Petőfi Népe, 1966. január (21. évfolyam, 1-25. szám)

1966-01-27 / 22. szám

13«6- Januar 27, csütörtök S. oldal Egy ifjúsági klub A zenekar elmaradt a várakozástól tervei Német vendégkarmester Kecskeméten Kecskeméten fél évvel ezelőtt alakult meg a Berkes Ferenc Kollégium ifjúsági klubja. A különböző témájú előadásokon kívül ankétokra, vitákra került sor idáig, s nagy érdeklődés kí­sérte a megrendezett képzőmű­vészeti kiállításokat is. Különö­sen nagy sikere volt a Buda Ferenc-estnek. Ugyanilyen for­ró hangulatú volt a Dévay— Udvaros művészházaspár talál­kozása a diákokkal a közel­múltban. Az eddigi rendezvények si­kere arra ösztönözte a klub ve­zetőit, hogy újabb érdekes prog­ramot állítsanak össze. Látoga­tást szerveznek a Művésztelep­re és a Katona József Színház művészeivel találkoznak próba közben, meghívják körükbe Ju­hász Ferenc és Simon István költőket, házi szavalóversenyt, helyesírási versenyt rendeznek. A fentieken kívül előadást hal­lanak a legkülönfélébb témák­ról és kiállítást rendeznek Bo- zsó János festőművész műveiből és Kiss Sándor iparművész la­kásdíszítési tárgyaiból. Nem tudjuk és' nem is akar­juk leplezni a hétfői hang­versennyel kapcsolatos csalódá­sunkat és elégedetlenségünket. Külföldi karmestert hirdetett a program, élvonalbeli magyar szólistát és igen szép, színvona­las 'és népszerű műsort. Nagy sikerre számítva ültünk be a színház nézőterére, de ehelyett nemcsak a szakemberek, hanem a közönség lengagyobb része is csalódottan, bosszankodva távo­zott. Azt hiszem, ebben az esetben szabad mindezt a zenekar ro­vására írnunk. Nem első ízben szerepelt nálunk a Belügymi­nisztérium Szimfonikus Zene­kara. hallottunk már tőle. ha nem is hibátlan, de ennél jobb produkciót. Tudjuk, fiatal együttes, hibáival és a kellő rutin hiányából eredő egyenet­lenségeivel szemben engedé­kenynek kell lennünk. Értesül­tünk már nagy sikerű fővárosi koncertjeiről. Ez esetben még azt is mentségére kell írnunk, hogy a megszokott törzsgárda 4. Kutyából — algebra? lök újra az iskolapadban. Harminc éve idestova, hogy jogerősen elváltam tőle. Kicsit szűkösen férek el, pedig ez a pad már a tizenötéveseké. Kíváncsiságból Péter fiam pad­jába, az ő helyére ültem. Most a szülők foglalják el a pado­kat, a gyerekekről van szó a tanácskozáson. Nézem a „padgrafikát”. Nem lehet több ez a bútordarab tíz esztendősnél, mégis mennyi történelem, mennyi gondolat rej­tőzik a lapján! Mint az agyon­tetovált indiánfej, úgy nyüzsög rajta a töméntelen ábra. Nézzük csak. „A tengely iránya." „A ke­ringés iránya.” Algebrai szá­mok, jelek finoman, alig látha­tóan tűvel belevésve. Csak az veszi észre, akinek odaírták. Dolgozatírás? Bizonnyal. Én tu­dom. biztosan, hogy ezek a szá­mok ott voltak a buksiban, de — ugyebár — a dolgozat nem dolgozat puska nélkül. lesz — algebra?) Egy balta mel­lette. Szinte vág, olyan élethű. Jó rajzoló a pemahajder. „Villanófény” gombostűvel belerajzolva a pad húsába. Fényképész lehetett a „mű­vész?’? És még sok más, annyi, hogy alig látszik a pad tőle. Persze, feltámad bennem az atyai gyanú: melyik „mű” szár­mazik Péter fiam kezétől. Néz­zük csak. Ismerős rajzok: gitár egy. ket­tő, három. „Delta.” „Merkur.” Ismerős nevek. Otthon is hal­lom ezeket és sok öt forintom­ba került már... Lehet, hogy ő volt a grafikusa ezeknek? j\í em, a világért sem aka- 1 ” rom kiszolgáltatni Pétert. Ezek a rajzok legalább egy hó­naposak. Az én fiam pedig mindössze egy hete ül ezen a helyen. Hát ne védjem meg öt a gyanúsítás ellen?... Balogh József helyett igen sok kisegítő erővel lépett pódiumra (köztük kiváló, rutinos muzsikusokkal!. Vég­eredményben azonban közönsé­günket nem ezek az objektív okok és szépítő magyarázatok érdeklik, hanem az eredmény, az. hogy mit kap. amikor vára­kozással. a zenei élmény re­ménységével a nézőtérre beül. Nézzük most végig a hang­verseny műsorát! A Szentlván- éji álom nyitány varázsos tün- dérmuzsikájában helyenként vaskos hangzásokat hallottunk, másutt megengedhetetlenül jel­legtelen muzsikálásnak voltunk tanúi. A népszerű Csajkovszkij- koncertben a hangversenymes­ter minden erőfeszítése sem bírta együtt tartani a szólamo­kat, megelőzni és legyőzni az „úszásokat”. Végül Beethoven Pasztorál-szimfóniája olyan „maszatosan” szólalt meg szin­te elejétől végig, hogy ezáltal épp a klasszikus építkezés tisz­tasága, mindent átfogó harmó­niája sikkadt el. Ilyenformán az NDK-ból ér­kezett vendégkarmester: Gott­fried Schwiers kvalitásáról nem kaphattunk reális képet. Kultúrált, biztos és alapos mu­zsikus, rokonszenves egyéniség benyomását keltette, aki jól ér­ti a mesterségét és szolid ízlés­sel irányítja a keze alatt mu­zsikáló együttest. Mindez azon­ban csak megérzés maradt, bi­zonyíték nélkül, mert erejét fő­leg a hangzó anyaggal való erős küzdelem kötötte le. Vélemé­nyünk szerint illő lett volna, hogy egy nálunk ismeretlen külföldi művésznek első hazai fellépése alkalmával kellő le­hetőséget adjanak képességei maradéktalan bemutatására! Az egyetlen, ami fenntartás nélküli elismerést érdemelt, Tusa Erzsébet kitűnő Csaj- kovszkij-interpretációja volt a b-moll zongoraverseny magán­szólamában. Technikailag is tö­kéletesen uralta a félelmesen nehéz, virtuóz szólamot, ezen túlmenően pedig ismét igazolta előttünk hazai és külföldön is elismert művészi rangját: min­den ízében tudatos, mélyen a zene lényegét feltáró pianista- egyéniség, akinek nevét a leg­nagyobbak között tarthatjuk számon Körber Tivadar „Glück auf!” Hát ez mit akar jelenteni? Szerencse fel! Eszem­be jut: amikor Harkay tanár úr homlokára tolta pápaszemét és perceken keresztül lapozott no­teszében, az osztály különféle pontjain felszabaduló sóhajokból lehetett következtetni, hogy a névsornak mely részén járhat ilyenkor; ilyen idegtépő pilla­natokban véshette a padba a „művész”: — Glück auf! WZ aligrafikus betűkkel: Dodi néni. No, ez biztosan kollégiumi diák műve. Magam tudom: kollégiumi diák korom­ban rebegtem el a legmélyebb szeretettel nénikéim nevét gya­korta. Ha jött az élelmiszer- utánpótlás. Nekem is volt Dodi nénikém... Robotember tökéletes ábrá­zolásban. Ez már a ma gyerme­ke. Nemhiába híradástechnikai politechnilcás az osztály. Robot­ember ... De jó is volna, ha a kritikus pillanatokban kiberne­tikus súgással egy kis segítséget nyújtana!... „Honvéd” — utána: fűi! — majd az FTC neve. Ez bizonyá­ra hétfőn, ama bizonyos hétfőn vésődött, ide a padba, a 7:1 után... De az biztos, hogy a „nagy mérkőzés" és Honvéd-győ­zelem utáni napon. Női akt. Kicsit formátlan, ki­csit ügyetlen és kicsit szemér­mes. De afféle „akt”. Aztán egy művészi kiképzésű lófej. Majd kutya vonalai, benne al- • gebrai számokkal. (Kutyából így XXXVI. — Nekem most más gondom van. A fiamat ipari tanulónak akarom adni. a két kisebb még iskolába megy. Én meg, hogy magamról is mondjak valamit, beiratkoztam a technikumba. És te? Hogy rendezed a feleséged­del? — ßn? — tátott szájjal bá­multam rá. — Nekem nem kell semmit rendezni — tettem még hozzá. — Nem? — pislogott fel. — Különben Te tudod... Gyere, menjünk le a társalgóba és át­adok mindent... nem lesz sok munkád, ne félj. De sok múlik a bizalmin. És ne felejtsd el komám, ez az első lépcső. Te most rálépsz, de vigyázz Eddig segítettelek, de most már elke­rülünk egymástól. A magad fe­je után kell menned. Persze, ha tudod, hogy merre, akkor nem lesz baj. Én bízom benned. * Jól éreztem magam Pesten, nem vágytam haza egyáltalán. Nem tudtam elszakadni Klári­tól, a pesti utcáktól, a presszók­tól, a moziktól, hiányoztak vol­na a szombati meg a vasárnapi i kirándulások kettesben Klárii­val. Néha Icuka meg Ferkó jutott eszembe, a két kis hun­cut gyerek. Az én gyermekeim. Hogy tartsam meg őket? Meg Bözsit? Hiszen Bözsi jót akart. Űj házat, mindenáron. De hát bűn ez? Gyarapodni akart, sze­rezni valamit, hogy majd le­gyen a gyerekeknek. Értük kín­lódunk esztendők óta egymástól távol. De miért? Sánták, törpéik, betegek, hogy ők nem fognak gondoskodhi önmagukról? Klári nagyon szeretett, gondoskodott rólam, segített. Ha fáradt vol­tam, lefektetett, ő meg átment a másik szobába, vagy kiment a konyhába, hogy ne zavarjon. Bözsi bezzeg másképpen foga­dott, amikor hazamentem. Alig nézett az asztalra tett pénzre, pityergő szájjal kifa­kadt. — Miért nem jöttél haza szombaton? Itt annyi a munka, hogy majd meggebedek. Meg kellene csinálni a kerítést, a tyúkok átjárnak a szomszédba. A disznókat karikázni kéllene. A háztájiban is annyi a dolog, hogy fogadni kell valakit, vagy vasárnap csinálni. De te sem­Próba hősben — Udvaros Bélát keresem. j — Próba van, kérem. Beljebb kerülök. A Katona \ Józsfe Színház épületében kelle­mes meleg. Itt nyoma sincs a kinti fergetegnek. A hangszóró ezt bömböli éppen: — Vujovics. Jöjjön a szín­padra! Valami baj lehelt a világítás­sal ... Udvaros Béla rendezi a színház következő darabját. A címe: 104 lap a szerelemről. Halkan beszélgetünk a néző­téri félhomályban: — Edvard Radzinszkij, szov­jet drámaíró darabja a mai fia­talságról szól. Szerelem, boldog­ság, boldogtalanság... És sok minden még. Moszkvában, Le- ningrádban másfél év óta megy nagy sikerrel. Magyarországon mi játsszuk először. — Egyszóval hazai ősbemu­tató lesz? •t — Igen. Reméljük a közönség örömmel fogadja majd. — Kik a főszereplők? — Moór Marianne és Baracsi Ferenc. A kecskeméti közönség­nek nem kell őket bemutatni. Vége a rövid kényszerszünet­nek. A színpad kivilágosodik, foly­tatódhat a próba. Szó szerint megállás nélkül, hiszen már ké­szül a nyomdában a szlnlap, s rajta: Bemutató február 11-én. V. M. „Sok hűhó semmiért“ Kiskunmajsán A Sok hűhó semmiért című Shakespeare-vígjátékot adják elő ma este 7 órai kezdettel a Kecskeméti Katona József Szín­ház művészei Kiskunmajsán, az Ifjú Gárda Művelődési Házban. ‘Hazafelé (Lóránd Nándor felvétele.) . mivei se törődsz! Téged csak az a rohadt Pest érdekel! Hangja remegett. Harag, gyű­lölet volt a szemében. Féltem, hogy a tányér levest nem elém teszi le. hanem a földhöz vágja. Szemem se rebbent, úgy néztem rá, de nem bírtam sokáig, fel­ugrottam. — Mi bajod? — kiáltottam. — Talán nem dolgozom eleget? Kevés volt. amit kerestem, amiért éjjel-nappal dolgoztam? Kérdezted egyszer is, hogy hány órát dolgoztam naponta? Bözsi csípőre vágta a kezét, gúnyosan felnevetett. Elneheze­dett teste beleremegett ebbe a tőle idegen kacagásba. A gye­rekek lapulva hallgattak, az anyósom valahol a pitvarban szöszmötölt. — Hány órát? — kérdezte Bözsi furcsa hangon. — Hu­szonnégynél nem többet, annyit meg én is dolgoztam. Csakhogy nekem nem volt időm számol­gatni. Ügy látszik, neked igen. Miért nem kérsz szabadságot, mint mások? Miért nem jössz haza? Ha mások megélnek, megélünk mi is! — Meg, persze, hogy meg. De miért nem mondtad ezt, amikor a munkakönyvért szaladgáltam? Mi? Miért nem mondtad? — kérdeztem ordítva. — Mi érde- dekelt téged? A, pénz! Meg a ház! A gangos ház, hármas ab­lakkal, amilyen nincs másik az utcában, az uristenit neki... Bözsi megszeppenve állt. A pitvarban az anyja sem motosz­kált. biz-tosan fülelt. Beleka- száiltam a levegőbe és kimen­tem. mielőtt Bözsi elkezdené. Közel volt a síráshoz. Ha most engedek, toporzékolni. ordítani, visítani fog. Nem akartam hal­lani a hangját. Most mind en­gem bántanak, mintha egyedül csak én lennék a bűnös. Véget nem értek a veszekedé­sek. ha otthon voltam. Mene­kültem hát Pestre. Klárihoz. Olyan jó volt mellette. Megfe­ledkeztem mindemről. * — Szakikám, levele van — kocoglatta meg a portás az ab­lakot, amikor beléptem a mun­kásszállás hajijába. Elvettem a kék borítékot. Megfordítottam, megnéztem a feladót. Bodnár Pista írt. Fel­téptem a borítékot, gyorsan ol­vasni kezdtem, mert azt hittem, hogy Bözsiről is valami fonto­sat. De nem. Csak azt írja, hogy: Kedves komám, biztosan meglepődsz, hogy írok. De hát. tudok nálunk nagy újság van. Leváltották a Bocskai elnökét. Simon Bálintot, meg aztán új vezetőséget is választottak. Én is tagja lettem az úi vezetőség­nek. Az elnök egy bős "rményi lett i megye tette ide, hogy rend!-? szedje a Bocskai széná­ját. A helyettese Vajda László, akinek a Papkút dűlőben volt földje. Menesztették a főköny­velőt, meg a párttitkárt, is. Na, mert, hiányzik egy pár millió forint. Ezért ment 'ilyen rosz- szul nálunk minden. De most már másképpen lesz. Nagyon érdekes tervet csináltak. (Folytatása következik.)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents