Petőfi Népe, 1966. január (21. évfolyam, 1-25. szám)

1966-01-15 / 12. szám

Hz eldugott és a kevert bor nyomában A pénzügyőrség ellenőrzésének tapasztalatai A remete és magyar örököse Az Amerikai Egyesült Álla­mokban Newarkban meghalt egy Peter Hegedűs nevű idős ember, aki viskójában évtize­dekig remeteéletet élt, látoga­tókat soha nem fogadott. Ö maga időnként megjelent a környező kereskedőknél, hogy összekére- gesse az élelemre szükséges pénzt. A temetési ügyeket inté­ző hivatalos emberek szalma­zsákon kívül semmi bútort nem találtak az elhunyt lakásán, még kályha sem volt. ezzel szemben öt rongyos nadrágot és három kabátot viselt a fur­csa ember. Nagy volt azonban a meglepetés, amikor a szalma­zsák alól 3500 dollár készpénz és 43 000' dolláros takarékbetét­könyv került elő. továbbá egy végrendelet, amelyben az el­hunyt a vagyont magyarországi nővérére hagyta. Az örököst, meglehetősen nagy családjával együtt, az Általános Értékforgalmi Bank Rt. mun­katársai egy dunántúli kis fa­luban találták meg. s a két évig tartó hagyatéki eljárás után nemrég ki is fizették számára a remete hagyatékát. Az örökö­södési adó és az eljárási költ­ségek levonása után turista­árfolyamon mintegy 800 000 fo­rintot kapott kézhez Peter He­gedűs nővére. A megyei pénzügyőrség dol­gozói november és december hó­napban a megye bortermelő községeiben ellenőrzéseket haj­tottak végre. Szükséges volt ez. hiszen a termelők egy része, hogy a forgalmi adóját csök­kentse. az óborhoz új bort ke­ver. s a „felesleges” óbort ér­tékesíti. Az ellenőrzés folya­mán 141 bortermelő hordóiból vettek mintát, akiknél gyaní­tották. hogy ilyen módon pró­báltak visszaélést elkövetni. Az esetek többségében (88,8 száza­lékban) az Országos Borminő­sítő Intézet megállapította a bo­rok összekeverését A készlet- felmérés során a pénzügyőrök néhány gazdánál felfedezték az elrejtett bort is. amelyet azzal a céllal vontak ki az ellenőrzés alól. hogy az adózástól mente­süljenek. Több mint száz hektoliter A termelők — a törvényes előírások szerint — a leszüre­telt mennyiséget kötelesek be­jelenteni a pénzügyőrségnek, hogy ez után adózzanak. Jó né­hány termelőben azonban felül­kerekedett a nyerészkedési vágy. s emiatt az óborból nagyobb mennyiséget a „piacra dob”, s az óbor hiányát újborral pó­tolja. Sikerülne is ez, ha a pénz­ügyőrség nem volna résen. Le- hoczki András bócsai borter­melő is így gondolkodott, ugyan­is 3787 liter óbora hiányzott. Nosza pótolta újborral. A bor­mintából az Országos Bormi­nősítő Intézet megállapította, hogy tömegében új borról van szó. Lehoczki lényegében 18 936 forint adóval akarta becsapni az államot, s nem rajta múlott. [ hogy ez nem sikerült. Hasonlóképpen járt ifjú Gás­pár István bócsai és Markó Jó­zsef Kiskőrös, Bajcs.v-Zsilinszky utca 64. szám alatti lakos. Igaz az ő lelkiismeretüket szemé­lyenként több mint 20—20 hek­toliter bor összekeverése ter­helte. Mindketten adócsalást kö­vettek el, mert Markó József 20 180, ifjú Gáspár István pe­dig 20 050 forint borforgalmi adótól akart megszabadulni. Mi­után mindhárom esetben bebi­zonyosodott. hogy keverték a bort. szigorúan felelősségre von­ják őket. Nagy jövedelem mellett rejtegetés Kecelen jómódú embernek is­merik Csányi Józsefet, aki a Soltvadkerti út 25. szám alatt lakik. A 9 hold szőlő és a há­rom hold gyümölcsös évi jö­vedelme 150 ezer forint, nem csoda hát. ha személygépkocsit is vásárolt a gazda. Nos, Csányi József e nagy jövedelme mellett még illetéktelen haszonra is szert akart tenni, ugyanis gép­kocsijának garázsában a pénz- j ügyőrök egy hordóban 2846 liter rejtett új bort, valamint 1878 li­ter óbort találtak. Csányi Jó­zsef kénytelen volt — a tények hatására — elismerni, igen el­dugta a £>ort: „hátha elcsúszik a dolog, s a garázst nem nézik meg” — mondta bánatosan a jegyzőkönyvbe. A keceli bor­termelő nem kevesebb, mint 114 230 forintot akart a. boron „behozni” az állam kárára. Nemcsak Kecelen. hanem Kis­kőrösön is kellemetlen helyzet­be került néhány bortermelő gazda. Csővári Pál és testvére. Csővári András ugyancsak „be­jött a csőbe”. Az ellenőrzés során a két testvérnél közel ezer liter bort találtak eldugva a szárkúpban az udvaron. Csővári Pál 3310, Csővári András pedig 1615 forint borforgalmi adót kö­teles kifizetni, a büntetésről nem is beszélve. Jobb félni mint megijedni A készletek felvétele, és el­lenőrzése során a pénzügyőrök minden termelőtől megkérdez­ték, melyik hordóban van új, s melyikben óbor. Ifjú Szegedi Ferenc soltvadkerti termelőtől is ezt kérdezték az egyik hor­dóra mutatva. A gazda óbort mondott, de a pénzügyőrök előtt gyanús volt a 18 hektós hordó tartalma. Mintát akartak venni a „nedűből”, amikor ifjú Sze­Hóakadály a megye számos útvonalán Elakadt járművek az 52-es műúton □ Kényszerszállás Fülöpszálláson Nagy erővel folyik a torlaszok eltakarítása gedi Ferenc hirtelen jobb be­látásra tért, s bevallotta — új bor van a hordóban. Azon nyom­ban be is fizetett 9 ezer forint borforgalmi adót. s így talán mentesül a szabálysértési eljá­rás alól. Nem volt ilyen könnyű Csép­lő Bertalan Izsák. Bocskai utca 37. szám alatti gazda esete. A 49 hektoliter borról azt állította, hogy nem 1965-ben termett A borból mintát vettek, s a Bor- minősítés dönti majd el az ál­lítás valódiságát. Az egyik hor­dónál azonban Cséplő Bertalan is megállította a mintát vevő pénzügyőrt: „Óbornak mond­tam. de új bor van benne” — mondta a gazda, s még azon a napon 6825 forint borforgalmi adót fizetett be az 1365 literes hordó tartalmáért. . Kéthónapos, sok száz borter­melő gazdát érintő ellenőrzés a vége felé közeledik. Pénzügy­őreink a nép államának érde­keit szem előtt tartva leleplez­ték azokat, akik megpróbálták kijátszani törvényeinket. Az ő alapos, lelkiismeretes tevékeny­ségüknek köszönhető, hogy több mint 140 visszaélést lep­leztek le. fedezték fel a bor- keverőket és a rejtegetőket. Gémes Gábor Az iskolai szakfelügyelet új mutatója Az iskolai általános és szak- felügyelet megszervezésének, valamint működésének új, ide­iglenes szabályzata elkészült. Hatálya kiterjed az általános iskolák, a középfokú oktatási intézmények és a diákok szo­ciális intézményei (általános és középiskolai diákotthonok, kö­zépiskolai kollégiumok, napközi otthonok, tanulószobák) oktató­nevelő munkájának a művelő­désügyi osztályok által gyako­rolt általános és szakfelügyele­tére, beleértve a dolgozók isko­láit is. Hamarosan kiadják azt az útmutatót, amely a felügyeleti munka módszereit tartalmazza, s megjelöli a munkafolyamaton belüli legfontosabb feladatokat. mm Osztönöznek-e A meleg szobából oly szép látványt nyújtó tél, a hólepte táj nagyon komisz élményt tud jelenteni odakint, főleg ha úti céljában akadályozza meg az embert — a hóakadály. Ilye­nekről pedig sajnos, bőségesen adnak számot az utóbbi 48 órá­ban a megyei Közúti Igazgató­sághoz befutott jelentések. Ezek szerint a héllyel-közzel viharos erősségű szél „jóvoltából” csü­törtökön-pénteken a megye szá­mos útvonalán keletkezett je­lentős hóakadály. Az egyik legnagyobb tor­lasz a Kecskemét—Duna­f öld várt összeköt ő 52-es műúton keletkezett Fülöpszállás közelében, a 37— 43 kilométer közötti szakaszon. Tóth Istvántól, a MÁVAUT kecskeméti állomásának forgal­mi szolgálattevőjétől nyert ér­tesülés szerint, az itt keletke­zett 6 kilométeres hótorlaszban rekedt csütörtökön délután két kalocsai és a dunaújvárosi buszjárat, melynek utasai Fü­löpszálláson kényszervendéges­kedtek, a helyi tanács üléster­mében töltötték a péntekre virradó éjszakát. A három el­akadt autóbusz, utasaival együtt pénteken, a késő délutáni órák­ban futott be Kecskemétre, mi­után a Közúti Igazgatóság dol­gozói mellett elsősorban a hon­védség és tűzoltóság végzett de- rekas munkát az útszakasz fel­szabadításáért. A megromlott útviszonyok indokolják a távolsági autóbu­szok 20—160 perces késéseit is, melyek tulajdonképpen teljesen felborították a me­netrendi pontosságot. Mivel az időjárási kilátások egyelőre nem kedvezőek, a MÁVAUT illetékesei kérik az utazni szándékozókat, hogy le­hetőleg csak halaszthatatlan utazásaikat bonyolítsák le. Visszatérve a Közúti Igazga­tóság helyzetjelentésére, a me­gye következő útszakaszain ke­letkeztek hóakadályok, torla­szok: Az 51-es műút Budapest —Baja—Hercegszántó szakasza — bár nincs hóakadálya —ne­hezen járható, a személygépko­csik útrakelése nem ajánlatos. A Kecskemét—Soltvadkert—Sü- kösd—Baja útvonal Soltvadkert —Kecel közötti szakaszán jár­hatatlan. Az 55-ös Szeged—Bá- taszék közötti műút Mélykútig járható, 90—104 kilométerig hóakadály borítja, C sávoly és Baja között ugyancsak járható. A Kiskunlacháza—Kiskőrös út­vonal a 69—70 kilométer között valamint Kaskantyú közelében a 16—17 kilométer között járhatatlan. Az Akasztó—Csen­gőd útszakasz nehezen járható. Nem járható Kalocsa közelében a gombolyagi, öregbényei és az alsóbereki bekötőút. Szabad- szállást Kerekegyházával össze­kötő út a 7—11 kilométer kö­zött, Harta—Fülöpszállás útvo­nalon 5—16, Baja—Csikéria út­szakaszon 23—25. kilométer kö­zött, valamint a Bácsbokpd— Bácsalmás között, a Bácsalmás— Ólegyeni út a 2—3 kilométer közötti, Madaras—Katymár sza­kaszon a 9—10 kilométer között nem járható. Bácsalmás—Tata­háza útvonalon az 5—10 kilo­méter között, a katymári bekö­tőút pedig a 4—£ kilométer között járhatatlan. Hótorlasz borítja a Csátalja—Gara, va­lamint Gara—Báesbokod össze­kötő utat, és a Homorúd—Ka- rapancsa—Hóduna bekötőuta­kat. Mohács és Nagybaracska között az 1—11 kilométeres sza­kasz járhatatlan. Ugyanez a helyzet a Cegléd—Lajosmizse közötti úton és hóréteg borítja a helvéciai utat is. Mint arról a Közúti Igazga­tóság hóügyeletesétől, Sibalin Istvántól értesültünk, az akadályok megszüntetése teljes erővel folyik a me­gye útjain. A legnehezebb a helyzet az 52- es műút már említett, Fülöp- szálláshoz közeleső szakaszán, ahol a jelentős hóakadály el­takarítása után — az erős szél miatt — ismételten és ismétel­ten akadály keletkezik. A meg­rekedt járműveknek az igazga­tóság hóekéje „töri” az utat Kecskemétig. Az úton való el­akadás veszélyének elkerülé­se céljából a Közúti Igazgató­ság javasolja az érdekelteknek' útrakelés előtt tájékozódjanak az igazgatóság hóügyeleténól, a 2.7-14-es telefonszámoik az ösztöndíjak A Művelődésügyi Minisztéri- yr illetékesei felülvizsgálják a társadalmi tanulmányi ösztön­díj-rendszer eddigi tapasztala­tait, az ösztöndíjak felhaszná­lásának módját. A felmérés cél­ja, hogy megállapítsák: a gya­korlati végrehajtás során a tár­sadalmi ösztöndíjakkal valóban a nehezen betölthető vidéki munkahelyek elfoglalására ösz- tönzik-e a fiatal diplomásokat és — a rendelet előírásainak megfelelően — a fizikai dolgo­zók gyermekei megfelelő arány­ban kapnak-e társadalmi tanul­mányi ösztöndíjat. A felülvizsgálatot előrelátha­tólag ez év első felében fejezik be. Ezt követően összegezik a tapasztalatokat. (MTI) — Találtam neked is fiút + Az AZ ÖRÖMTELI meg­tiszteltetés ért. hogy részt ve­hettem a Parlamentben rende­zett fenyőfaünnepségen. A ku­polateremben felállított hatal­mas fenyőfa tetején ötágú vö­rös csillag világított, az ágakon békegalamb és iívegdiszek fény­lettek, s a fa mellett levő szín­padon „úttörőtábort” rendeztek be. Játszottunk, énekeltünk, majd tánc- és jelmezverseny következett. Ezután Rodolfo bá­csi műsorát láttuk, ami épp­olyan feledheteteln élmény volt számunkra, mint ez az egész gyönyörű délután. Németh Erzsébet őrsvezető, Kissolt éj — A teli szünet utolsó nap­ján műsoros teadélutánt rende­zett a Kecskeméti Szalvai Mi­hály Üttörőház fenekara. A fú­vószenekar, valamint a kürtös­dobos szakkör tagjai egymással versenyezve mutatták be tudá­sukat, és a zsűri műsors zárói­kat ajándékozással jutalmazta. Végül tánc következett, majd a pajtások sietlek haza, mert másnap ismét következett a ta­nulás. Bozsó Zsuzsanna tudósító 4T — NEMBÉGIBljN, a szabadban tartott őrsi összejövetelről hazatérő­ben, egy triciklin: haladó idős bá­csit pillantottunk (neg. A bácsi igen fáradt volt, mi megkértük, hogy segíthessünk, amit örömmel elfoga­dott. Közelebbről .is megismerked­tünk ezután László bácsival, és úgy határoztunk, hogy' tiszteletbeli örsi taggá választjuk. Kerekes Ilona őrsvezető, Kunfehértó é — A MINAP meglátogatta úttörőcsapatunkat a Pajtás szer­kesztőségéből Lili néni. Kimen­tünk a határba, közösen meg­kerestük a Várod feliratú táb­lát, mert itt kellett találkoz­nunk a titokzatos Délosszal. Jött is egy fekete személygép­kocsin, mi eltíújva figyeltük, amint a táblához érve hirtelen megfordult, s a jelentést le­kapta a tábláról. El akart haj­tani, de a fiúk elfogták. Ami­kor lefényképezték, újból be szállt az autóbei és elment. Iz­galmas volt tehát a kirándulás, amit az iskolában műsor köve­tett. , Szántó Júlia, Király Magdolna tudósítók, Dávod • — KI LESZ A GYŐZTES? Ez a kérdés tartja izgalomban a bácsal­mási Rákóczi úti Általános Iskola pajtásait. Az egyes osztályok tanu­lóit ugyanis, minden óra után pon­tozzák a tanárok, s a verseny füzet­be jegyzett pontok alapján eddig a VIII. a osztály vezet. A verseny állá­sáról a faliújságon levő tájékozta­tás alapján kaphatnak képet az út­törők, akik csendben várják az órák kezdését, fegyelmezetten viselked­nek a tanítási idő alatt, és utána is vigyáznak az osztály rendjére. Császár Zsuzsa és Kovács Dóra tudósítók, Bácsalmás. ^ Hasznos táborozáson vet­tek részt Komlón a bácsalmási úttörők közül Rudics Éva, Do­rozsmai Zsuzsa, Somos Éva, Mé­száros József és Szuhai Zsolt. Alaposan felkészültek a járási tornaversenyre a táborban, és az ott tanult gyakorlatokkal se­gítséget nyújtanak majd a töb­bi pajtás felkészüléséhez is. Molnár József PETŐFI NEPE A Magyar Szocialista Munkáspárt Bacs-Klskun megyei Bizottsága ös a megyei tanács lapja. Főszerkesztő: dr. Weither Dániel Kiadja a Bücs megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: Mesel István igazgató Szerkesztőség: Kecskemet, városi Tanácshaz Szerkesztőségi telefonközpont 26-19. 25-16. Kiadóhivatalt Kecskemét. Szabadság tér l/a. Telefon: i?-#9 Terleszti a Magyat Posta. Előfizetési dlt i nőnapra 14 torlnt. Előfizethető a helyi oosta(uvataloknál és kézbesítőknél Bacs-Kiskun megyei Nyomda V. Kecskemét - Telefoni U-S5, ladest 15 661.

Next

/
Thumbnails
Contents