Petőfi Népe, 1966. február (21. évfolyam, 26-49. szám)
1966-02-04 / 29. szám
1966. február 4. péntek 5. oldal ítélet Nürnbergben Döbbenetes erejű alkotás az Ítélet Nürnbergben című kétrészes amerikai film. Stanley Kramer amerikai rendező alkotása. Azt mutatja, hogy ma is. húsz évvel a háború befejezése után, még mindig lehet újat mondani a nácizmusról. Nürnberg nemcsak a cselekmény színhelye, hanem jelkép is. 1935-ben ebben a városban győzelem után sem számoltak le a bűnösökkel. Az idős bíró — akit 1948-ban egy ismeretlen amerikai kisvárosból a nürnbergi katonai bíróság elnöki tisztére szólít a véletlen — ezt is vizsgálja, ebbe a kérdésbe is beleütközik, amikor a fasiszta vérbíró múltját igyekszik felderíteni. Emberi szempontból is rendkívül érdekes a konfliktus, hiszen két bíró, két képzett jogász álí egymással szemben, akik közül az egyiknek a jogtudomány csak eszköz volt a kezében, a másiknak pedig az igazság a hitvallása. A két ember konfliktusán túl azonban feltárul a néző előtt egy pokoli hatalom kibontakozásának útja, s az a rendkívül bonyolult folyamát, amely a hatalom legyőzőinek egyikét, az imperialista felet, arra bírta, hogy a .levert nácizmussal tüstént titokban szövetkezzék. Nemcsak kitűnő film tehát az ítélet Nürnbergben, hanem rendkívül bátor tettnek is számít a hatvanas évek Amerikájában. Értékét emeli a kimagasló színészi alakítások egész sora. amelyekben olyan ismert művészeket láthatunk, mint Spencer Tracy. Marlene Diet- rich, Burt Lancester. Judy Garland. M. I». emelték törvényerőre a fasiszták fajüldöző törvényeit. Nem »okára ezeknek szellemében ölték halomra az ártatlan és védtelen emberek millióit. Tíz esztendővel később ugyanebben a városban kezdődött meg a háborús bűnösök pere, azután pedig a beosztásban talán kevésbé fontos, ám brutalitásban, gonoszságba® a főbűnösöknél semmivel sem kisebb felelősségű hóhérok bíróság eflé állítása. Egy ilyen tárgyalásról szól az ítélet Nürnbergben. Abby Mann, a film írója és Kramer rendező azonban nem elégszik meg azzal, hogy izgalmasan, fordulatosam bemutasson egy tárgyalást. Ennél többre vállalkoznak. Azt kutatják egyrészt. hogy hogyan lettek ilyenné ezek az emberek, másrészt szégyenpadra ültetik a vádlottakon kívül azokat is, akik gyá- ván tűrték a fasizmus uralomra jutását, sőt azokat is, akik a Új emlékművek készülnek A magyar és a nemzetközi munkásmozgalom kiemelkedő alakjainak emlékművet állít a főváros. Még ebben az évben elhelyezik Kun Béla, Szamuely [ Tibor és Landler Jenő közös emlékművét, amelynek elkészí- | tésére Olcsai Kiss Zoltán, Far- j kas Aladár és Herceg Klára szobrászművészek, valamint Gá- ! doros Lajos építőművész kapott megbízást. Valószínűleg dombormű megoldású lesz az emlék, amelyet a Kommunisták Magyarországi Pártja megalakulásának évfordulója alkalmából, november 24-én lepleznek le a VIII. kerületi Kun Béla téren. Rózsa Ferencnek, a munkás- mozgalom mártírjának emlékére díszkutat állíttat fel a fővárosi tanács a VII. kerületi Rózsa Ferenc utca és Jósika utca sarkán levő háromszögletű kis parkban. Marx és Engels közös szobrának elkészítésére a fővárosi tanács pályázatot hirdetett, Az emlékművet a tervek szerint 1968. február 1-én leplezik le. A szobor végleges helyéről még nem döntöttek. Filmek februárban 11 érdekes új alkotással ismerkedhetnek meg februárban a nézők. Többek között két új magyar filmet mutatnak be. A mozik vásznára kerül Bán Róbert rendező első játékfilmje, a Huszty Tamás azonos című kisregényéből forgatott „Játék a múzeumban”. Ugyancsak a következő hetekben tűzik műsorra a „Fény a redőny mögött” című izgalmas bűnügyi filmet. A szovjet filmművészek két alkotása az „I-akció” című színes filmburleszk és a Nagy Októberi Szocialista Forradalom napjait felelevenítő „Vihar Ázsiában”. A személyi kultusz éveiben játszódik az „Üjra \ élünk” című lengyel filmdráma története. Az NDK revű- filmjének címe: „Fő a bizalom”. Csehszlovákiában forgatták a „Kötélen” című alkotást. „Az aranycsempész” című Jean-Paul Belmondo kalandfilm, továbbá a mai fiatalok problémáival foglalkozó „Ezen a nyáron 5-kor” című finn, a modern dzsessz kedvelőinek a „Csak neked” angol és a „Szép családok” című olasz filmet mutatják februárban. Negyedszázad az ügyészi pályán \ A ikor először említi, kissé kételkedve nézek rá: valóban 1939-ben végezte a jogot? De ő megerősíti az előbb mondottakat, s a nyomaték kedvéért hozzáteszi, hogy az idén tölti be ötvenedik életévét, s ugyancsak ebben az esztendőben lesz huszonöt éve annak, hogy gyakorlatilag is a jogi pályára lépett. Emeli ennek a ritka jubileumnak a fényét, értékét, hogy a negyedszázad — tízhónapi kiskunfélegyházi működésétől eltekintve — a kecskeméti ügyészségen telt el. Mindez meglepetésként hangzik, hiszen dr. Kolozsi Gyula, a megyei főügyészség helyettes vezetője sokkal fiatalabbnak tűnik, mint amit a papírok mutatnak. Most a negyedszázados útról, jelenlegi, jelentőségteljes beosztásával járó sokrétű feladat megoldásáról, munkájáról beszélgetünk. — Itt Kecskeméten, az akkori református jogakadémián szereztem jogi diplomát. Olyan tanáraim voltak, mint az orszá- szágos hírű dr. Joó Gyula közjogász és dr. Dezső Gyula, aki Ugyancsak elismert magánjogászként működött. Sajnos, azonban egy-kétévi gyakorlat után a frontra kellett menni, s onnan csak a felszabadulás után kerültem haza. Kilenc éve, hogy a megyei főügyész helyettesévé neveztek ki — mondja magáról szűkszavúan és, csak akkor kezd nagyobb lendülettel, szenvedélyességgel beszélni, mikor a munkájára terelődik a szó. C bizony ez igen nagy te- rület. Mert Kolozsi elvtárs fogja össze a megye ügyészségei által — s így a főügyészség által is — gyakorolt általános felügyeletet. A szakemberek tisztában vannak ennek szerteágazó problémáival, itt azonban érdemes elmondani, hogy minden jogterület ide tartozik, ami- nem büntető, illetve polgárijog. Tehát a munkajog, kisajátítási eljárás, államigazgatási jog stb. Ezeknek az érvényrejutását. gyakorlati alkalmazásának helyességét, a törvényesség e területeken való vizsgálatát, ellenőrzését fogja át az ő munkássága. — Az általános felügyeleti szakág feladata elsősorban segítő jellegű. Az új jogszabályok helyes értelmezésére, alkalmazására hívjuk fel vizsgálataink során az államhatalmi, államigazgatási és gazdasági szervek figyelmét. Legutóbb a Munka Tpr- vénykönyve új rendelkezéseivel kapcsolatban vált ez szükségessé, hogy csak egv példát említsek — mondja Kolozsi elvtárs. Ö maga a módosítás megjelenése után tizennégy előadást tartott üzemekben, vállalatoknál, szakszervezeti összejöveteleken. P áradhatatlan tanácsadó. * Hetenként sokan keresik fel, hogy személyesen tőle kérjenek útbaigazítást egy-egy jogi kérdésben, s ő mindig szívesen áll az ügyfelek rendelkezésére. Éppen ezért és közvetlenségéért szeretik, becsülik me- gyeszerte. Csak úgy „kapásból” a következőket sorolta fel, mint amelyeket évenként el kell végeznie: 400—500 vizsgálatról érkezik be jelentés, havonta 1—2 járásban tart vizsgálatot, évi hat, úgynevezett komplex ellenőrzésnek ő a vezetője, előadásokat tart. Minden évben részt vesz a jogásznapok megrendezésében, tagja a Magyar Jogász Szövetség megyei elnökségének, részt vesz a megyei tanács végrehajtó bizottságának ülésein stb. — Az idei. tizedik jogásznap alkalmából kiállítást rendeztünk, amelynek én vagyok a felelőse. Több ilyen alkalommal szerepeltem, mint korreferens, hozzászóló — jegyzi meg, mintegy kiegészítésként az előbbi felsorolásnak. Ezeken kívül állandóan tanulnia kell, hogy az újonnan megjelenő rendeleteket. szabályozásokat, a jogszabályokat megismerje, azokkal tisztában legyen. Kolozsi elvtárs azonban kedvvel, nagy hozzáértéssel és szorgalommal végzi ezt. Két nagy fiára méltán büszke. Az egyik Pécsett a bányaipari technikumban tanul, a másik pedig Budapesten a felsőfokú gépipariba , jár. Tehát egyik sem jogász. —- l / ^ Játszik arra már v nem jutott időm, hogy őket is a jogi pálya felé tereljem... — teszi hozzá mosolyogva. Közben, beszélgetésünk alatt ki tudja hányadszor, újra cseng a telefon. Valaki Ismét tanácsot kér... Gál Sándor Gyilkos „bolygók66 Valaki a fegyverkezési verseny és a nukleáris elriasztás révén előállott világhelyzetet a „félelem egyensúlyá”- nak nevezte. Az egyoldalú igazságon kívül mást is kifejez ez a meghatározás. Egyensúly — amelynek megteremtésében az ember egyik alapvető tulajdonságát, az alkalmazkodóképességet úgy is hasznosítani tudja, hogy megszokja a veszélyt is. Mint ahogyan a társadalmak különböző csoportjai a nukleáris veszélyről is többféleképpen vélekednek. Vannak, akik számára — sajnos — olyan magától értetődő a katasztrófa lehetősége, mint ahogyan az időjárást szemlélik. Ez van! Mások valamivel többet szűrnek le ebből, s azt is hozzáfűzik: „Rettenetes, de mit tegyünk? A történelmet nem mi csináljuk. Nem ránk bízták a világ igazgatását.” A teljes vagy kevésbé közönyösökön, megalkuvókon túl azonban mind nagyobb néptömegek lépnek az aktív cselekvők útjára. Szerencsére — furcsa, de így kell mondani —, a valóság mindig gondoskodik vaskos meglepetésről a világ számára, hogy az atomveszély tudata ne Váljon végzetes megszokássá a Földön. A „napirendre térés”-ből időnként ébrenlétre rázzák az emberiséget egészen súlyos értesülések, események. Mikor már szinte egy új találmány megismerhetőségéig leszürkült az a szívverést elállító szenzáció, hogy valahol az amerikai katonai agytrösztnél elég egy gombnyomás, hogy működésbe jöjjenek a rakétakilövő állomások — Ismét felhördült a világ. Egy vadliba- csapat képében jelentkező véletlen majdnem elindította a világkatasztrófát. Tévedhet a fantasztikusan tökéletes radarrendszer is! — döbbent rá az emberiség. Pattanásig feszült helyzet sem kell, háborús konfliktus sem kell. s mégis pusztulásba dőlhet a világ. Mert egyáltalán vannak rakéták, kilövőállomások. Másképp gondolkodtunk azután a nappal és éjszaka minden percében felettünk keringő B—52-es bombázókról, amelyek csaknem olyan „bolygói” már Földünknek, mint az elektronok az atommagnak. S ha egy ilyen B— 52-es „elektron” pilótájának ideg- rendszere felmondja a szolgálatot?! Ha hajszálnyi szerkezetelem rosszul működik, s nem kapja meg a repülőgép vezetője a visszahívó parancsot — egy felhőcsík okozta radarriasztás után?! Ilyen sorsdöntő élmények lejárati ideje alatt mindig újból és újból kezdtünk nagyobb felelőséggel törődni sorsunkkal. Egy időre felbillent a „félelem egyensúlya” bennünk, s amit csak lehetett, az emberek lelkére kötöttünk a lehetséges veszélyek következményeiből. Hogy például ijesztő statisztikát közöltek az amerikai katonaorvosok. mert kimutatták, hogy a munkánk, szerelmünk. pihenésünk, nevetésünk, álmaink felett repkedő B—52-es pilóták rerídkívül nagy százalékának rosszak, megbízhatatlanok az idegei. Mind többen ébredtek ezek után családjuk, népük, az emberiség iránti kötelességükre azóta is. Az USA „abszolút tökéletes” haditechnikájának legfrissebb kudarca éppen napjainkban nyitotta ki eddig talán szintén közömbös milliók szemét. Mindenki tudja: az elvesztett atombombáról van szó. Itt még a szokott jelző — újságolvasó, tv-néző vagy rádióhallgató — is nyugodtan elmaradhat. Nem hinnénk, hogy akár az Antarktiszon, akár valamelyik norvég fjord halászkunyhójában, brazil őserdőben vagy a floridai tengerpart akármelyik mulatójában — nem ez volt a legfőbb beszédtéma azóta ... Mit lett volna, ha? — Ezer és ezer irányba száguldtak az elképzelések: Ha felrobban mind a négy atombomba az összeütközéstől! Ha nem lett volna idő tudatni a Legfőbb Gombnyomóval. hogy „Állj! Saját bombánk robbant fel!” — Hátha egyszer hidrogénbombával történik mindez? Képtelenség volna felsorolni, ki és hogyan mérte fel annak a repülőösszeütközésnek megdöbbentő fényénél a veszély meglétével szüntelen előfordulható következményeket. Ismét okosabb lett az emberiség. Üjra növekedik azoknak a nemzetközi tábora, akik így vélekednek. „Nem elég félni az atomveszélytől. Nem vigasztaló kilátás az az emberiség számára, hogy ez a permanens szorongás nem válik megszokottsággá. mert. drámai véletlenek rázzák meg a Föld népeinek lelkiismeretét. Ettől a feszültség megmarad, és minden nyomásra ellennyomás következik. Ügy kell rettegnünk az atombombától, hogy az elszánt cselekvést Váltson ki belőlünk. Annak mind világosabb felismerését, hogy addig nem leszünk biztonságban, míg az atom, mint nukleáris fegyver tartja a félelem egyensúlyát” Az mitsem csökkent ezen a fejünk felett lebegő katasztrófa-lehetőségen, hogy „hagyományom csak korszerű” fegyverek szólnak, „régi bombaszőnyeggel” perzselik az életet adó anyaföldet Vietnamban. A tény jelenleg az, hogy 1966. januárjának elején 180 000 amerikai katona vesz részt a vietnami háborúban (mialatt Johnson „békeakciói” folytak, újabb 13 000-rel több). Egy évvel ezelőtt még „csak” 22 000 volt ez a létszám! Napjainkban 835 000 főnyi amerikai katonaság állomásozik 31 külföldi országban, a „világbéke védelmében”. Az USA 2,7 milliónyi katonaságának körülbelül egyharmada van ma szolgálatban külföldön. A tengerészet 900 hadihajójának legnagyobb része és a légierők 14 400 repülőgépének körülbelül egyharmada állomásozik külföldön. A Fő Gombnyomon kívül sok kisebb Billentyűkezelő van Amerikában és támaszpontjain. Azt kell tehát egyelőre elérnünk, hogy „hagyományos” bombák se hulljanak se Vietnamban, se máshol. Mert míg ezeket növekvő meny- nyiségben ontják, sosem tudjuk, mikor csap át a mennyiség „minőségbe”, a régi bomba — atombomMba. Tóth István
