Petőfi Népe, 1966. február (21. évfolyam, 26-49. szám)

1966-02-15 / 38. szám

xxl evf., 38. sz. Ara 60 fillér 196«. FEBR. 15, KEDD iskolaváros épül A Kecskeméti Felsőfokú Gépipari Technikum csak két éve működik, de egyre szélesebb távlatok bontakoznak ki az iskola előtt. A jelenlegi két évfolyamon 400 diák tanul. A magyarorszá­gi gépiparnak azonban évről évre több jól képzett technikusra lesz szüksége. Ezért fejlesztik nagy iramban az intézetet. Valósá­gos iskolaváros lesz itt Kecskemét szélén két év múlva. Képünk az építkezések makettjét ábrázolja. A kiemelt beru­házásként végrehajtandó építkezések kezdetét ez év nyarára, be­fejezését 1967 végére tervezik. Felépül a négyszintes tanulmányi főépület, számos műhely, gyakorló terem, sportpályák, 1200 sze­mélyes menza és konyha, valamint 500 személyes kultúrterem, A tervek szerint 27 millió forintba kerülő építkezés révén Kecske­mét nemcsak egy impozáns városrésszel lesz gazdagabb, hanem egy nagy létszámú iskolával is, amely az egész országból hívja és várja a gépipar leendő szakembereit. Pásztor Zoltán felvétele. Mint említettük, a munka nagyfokú szervezettséget kíván, csak így lehet elhárítani, illetve csökkenteni a veszélyt, a vesz­teséget. Megyénkben az Alsó- dunavölgyi Vízügyi Igazgatóság gépein kívül a szolnoki, a sze­gedi igazgatóságok emberei és gépei is dolgoznak, de munkába álltak a vízműtársulások szi­vattyúi és az üzemek, vállala­tok is üzembe helyezték az er­re alkalmas erő- és munkagé­peket: szivattyúkat, ekéket és traktorokat. Megállapodás tör­tént a Közlekedés- és Postaügyi Minisztériummal, illetve a MÁV illetékeseivel, hogy szükség ese­tén a vizet az utak és a vas­utak melletti árkokba, kanáli­sokba engedhetik. A Bajai Víz­ügyi Igazgatóság területén teg­napig összesen 23 nagy teljesít­ményű szivattyú 428 üzemórát dolgozott. Karapancsánál pél­dául egy, másodpercenként 3,7 köbméter vizet átemelő szivaty- tyú működik, Mindezzel a védekezési mun­ka még nincs a szükséges mér­tékig kiterjesztve. Mindenkinek kötelessége, hogy a lehető leg­többet tegye és segítségére le­gyen az illetékes szerveknek, vállalatoknak a kár csökkenté­sében. Általános védekezésre van szükség, a társadalom, me­gyénk lakosságának teljes össze­fogására. Csak így tudjuk elér­ni, hogy jövő évi kenyerünkből, a gyümölcsből, szőlőből és nem utolsósorban az épületekből, lakóházakból minél kevesebb essen a belvíz áldozatául. Gál Sándor A tájékozódás és a vita fóruma Sikerrel zajlanak a falusi téli tanfolyamok Az idén negyedik esztendeje rendezik meg immár a falusi és a tanyai pártszervezetek a téli tanfolyamokat. Azt a nyolc előadásból álló sorozotot, ame­lyet a pártszervezetek az alap­fokú oktatás hallgatóinak az évad során másutt is rendeznek, a mezőgazdasági dolgozók szá­mára sűrített ütemben tartják meg a téli hónapokban, akkor, amikor a földeken szünetel a munka. A falusi téli tanfolya­mok sikere, a hallgatók száma évről évre növekszik. Tavaly még mintegy kilencezren vet­tek részt ebben az oktatási for­mában. az idén pedig 16 ezerre emelkedett a hallgatók száma. Ennek a nagy érdeklődésnek az oka egyrészt az, hogy okosan illeszkedik a temati­ka a hallgatók érdeklődési köréhez. Másrészt viszont a pártszerveze­tek is mindinkább tapasztalják ó hatását, ezért nagyobb gon- ■ fordítanak a szervezésre. a falusi téli tanfolyamok köz­vetlen célja a zárszámadó köz­gyűlések politikai előkészítése. Az előadások között olyan té­mák szerepelnének, mint a ter­melési terv teljesítése, a gazda­ságosság fejlesztésének problé­mái. a szövetkezeti demokrácia, a jövedelemelosztás továbbfej­lesztése stb. Ezekről a kérdések­ről azonban nem általánosságban tár­gyalnak az előadók, hanem mindenütt a gazdálkodás és a vezetés helyi problé­máit beszélik meg. A pártszervezetek gondot fordí­tanak arra. hogy a tanfolyam foglalkozásain vegyenek részt a közös gazdaság illetékes vezetői is. Így a tanfolyam valóban a tagsággal folytatott nagy beszél­getések kerete, vitafórum, nem pedig panasznap, mert az el­hangzottakra tüstént válaszol­hatnak is a vezetők. Mint említettük, a pártokta­tásnak ez a formája négy esz­tendeje honosodott meg. Az idei tapasztalatok sokkal jobbak, mint az elmúlt évek bármelyi­kében. Különösen jók ott, ahol a járási pártbizottság összefogva a tanáccsal, mozgósítja vala­mennyi illetékes szakembert. Kiemelkedőek az eredmé­nyek a bajai járásban, a kecskeméti járásban és Kis­kunfélegyházán, a város kö­zös gazdaságaiban. Kecskeméten személyesen a já­rási tanácselnök vállalta az ok­tatási bizottság vezetését. Kis­kunfélegyházán a városi párt- bizottság első titkárának vezeté­sével a végrehajtó bizottság minden tagja részt vállalt a munkában. Nagy a fejlődés a kiskőrösi járásban. Kiskőrösön tavaly még azt vitatták, meg- ez z oktatási forma a céloknak ott. ahol a közös gaz­dálkodás annyiféle típusával találkozunk. Az idén megszer­vezték a téli tanfolyamokat mindenütt és azok sikerrel zaj­lanak. Természetesen a megye terü­letén megszervezett 300 téli tanfolyam nem dolgozik egy­formán jól. Hibák többnyire ott fordulnak elő, ahol a tsz veze­tői nem tartják szükségesnek részt venni a foglalkozásokon. Itt elhangzanak a javaslatok és észrevételek. de a hallgatók nem kapnak választ az illeté­kesektől. S így a foglalkozás végül is nem lehet a hibák or­voslásának eszköze. Hasonló­képpen nem érheti el a célját a téli tanfolyam ott, ahol nem külön szervezték meg minden termelőszövetkezetben. hanem két. vagy három közös gazda­ság tagságát összevonták. A ta­pasztalatok a pártbizottságok el­képzelését igazolják, mert: az ilyen összevont tanfolyamokon kevés a vita, hiszen nem a ter­melőszövetkezet saját problémá­jával foglalkoznak az előadók. Még a jól működő és igen si­keres tanfolyamokon is észre­vehető. hogy az általános témák iránt kisebb az érdeklődés, a tsz-t közvetlenül érintő foglal­kozásokon viszont sok a hall­gató. Az idén a televízió is igyek­szik segítséget adni a téli tanfolyamoknak A szemléltetésnek ezt a lehető­ségét még nem mindenütt hasz­nálják ki, pedig nagy segítsé­get jelent. Természetesen, ha már az év első hónapjában le­zajlottak a zárszámadó közgyű­lések, s előtte befejeződtek a téli tanfolyamok is. közvetlen segítséget az oktatásban a te­levízió adása nem jelent. Jó néhány helyen azonban meg­szervezték az együttes tv-né- zést a tanfolyam befejezése utáni hetekben is. S ez minden­képpen hasznosnak bizonyult a termelőszövetkezeti tagok szak­mai és politikai továbbképzésé­ben. Belvíz, belvíz, belvíz... Több mint i nyolcvanezer hold víz alatt Alighogy él- aúlt a dunai ár­vízveszély, a bel­víz igein komoly feladatok elé ál­lította úgyszól­ván az egész me­gye lakosságát, jelentős károkat okozott máris városokban és községekben egy­aránt. A hó gyors olvadásából, az esőzésekből felgyülemlett víz lakóházakat tett tönkre, szőlő-, gyümölcsültetvényeket, vetése­ket, szántóterületeket borított el. Talán a legsúlyosabb helyzet Kecskeméten, ahol eddig 44 ház dőlt össze, többségük a Mária- városban. Az otthon nélkül ma­Összedőlt házak, megrongálódott utak a megyében radt családok elhelyezése azon­nal megkezdődött és átmeneti­leg, főleg munkásszállásokon, iskolai tornatermekben, műve­lődési házakban és egyéb köz- intézményekben kaptak szállást. Nehezíti a problémát, hogy az összedőlt épületeken kívül 131 ház áll vízben, s életveszélyes voltuk miatt ezekből is a legrö­videbb időn belül ki kell köl­töztetni a lakókat. Ideiglenes szállásokon Nemcsak a megyeszékhelyen, hanem a megye más területein is rendkívül sok gondot okoz a belvíz. Kiskunfélegyházán pél­dául négy ház dőlt össze, de to­vábbi negyven vált életveszé­lyessé. Jelentékeny károkat je­lentettek Páhiról, Fülöpházáról, Orgoványról, Kerekegyházáról, Izsákról és Ladánybenéről is. A belvíz leszivattyúzásában segít­ségére van a megyének a Csong- rád és Szolnok megyei Vízügyi Igazgatóság, ahonnan gépeket, felszereléseket kaptak a veszé­lyeztetett területek. A dunavecsei járásban a víz­gazdálkodási társulat 22 szivaty- tyút működtet, de kiveszik a munkából a részüket a mező- gazdasági nagyüzemek, mint például a Solti Állami Gazda­ság, a solti Szikra és a hartai Béke Tsz, melyek saját gépeik­kel szívatják le területeikről a felgyülemlett vizet. Egyébként ebben a járásban is súlyos a helyzet. Kunszentmiklóson ed­dig 28 ház dőlt össze, Szabad- szálláson pedig hat ház alapjait áztatta el a belvíz, s ezek szin­tén összeomlottak. A károsultak ideiglenes szállásokon kaptak elhelyezést. Lezárt útszakaszok A KPM Kecskeméti Közúti Igazgatóságtól kapott információ szerint a belvíz az utakat is megrongálta, elöntötte. Több helyen útszakaszokat kellett le­zárni a forgalom elől. így pél­dául az Izsák—Páhi közöttit, ahol egy áteresztőt elvitt a víz, 'valamint Orgovány és Izsák kö­zött, ahol helyenként fél méte­res víz bortíja az utat. Szintén le kellett zárni a Kecskemét— Lászlófalva közötti szakaszt is. Sok helyen a belvíz beszivár­gott az út töltésébe, és úgyne­vezett felfagyás történt, amitől a talaj elkásásodott, iszaposo- dott és a nagy teher alatt köny- n3ren megcsúszhat. Ezekre a he­lyekre a közúti igazgatóság ve­szélyt jelző táblákat tett ki. Ilyen például a Kecskemétről Kiskunfélegyházára vezető be­tonút, a Budapest—Baja—Duna- harasztit összekötő útvonal egyes pontjai. A Baja—Bátaszék közötti utat a forgalom előtt szintén le kellett zárni. A javí­tási munkálatokat máris megin­dította a közúti igazgatóság. Igen nagy erőt, hosszú időt igé­nyel a veszély elhárítása, ami abból áll, hogy az utak altala­ját kicserélik. Jelenleg közel kétszáz ember dolgozik ezen a munkán. Éppen a veszélyes szakaszok, a felfagyástól kelet­kezett bukkanok miatt hívja fel az igazgatóság a gépjárműveze­tők figyelmét a fokozott óva­tosságra. Az elárasztott vetés, ültetvény A belvíz nemcsak a lakott te­rületeket, országutakat veszé­lyezteti és károsítja, hanem a határban is jelentős területeket öntött el. Megyénkben eddig 80 ezer 277 hold került víz alá. Ebből 2700 hold a szőlő, 40 ezer Zanzibáron időzött a magyar küldöttség DAR ES SALAAM (MTI) A Kállai Gyula miniszterel­nök vezette magyar küldöttség vasárnap, tanzániai látogatásá­nak harmadik napján az Indiai Óceán partján fekvő Ezüst Ho­mok üdülőhelyet kereste fel. Kállai Gyuláné vasárnap dél­előtt egy szociális intézményt látogatott meg. I ZANZIBAR Kállai Gyula miniszterelnök és a magyar küldöttség többi j tagja tanzániai látogatásuk so­rán hétfőn délelőtt a köztársa­sághoz tartozó Zanzibar sziget re érkezett. A magyar vendé­gek egy napot töltenek az In­diai Óceánban fekvő korallszi- geten. a rét és legelő, 8 ezer az őszi kalászos, 6 ezer a pillangós ta­karmánynövény, a többi pedig szántóföld. Igen nagy gondot je­lent és nagyfokú szervezettséget kíván ezekről is a belvizeknek a levezetése. Helytelen, hogy egyes termelőszövetkezetek, gaz­daságok önkényesen, saját el­határozásukból, sokszor meg­gondolatlanul, vágnak át töltése­ket, kárt okozva a szomszédos földeken. Az illetékes szervek a fontossági sorrendet betartva fáradoznak a veszély elhárítá­sán. Elsősorban a lakott terüle­tekről, építmények környékéről, utána az ültetvényekről, majd a bevetett területekről, illetve a szántóföldekről, rétről, legelő­ről távolítják el a vizet. Az összefogás jegyében

Next

/
Thumbnails
Contents