára veregettem. Gyuri szokásos jámborsággal megmutatta foga fehérét, aztán ki nyögte: — Jól. — A ház? Felköltöztél? — A ház? — elgondolkozott. — Megjárja. Rendbe kell szed­ni, de lassan sor kerül arra is. — Szívesen segítek szólj, majd ha elkezded. — Rendben van. Hallgattunk. Aztán Vas Gyuri szólalt meg. — Te, András, jó hogy ta­lálkoztunk. Szeretnék veled be­szélni. — Nyugodtan — biztatom, je­lezve. hogy nincs nekem tit­kom Klári előtt. — Na. nem most, látom men­tek valahová. — Á. csak úgy sétálunk. Egy feketét akarunk inni itt — va­lahol. Gyuri elnéz mélázva, mintha nem is velünk lenne. Gondo­latai valahol másutt kalandoz­nak. — Fontos? — kérdezem, hogy visszahozzam hozzánk. — Nagyon — vágja rá Gyuri. Szeme felcsillant <Folytatása kövstkezik.) Gergely Sándor 70 éves A mostanában napvilágot látott dokumentumköte­tek — bő válogatás a húszas évek végén megjelent 100% cí­mű folyóirat anyagából, a Gaál Gábor válogatott cikkeit tartal­mazó könyv, a „Korunk'-at mél­tató munka — alapján új voná­sok bukkantak fel arra vonat­kozóan is. milyen jelentős iro­dalmi, irodalompolitikai, politi­kai tevékenységet folytatott — nehéz időkben, a Horthy-Ma- gyarország nyomasztó közegében — Gergely Sándor. S ahogy a kordokumentumokból markán­sabb kép rajzolódik ki a láza­dóból forradalmárrá váló Ger­gely harcairól, úgy lüktet a vál­tozó. alakuló kor — az első vi­lágháborútól napjainkig — ab­ban a nemrégiben megjelent ri­portkarcolat- és cikkgyűjte­ményben, amelyet „Hallgatás közben” címmel bocsátott közre Gergely Sándor tollából a Szép- irodalmi Könyvkiadó. A hetvenedik esztendőhöz el­érkezett, kommunista író sem önéletrajzi jellegű regényeiben („Rögös út”. „Tiltott utak”), sem a most kötetben olvasható, különböző időpontokban kelet­kezett, közvetlen önvallomásai­ban, nem tartotta tévedhetetlen­nek magát. Az eszméiért min­dig bátran kiálló író. akit gáz vakított meg az első világhábo- ban. visszanyert látásával együtt új. forradalmi szellemű látás­módot vívott ki magának. Nem volt tévedhetetlen. s ahogy szépprózai műveiben csak las­san engedett fel egyfajta natu­ralizmus (s a lumpenproletársá- got némileg mitizáló. anar­chisztikus beszüremlés), úgy ri­portjaiban és publicisztikai munkáiban is érvényesült, nem­egyszer. bizonyos egyoldalúság. Ellenfelei sem tagadhatták azon­ban. hogy első írásai óta min­dig elvi alapon állt, hogy még az idők szigorú rostáján kiesett írásaiból sem hiányzik a javí­tás szándéka, a népszeretet, a testi-lelki nyomorúság elleni harc pátosza. II ány — különböző műfal jú — írása van azonban, amely fennmaradt a rostán, amely irodalmunk szerves ré­szévé lett, s minden bizonnyal a holnap köztudatát is gazda­gítja majd. Nem akarjuk itt „felfedezni” méltán leghíresebb, legjelentősebb munkáit, „Dó- zsa”-regényét, a „Vitézek és hősök” című drámát, „Gyanú” című remek novelláját, a már jelzett önéletrajzi fogantatású írásokat, a „Pereg a dob” cí­mű. a harmincas években — es a harmincas évekről — írott, kiváló paraszregényt. De az al­kalom kínálja, hogy felhívjuk a figyelmet az irodalmi riport mesterére. Ahogy a húszas évek magyarországi „embervásárá”- ról, a „vákáncsosok" életéről a megnyomorítottak. megalázot- tak, félrevezetettek tömegeiről szól, az jó példája annak, mi­ként lehetett szociográfiai igénnyel leírni várost és falut, megszólaltatni problémákat és felvillantani a szabadulás út­jait is. A születésnapi alkalom — mint már jeleztük — nem nyújt módot egy sokoldalú és terje­delmében is jelentős írói mű érdem beli értékelésére. Meg kell látni Gergely pályájának túlhaladott szakaszát, ám azt is. ami maradandó. Gergely Sándor gazdag életművét nem tarthatjuk lezártnak. r JT ppen ezért elsősorban nem békés pihenést kí­vánunk a Kossuth-dijas Ger­gely Sándornak, hanem hogy új művekkel lepjen meg bennün­ket, új küzdelmeket vállaljon a még formátlan (de formát ölteni kívánó)'élményanyagga1, a valóságnak azzal a sajátos párlatával, amelyből az író új valóságot tud teremteni. A. G.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents