Petőfi Népe, 1966. január (21. évfolyam, 1-25. szám)
1966-01-16 / 13. szám
I oldal 1966. január 16, vasárnap Újabb hóakadályok a megye útjain ! Szélnek eresztik őket? Még tegnap is több mint száz gép dolgozott A közlekedésben — mint már Pirtó—Tázlári, a Karapancsa— tegnapi számunkban hírül ad- Hóduna, a Homorudi bekötő- tuk — péntekre virradóra me- utakon, a Mohácsot Nagyba- gyénk útjain az idei tél legna- racskával. Bácsalmást Csikériá- gyobb, -s legkiterjedtebb akadá- val, a Bácsbokodot Bácsalmás- lyait okozta a hóesés és a nagy sál összekötő utakon, erősségű szél. Emberek és gé- A szombati napon az igazga- pek kitartó és nehéz küzdelmet tóság összes gépei — 14 gépi vívtak a helyenként méternyi hótolóeke. 91 hóeke — szünet magas hóakadályokkal, de még nélkül dolgoztak az utakon. Munkában a hóekék. péntek estig szinte kivétel nél- Huszonegy AKÖV-gépkocsi pékül mindenütt sikerült szabad- dig a homokot szórta, hogy dá teni az utakat, úticéljukhoz csökkentse az utak síkosságát, érkezhettek az elakadt személy- Egész napon át szolgálatot tel- gépkocsik és autóbuszok. A ma- jesített, s részt vett a hóeltaka- kacsul kitartó szél és hófúvás vitásban a megye mintegy 320 azonban szombatra virradóra is- ütőre és 120 segédmunkás. Biz- mét gondokat okozott. tató, hogy szombatra a kritikus A Közúti Igazgatóság tegnap helyeken is csökkent a szél déli jelentése szerint az elhá- erőssége, s így estére a hóaka- rított hóakadályok helyén szom- dályok túlnyomó részét sike- batra újabbak jelentkeztek. Az rült elhárítani. 5-ös út Bács megyei szakasza ugyan akadálytalanul végig járható volt, de hóakadályok miatt újra szünetelt a közlekedés az 54-es Kecskemét—S ük ósdi fő .közlekedési út Kecel és Solt- vadkert közötti szakaszán. a Kecskemét—Dunaföldvári út, Fü- löpszállás környéki szakaszán. Az összekötő utak közül a Bácsbokod—Mátételke. a Csái- alja—Gara, a Gara—Bácsborsód. a Kerekegyháza—Szabadszállás egy-egy szakasza, az Örkény— Tass közötti út Kunpeszértől Kunszentmiklósig terjedő szakasza volt járhatatlan. A bekötő utak közül végig járhatatlan volt a Harta—Fü- löpszállási út, az Űjsolti bekötőút. a Helvéciái bekötőút 5—0 kilométer közötti része. Szünetelt a közlekedés a gombolyagi, öregtényi, alsóereki, kéleshalmi. Néhány nappal ezelőtt parázs vita zajlott le Kunszentmikló- son, a községi , pártbizottság székházában. Mi lesz a fiammal? Hol helyezkedjen el most? Kárba vesztek az évek! Fölmegyünk a megyéhez, akár a minisztériumba is! — mondták az összegyűltek. Eléggé ingerülten beszéltek az emberek, Varga János, a községi pártbizottság titkára alig győzte lecsillapítani őket. Maga is mérges volt, nem a panaszosokra, hanem azokra, akik ilyen meggondolatlanul intézkedtek. Telefonált a Munkaügyi Minisztériumba is, és csak akkor nyugodott meg a panaszosokkal együtt, amikor ott azt ígérték, hogy sürgősen intézkednek. Így már bizakodva mesélte el nekem a történteket a múlt csütörtökön. Szombaton viszont kint járt Kunszentmiklóson Weither Vilmos, a 607-es számú MŰM Iparitanuló Iskola igazgatója, s akkor kiderült, hogy még egyáltalán semmi sincs rendben. Lássuk tehát előbb, hogy mik az előzmények. Akikre senki se gondolt A Kunszentmiklósi Gépállomás vezetői nagyon jól látták, hogy a jövő érdekében gondoskodniuk kell a szakmunkásutánpótlásról. Áldozatokat is vállaltak ennek érdekében. Tavalyelőtt még csak öt ipari tanulójuk volt, az előző tanévben már tizenötöt szerződtettek, a múlt ősszel pedig húsz Elakadt teherautó a Soltvadkert—Bocsa közötti útszakaszon. elsőéves ipari tanulót vettek fel. összesen tehát negyven fiatal szakmunkásjelölt kezdte meg ezt a tanévet Lényegesen jobb körülmények között, mint korábban, mert az ősszel a gépállomás tanműhelyt is épített nekik. A gépállomások igazgatósága azonban időközben elhatározta, hogy december 31-ével megszünteti a Kunszentmiklósi Gépállomást. Igazán minden huzavona nélkül, imponáló gyorsasággal követte az elhatározást az intézkedés. Az első kiszivárgott hírek alig néhány héttel előzték meg a végrehajtás határidejét. Csakhogy: valamiről megfeledkeztek azok. akik a gépállomás megszüntetését eldöntötték. Arról, hogy a munkagépekkel, szerszámokkal, különféle felszereléssel mi legyen, körültekintően intézkedtek. A dolgozók sem kerültek az utcára. De hogy a negyven ipari tanuló sorsa (ni lesz. arról tökéletesen megfeledkeztek. Talán arra gondoltak, hogy az ipari tanulókat is „megkapja” majd a Solti Gépállomás, amelynek a felszerelést átadták. Igen ám, csakhogy az ipari tanulókat nem lehet egyszerűen átszállítani és lecövekelni, mint az esztergapadokat és fúrógépeket. Jó részük nem is ' Kunszentmiklóson lakik, hanem a környező községekből jár be, még Szabadszállásról is. Ha 8 órára, munkakezdésre Solton kell lenniük, nem pedig Kunszentmiklóson, akkor némelyikük már hajnali 3—4 órakor elindulhat otthonról 6 vagy 7 óra helyett. Visszafelé még rosszabb a közlekedés, és ugyanazok, akik a legkorábban kelnek, későn este érnek haza. Ezt nem lehet elvárni senkitől, legkevésbé egy 14—18 éves gyerektől. De még így se megy Ki hogyan gondolta a felettes szervnél, ne firtassuk. Tény áz, hogy valójában senki sem intézkedett az ipari tanulók sorsáról. És bár az új év első napjaiban megkezdődött a felszerelés átszállítása Soltra, az ottani gépállomás igazgatósága kijelentette, hogy nem hajlandó átvenni negyven tanulót. Nem néztem utána, mert elhiszem, hogy igazuk is van. Hogyan adjanak munkát egyszeriben eny- nyi tanulónak, amikor nem készültek fel rá, és hogyan gondoskodjanak az oktatás feltételeiről? XXVII. Nagyon nehezen birkózunk a tanulnivalóval. Amikor tanárok néha kérdeztek ben- lünket, csak-dadogtunk, mintha eszédhibásak lenénlk. Mellékkereset után nem igen lézhettem, mert ha nem vol- am iskolában, akkor tanulni ellett. Klárival is egyre több dőt töltöttem. Mindig csinált irogramot. ha korán végzett: noziba vitt. vagy tévét nézünk. — Nem megy a tanulás — »anaszkodtam neki egyszer. — Mi nem megy? — A számtan. Az a legne- lezebb. meg a mértan, meg a íépian, — Szívesen tanulok veled — nondta. — Ki is kérdezem a eckét, ha akarod... Te leszel íz én nagy tanítványom. Csak- íogy én szigorú tanárnő leszek, íz ám. nagyon szigorú — ne- retett. Ettől kezdve minden második napon ott voltam Klárinál és tanultunk. Közben jókat nevetett, hogy milyen egyszerű és én mégis olyan nehezen értem meg. Most már csak minden második szombaton mentem haza, hogy tanulni tudjak. Bözsinek azt mondtam, hogy a vonatozás elveszi az időmet és ha már belekezdtem, akkor szeretném letenni a vizsgát. Aztán majd hazajárok minden héten, meg kereset után is nézek, mert nagyon kell minden fillér. Az ólat már szétbontották, az udvar elkerített részében ott állt a homok, a téglahalom, a mész meg a gödörben beoltva. Nemsokára az alapot ássák, aztán kezdhetik felhúzni a falakat. — Ha sietnek vele. még az ősszel beköltözhetünk — mondta Bözsi kipirultam Ö most csak a házzal törődött* semmi mással. — Nem kell őket siettetni, nehogy összedobják. — De a körmükre kell nézni, minden iparos huncut — nevetgélt az anyósom. — Mind huncut az. Én huszonhétben két ágyat rendeltem Feldmájernél, az öregnél, oszt a vén huncut vásárit hozott, pedig külön rendeltük, drágább is vöt, mint a vásári, de becsapott bennünket. Le is mállott arról a festék hamar. Két telet se bírt ki. Hát én csak amondó vagyok, hogy a körmükre kell nézni. — Jó, jó — legyintettem, mert bosszantott az anyósom okoskodása. Ki tudja, hogy volt azzal a szegény Feldmájerrel, lehet, hogy nem is fizetett neki. — Majd beszélek az építész- szél. Úgyis tőle függ minden. A munkások aszerint dolgoznak, ahogy az építész megparancsolja nekik. — Jó lenne, ha szabadságot vennél ki, nem árt, ha itt vagy! — Most? Hát tanfolyamra járok, mondtam már. Majd, ha levizsgázom. Ha már belekezdtem, akkor nem hagyom abba, akármilyen csipp-csupp dologért. — Ez neked csipp-csupp? — csattant fel Bözsi. Mostanában egyre gyakrabban kirobban Nem tudom, mi baja lehet. — Felépítik azt anélkül is, hogy itt lennék — mondtam — Hát persze, hogy fel — szólt közbe megint az anyósom. — Ezért nem érdemes hangoskodnotok. — Nem hangoskodunk mink — nevettem, mert láttam, hogy Bözsi szomorú lett. — Csak hát úgy összejött minden. Délután meglátogattam a húgomat, Mártát. A másiknál, Juliskánál már egy esztendeje nem voltam. Tulajdonképpen nem haragszunk, de nem szeretem a sógoromat. Nem szeretem Jóskát, nem szeretem a családját. Rátartiak, büszkék, dicsekvők, hetvenkedők. Ha találkozunk csak magáról beszél, meg arról, hogyan kellene ezt vagy azt csinálni, mintha rajta kívül senki sem tudná. Ha ellenkezik az ember vele. akkor olyan könnyen vágja oda; hogy: nem értesz, te ahhoz, sógor. A Márta férje más természetű. Vidám, jókedvű, megértő ember. Amikor a kutya vak- kantott már ott állt a tornácban. — Bodri, gyere ide, Bodri — kiáltott. A kutya farkát behúzva szaladt oda hozzá, lábához simult, közben rámvicsorította fogát. — Kit látok? Vendég, oesti vendég — kiáltja hangosan. — Mártuska, gyere csak, vendé sünk jött Pestről. (Folytatása következik.) A harmadévesek esete még viszonylag Egyszerű. Fél évük van hátra, öt tanuló elhelyezéséről a szakmában, ott helyben, még az iskola is tud gondoskodni. A többiekéről azonban már nem. Annál is inkább, mert a tanrhűhely a gépállomáson már nem használható. A Soltiak január 5-én leszerelték az összes gépet, összeszedték a szerszámokat és elvitték. Most már csak az üres falak állnak. Az ipari tanulók pillanatnyilag nem dolgoznak sehol, kénytelenek tétlenül megvárni, amíg a sorsukról intézkednek. Elveszett idő a tanulásban. De hog^an intézkedjenek helyben, amikor ennek nemcsak a tárgyi fel léiéi ei hiányoznak, hanem külöjnféle rendeletek útvesztői is néhezítik a megoldást. A múlt héten ugyanis még úgy tűnt, hogy mégse lesz baj. A Kiskunsági Tsz koncepciózus vezetői azt tervezték, hogy a felszámolt gépállomás helyébe ők majd létrehoznak egy tsz- közi gépjavító és karbantartó telepet. Amihez szükségük lesz a fiatal szakmunkásokra is. Átveszik tehátj az ipari tanulókat, A szerződés kétoldalú Csakhogy: a temelőszövetke- zet tanulói pem kaphatják meg azt a támogatást, (munkaruhát, élelmezést, fizetett tanárt stb.), amit az állami iparban foglalkoztatott tahulók kapnak. Ha átveszik a tanulókat, maguknak kell róluk gondoskodniuk. Ezt a megterhelést viszont már a termelőszövetkezet nem vállalhatja. Ha a vezetőség vállalná is, aligha hihető, hogy a tagság beleegyezik. A Munkaügyi Minisztérium viszont nem hajlandó továbbra is állni az anyagi költségeket — bizonyára a vonatkozó rendeletek .értelmében nem is teheti —, na a tan utók" már nem „a sajátjai”. Az ember azt hihetné, hogy végeredményben nagyon egyszerű kellene legyen a megoldás. Rendben van. a gépállomás megszűnt, de ott maradt továbbra is a tanműhely. A gyerekek oktatásának a feltételei megvannak. Tehát legalább addig, míg a mostani elsőévesek végeznek, folytatódhat Kunszentmiklóson a mezőgazdasági gépésztanuló-képzés. Legfeljebb jövőre nem j vesznek fel újakat, ha az állami szektornak nincs rá szüksége. Ha a tsz-nek kell, az ezután felvettek után állja is a költségeket. Ez volna a megoldás. A helyzet ugyan kivételes, de nem az ipari tanulók teremtették, hanem az (lletékes főhatóság, amely elhatározta a gépállomás megszüntetését. Nyilvánvalóan nem vállalhatják a következményeit a tanulók. Még az iparitanuló-iskola vezetősége, vagy a helyi szervek sem, piszén sem anyagi fedezetük, sem hatáskörük nincs hozzá. Ha „lejjebb” nem lehet, akkor a Földművelésügyi Miniszérium (amely az intézkedést meghozta) és a Munkaügyi Minisztérium, (amely az ipari tanulók „gazdája") egyezzen meg és vállalja akár közösen az anyagi következményeket. A szerződés ugyanis, amelyet annak idején az ipari tanulókkal kötöttek — a puszta ténnyel, hogy felvetnék őket — kétoldalú. A fiúk vállalták, hogy tanulnak és szakmunkások lesznek. Az iskola és a gépállomás pedig vállalta, hogy ehhez gondoskodik a feltételekről. Ezt a szerződést nem lehet egyoldalúan felbontani. Különösen nem a mi társadalmi rendünkben, ahol m.indejnekelőtt mmdig az emberek érdekét kell nézni. Hát még ha az szorosan összefügg, egybeesik a társadalom érdekeivel is. Negyven leendő szakmunkást nem lehet szélnek ereszteni! M. L.
