Petőfi Népe, 1965. december (20. évfolyam, 283-308. szám)
1965-12-16 / 296. szám
Csendesnek tűnő kis falu az országhatár mentén. Minden különösebb, idegent vonzó látványosság nélkül. Azért az élete nem lehet egyhangú, unalmas. Lapunk községi tudósítója, Vízin Ccrgely vb-elnök ez évben csaknem negyven alkalommal jelentkezett olyan híradással, amelyben a falu életének kisebb- nagyobb eseményéről számolt be. S íme most is akad seregnyi olyan feljegyezni való. amiről helyi tudósítónknak még nem volt ideje beszámolni. Az 1740 lelket számláló, négyezer holdas határú falu élete érdekesen, bonyolultan tükrözi a társadalmi, gazdasági életben végbemenő változásokat. Jellemző példák bizonyságul? Az új művelődési ház, amely igazi birtokbavételre vár. bővítettek, támogatást nyújtottak az iskolai építkezéshez és felépítették a csaknem 1 millió 900 ezer forintos, nagyon szép, tágas művelődési otthonukat. .. A földművesszövetkezetnek a központon városba illő vendéglője, eszpresszója, modern önkiszolgáló élelmiszer- és vegyes iparcikkboltja van... Nem sokat ábrándoztak a lakosság igényelte szolgáltatásokról sem — hanem megszervezték. A szokásos háztartási eszközök— mosógép, porszívó — mellett a disznóöléshez szükséges felszerelések kölcsönzését is biztosították. S miközben az öt év előtti tervek megvalósultak — az újabb célkitűzések is kialakultak: A KÖFA-ból — a szomszédos Bácsszöllőssel közösen — jövőre új állatorvosi lakás és rendelő felépítését tervezik, a Petőfi utcában járda születik, a Kunbaja és Vidéke Körzeti Földművesszövetkezet pedig 350 ezer forintos beruházást tervez a következő öt évre, amelyből többek között a Si- mics soron új bolt is készül. Sokszázezres beruházásokból — és tegyük hozzá: a községlakók jóvoltából, összefogásából — gyorsan bontakoznak ki a kulturált életforma feltételei. Ez legfeljebb érdekes — de látszólag nem bonyolult fonala a változásoknak. Viszont ez utóbbira sem alap nélkül utaltunk bevezetőnkben. — Igaz, hogy már hetente háromszor tánctanfolyam, egyszer KRESZ-tanfolyam és kézimunka szakkör működik a kul- túrháaban, — <te «>ég JnjQtJig lu életéről szóló vallomások között. Ami a legtöbb embert, legerőteljesebben foglalkoztatja, az a termelőszövetkezet helyzete. Sok véleményt hallottunk — némelyikre még vissza is térünk —, de a legtöbben megegyeztek abban, hogy a tsz a végzett munkáért nem biztosítja az ösztönző, megfelelő jövedelmet. Nem cáfolatként, csupán a teljesség kedvéért jegyezzük meg, hogy az öt év előtti 240 ezer forintról napjainkig 1 millió 700 ezer forintra emelkedett a lakosság takarékbetét-állománya, s egyedül az ez évi emelkedés megközelíti a félmillió forintot. S a tartalékok okos gyűjtögetése mellett új, korszerű családi házak is épültek, és egyedül ebben az évben hax-minchét család vásárolt televíziót. Nem érthetetlen ez — csupán az élet bonyolultságát jelzi. De hát ennél bonyolultabb dolgok is nyugvópontra jutottak már. Például ha nem kérdezzük, a tanácselnök semmi szín alatt nem teszi szóvá, hogy Csikéria nem egy nemzetiségű falu. — A lakosságnak mintegy 18 —20 százaléka vallja magát délszláv nemzetiségűnek — a nyelvet Viszont 80 százalék érti, beszéli. Magyarok éppúgy, mint délszlávok. Talán ez bizonyítja legjobban, hogy megértik egymást, nincsenek nézeteltéréseik. Szokásaik harmonikusan egymáshoz simultak, némelyikről már meg is feledkeznének, mint például a régi délszláv aniglxeket a hetedikes, nyolcadikos úttörők „hoznak vissza” a feledésből... A. ^ legagilisabb tanácstaghoz, a Simics sor 7. szám alatt lakó Somoskövi Bélához kopogtattunk be ezután. Az udvaron találtuk, nagy munkában. — Traktorosaink elvégezték az őszi vetést-szántást (persze, mélyszántani való akad még), az ő tiszteletükre vágatott a tsz birkát. Holnap lesz a vacsora. .: Mindjárt végzek a nyűzással. Nézzenek be addig a feleségemhez,.. Odabenn, a tiszta kis konyhában — mint ez az asszonyok között eléggé megszokott — szinte önmagától adódott a téma: A család megélhetési gondjai, a gyerekek és sok minden egyéb. — Számunkra elég sok bajt hozott ez az esztendő — kezdte a rokonszenves, megfontolt szavú háziasszony. — A nyáron az uram, nem sokkal később pedig én betegedtem meg és a legnagyobb dologidőben kerültem kórházba. Hála a rákszűrésnek, időben. Megoperáltak, megfelelő kezelést kaptam, s ügy érzem, hogy rendbe jöttem. Pedig nálunk nagyon vonakodtak a szűrővizsgálattól az asszonyok. Én viszont azt vallom: inkább ‘ elébe menjen az ember a bajnak, mintsem hogy az támadja meg menthetetlenül... önkéntelenül is a község fiatal orvosának, Ungor István doktornak a szavai jutottak eszünkbe, aki mintegy másfél éves itteni tapasztalatait egyebek közt így sűrítette: „Sajnos, a minden háznál megtalálható bor talaja itt az alkoholizmusnak és bizony, van még tere a babonának is.” Lám, Somos- köviné személyében itt az ellenpélda. És meggyőződtünk róla: egyre többen vannak a faluban, akiknél a sokféle formában hiritegetett felvilágosító szó termékeny talajra hullott! Pirospozsgás kislány perdül be a konyhába, jelezvén, hogy jön már édesapa is. Maradjunk azonban a 17 éves Gizikénél, aki az általános iskola elvégzése után a tsz munkájába kapcsolódott. A szülők betegsége miatt a nyáron az 6 vállára szakadt a háztartás, a háztáji és a tsz-ben vállalt részes művelés minden gondja. Derék lány, igazi mai fiatal! Ügy látszik, nem szereti, ha szemtől szembe dicsérik, mert — mint akinek hirtelen dolga akadt — kisiet a konyhából... — Sokat dolgozik szegénykém — jegyzi meg Somosköviné. — Szeretnénk kedvezni neki, hiszen a fiataloknak megvan az igényük a szép öltözködésre egy kis szórakozásra... Én pedig tíz forintnál többel nemigen tudom elereszteni, ha úgy vasárnap elmegy..; Most a házigazda veszi áJ a szót. Fiát, s annak társát en líti. Mindketten, tavaly vették kézhez a mezőgazdasági technikumi bizonyítványt, s ma a nélküliek. Pedig éveken it a szövetkezet fizette tandíjukat, munkába is állította őket az iskola elvégzése után. Most pedig átszervezésre hivatkozó, felmondó papírral & zsebükben, valahol más vidékén .kereshetnek boldogulást... — De( hagyjuk ezt, mert az én fiamat is érinti — legyint Serposkövi Béla. — Nekem, mint tanácstagnak, pártvezetőségi tagnak, no és mint tsz- gazdának is, illik túllátnom a családi gondjaimon... S amiről ezután szólt, azzal mintegy keresztmetszetét adta a Csikéria 532 családja közül 320-at érintő, foglalkoztató gondoknak. Mert ezek a családok a tsz-ben érdekeltek, ott pedig nem minden zajlik a legjobb mederben. — A gabonán kívül az idén majdnem mindenre ráfizetünk. Az aratás után a vezetőség és az adminisztrátorok is 120 ezer forint prémiumon osztoztak, a zárszámadási kilátásunk pedig? Körülbelül másfél millió körüli mérleghiánnyal kell számolnunk. Nagy a terméskiesésünk a burgonyából, napraforgóból, szőlőből. De nem is gazdálkodás az, hogy júniusban került Somoskövi Béla, a község egyik legaktívabb tanácstagja. földbe a cukorrépa, a szőlő meg akkor lett leszüretelve, amikor a fele termés már elpusztult! Aztán: az idén csak két közgyűlésünk volt, de az embereknek már nincs is kedvük elmenni, mert hiába határozunk ott, ha a gyakorlatban nemegyszer nincs megvalósítva. És az sincs jól, hogy háromezer holdunkra nyolc adminisztrátort foglalkoztatunk. Szerintem a bérszámfejtést például a brigádvezetők is elvégezhetnék, nem kellene két bérszámfejtő... Persze, bennünk, a tagságban is van hiba. Mert aki dolgozik, azok helyett is teszi, akik úgy gondolják, hogy nélkülük is megoldódnak a bajok. Ez aztán visszaüt. Például abban, hogy a hanyagok miatt selejtes a kukorica. .. — Én meg azt mondom — szól közbe a tűzhely mellett melegedő, meglettebb korú tsz- gazda, aki látogatóba tért be Sömósköviékhez —, hogy mindenkinek nagyobb kedve lenne a inunkához, ha az elnök is azon dolgozna, hogy legyen látszata is a gazdálkodásnak. Márpedig most sem a tag, sem az egész tsz nem érzi, hogy megadná az ellenértőkő! 8 üavf négyezer forint dotációnak, meg a 100 munkaegységnek... Érvek, ellenérvek következtek ezután. Végül is a téma lezáratlan maradt. A tsz elnökével ugyanis — aki az „érem másik oldalához” szolgálhatott volna adalékokkal — nem sikerült találkoznunk. A hallottak hitelességéhez azonban sok kétség nem férhet. Ebben megerősített bennünket a tanács vb elnöke, aki éppen Kuluncsics Antalék- nál tett családlátogatásról tért vissza a tanácsházára. Említette a csikériai határ kedvező, a tataházival szinte azonos adottságait, azt, hogy évekkel ezelőtt még arra lehettek büszkék a helybeliek, hogy élen járnak az értékesítési tervek teljesítésében. Ma pedig az a fonák helyzet alakult ki, hogy például a házfaji tehén után 1060 liter tejet értékesítettek ebben az évben, szemben a közös gazdaság egy-egy tehene utáni 740 literrel... És bizony akadt gond Ku- luncsicséknál is. A házigazda ma sem felejtette el a sérelmet, hogy amikor a szőlőt telepítették, neki nem szóltak, hogy menjen forintéit dolgozni. Pedig a pénz kell, ezért vált most munkakönyvét a felesége is. Az állami gazdaságban kíván elhelyezkedni. Sajnos, nem ő az első. Ez az elpártolás! törekvés pedig — ha hamarosan meg nem találják az ellenszerét — aligha segít a közös gondjaiból való kilábalásban. Hiányos lenne a kép, ha a tanácsházi, bolti, családi beszélgetések után a faluban levő jiatárőrs meglátogatását elmulasztanánk. Annál is inkább, mert a községbeliek és a katonák is egymáshoz tartozónak vallják, érzik magukat. (A szolgálat letelte után nem egy hajdani kiskatonát marasztalt itt a szíve.) — A katonák — meséli Gazdag György százados, az őrs politikai helyettese — segítenek a falusi iskolások hazafi- ságra való nevelésében; együtt sportolnak a helyi futballcsapatban a falusi fiatalokkal, s most közös kultúrcsoport szervezésén fáradoznak. A lakosság? Nos, jó néhány példa volt már arra, hogy a határ őrzésében rájuk is számíthatunk. Nem is egy disszidensjelölt határsértő kísérletére ők hívták fel a figyelmet... Különben ma is került egy „páciensünk”, akarják látni? Alig hangzik el a kérdés, már a Simics sor sáros útján „hajózik” gépkocsink a határ felé. A „térkép szélén” a hat méter széles, felszántott és gondosan elsimított határvonal innenső oldalán borostás képű, középkorú embert faggat a határőr: — Próbáljon még egyszer visz- szaemlékezni arra: hol ment át... Rostás Antal az elfogásán kívül azonban mindössze arra emlékszik, hogy nagyon elbúsult a felesége elmenetelén és híúsz féldeci (!) után, hajnali ötkor Bácsalmásról indult a keresésére. A simára boronáit sáv csak a visszatérő lábnyomokat őrzi... » Irta: Eszik Éva—Perny Irén Fényképezte: Pásztor Zoltán Nyomok a „térkép szélén”. — Itt jöttem vissza — mutatja Rostás Antal. Az utóbbi években külsőre is sokat gyarapodtak. A KÖFA-ból — amely a lakosság lélekszáma szerint szerény ősz- szeg, évente átlag 240 ezer forint — többek között parkosítottak, közvilágítást, könyvtárat nem mondhatjuk el, hogy ezt az otthont sikerült a kuiturá- lódás, szórakozás, falusi központjává „avatnunk”. Még nem szoktak oda, úgy igazából, a fiatalok sem — jegyzi peg többek között Vízin Gergely, a fa-
