Petőfi Népe, 1965. november (20. évfolyam, 258-282. szám)
1965-11-10 / 265. szám
Világ proletárjai, egyesüljetek! A MEGYÉI PÄRTÖlZOTfÄÄGtftfMÄ Ára 60 fillér XX. ÉVE. 365. SZ. 1965. NOV. 10, SZERDA Tavasz — 11 ezer négyzetméteren Sötétzöld mező az üvegei alatt: az őszi hajtatott karalábé díszük a tiszakécskei Űj Élet Tsz üvegházában és hollandi ágyaiban. Ideszámítva a palántanevelést is, az idén harmadszor hasznosítják az üvegfelületeket, amelyek 11 ezer négyzetméteren teszik lehetővé a korai termesztést. Mint felvételünkön is látható, már megkezdték a karalábé szüretelését, s előreláthatólag több mint százezer darabot adnak át belőle a szövetkezeti felvásárlóknak. A bevétel meghaladja a kétszázezer forintot. Pásztor Zoltán felvétele.) Őktóber végéig 265 új — az állattenyésztéssel, illetve a szőlő- és gyümölcstermesztéssel kapcsolatos — létesítmény készült el a megye közös gazdaságaiban, ha figyelembe vesszük a tavalyról áthúzódó, s az idén megvalósuló beruházásokat is. Ez azt jelenti, hogy az idei évre tervezett mezőgazdasági beruházások háromnegyed részben készültek el. Jobb az arány, ha ideszámítjuk a gazdaságok saját anyagi erőforrásainak igény- bevételével készült épületeket, berendezéseket is. A megoszlás a megye egyes körzeteiben korántsem egyenletes. Igen előrehaladott az építkezés a bajai járásban, Kiskunfélegyházán és járásában. A lemaradás viszont annál nagyobb Kalocsán és környékén. Elsősorban a Bács-Kiskun megyei Építési és Szerelő- ipari Vállalat kivitelezésében készülő épületek létrehozása akadozik. Mindenesetre örvendetes, hogy számos gazdaságban a tervben meghatározott ütemnél is jobban haladnak az építkezéssel. A nagybaracskai tsz-közi sertéstelep kivitelezését az idén kezdték el. s az építkezés előtt alapos tereprendezésre is szükség volt. Mégis, igen közel áll az átadáshoz a két fiaztató és a két hizlaló, továbbá a hidrogló- bus. A mélyfúrású kút és a villanyhálózat már korábban elkészült. Jövőre várható a telep teljes kiépülése. Kielégítően halad a dusnoki Munkás-Paraszt Szövetség és a mélykúti Béke Tsz tehénistállójának építése. Az utóbbi közös gazdaságban a kivitelező vállalatnak hasznos segítséget nyújtott a tsz saját brigádja is. A kiskunfélegyházi Bem József Tsz új tehénistállója — amelynek eredetileg csak jövő évben tervezték a befejezését — még az idén „beköltözhető” lesz. Tervbe vették a gátéri Aranykalász Tsz borjúnevelőjének az idei átadását is. A programban szereplő üzeménél ugyancsak jobban halad a kiskunfélegyházi Dózsa Tsz 188 férőhelyes, négysoros tehénistállójának építése. Ebben az évben újabb negyven tsz-majorságot villamosítottak. Ezenkívül figyelemreméltó, hogy alig egy hónappal ezelőtt a megyei beruházási iroda terven felül 25 ventillátoros kukoricaszárító tervezését, építését vállalta a kiskunhalasi járásban. az ottani tsz-ek kérésére. A kivitelezés a gazdaságok saját építőbrigádjainak a feladata. A szárítók egy része már elkészült. a többihez is rendelkezésre áll az építőanyag. Az ültetvények járulékos beruházásai — cső- és ásott kutak. gyümölcstárolók, műtrágyaraktárak — létrehozásában nincs különösebb lemaradás. Viszont az erre az évre tervezett permetlékeverő tornyokból csupán négy-öt készült el eddig. Ezek építéséhez nincs elegendő ipari kapacitás. Néhány csővázas csomagoló építése amiatt késik, hogy az AGROKER-te- lepre nem érkeztek meg a vasszerkezetek. A megyei beruházási iroda vezetőinek véleménye szerint mód van arra, hogy — a vállalatok és a gazdaságok összefogásával — valamennyi, erre az évre tervezett mezőgazdasági létesítmény elkészüljön a következő hetekben. A jövő évi építkezések előkészítése egyébként már hónapok óta tart, s ennek során eddig 431 létesítménynek a terve készült el — csaknem mindegyiké, amelyek építését a jövő évben kezdik el. Ha a járási bankfiókok idejében megnyitják a hiteleket, úgy a vállalatoknak és a gazdaságoknak még ebben az évben módjuk lesz az építőanyag beszerzésére, valamint a felvonuláshoz. Az alkoholizmus elleni küzdelem eredményeiről és a további feladatokról tárgyalt a megyei tanács végrehajtó bizottsága Legutóbb a februári ülésén tárgyalt a megyei tanács végrehajtó bizottsága az alkoholizmus elleni küzdelem helyzetéről. Megállapította, hogy az ezzel kapcsolatos szervezett munkálkodás rövid múltra tekintTengerészgyalogosok érkeztek Közép-láváka Tömeggyűlés a fővárosban Indonéziában politikai pártok és más szervezetek fokozzák az államapparátus és különböző intézmények „megtisztítására” irányuló nyomásukat. Több politikai párt képviselője követelte' Kis-Szunda, Nyugat-Szumat- ra és Észak-Szumatra kormányzójának elmozdítását a Szeptember 30. mozgalom iránti állítólagos szimpátiája miatt. A nyugat-jávai kormányzó felfüggesztette a népi tanács kilenc tagjának tevékenységét. Hasonlóan járt el Bandung polgármestere a városi tanács hét tagjával. Az Antara-hírügynökség jelentése szerint Közép-Jávába tengerészgyalogos egységek érkeztek, hogy támogassák a „biztonsági” hadműveleteket. E térségben 200 személyt tartóztattak le, részben a kommunista párt tagjait, részben pedig olyan pártokét, amelyek nem nyilatkoztatták ki hűségüket a kormány iránt. Dél-Szumatrában felforgatták és felgyújtották a Szeptember 30. mozgalommal szimpatizálók házát. A hadsereg hivatalos lapja hétfőn azt jelenhette, hogy Kö- zép-Jávában elfogták Aidit személyi titkárát, akit a lap a Szeptember 30. mozgalom megteremtőjének tart. A Reuter jelentése szerint kedden Djakartában százezres tömeggyűlést tartottak. A gyűlés résztvevői hangot adtak Sukarno iránti hűségüknek, a nemzetközi neokolonializmus és imperializmus szétzúzására szólítottak fel, de ugyanakkor követelték az IKP betiltását. A djakartai rádió kedden ismertette azt a rádióbeszédet, amelyet Sukarno elnök mondott el hétfőn. E beszédében az elnök kifejtette, hogy milyen gazdasági intézkedéseket szándékozik tenni az ország stabilitásának biztosítására. Hangoztatta, hogy az intézkedések szoros összhangban vannak a neo- kolonizmus, a kolonizmus és az imperializmus ellen vívott harccal. A gyűlés részvevői határozatokat fogadtak el, amelyekben szélsőséges követeléseket terjesztettek Sukarno elnök elé. Követelték az Indonéz Kommunista Párt betiltását, a kommunista miniszterek kizárását a kormányból, más haladó szervezetek feloszlatását és a had- bíráskodás kiterjesztését egész Indonéziára. Jáva északkeleti részén a falvakban hatósági védelmet kértek a kommunista párt tagjai, mert életük nincsen biztonságban, a szélsőséges muzulmán vezetők meggyilkolásukra buzdítják a falusi lakosságot. hét vissza, következésképpen sem a társadalmi, sem az egészségügyi szervek nem foglalkoztak fontosságához mérten e kérdéssel. Elsősorban ez a megállapítás indokolta akkor több határozat hozatalát az alkoholizmus elleni tennivalók jegyében. A megyei tanács vb tegnapi ülésén tulajdonképpen e határozatok végrehajtását, az azóta tett intézkedések hatékonyságát vette számba dr. Kántor Béla, egészségügyi osztályvezető jelentése alapján. Bár a mértéktelen szeszesital- fogyasztás elleni tevékenység, s ezen belül a széles körű propagandamunka a legnehezebben éppen a közvetlenül érdekeltekre, az alkoholistákra hat, nem lebecsülendő az az eredmény, amelyet az egyre inkább társadalmi méretű erőfeszítések révén elért a megye ezzel kapcsolatban. A március végén újjáalakult alkoholizmus elleni küzdelem megyei társadalmi bizottsága, s ennek nyomán sorra alakult járási és városi ilyen bizottságok elkészítették intézkedési terveiket. Ezekben elsődleges feladatként a bizottságokban részt vevő szervek és társadalmi szervezetek aktivizálása és rajtuk keresztül a lakosság körében folytatandó felvilágosító-nevelő munka fokozása szerepelt. A megyei társadalmi bizottság pedig egyik igen lényeges feladatként az ambuláns elvonókezelés területileg szükséges fejlesztését jelölte meg. Ennek eredményeként a kecskeméti és bajai mellett, augusztus 1-én Kiskunhalason is megkezdődött az alkoholelvonó szak- rendelés, ahol máris negyven alkoholistát kezelnek. Közülük harmincötén önként jelentkeztek, öt személyt pedig határozatilag kényszerítettek a kezelésre. Baján, az első fél évben kezelt százkilenc beteg közül hetvennégyen jelentkeztek önként, Kecskeméten pedig az 1965. évi nyolcvan új beteg közül harmincötén voltak önként jelentkezők. Ugyanakkor, az előző évihez viszonyítva csökkenést mutat az elvonókezelésről >— annak befejezése előtt — el- maradozók száma. Ezek az adatok — a kezelésre önkéntesen jelentkezők számának növekedése — arra utalnak, hogy az alkoholizmus elleni társadalmi méretű küzdelem érezteti a kedvező hatását. Kitűnt az egészségügyi osztályvezető jelentéséből, hogy az előrehaladás mellett — számos feladat vár még megoldásra. Ilyen például az a törekvés, amely minden járási székhelyen megcélozza az elvonó szakrendelés működtetését, s amelynek elsődleges feltétele, hogy a helyi tanácsok helyiséget tudjanak biztosítani erre a célra. Az igen sokoldalúan megvitatott témakör kapcsán a megyei tanács végrehajtó bizottsága több fontos határozatot hozott, amelyek az elkövetkező két évre megszabják az alkoholizmus elleni küzdelem legfontosabb feladatait. Többek között az elkövetkező időben Kiskunfélegyházán. Kalocsán és Kiskőrösön az ambuláns rendelők létesítését. A továbbiakban a művelődési osztály a I—III. negyedévi költségvetési gazdálkodásáról tárgyalt a végrehajtó bizottság, majd néhány bejelentéssel véget ért a testület ülése. Az idei mezőgazdasági beruházások háromnegyed része Negyven tsz-májőrt p||fP«7Íslf villamosítottak vlilvvfaElll Új létesítményekkel gazdagodott a szövetkezeti állattenyésztés Építkezésben élen jár a bajai és a kiskunfélegyházi járás