Petőfi Népe, 1966. február (21. évfolyam, 26-49. szám)

1966-02-19 / 42. szám

196«. február 19. szombat % S. oldal Honvédelmi nevelőmnnka az iskolákban U zsonnaidőben | KORÁBBAN I sokan vitatták, kell-e honvédelmi nevelőmun­kával foglalkozni az iskolában? A kérdések özöne merült fel a vitában. A szükségesség kér­dése azonban hamar eldőlt, mellette súlyos érvek sorakozr nak. Mindenki számára nyil­vánvaló. hogy — éppen a béke megőrzése érdekében — erős, ütőképes néphadseregre van szükségünk, ez pedig elképzel­hetetlen a haditechnika mind magasabb színvonalra emelése nélkül. A magas színvonalú ha­ditechnika pedig megköveteli az egyre képzettebb katonákat, feltétlenül szükséges, hogy mi­re a fiatalok bevonulnak, már rendelkezzenek bizonyos erköl­csi és gyakorlati felkészültség­gel; „jó ismerősként” kerül je­nek a hadseregbe. Megrövidül így az alapkiképzés is, és ered­ményesebbé, gyorsabbá válik a technikai, harcászati ismere­teknek az elsajátítása is. ÖL KÖZVETLEN. | gyakorlati hasznosságon túl azonban van az iskolai honvédelmi nevelő­munkának egy még lényegesebb feladata. Hiszen a honvédelmi nevelés többet jelent, mint egy­szerű honvédelmi előképzést. S éppen ezen a területen kap fontos szerepet az iskola. A leg­fontosabb: egy bizonyos szel­lem kialakítása és ápolása a fia­talokban. Nem valami milita­rista szemléletről van szó. ellen­kezőleg: legkorszerűbb közössé­gi érzés, a szocialista hazafiság ápolásáról, annak a felelős- ■égtudatnak már a gyermek-, és serdülőkorban történő kiala­kításáról. amelyet mindenkinek éreznie kell országunk, társa­dalmi rendszerünk vívmányai iránt. Annak a kötelezettségnek korai tudatosítása, hogy közös dolgainkat mindenkinek véde­nie kell akár elvi. akár tényle­ges támadás éri, ez a honvédel­mi nevelőmunka lényege. Amióta az MSZMP Politikai Bizottsága 1964 áprilisában ha­tározottabban is foglalkozott a honvédelmi neveléssel, szerte az országban sok helyen foko­zódott ez a munka az iskolák­ban is. Az egyes osztályfőnöki órákon katonai témák kerültek szóba, a történelemórákon hangsúlyo­sabbak lettek nagy katonai ha­gyományaink; szabadsághar­caink. forradalmaink hazavédő csatái. A szakkörökben is meg­indult egy bizonyos specializá­lódás, különösen a technikaiak­ban, moddelezőknél, rádió­soknál. Kapcsolatok létesültek honvédségi alakulatokkal, s az MHS-szervezetek mindenütt ko­moly segítséget nyújtanak az iskoláknak technikai felszere­lésben, szakemberekben. |az Altalanos f közép- és iparitanuló-iskolákban igen sok helyen választanak a tanári karból honvédelmi felelősöket, akik többnyire tartalékos tisz­tek. ök dolgozzák ki a honvé­delmi nevelő munka terveik Már a legkisebbeknél is meg­találták a lehetőségeket: néhány általános iskolában például a nótafa-szakkör tagjai régi és új katonadalokat tanulnak, néhány alsótagozatos napköziben törté­nelmi és honvédelmi jellegű diafilmeket vetítenek, úgyneve­zett „úttörő—honvédelmi verse­nyeket” és járőrversenyeket szerveznek a katonaság és az MHS közreműködésével. A'fel­sőtagozatosok sok helyen osz­tályonkénti laktanya-látogatáso­kon vesznek részt, úttörő-össze­jöveteleiket kiváló honvédek, tisztesek és tisztek látogatják, akik élménybeszámolókat tarta-1 nak. s jó néhány iskola készül a Budapesti Hadtörténeti Mú­zeum megtekintésére vidéken is. | SOROLHATNÁNK I még a tervezett és megvalósított öt­leteket: tapasztalatokban már most sincs hiány. A feladat azonban az, hogy a honvédelmi nevelőmunka egységes formá­ját és módszerét alakítsuk ki, egy általánosan bevezethető gyakorlatot. Az egyre halmo­zódó tapasztalatok ezt már a közeljövőre ígérik. Sz. J. HANS HABE: A küldetés Heinrich von Benda, a világ- ; hírű vesespecialista csak a hit- leri „Anschluss” után döbben I rá, mi is a fasizmus. Addig bé- j csínek és megbecsült, jólétben élő férfiúnak érezte magát, s valójában nem sokat törődött azzal, mi történik azokkal, akik a „falakon kívül” — élnek. Most egyszerre csak zsidóvá lesz és a Gestapó foglyainak egyi­kévé. Bendát, aki a windsori her­ceget operálta annak idején, a herceg közbenjárására kienge­dik a bécsi börtönből. Illetve, hamar tapasztalnia kell, hogy midez csak ürügy volt. Hitle- réknek az a céljuk, hogy a pro­fesszor utazzék el — mint „a bécsi zsidó hitközség képviselő­je” — Evianba és ott közölje: a „Birodalom” hajlandó kiérik gedni a mintegy félmilliós oszt­rák és német zsidóságot, ha minden kiengedett zsidóért 250 dollárt kapnak. így kezdődik a regény. A magyar származású Hans Habe — akinek „Halál Texas­ban” című műve nálunk is jo­gos sikert adatott — nem tanul­mányt írt, hanem regényt, ám ez a regény a leghitelesebb do­kumentumok alapján készült. Von Benda és „küldetés”-e áll a regény középpontjában, s ezt a küldetést sem az író találta , ki, hanem az élet. Habe még- ! érezte — és művében ezt jól is I érzékelteti —. hogy a politikai­lag járatlan, eddig voltaképpen „elefántcsont-torony”-ban élő orvosprofesszor a konferencián tragikus balekból tragikus hőssé J emelkedett. Nem pusztán az antiszemitiz­mus, hanem a hamis illúziók, nemcsak az imperialista diplo­mácia machinációi, hanem az elvont „humanizmus” elleni vádirat is ez a harcosan, reá­lisan humanista rsgénydokumen- tum. (Kossuth Könyvkiadó.) A. G. Az udvaron apró bogarak hancúnoznak, langymeleg ciró­gatja a fákat. A kékcinke teg­nap — mondják — már biztat­ta a tavaszt: — Nyitnikék! A félig tárt ablakokon át zsi­bongás szűrődik ki a teremből. Csendesebb ez a kicsi zaj, mint a délelőtti. Most keltek fel az óvodások. Az óvó néni kiosztja a lekvá­ros kenyeret. Jókora darab jut mindegyiknek, de nem örülnek egyként az uzsonnának. Egyik­másik durcásan réved az ablak felé: — Csak már jönne az anyuka. s. Jön is nemsokára, hiszen négy óra van. De addig még meg kell birkózni a lekváros kenyér­rel. És ha nem megy? Olyan is van, bizony. A Kecskeméti Felsőfokú Óvó­nőképző Intézetnek nyolc óvó­dás csoportja van, kettő az öz utcában, egy a Nagykőrösi ut­cában és öt itt, az intézetben, összesen 214 gyerek van a gondjaikra bízva. Itt nincs hiány óvó nénikben: a jelöltek ezekben az óvodák­ban gyakorolják a kicsikkel va­ló foglalkozást tapasztalt óvó nők felügyelete mellett. Délszláv együttes vendégszereplése A „Gorán” együttes a Ma­gyarországi Délszlávok Demok­ratikus Szövetségének meghívá­sára érkezett hazánkba és elő­ször február 19-én és 20-án lép fel Mohácson, a Bartók Béla művelődési házban, a mohácsi farsang gazdag kulturális prog- J ramjában. Utána országos kör- j útra indul; ennek első állomá-1 saként — február 21-én Pécsett, I a Nemzeti Színházban mutat- j ják be műsorukat. (MTI) V áltozlh, gazdagodik a szavak tartalma néhány hónap alatt is. Itt van ilyen hétközna­pi kifejezés; téli tanfolyam. 1965. szeptember 30-án ezt mondta erről Szűcs Lászlómé elvtársnő, a kiskőrösi Petőfi Szakszövetkezet párttitkára. „Talán az idén jobban sikerül, mint tavaly.” Tehát csak prog­ram. lehetőség, elképzelés volt akkor a tanfolyam. Említése­kor így panaszkodott a funk­cionárius: „Mikor nálunk ed­dig a téli oktatásra toboroztunk embereket, többen így tették fel a kérdést; Kapunk erről olyan igazolványt, amelyre a földeken 1 forinttal több óra­bért számol a brigádvezető? Akkor megyünk.. Az is szóba került akkor, hogy a szakszövetkezet tagságának csupán egyharmadát érdeklik közelebbről a közös gondok. Ma, négy hónap múltán még a hangja is más az elvtársnő­nek, amikor ugyanerről a té­máról beszél. — Három helyen folyt tanfo­lyam a télen, 30—40-es lét­számmal egy-egy oktatáson. A legjobb járási, városi pártveze­tők. szakemberek voltak az elő­adók. Érdekes volt a befejezés. Mikor lement a hat előadás, a hallgatók azt kérték, hogy jöj­jenek össze még egyszer, s azon ők mondják el véleményüket, Ügy is történt. Az előadók csak hallgatták az értékelést, legfel­jebb kérdésekre válaszoltak. Férfiak, nők egyaránt őszinte érdeklődéssel vettek részt a jö­vő évi program körvonalazásá­ban. A baráti hangulatú záró­foglalkozáson előkerült a ko­sárban hozott Elemózsia, egy kis bor, és megvolt az ünnepi vendéglátás is. Ekkor kértek még egy „ráadást” a hallgatók. Külön előadást a műtrágyázás, növényvédelem legfrissebb tu­dományos eredményeiről, hogy ahhoz igazodva végezzék ezeket az idén... Szeptemberben a gazda­ságvezetők egy részéről is ne­heztelve beszélt az elvtársnő. Nemegyszer elhárítják maguk­ról a politikai munkát, a neve­lési feladatokat: „Enyém a szak­terület — a politika a pártszer­vezeté!” — Az új elnök legalább olyan fontosnak tekinti a politikai nevelő munkát, mint a gazda­sági-szervező tennivalókat — új­ságolja most fellelkesülve a tit­kárnő. .. Aztán, ami a tagok aktivitását, a közös iránti köte­lességérzetét illeti: Legalább tíz-tizenkét olyan pórtonkívüli segítője van az alapszervezet­nek, aki azóta kért munkát. Ifj. Opauszki Jane- 13 ván. Kurucz János. Matemyik Gyuláné és a többiek — új erők. Külön szánkón, tanyáról tanyára járva toboroztak a tan­folyamra, sör még az ellenőr­zésben is közreműködtek... Meg a KISZ. Négy hónappal ezelőtt szintén mint tervet is­mertette az elvtársnő a szerve­zet megalakulását. Ma harminc­két tagja van. Azóta megkap­ták a fogadalmi zászlót is a szövetkezettől, ök voltak a lel­ke a szilveszteri közös, csalá­dias mulatságnak. Naponta öt­hat-tíz fiatal fordul meg a köz­pontban. s megy a párttitkár­nőhöz: „Marika néni, nincs-e valami munka?” — Olyan kedvesek, aranyo­sak — dicséri őket szeretettel az elvtársnő —. mikor segíte­nek az idősebb tagoknak az adóbevallási ívek kitöltésében... Jönnek, ha gyors szervezésről van szó, vagy ha kiadványokat küldünk szét... Hatan-nyolcan besegítettek, amikor a szövet­kezet raktárát kultúrhelyiséggé alakítottuk át. Megérdemlik a tv-t. magnót... A szövetkezet­közi tánccsoportban is ott van­nak a mieink, a Rákóczi-beliek- kel. Még a harmadik szövetke­zet fiataljait várjuk. 5000—5000 forinttal járulnak hozzá a veze­tőségek működésükhöz. Április 4-én már fellépnek, eddig 10 próbán vannak túl... Egyih-masik agronómus­ról, brigádvezetőről sem a leg­jobb véleménnyel szólt szep­temberben az alapszervezeti tit­kár. Akadtak, akik egészen megszokták, hogy ha az embe­rekkel való foglalkozásról, in­tézkedések megmagyarázásáról — mint például a norma, óra­bér — volt szó. elintézték eny- nyivel: „Majd Szűcs elvtársnő megmagyarázza.” Most? — Két tagjelöltünk közül egyik az a fiatal agronómus, aki másfél éve dolgozik nálunk. Megbíztuk őt is előadás tartá­sával. Utána csak a dicséretet hallottuk róla a tagoktól. „Ész­re sem vettük, hogy már 3 óra- hossza eltelt, olyan érdekesen, világosan beszélt a korszerű szakkérdésekről” — mondták. Feladatot kapott. s felfedeztünk egy kitűnő előadót, aki maga­tartásával is rászolgál a tagje­löltségre. ., Talán ennyi is elegendő an­nak értékelésére, mennyi elő- haladás történhet egy alapszer- veziet munkájának hatékonysá­gában. ha... Ennek a „ha”-nak a megmagyarázásához csupán néhány tényt. Első helyen em­lítsük, hogy a városi pártbizott­ság azóta, szeptemberi cikkünk megjelenése táján is. napirend­re tűzte a Petőfi Szakszövetkezet pártalapszerveze tőnek munká­ját Nemcsak alapos bírálattal illették az elvtársak az itteni vezetést, a panaszkodással kí­sért megtorpanást, hanem bősé­gesen adtak tanácsot ötletet mind szervezési, mind politi­kai nevelő feladatokra. A ha­tározatok végrehajtását számon kérik, s gyakran látogatják az alapszervezetet. Elsősorban Ju­hász István elvtárs. az első titkár. A felvázolt eredmények­hez ez az elvtársi segítség adta meg a továbblendítő erőt. Természetesen, ehhez az alap­szervezeti vezetők, tagok hozzá­állásának is meg kellett vál­toznia. Üj módszereik közül egyik leglényegesebbnek ezt emelte ki Szűcs Lászlóné. — Azóta legalább 20—25 csa­ládot látogattunk meg, egyedül kettesben, vagy többen — ve­zetőségi tagok. Milyen szívesen ' látnak bennünket. —- Mennyit kérdeznek, mennyi értékes gondolatot fel­vetnek. Mutogatják a háztájit, a pincét, a bútort, a könyve­két. .. Egy-egy tv-músorról ké­rik a véleményemet, belátogat­nak a párthelyiségbe, s itt vi­tatkozunk: „Mit szól erről a párttitkámő?” — Most látom, mennyire nem ismertem eddig az embereket, pedig egy gaz­daságnak vagyunk tagjai... Tóth István — Én nem tudok enni, ha az újságíró bácsi fényképez! — Pedig finom a lekvároskenyér! — így szerénykedik Varga Beá­ta, és semmi biztatásra nem hajlandó folytatni az uzsonná- zást. — Engem tessék fényképezni, hadd lássa anyukáéi is — kiált Kapocsi Agnes, és nagyot harap a kenyérbe. Mire a kép kész, már a második lekváros kenyér került a tányérjára. Selymes mami a hajában, tepké lek nézné az ember. — Tesaík csak nyugodtan fényké­pezni, már máskor is volt ilyes­miben részem. De azért ugye nem kell megmosni az arco­mat? — kérdezi Pápai Gyön­gyike. Nem, így is jó. Sőt: csak így igazi! Mikor a vaku villan, azt mondja Gyöngyike: — Vil- lámlott! Szöveg' Balogh József Kép: Pásztor Zoltán Álig telt el negyedév

Next

/
Thumbnails
Contents