Petőfi Népe, 1965. december (20. évfolyam, 283-308. szám)

1965-12-10 / 291. szám

1963. december 10, péntek 3. oldal Változatos ßlmek a bemutató mozik ünnepi műsoraiban Az év végi ünnepeken a világ filmgyártásának rendkívül vál­tozatos új termését láthatjuk a bemutató filmszínházakban. Olasz—szovjet koprodukcióban készült a Keletre meneteltek című szélesvásznú filmalkotás Giuseppe de Santis, az olasz neorealizmus kiemelkedő mű­vészének rendezésében Zsanna Prohorenko, a Ballada... és Tatjána Szomojlova, a Szállnak a darvak hősnője, valamint neves olasz színészek főszerep­lésével. A filmdráma a máso­dik 'Világháborúban a keleti frontra küldött olasz katonák tragédiáját mondja el. Háborúellenes a számos nem­zetközi díjat nyert, magyarul beszélő nyugatnémet film. A híd, is. amelyet Manfred Gre­gor azonos című regényéből rendezett Bernhard Wicki. A nagy nemzetközi sikert elért filmalkotás döbbenetes vádirat a fasizmus, a militarizmus el­len. Hősei gyerekek, a nemzeti szocialista nevelés áldozatai a háború utolsó napjaiban. A Szamurájhüség című szé­lesvásznú japán filmdráma, amely az 1963-as berlini feszti­vál nagydíját nyerte el, az euró­pai ember számára úgyszólván teljesen ismeretlen szamuráj életformába nyújt betekintést. Színes magyar filmvígjáték a Gyerekbetegségek, amely azt mutatja be, milyennek látják a világot, a felnőttek életét, vi­selkedését a kisgyermekek. A Martin kalandos ifjúsága című, magyarul beszélő NDK film a kalandkedvelőknek, fő­leg a fiataloknak jelent izgal­mas, fordulatokban gazdag szó­rakozásit. Két szovjet szélesvásznú film kerül egy műsorba: a Ketten, és az Ibolyás nő címűek. A Ketten az idei moszkvai film- fesztiválon a rövid játékfilmek kategóriájában nagydíjat nyert. Az Ibolyás nő a bolgár Arany­parton játszódik, ahol egy tú­rista társasággal érkező fiatal­ember találkozik gyermekkori háborús emlékeivel. A fiatal­embert a Ballada emlékezetes katonája, Vlagyimir Ivasov ala­kítja, rendezője Pavel Liubi­mov. Miért nem lehet a művelődés igazi otthona? Percre megszabott pontosság, veszélyeket elhárító éber fi­gyelem, anyagi értékek millióiért és emberek ezreinek életéért való felelősség: ez a vasutas munkája. A vonat megy éjjel­nappal, a forgalom nem szűnik, mert vele az élet állna meg. Fizikailag is nehéz a vasutas munkája. Tizenkét óra szolgá­latra huszonnégy óra pihenés. Ha tegnap nappal dolgozott, akkor holnap éjjel áll szolgá­latba. Egész embert kíván ez. Huszonnégy óra pihenés Hogyan töltik el ezt az időt? Kecskeméten mintegy hét­százötven vasutas dolgozik a forgalom- és pályafenntartás területén. Ezeknek ötvenkét szá­zaléka nem Kecskeméten, ha­nem a környező községekben lakik. Itt kezdődik a művelő­dési munka nehézsége. A nagyállomás területén áll a Vasutas Művelődési Otthon. Saját munkaterwel. igazgató­val. és mérnöki pontossággal kidolgozott költségvetéssel. Bár a munkája is ilyen precíz, pon­tos volna! Sajnos, nem ilyen. Vegyük sorjába: — Társadalmi vezetőségünk­től sajnos, nem sok segítséget kapunk. A választott vezetőség egy részét elhelyezték, más ré­sze meg elment a vasúttól — mondja Bíró Pál. a művelődési otthon igazgatója. — Így a ve­zetésben eléggé magunkra va­gyunk hagyva. Aztán meg... Hát igen: olyan helyen, ahol van igazgatói alap —, mint a Szolnoki Járműjavítónál, vagy a Szegedi Vasúti Igazgató­ságon — lényegesen könnyebb a kultúrmunka. Itt azonban a Szakszervezetek Megyei Tanácsá­tól kapott évi 30 ezer forintos támogatáson kívül egyetlen fil­lért sem kap a művelődési ott­hon. Költségvetésének végössze­ge: 140 ezer forint, tehát 110 ezer forintot úgy kell a műve­lődési otthonnak „megkeresnie”. De mivel? Nézzük csak a ter­vet. Rendezvénybevétel — olva­som — 75 ezer forint. Ruhatár, kártya, rex bérlet, stb. 25 ezer forint. — Milyen rendezvényekről van itt szó? —• Jóformán műsor nélküli táncos rendezvényekről. Ebben az évben ez ideig 77 táncos ren­dezvényünk volt. Ez megy va­lahogy. Külön látogatójegyet bo­csátottunk ki, hogy a közönsé­get „megszűrjük”, mert régeb­ben voltak nem kívánatos jele­netek. A látogatójegyek kinek- kinek a munkahelye — KISZ, vagy szakszervezet — láttamoz- za, ez afféle garancia az ille­tőért. Forgatom a munkatervet. Szó van benne — többek között — az eszperantó szakkörről, amely Bálint István kecskemét-alsói állomásfőnök vezetésével igen szépen dolgozik. De mivel má­sutt nincs hely számára — az Átrakó-állomás művelődési ter­mébe „száműzték”. A helyiség is nehéz „kérdés“ Maga a művelődési otthon épülete igen alkalmas volna művelődési célokra. Szakkörök és klubok számára is szépen volna benne hely, alagsorában pompás tekepálya mőködött va­laha. Jelenleg azonban ebben az „összkomfortos” épületben kevés hely jut a művelődésnek. Az üzemi konyha ide telepe­dett be, az épületnek majdnem felét elfoglalja. Az alagsorban van az üzemi ebédlő, a közked­velt és sportnak is elsőrendű te­kézést sorvadásra ítélték. Mi­lyen helyiségek állnak akkor rendelkezésre? A mintegy 100 főt befogadó színházterem. Eb­ben tartják a bálokat. Egy kis szoba a kártyázok számára. Az előszobában billiárdasztal. És a kis könyvtárszoba. No meg a söntés. Ennyi az egész. Megtudtuk, hogy a helyiség­kérdés — részben — megoldó­dik. A megyei tervezőiroda már elkészítette egy ebédlőterem tervét, amelyet a művelődési otthon meghosszabbításával épí­tenek majd fel, mintegy 800 ezer forintos költséggel. Lőrincz Antal állomásfőnök elmondotta, hogy a jelenlegi ebédlő kiürí­tésével a régi tekepályát vissza­adják a művelődési otthonnak. Sajnos, a terv egyelőre csak terv. mert — bár a pénz ren­delkezésre áll —. nem talál­nak kivitelező vállalatot. — Nem lehet nálunk szak­kört klubot létesíteni. Hova tegyük, mit kezdjünk vele? — kérdezi a művelődési otthon igazgatója. Igazat kell neki adnunk. Vé­leményünk szerint a kulturális élet a vasutasoknál nemcsak azért pang, mert a vasutasmun­ka fárasztó és szétdarabolt. A fordulós műszakosok számára is meg lehetne találni annak a módját, hogy kedvükre való klubokban szórakozási, műve­lődési alkalmat leljenek itt. eb­ben a művelődési otthonnak na­gyon is alkalmas épületben. A művelődési otthonnak a TIT-tel semmi kapcsolata nin­csen. A vasutasok munkás- akadémiáját teljes egészében a MTESZ bonyolítja le, mert csupa szakmai-műszaki kérdés­ből áll a tematika. Ez rend­ben van. De hol vannak a tár­sadalom- és természettudomá­nyos előadások, amelyek nél­kül korunkban már aligha le­het meg az ember? Hol van­nak az irodalmi és művészeti kérdéseket feltáró ismeretter­jesztő előadások? A művelődési terv összeállításakor ezekre egy­általán nem gondoltak? Azt mondják: a fordulós szol­gálat miatt nehéz a közönséget összehozni. Ez valószínűleg így van. Nyilván kevesebben jön­nek össze egy-egy előadáson, rendezvényen, mint egyebütt. De — el kell kezdeni. Biztosak vagyunk benne, hogy ha híre menne a jó előadásnak, meg­szeretné a vasutas és a „civii” közönség is. Lehetne körzeti... Azt ugyanis hozzá kell tenni, hogy a kecskeméti vasutas mű­velődési otthon körzeti, a vas­utasokon kívül a Wolker-telepi és hunyadivárosi lakosság igé­nyeit kellene kielégítenie. Ha könyvtárába is beengednék a közönséget, nyilván nem csupán 380 beiratkozott olvasót szol­gálnának a 4000 kötet könyv­vel, hanem többet. Ä MÁV felsőbb igazgatási szervei tudják, hogy a művelő­dés ma már nem öncél. A mű­velődő, tájékozódó, érdeklődő ember sokkal jobban hasznára van a köznek. Ezért remélhető, hogy a tekepálya után a konyha által elfoglalt épületrészt is visz- szakapja a művelődési otthon és akkor életre kelhet itt a klub­mozgalom. Ezt a lehetőséget kellene megadni azoknak, akik a kecs­keméti vasutas művelődési ott­hon vonzásába esnek. Pezsgő, eleven élet lenne itt. ha a kö­rülményekhez igazodnának és ha az épületet valóban annak használnák, aminek építették: a művelődés otthonának. Balogh József Ami mindeméi Ilii Jöttek és jönnek: Chevroleten, vagy Volkswagenen, s mesélnek, mennek ide, oda, látni, hallani, inni magukba a hazai színeket, szavakat, vagy éppen mondani, mesélni, bizonygatni; jó... igen, nagyon jó nekik. Legtöbbjük futott, mert meg­ijedt, vagy mert vonzotta az álom, a kocsi, a pénz. a sok pénz. amiért min­dent megvehet. Nap nap után, év évre; és sokuk már a napokat számolta, mikor indulhat, jöhet haza. És vannak, akik már nem hazajönnek, csak ide, s a sza­vakat is ahhoz mérik. Mesélnek: koési- ról, villáról, jó állásról. A Lehetőségről, igen így, nagybetűvel, s mégis szorongva, fájva újra és újra arra gondolnak, ami megfogalmazhatatlan, s ami már nem az övék. Mi ez? A séta a Sugovica partján, vagy a Tőserdő lombjai között, a táj a suhanó vonat ablakából, fekete kendős paraszt néni a váróterem kopott padján ülve, ismerős arcok az utcán, s ismeretlenek az autóbuszon: minden, ami a hazát je­lenti. És ez az. amit megvenni pénzért — bármennyi pénzért is — nem lehet. „Mindent” — kocsit, lakást, jachtot, amit akarsz — igen. de ezt? Botor dolog lenne azt mondani, hogy valamikor világnak futott hazánkfiai kö­zül sokan nem csinálták meg a — sokat emlegetett — szerencséjüket. Anyagi ja­vak bővebb forrásához tartják a tenye­rüket. Ami itthon sokaknak évekig való gyűjtögetés eredményeként jut, az talán máris az övék. Mégis — ez minden? Persze, vannak, nem is kevesen, akik meg is toldják ezzel-azzal azt, amilyük van. A három szobából öt vagy hat lesz, a piaci tejivóból hatalmas bisztró, a csöppnyi tervezőirodában való gömyedés- ből busásan fizetett tudományos kutató­munka; de üsse kő. dicsekedjenek. Nem irigylem. Nem nekem dicsekednek, nem azt akarják, hogy engem egyen a sárga irigység: görcsösen, sokszor már kétségbe­esetten — önmagukat igazolják. Hogy jól jártak, hogy nem tették rosszul, hogy érdemes volt. Idézzek hideg— rideg sta­tisztikákból. tanulmányokból, könyvek­ből? Robert Lámpán az amerikai szená­tusnak készített jelentésében azt írja: „Az amerikai fiatalok jelentős része az öröklött szegénység állapotában indul neki az életnek..Ök is tudják, hogy Eldorádóban sem megy jól mindenkinek. És hogy küzdeni, könyökölni, alázkodni, ügyeskedni kell. Taposni, ha úgy hozza a sors, s nyelni, ha a főnök reggeli mér­gét kiadva, ajtót mutat, tudomásul venni, hogy a mosogatógépkezelő órabére 68 cent. ha férfi, és 55, ha — nő. Az amerikai szenátus irattárában két éve porosodik egy hivatalos vizsgáló bizottság készítette jelentés, amely e sza­vakkal kezdődik: „Az öregeknek legalább a fele — körűikéiül nyolcmillió ember — nem engedheti meg magának, hogy tisz­tességesen lakjék, rendesen táplálkozzék, megfelelő orvosi megelőző és gyógykeze­lésben részesüljön...” öregség? Messze van. Akkorra majd gyűjt, szerez, ő nem jut erre a sorsra! Ha gyűjt, ha szerez, ha nem jut erre a sorsra. Sok abban az életben a — ha. A kétség, a bizonytalanság. A részletet fizetni kell. tehát Ne figyelj a másikra, ne állj mellé, ha kiteszik a szűrét, mert ártasz magadnak vele. Tedd, amit parancsolnak. Igen, mindene megvan: pénze, kocsija, szép lakása, s mégis — valami otthon maradt. Ezért jön újra és újra haza, hátha magával viheti, s csak amikor visszatér, akkor döbben rá — ismét nél­küle maradt. Vannak, kevesen, akik pénzré váltották át az érzelmeket: csörgő apró lett a hazai, lombját hullató erdő, papírpénz a műszak utáni korsó sör a barátokkal, s bankbetét a föld, a gond, az öröm, ami sajátságos, sehol fel nem idézhető, mert egyetlen helyhez, egyetlen néphez kötött, mert — magyar. Vannak — mondom — ilyenek. És van­nak — sokan —. akik önmagukat keresve jönnek haza. Már túljutottak a pénz bű­völetén, ami az első években elkapta őket; már tudják, nem ez a minden. Hailgat'Uk, hallgatom őket; bólo­gatunk, persze, persze, mondjuk, talán irigyelnénk is mindazt, amit a maguké­nak mondhatnak anyagiakban, ha nem tudnánk — de tudjuk, mennyire tudjuk! — mit. kell fizetniük érte. Te megcsinál­tad a szerencsédet, nem? Felkapja a szóra a fejét, de már visszagyűri a ki­bukni készülő szót. mert napokig kel­lene mesélnie, mondania, hogy nem, hogy miért nem. Hogy a szerencse és a bol­dogság nem egy gyökérről ered, hogy a pénz nem szül elégedettséget, hogy jó kocsi a Fiat. az Opel, s mégis, egy tö­mött villamos kedvesebb lehet. Hallgat. Talán azt számolja, mit hagy­jon el, hol takarékoskodjék, mert akkor jövőre megint hazajöhet. M. Q­Fényképezés és népművelés A FOTÖSZAKKORÖK és klubok feladata nem csupán egy-két tucat rajongó szak­mai továbbképzése, vagy szó­rakoztatása, hanem sokkal több annál: esztétikai neve­lés, sőt a szakkör tagságánál szélesebb körre ható népmű­velés is. A kiskunhalasi fo­tóéletet bátran állíthatjuk ide példának. KISKUNHALASCuM már évtizedekkel ezelőtt is sokan fényképeztek, de csak egyé­nileg. s alighanem kimerült ténykedésük az emlékképeit készítésében. Szervezett fo­tóélet egyáltalán nem volt, kiállításon kiskunhalasi nem vett részt. A szervezett fotóélet első lépését a művelődési ház megnyitása után alakult fo­tószakkör jelentette. A tagok között vegyesen voltak ta­lálhatók felnőttek és gyer­mekek. Hamarosan eljutot­tak oda, hogy évenként egy, vagy két alkalommal saját kiállítást rendezhettek. Ezek a kiállítások természetesen eleinte nem jelentettek va­lamiféle magas színvonalat, örvendetes volt viszont az, hogy a fotózás, a vizuális kul­túra leggyorsabb és legnép­szerűbb formájának terjesz­tője mind nagyobb tért hódí­tott. Azóta meghonosodott a keskenyfilmezés is, s a város fotósad nem egy sikeres sze­replést könyvelhetnek már el. ERDEKLS, hogy néha mi­lyen véletleneken is múlik egy-egy szakkör munkájának sikere, népszerűsége. Számot­tevő szerepe van ugyanis Kiskunhalason a fotóélet megerősödésében annak, hogy szíves támogatója, illetve ak­tív résztvevője a fényképe­zésnek a művelődési ház igazgatója, a művelődési fel­ügyelő és a múzeumigaz­gató is. Két éve szükségesnek lát­ták, hogy küiön fotóklubot alakítsanak. Kezdetben ugyan a szakkör és a klub élete még meglehetősen egybe­folyt. Ma már azonban más programmal dolgozik a klub és megintcsak mások a fel­adatait a szakkörnek. Ez ter­mészetesen nem elszakadást jelent. A különválásra azért volt szükség, hogy a fotó­klubban a legjobb amatőrök magasabb színvonalú képzést kapjanak és megfelelhesse­nek azoknak a követelmé­nyeknek, amelyeket a népmű­velés támaszt a fotósok iránt. ÚJ LEHETŐSÉGET" jelent a klubban az egyéni kiállítá­sok rendezése, a kiállítások másodbemutatóinak megren­dezése, és vándorkiállítások összeállítása. A hatókör bő­vülését viszont a számos elő­adás és diavetítósi est mu­tatja. Egy-egy alkalommal 30 és 120 között mozog a láto­gatók száma ezeken az este­ken. Különösen látogatottak a külföldi útibeszámolók, amelyeken nemcsak a klub­tagok, hanem a városiban élő többi fotós is részt vesz mű­veivel, A vetített képek egy része ugyan nem üti meg a művészi színvonalat, mert a beszámolók képeit nem válo­gatják meg szigorúan, mégis nagy a rendezvények hatása. Számos vélemény hír -zik e! a vitákban a képekről, ez segít a fotósoknak és fej­leszti a látogatók művészi íz­lését is. EZ AZ ELEVEN fotóélet az egyik legfontosabb felté­tele annak, hogy a városi és járási kereteken túlnőve a kiskunhalasi fotóklub hama­rosan felzárkózzék a megye két nagyhírű klubja, a kecs­keméti és a bajai mögé. Krisch Béla

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents