Petőfi Népe, 1966. január (21. évfolyam, 1-25. szám)
1966-01-12 / 9. szám
I96S. január 12. szerda 5, oldal Hasznos „menedékhely ” Szokatlan látvány: a kalocsai járási könyvtár nagy olvasóterme már reggel kilenc óra tájban tele van fiatalokkal. Fiúk és lányok vegyesen ülik körül az asztalokat és olvasnak. Egyiknek könyv a kezében, másiknak képes folyóirat. A sarokban levő asztalnál sakkoznak. Csend van a könyvtárban, mély csend. A legbelső asztalnál két kislány leckét ír. Számtanfüzetben sorakoznak az algebrai jelek, hosszú példa megoldásán törik a fejüket. Megszámolom a vendégeket: harmincketten vannak. — Az utolsó hónap alatt 200 fiatal iratkozott be a könyvtárba —. közli Nyitrai Lajos könyvtárigazgató. — Ennek története van... Aztán elmondja, hogyan jutott kétszáz olvasóhoz a könyvtár. A városban jártában-tkel- tében észrevette, hogy délelőttönként sok az ődöngő fiatal az utcákon. Kirakatokat néznek; ha esik az eső. áznak. Céltalan bolyongásuk szeget ütött Nyitrai Lajos fejébe, ezért megkérdezte az egyik fiút: kicsoda és miért ténfereg az utcán. A fiú elmondta, hogy ipari tanuló, ma istkolanapja van, de csak délután. Reggel az autóbusszal bejön Császártöltésről, mivel nincs hova mennie, hát az iskolakezdésig az utcán tölti az időt... Ejnye... Nohát... A könyvtárigazgató elment a Kalocsai Iparitanuló-iskolába és megérdeklődte: hány tanuló jár be a környékről. Megtudta, hogy bizony kétszáz fiú, leány kénytelen az utcán tekeregni, ha akar. ha nem. mert rossz a közlekedés, reggel be kell jönniük és csak ebéd után kezdődik az előadás az iskolában. — Mi lenne —. gondolta magában dr. Nyitrai. ha a könyvtárt kinyitnánk ezeknek a fiataloknak. .. És úgy lett. Osztályfőnöki órán jöt-1 tek át a gyerekek. Az igazgató bemutatta nekik a szép berendezést, a sok-sok könyvet, a kényelmes fotelokat, aztán így szólt: — Gyerekek, mindez njutva áll előttetek. Akinek nincs más dolga délelőtt, jöjjön be ide, tanuljon, olvasson, szórakozzon. Csak egyet kérünk: becsüljétek meg a könyvtárat... Egy hónapja már annak, hogy a délelőtt ..hontalan” fiúk, lányok birtokba vették ezt a szép olvasótermet. De panasz még nem volt ellenük. — Szerények, szorgalmasan tanulnak, olvasnak. Nem kértük rá őket, mégis mindnyájan beléptek a könyvtár tagjai sorába —, közli az igazgató. Leülök az egyik asztalhoz beszélgetni. Földes Ferenc II. éves géplakatos tanuló (Kalocsai Gépállomás): Én Császártöltésről járok be. Már kora reggel megérkezik a busz. Tanulni sem tudok otthon, mert későn érek haza. Nagyon jó, hogy itt megtanulhatom a leckémet. Még olvasok is. Azelőtt nem olvastam a képes folyóiratokat. Itt mindegyiket átlapozom. Nagyon jó itt... K übler Ferenc III. éves villamosműszerész tanuló (Kalocsai Gépállomás): Én egészen rászoktam az újságokra, folyóiratokra. Meg a kötelező olvasmányokat is elolvasom itt helyben. Leckémet is itt írom meg. Én Hajósról járok be. már kora reggel. Henger!cs János II. éves géplakatos tanuló. Császártöltésről: Ha a leckémmel készen vagyok, akkor kérek könyvet. Egész délelőtt olvashatunk itt. Huber Judit II. éves eszter- gályos tanuló: Egy hónap alatt több könyvet elolvastam. Csendben vagyunk, nem zavar senki. Néha nézem, amint a fiúk sak- j koznak. Segítünk egymásnak a tanulásban is. Megható esetet beszél el dr. Nyitrai Lajos. Nemrégiben — betipacos napon — egy pa- rasztasszonv jött be az olvasóterembe. Bátortalanul mozgott, nézelődött. Odament hozzá az igazgató és megkérdezte: mi járatban van? — Bejöttem már szétnézni. A kisfiam olyan sok szépet mesélt a könyvtárról... Hát gondoltam. megnézem. .. Nagyon szép... És igazán itt lehetnek a gyerekek? Mosolyogva mondja dr. Nyitrai: — Elvégre járási intézmény a mi könyvtárunk. Hogy a községekből bejáró ipari tanulóknak hasznos időtöltést adjon, az is feladatai közé tartozik. Balogh József Szünet után, az első nap assan már el is szoktunk tőle, hogy reggel, úgy fél 8 tájban, gyerekek zsivajától hangosak az utcák. Két hét pihenés után hétfőn mentek először iskolába. Meséim való bőven akadt! Számos kissebb-na- gyobb élmény; a karácsonyi ajándékozás, Szilveszter — megannyi érdekes esemény... Épp ezért valamennyien izaatottan várták már a találkozást egymással. De a mindent elhomályosító nagy esemény mégis csak a félévi értesítő kiosztása volt. A Keckeméti II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola V/a osztálya híres elevenségéről. Most mégis nagy csend várta az osztályfőnöki órám belépő dr. Egyedi Ernőnét A 42-es létszámú osztály a jó képes- séaűekhez tartozik Négy kitűnőjük volt. Az átlag 3,78. Az osztályfőnök az értesítők kiosztása előtt elbeszélgetett a gyerekekkel. Elmondotta, hogy nem négy, hanem legalább nyolc kitűnőnek kell lenni év végére, hiszen nagyon sokan jobb eredményt is el tudnának érni. Mi akó Gizi, Kozmács Pista, Lengyel Laci és Nádudvari Ilona, a négy kitűnő boldogan vette át a jól megérdemelt bizonyítványt. Volt aki számított rá, volt aki kevésbé. A szünidőben valamennyien sokat olvastak, meglátogatták a nagymamát, vagy otthon' segítettek édesanyjuknak. Lengyel Laci például a könyv szerelmese. Már több mint száz könyve van. így dicsekszik: , — Most olvasom Vernétől a Nemo kapitányt. Nagyon tetszik. Könyvtárba ugyan nem járok, de anyukámtól minden könyvet megkapok, amit el szeretnék olvasni. Kozmács Pistának már nincsenek kedvenc írói. Ő minden jó és érdekes könyvet elolvas. Neki anyuka segít a könyvek kiválasztásában. 1M/M indketten tör- lrM ténelem— magyar szakos tanárnak készülnek. Nem korai még? Osztályfőnökjük azt mondja, ha így haladnak bizonyára sikerülni is fog nekik. De hát most közelebbi feladat áll mindenki előtt, akár tanárnak, mérnöknek, vagy szakmunkásnak készül: a második félév. K. Zs. Céltudatos pályaválasztás Alig van szebb ajándéka az ifjú kornak, mint a szélesen csapongó fantázia, a szüntelen tervezés. Mi leszek, ha nagy leszek? — kérdi már a gyermek is és kedvenc mese- vagy regényhőse szerint válaszol rá. avagy a kor ritmusa mértékében adja a feleletet. Hol az a fiú manapság, aki ne képzelné oda magát a szuperszonikus repülőgép pilótafülkéjébe, az űrhajóba vagy éppen az űrbe. aki ne álmodna arról, hogy feltaláló vagy világraszóló sportsikerek birtokosa lesz... S tervez a serdültebb ifjú is, természetesen józanabbul. Vétek, hiba lenne elvitatni az ifjúságtól a tervezés, az álmodozás nagy és szép lehetőségét, jogát. A vágyakért, a szárnyaló fantáziáért dohogni, felháborodni ma és nálunk igaztalan, korunk nagy. jellemző vonásaival ellentétes. Csak megértésre és csak támogatásra méltó minden merész terv és magasra tűzött életcél, s a törekvés, amelynek serkentője a felemelkedés vágya. S hozzátehetjük még a kérdést: lehet-e boldogabb a szülő, mint akkor, ha gyermekét tervezni, pályát keresni és választani látja, ha örülhet sikereinek, a megtalált életútnak? Mégis: az álmodozás és a realitás. a vágy és a valóság gyakran ellentmond egymásnak, s a feloldódás ilyenkor nem mindig pozitív. Éppen az ország- gyűlés legutóbbi ülésszakán hangzott el a józan igazság: iskolarendszerünk ma még olyan, hogy a középiskola bőven bocsát ki falai közül érettségizetteket, az egyetemi létszámnak viszont adottak a határai. S ez így helyes is: egy ország életéhez nemcsak mérnökök kellenek és tanárok, orvosok, jogászok — kellenek öntők, esztergályosok, traktorosok, kovácsok, szövőnők. S itt és ebben ütközik manapság olykor a vágy és a valóság a fantázia és a munkás hétköznapok szolid egyszerűsége. Nem csekély gond ez és egyáltalán nem szabad lebecsülni ezt a jelenséget. Leggyakrabban. az esetek túlnyomó többségében az első megtorpanást józan mérlegelés és új elhatározás, megfelelő pályaválasztás követi. Még így sem kevés az olyan fiatal, aki — ha nem teljesül első elképzelése —, csalódott sértett emberré válik, mert úgy érzi. megfosztották őt vágyaitól, reményeitől. Sokszor felemlítettük, és igazát nem kevés külföldet járt hazánkfia bizonyíthatja: a fejlett, gazdag nyugati országokban is milyen távol esik ma egymástól az ifjúság nagy tömegeinek vágya, álmodozása, és a valóság. Ott színdarabokat írnak a céltalanságról, filozófiai elméletek próbálják magyarázni lényegét, filmek egész sora ábrázolja a fantázia és a lehetőségek között kallódó életeket Persze mindez nálunk még csak megközelítően sem így áll. S bátran állíthatjuk: nálunk nem is annyira az álmok teljesülése körül van a baj, mint inkább a vágyak felkeltésében, az érdeklődés, a fantázia irányításával. Másként fogalmazva: odáig eljutottunk, hogy felkeltettük általában a tanulás, különösen egyes fontos pályák iránt az érdeklődést, a kedvet. Abban viszont elmaradtunk, hogy tudatosan irányítsuk a figyelmet, s a fiatal ember, mint kikötőben a hajó réykalauzának jeleire, pontosan helyére álljon az élet, a munka rendjében. Az elhivatottság érzése nagy érzés. Ámde nem magától támad, s nem magától erősödik. Ha az eszmélő kisdiákot — tehetsége. képessége, akaratereje szerint mérlegelve — nevelői —, iskolában, családban egyaránt — közös akarattal egy cél, egy pálya, egy leendő élethivatás felé kormányozzák, a végső döntés minden bizonnyal helyes, hasznos lesz. S itt a haszon kettős értelmű. Az egyén, a fiatal, ha valamely pályán megtalálja mindazt, amit elképzelt, boldog, elégedett ember lesz egy életen át. S ehhez neki személy szerint azzal kell hozzájárulnia, hogy nem kerget valamely fantáziaszóké „kék madarat”. Reális korban élünk, a holnapokat, több-kevesebb sikerrel bár. de biztonságosan számítjuk. Ilyen korban és ilyen életrendben nem túlzó követelmény, ha a fiatalt és a nevelőt józan tervek megalkotására kéri a társadalom. S fordítva: az ifjú is jogosan igényli, hogy a nagy közösség tárja fel előtte — jóval megelőzve a döntést —. a lehetőségek minden valóságos változatát. Ilyen körülmények között bizonyos, hogy nem marad el a kettős haszon: célba ért. minden pályán hivatásukra talált emberek, s minden területen a leghasznosabb munka a társadalomnak. Minden fokon és bőven van tennivaló. A cél. a lényeg megéri a fáradozást, a kitartást. Társadalmi rendünk magában hordja a siker minden feltételét és tényezőjét — élnünk kell vele. L. U XXIII. Ittam. A bor megint a fejembe szállt, bátrabb lettem. — És. ha most betoppanna? — Az uram? Nem hiszem. És ha megjönne is. Én sem ellenőrzőm, hogy ő kivel van egész hónapban. Nekem ne beszéljen egy férfi sem, hogy neki elég, ha egy évben tízszer van a feleségével. Nevettem. Hörpintetlem megint a borból. — Művezető volt. jól keresett, nekem se kellett dolgozni, itt volt a két gyerek, de a férjemnek ez kevés volt, gyáregységvezető lett, azért ment. Hát menjen. Bekapcsoljam a rádiót? — Ha jó zene van. — Keresünk. Csavargatta a gombokat. Halk zene szűrődött ki a rádióból. Kissé andalító, de kellemes volt. — Ez jó? — kérdezte. — Jó, jó — mondtam és megint ittam. Egyszerre olyan bátor lettem, hogy felálltam és megfogtam a vállát. Felém fordította arcát, nyugodtan nézett rám. Sötétbarna szeme volt. s mintha csillag szikrázna benne. Köny- nyű remegés futott át rajtam. Magamhoz húztam. Megcsókoltam. Egy pillanatig féltem, hogy most mi lesz, de amikor karja nyakam köré fonódott, átöleltem és erősen magamhoz szorítottam. — Ülj csak le — mondta, amikor kibontakoztunk. — Na, ülj csak le — forgatta kezében a poharat. — Nem vagyunk már gyerekek. Reggel kábultan ébredtem. Kapkodva öltözködtem. — Délután bemegyek hozzád — mondtam Klárinak és elrohantam. — Hun az istenben vótál? — nézett rám Bodnár Pista, amikor meglátott. — Berúgtam és elaludtam egy pádon — vetettem oda és gyorsan átöltöztem a munkaruhába. Pista sokáig bámult rám, érthetetlenül. mert eddig még soha nem látott részegen és most sem tudta elképzelni, hogy any- nyira berúgjak, hogy részegén fetrengjem valahol, • Egész délelőtt cementet hord- tunk. Hozzá voltam szokva a zsákoláshoz, mégis nagyon elfáradtam. Alig vártam, hogy leüljünk ebédelni. Odajött Vas Gyuri, intett, hogy menjek csak oda, hozzá. Kedvetlenül álltam fel, szerettem volna pihenni. — Te, András, beszélni akar veled a csoportvezető. — Miért? — Majd megtudod, csak gyere. A felvonulási épület kis irodájába mentünk. A pici heljd- ség zsúfolva volt asztalokkal, székekkel. Az asztalok fölé néhány női fej hajolt. Amikor beléptünk, ránk pillantottak, aztán tekintetüket megint a papírra szegezték. A sarokban egy tagbaszakadt férfi ült elterpeszkedve. — Na, mi van Vas elvtárs? — Méhes elvtárs. ő a Csongár. — Ja, igen — állt fel és kezet szorított velem. — Hát kedves Csongár elvtárs. ugye sejti, hogy miről van szó. — Nem nagyon. — Az a helyzet, hogy kell nekünk öt komoly, megbízható ember. Vas elvtárs. mint a maga bizalmija, javasolta magát is. Remélem, nem csalódunk magában. Az én bizalmim? Milyen bi- zalmim — töprengtem. Semmit sem tudok erről. Egyszer, emlékszem, hívtak valamilyen gyűlésre, valamilyen választások voltak, de nem mentem el. Lehet, hogy a bizalmim, de nekem erről fogalmam sincs. Csak álltam. hol Vas Gyurira, hol meg Méhes csoportvezető tokás arcára pislogtam. •— Tanfolyamra küldjük. — Engem? — kérdeztem csodálkozva. —- Igen. Gépkezelői tanfolyamra. Három hónap az egész. Ki lehet bírni, más is kibírta, és utána a fizetése is több lesz.' Meg, ami még fontosabb, nem segédmunkás lesz. hanem betanított munkás. Szakmája lesz. Mert most nincs. Nem fiatal már, ideje, hogy szakma legyen a kezében — szónokolta. Hatalmas karjait meglendítette a levegőben. Gesztikulált. — Három hónap? — néztem Méh esne. — Csak délután, illetve esje lesznek az előadások. Nappal dolgozik, rendesen, a keresete nem fog csökkenni, azt garantálom. — csapott a mellére. — De én hazajárok — mondtam. — Tudjuk. Az nem számít. — Igen, de nekem iskolám sincs. — Hogyhogy? A hat elemije megvan! A kartotékján! — Az igen. — Nahát. Nekem sem volt több. mégis itt vagyok már. És vén fejjel most a technikumot végzem. Én is tanulok — nevetett biztatva, hogy vágjak csak bele nyugodtan. — Értem. Most kell választ adnom? — Nem fontos .De holnapután üzenje meg Vas elvtárssal. (Foytatása következik.)
