Petőfi Népe, 1965. december (20. évfolyam, 283-308. szám)

1965-12-16 / 296. szám

S. oldal

W65. decembe-r 16. csütörtök

Ismerkedés aa első könyvvel...

(Pásztor Zoltán felvétele.)

Öt év alatt

több mint 60 százalékkal nőtt a falusi könyvforgalom

Kiérdemelni a bizalmat

A SZÖVOSZ igazgatósága a második ötéves terv kezdetén azt a célt tűzte a földműves- szövetkezetek elé, hogy 1960 és 1965 között az 1955. évinek kétszeresére növeljék a falusi könyvforgalmat. A feladat végrehajtása .során a földművesszövetkezetek mindenekelőtt bizományos hálózatukat terjesztették ki. Jelenleg már csaknem kilencezer állandó bizományosuk működik, s így most már nincs az országban olyan község, ahol ne volna szervezett és állandó könyvárusítás.

Egyidejűleg korszerűsítették a vidéki könyvesboltokat is. E célra körülbelül négymillió forintot költöttek a tervidőszakban. Intézkedtek a termelőszövetkezetek könyvellátásának megjavításáról is. Minden megyében van már olyan földművesszövetkezeti könyvesbolt, amelynek legfontosabb feladata a termelőszövetkezetek folyamatos tájékoztatása. Az egész

országra kiterjedően megszervezték a vevőszolgálatot. Mindezek eredményeként a falusi könyvforgalom állandóan emelkedett. 1961-ben 10,6, 1962-ben

23,5, 1963-ban kereken 40, 1964- ben 53,3 százalékkal volt magasabb az 1960. évinél, s a tervezettnél egy évvel korábban meghaladta a 123 millió forintot, vagyis a tervidőszak végére kitűzött 1955. évi forgalom kétszeresét.

Az előzetes felmérések szerint az idei falusi könyvforgalom 61,5 százalékkal lesz magasabb az 1960. évinél, ami gyakorlatilag annyit jelent, hogy az idén kereken 130 millió forintot költött a falusi lakosság könyvre. Az 1960—1965 közötti évenkénti átlagos emelkedés értéke kereken tízmillió forint. Ez a fogyasztás azonban még mindig messze elmarad a városok és az iparvidékek mögött.

Erosssalu fekete haja dúsan keretezi az arcát. Hanghordozása, minden mozdulata arról árulkodik, hogy energikus teremtés Rohoska Katalin.

Azt mondják, a tanítványai szeretik. Pedig nem engedékeny tanár, megköveteli a tudást.

Mindössze második éve tanít,

s nem tanári pályára készült. A Kecskeméti Felsőfokú Mező- gazdasági Technikumban végzett, onnan került vissza régi iskolájába, a kiskőrösi gimnáziumba mezőgazdasági gyakorlati tanárnak, örült, hogy hívták, de tele volt aggodalommal. Hogyan tud megfelelni a követelményeknek — amikor tanítványai egy részével együtt járt iskolába. És volt tanárai élis- merhetik-e kollégának, őt, akit két éve még tanítottak? Legfőképpen pedig: elég lesz-e a pusztán szakmai tudás ahhoz, hogy nevelő is legyen?

Folt tanáraira nem lehetett panasza. Kissé megha- tottan mondja, mennyire befogadták, segítették, amikor kérte, sőt, észrevételen ül akkor is támogatták, amikor nem is tu- ! dott róla. Mindenekelőtt pedig Palásti Béla igazgató kísérte figyelemmel, irányítgatta, nevel- gette a tantestület legfiatalabb nevelőjét.

ö volt az, aki a második évben tagjelöltnek ajánlotta a kiskőrösi pedagógus pártalapszer- vezetben Rohoska Katalint.

Mivel érdemelte ki az igazgató szerint ezt a megtiszteltetést?

„Lelkiismeretesen látja ei az ifjúság munkára nevelésében vállalt feladatait. A rábízott munkát maradéktalanul < elvégzi, szívesen vállal annyi feladatot, amennyinek meg is tud felelni. Becsüli idősebb kartársait, jó a kapcsolata a tantestület tagjaival. Társadalmi munkában vállalta a KISZ községi csúcstitkár tisztét, s sokat várnak tőle. Már a felsőfokú technikumból olyan javaslattal érkezett, amelyben a marxista tanszék vezetője felhívta a figyelmet politikai képzettségére.”

Palásti Béla igazgató tehát, már kezdettől fogva úgy figyelte, hogy ha a munkájával is rászolgál, javasolni fogja tagjelöltnek.

Rohoska Katalin természetesen, csupán ennyit vett észre:

— Gyakran érdeklődött az igazgató elvtárs, hogy milyen társadalmi munkát végzek, milyen gondjaim vannak, van-e szükségem segítségre?...

Eszerint váratlanul érte a kérdés, hogy akár-e párttag lenni?

— Nem is egészen így hangzott el. Elmondta Palásti elvtárs, hogy úgy látja, igyekszem, meg van velem elégedve, s alkalmasnak tart arra, hogy párttag legyek. Majd! Ha tovább tanulóik, megállóm a helyem a KISZ-megbízatásban, s következetesebben, céltudatosabban tájékozódom a politikai eseményekben.

— Ez a „gyenge oldala”?

— Ha nem is szorosan ide tartozik: de például nem is tudtam mi a feltétele annak, hogy valaki párttag lehessen. Azt hittem, 25 év a korhatár... Azután: elolvasgattam ugyan a Népszabadságot, de néha napokig nem vettem a kezembe. Tájékozatlan voltam nem egy országos jelentőségű kérdésben, s ha véleményt kellett volna mondanom, nem tudok mit szólni.

Pedig a párttagnak mindig készen kell lennie arra, hogy érvelhessen a politikánk mellett. .. A felsőfokú technikumban nagyon megszerettem a marxizmust, rokonszenvesek voltak a tanáraim, s megragadott az elmélet logikus szépsége. Ezért tanultam olyan szívesen. De ma már látom, hogy csak az egyik oldal az eméleti képzettség, a másik a szüntelen tájékozódás, az eligazodás a mindennapok eseményeiben. Ha szabad azt mondanom: az önképzés most már nern°sak „pasz- szió”, hanem kötelesség is lesz számomra.

— A tanári karban csak két párttag van, s most ügy gondolták, hogy dr. Tóth Józsefnét és engem vesznek fel tagjelöltnek. Fontoljam meg jól — mondotta az igazgató elvtárs — és majd szóljak, ha döntöttem.

S mit felelt?

— I%em volt min töprengenem. Megtiszteltetés, hogy tagjelölt lehetek, s igyekezni fogok kiérdemelni.

M. L.

Hí.

— Minden. Azt hiszed, vagy az anyád azt hiszi, hogy engem nem bánt, hogy a tető már majdnem a fejünkre szakad. De nem akarja megérteni, hogy egész évben dolgoztam és semmi láttatjg nem volt és a pénzt nincs miből előteremteni. Mit adjak el, hogyan szerezzek any- nyit? Miből? Ezt nem akarja megérteni, ez a baj?

Elhallgattam, megint szippantottam a cigarettából és néztem Bözsi arcát, szemét. Álmos volt már, de még mindig újabb fol- toznivalót tett az ölébe. Mind a ketten dolgozunk látástól va- kulásig, de .semmi eredménye a munkánknak. Erről beszélgettünk egész nap Bodnár Pistával is a kerítéscsinálás közben. Pista is el van keseredve, nekik sincs semmijük, ő is gondolkozik már azon, hogy mégiscsak meg kellene próbálni Pestet. Ha másnak sikerült, bevált,

akkor talán nekünk Is Jó lesz.

— Beszélgettünk erről Bodnár Pistával — mondom Bözsinek. Bözsi felkapja fejét, rám néz, homlokát ráncolja, aztán figyelmesen hallgat. — ök Is rosszul állnak.

— És?

— Hát megpróbáljuk. Ha nem ízlik, vagy nem válik be a számításunk, vagy itthon jobb lesz a kereset, akkor azonnal otthagyjuk.

— Elmennél? — kérdi aggódón Bözsi.

— Itt úgyis csak tétlenkednék az őszön meg a télen. Pista azt mondja, hogy most sokan kérik ki a munkakönyvüket. Most könnyen kiadják. Kikérjük mi is.

Bözsi arca felderült. örült, hogy elmegyek dolgozni. Csak arra gondolt, hogy elsején hozom haza a pénzt és nem fog fájni a feje, hogy honnan teremtse elő, ami kell ruhára, sóra, borsra. Aztán rádöbbent,

hogy Pest messze van, nem járhatok minden este haza. Azt kérdezgette, hogy hol lakom majd, hol eszem, ki mos rám. Mosolyogtam.

— Van ott munkásszállás. Pista már mindent tud. Vas Gyurival beszélt, hogy nézzen körül és ha jó hírt hoz szombatom akkor... akkor megyünk, amikor mondja. Nem akarunk csak úgy belevágni a vakvilágba.

Bözsi megnyugodott.

Az óra hangosan tik-takolt. Ránéztem. Ásítottam. Bözsi szó nélkül felállt és megvetette az ágyat.

Már feküdtünk, amikor megkérdezte:

— És mikor járnátok haza?

— Szombatonként. Mint a többiek. Szombaton este haza, vasárnap este meg vissza.

Az ablakon alig szűrődött be fény. Alig láttam feleségem meg-megránduló arcát, a homlokára szökő ráncokat. Mozdulatlanul feküdt mellettem, a gerendát bámulta, aztán a gerendáról lelógó lámpát, amely most csak egy szürkés folt volt. Min töpreng most? — gondolkodtam. — Talán azon, hpgy szombaton jövünk és vasárnap este már megyünk is majd vissza. És akkor hát mikor leszünk együtt? Egy hónapiján

négy este. A többi éjszaka meg csak várni fog.

Borzongás futott végig rajta.

— Haza fogsz járni minden szombaton? — kérdezte.

— Hát persze, hogy haza — mosolyogtam, mert arra gondoltam, hogy miért szeretné Bözsi, ha minden szombaton hazajönnék.

♦

Vas Gyuri vasárnap hozta a hírt. hogy beszélt a munkavezetővel, van felvétel, mehetünk akármikor és szállás is akad ott. ahol ő lakik, a munkásszálláson. A keresetre sem lesz panaszunk, ha rá hallgatunk.

Egész héten a munkakönyv után szaladgáltunk. Kiderült, hogy nem is olyan egyszerű a kiváltása. A Bocskai elnökétől írást kell vinni a tanácshoz, hogy elenged bennünket.

Reggel óta ott topogtunk öten az irodában. Az elnök, Maris János, mogorván lépett be az irodába. Mérges volt, mert hajnalban kiment a tanyára körülnézni és alig tudta összeszedni az embereket, hogy etessék meg a jószágot, ne várják meg míg hasukra süt a nap.

— Hát maguk meg mire várnak — nézett ránk.

Köhécseltünk, topogtunk. Senkinek sem volt kedve beszélni.

(Folytatása következik)

Visszatekintés

Kodály Zoltán 83 éves

„Visszanézni megtett útra, akár hegyek közt. akár az életben, nem szerettem soha. Mindig csak arra néztem, ami előttem volt” — olvashatjuk Kodály Zoltán egyik írásában.

A kérdés indokolt és természetes: miért járult hozzá mégis ahhoz, hogy közel öt évtizedes munkásságának nyomtatásban

I

i

i

megjelent dokumentumait — to* nulmányokat, beszédeket, cikkeket — összegyűjtő, s a Zeneműkiadó gondozásában mintegy tíz hónapja megjelent két hatalmas kötet a Visszatekintés címet kapja? A válasz nagyon egyszerű. Ez az összegezés tulajdonképpen a további feladatok vállalására buzdító ösztökélés.

Ha e mű átolvasásával fölfrissítjük Kodály életművére vonatkozó ismereteinket, s ösz- szehasonlítjuk vállalt feladatának merészségét, igényességét, egyrészt kora sivárságával, provinciális elmaradottságával, az akkori uralkodó középosztály szellemi szegénységével, másrészt a mai külföldiek által is sokszor csodált, igen biztató helyzettel; eltűnnek a csüg- gesztő, kedvetlenítő gondolatok. Kodálynak a zenei kultúra demokratizálásáért folytatott küzdelme azt is példázza, hogy nem lehet az élet egyetlen területén tartós sikert elérni, nem lehet a társadalmat részletekben, foltokban megújítani. A társadalmi, gazdasági rend mienkhez hasonló forradalmi változása — alapvető feltétel.

Kodály gondolatai az utóbbi két évtizedben egyre fokozottabban terjednek. A világ minden részéből érdeklődnek zenei intézményeink iránt. A közelmúltban a Szovjetunióban is megkezdte munkáját az első „ének-zenei”.

A sokfelé ható, sokféle munkát végző embert akkor érthetjük meg, ha megkeressük az újabb és újabb cselekvésekre ösztönző hajtóerőt. Kodály Zoltánnál ez a muzsika nevelő szerepének felismerése. „Forró zenével tanít az emberség szavára” — jegyezte meg találóan Fodor András.

Kodály ezt a gondolatot ismétli a hivatástudatból fakadó eltökéltséggel: „A zene nem magánosok kedvtelése, hanem lelki erőforrás, amelyet minden müveit nemzet igyekszik közkinccsé tenni.”

Most, 83. születésnapján Kodály Zoltán fiatalosan, a holnap felé fordulva él világunkban. Talán sohasem mutatott ilyen érdeklődést a közügyek, a társadalom élete írd *. Ott látjuk a Hazafias Népfront elnökségében, a Nagy Októberi Szocialista Forradalom operaházi díszünnepségén és a távoli Amerikában. „A magyar kultúra nagy emlékműve” — így köszöntik őt ott is lelkes ezrek.

Életműve lényeges elemeit már igazolta a múló idő. Visz- szavonliatatlanul. A mában és a történelemben él egyszerre. Köszöntjük őt születésnapján!

Keltái Nándor