Petőfi Népe, 1965. november (20. évfolyam, 258-282. szám)
1965-11-06 / 262. szám
1965. november 6, szombat 5. oldal A jóakarat mellett ! a hozzáértés is fontos... A Vöröskeresst-sxervesetek a korszerű, MAJÁLIS KHUBÁBAN ( 1 9 1 T ) sokoldalú egészségügyi felvilágosításért MÉG a nyáron történt. Egy súlyos motorkarambol után a sérült eszméletlenül feküdt a járda szélén, amikor a járókelők jószándékúan segíteni akartak rajta. Ekkor így szólt egy férfi: Ne nyúljanak hozzá, hozok előbb egy deszkát. Perc múltán a közeli házból visszatért a sínt ideiglenesen helyettesítő lécdarabbal, amire ráhelyezték a sérültet, akit így vittek el a mentők. Az okos előrelátás. a hozzáértés a haláltól, vagy legalább is egy életre szóló rokkantságtól mentette meg a karambolozó motorost. Kiderült: valóban gerincsérülése volt s ha sín nélkül mozdították volna meg, az orvosok sem segíthettek volna rajta. SZABÓ László, a Vöröskereszt megyei titkára mondotta el a fenti példát annak igazolására, hogy mekkora hasznát vehetjük az élet számos, váratlan buktatójánál a különböző egészségügyi tanfolyamokon megszerzett elméleti és gyakorlati tudásnak. Az elmúlt évekhez hasonlóan — tette hozzá — most is az a cél, hogy az iskolákban, a családban, a lakóhely környékén, az ipari és mezőgazdasági üzemekben felmerülő egészségügyi problémák megoldásához adjunk segítséget. Éppen ezért körültekintő, sokrétű programot állítottunk össze a lakosság és a Vöröskereszt-titkárok részére. Az igen kedvelt csecsemőgondozási, elsősegélynyújtási, házibetegápolási tanfolyamokat ismét megszervezzük, s ezeken az új, korszerű tudományos kutatási eredményekből is ízelítőt adunk. Emellett bővül is a tematika, például a frelyes diétás táplálkozással, a "növény védőszerek káros hatásának megelőzésével kapcsolatos tudnivalókkal. — AZ EDDIGI tanfolyamokhoz hasonlóan — folytatta Szabó László —, mintegy nyolcezer felnőtt és kb. húszezer általános és középiskolai, valamint ipari tanuló végzi el az idén a Vöröskereszt által szervezett egészségügyi tanfolyamokat a megyében. Az előadók most is orvosok, gyógyszerészek és egészségügyi középkáderek lesznek, örvendetes, hogy ma már a községi művelődési terveknek szerves részét képezik az egészségügyi előadások. A városokban azonban már nem mondható el ez. Az üzemi vöröskeresztes tanfolyamok részben már megkezdődtek, a tsz-, és a nők akadémiája keretében . szerve- j zett előadássorozatok pedig no- J vember végétől márciusig ke-! rülnek lebonyolításra. — EZEKEN, én a konkrét egészségügyi témáikkal foglal- j kozó tanfolyamokon bizonyos j szakosításra is törekedtünk, | azért, hogy az egészségügyi felvilágosító munkát az eddiginél is eredményesebben . segítsük a megye lakossága körében —, mondotta befejezésül a Vörös- kereszt megyei titkára. B. Gy. Megférhet két dudás is. Kifogástalan, minden kérdést átfogó egységes művelődési terv készült Izsákon a művelődési otthon és a termelő- szövetkezetek bevonásával. A kétéves programot alaposan megtárgyalták és el is fogadta a községi tanács végrehajtó bizottsága. A terv megvalósítása azóta elkezdődött és minden remény megvan a sikeres végrehajtására. Voltak, akik féltek, hogy nem megy minden simán. Félelmüket arra alapoznák, hogy a községben a művelődési otthonnak van egy „riválisa”, a KISZ ifjúsági ház, amely önálló programmal szokott a közönség elé lépni és — mi tagadás — a múltban nem a legjobb volt a viszonya a művelődési otthonnal. Ennek több oka lehetett, nem utolsósorban a művelődési otthon élén gyakorta beállt vezető csere, vagyis — személyi kérdések. Természetesen ennek a község kulturális élete vallotta kárát. A napokban azonban örvendetes dolognak lehettünk \ tanúi. Az ifjúsági j ház és a művelődési otthon közösen rendezett szüreti mulatságot. amelyen a műsort a KISZ 16 i tagú népi tánccsoportja adta. Az esemény a művelődési otthonban zajlott le. Valamennyi helybeli termelőszövetkezet és az Izsáki Állami Gazdaság anyagi hozzájárulásával valóban jól sikerült szüreti bálát rendeztek, amilyenben régóta nem volt része a falunak. Íme: így is lehet. B. J. \ 6. hegyidandár fiatal hadnagya fent a Kárpátokban a sűrű drótakadály szövevényét javítgatta két ba- i kával. Kopott legénységi ruha | volt a hadnagyon is, messziről senki sem olvasta volna le róla, hogy rangja van. Langyos tavaszi napsütés pásztázta a ki- j libabai tájat: szemben egymás- I sál két hegyoldal, erdők, bokrok a lejtőn, középütt pedig a völgy. Ott volt a Senki Földje. Furcsa ez a nap. Fegyver nem dörren semerre. Fönt a szemközti hegyoldalon, azon a j kiugró sziklán nagy bajszú orosz katona ül és pipázik. Nézi az átellenben levő hegy oldalát. De nemcsak a nagy bajszú ül és pipázik, hanem hátrább, a fedezékek tetején ülnek — sokan — az oroszok. Eszükbe sem jut, hogy puska után nyúljanak. Nincsen arra semmi ok. Honnan tudja ezt az orosz? Hát onnan, hogy a szemben levő Namenloserücken (Névtelen hegyhát) oldalán az ellenség ugyanezt teszi. A napmelegtől átlangyosult sziklákon j magyar bakák ülnek, lóbázzák lábukat, nekik sincsen lövöldözni való kedvük. Csend, a fákon már erősen sarjad a lomb, sőt, olyik korán serkenő erdei fa a j tavasz illatát ontja. Várják az [ orosz katonák a pravoszláv i húsvétot. Miféle nap ez? Az előbb említett fiatal hadnagy negyvennyolc évvel később meséli el, mi történt ezen a napon az orosz—magyar fronton. Jmre Gábor szobrász- j művész — ő az akkori fiatal hadnagy — most hetvenöt éves. Néha előveszi azt az öt vaskos füzetet, amelyben j háborús élményeit papírra ve- ' tette. Sorok ezrei gyöngybetűk- ; kel írva. Bennük a sok-sok közvetlen élmény, amely vele esett meg a nagy világégés esztendeiben. Egy küzdelmekben gazdag életnek tengernyi emléke. Kár, hogy csak kéziratban olvashatjuk. — Hát az valóban csodálatos nap volt — mondja. — Ezen a napon az orosz és magyar katonák — megkötötték a fegyverszünetet. Nem adott arra senki felülről utasítást. A Bru- szilov offenzíva utolsó akkordjai zajlanak, Oroszországban az Ideiglenes Kormány volt hatalmon. Már 1916 óta javult a viszony az orosz és magyar katonaság között. — Nos, ezen a napon, a ni... Csak burkoltam egy szendvicset. — Látod, én azért is ittam. Légy nyugodt, vagyok olyan öreg csatár, hogv telt volna a te rundodat is megismételni... De te mentél le. tehát neked illett volna meghívni. Ilyen önzéssel nem fogsz boldogulni az életben. Hát tönkre tett volna, ha egy fröccsöt fizetsz?... Na ugye? A fiú állát nyakába szegve nézte. Laposakat pislogott. Igazított elfekvésén, aztán békítő- teg dünnyögte. •— Jól van, jól van. . . Értsd meg, nekem elég volt Ceglédtől idáig ennyi bor — intett az üvegre. Pesttől odáig is megittunk egy-egy üveggel. Nem kell, ha mondom. — Látom, sértődős vagy. Na béküljünk ki! — nyúlt a« üvegért a horgas orrú, hegyes állú kis ember. — Szervusz! A Ferinek szólított fiatalember csak pislantott, picit bólintott, de nem ivott. A szürke hajú szaki kötötte az ebet a karóhoz. — Mikor utazik az ember, igyekezzen megszínesíteni a vonatozást. Mindjárt jobban megy az idő. De ami tisztesség, tisztesség. Neked nem lett volna szabad ígv tenni velem. — Eleget ittunk már... Meg ott a kezedben a ..színesítő” — hajolt hozzá hirtelen a fiú, és megzörrentette a barátja ölébe gyűrt Ország-Világot. — Hát persze, igaz — mosolygott erőltetetten amaz. De azért árulják a bort. rumot, hogy azzal is. Ez az italok sorsa... Na, béküljünk ki. Szervusz! Alig bugyborékolt már pár korty bor az ő üvege nyakánál, míg hátrahajtott fejjel meghúzta. A másik éppen csak a békesség kedvéért vette szájára a magáét. — Csak ennyi neked a barátság? — kötekedett a kapatos. — Vagy haragszol, mert nevellek? — Hiába ugatok, hogy nem kell? Mondom, nem esik jól. — Hát akkor majd megcseréljük az üveget, de annak el kell fogynia! — Idd meg, ha annyira buksz rá. Jő darabig elhallgattak. A csillogó bor felülete ugrált a vonat zötykölődésétől. Majd megint az idősebb kezdte megváltozott hangon. — Akkor tehet sző arról, hogy odajössz? — Lehet. — Ahogy mondtam: ezerkétszáz, Ahhoz jön lakáspénz, ez- az, felmegy ezerháromszázra... Csak beszélni kell velük.' Azt majd bízd rám... Meg tudod azt te is tanulni, ne félj. — Voltam én már fűtő. Másfél hónapig Angyalföldön. — Csak ne kekkeskedj. Ez a rossz bennetek, hogy mindjárt kekkeskedték. Rá vágj átok, hogy: tudom. Ezt sose mondd. Majd én két-három napig melletted leszek. Megtaláljuk a módját, hogy megszolgáld... Te. Abban a házban, ahol a bátyám lakik van egy igen szolid kricsmi, csak zene nincs, az a baj. Ott lekvittelünk mindent... Érted, nem egyformák a kazánok. Ez a hosszú rostélyos olyan izé... De én melletted leszek. Mert mindenki nagy szakértő. Egyik azt mondja, előbb a jó szenet kell a parázsra lökni. A másik az ellenkezőjét. De sose mondom, hogy — tudom. Jó, meghallgatom, aztán csinálom az én szisztémám szerint. ... Csak olyan gyerek legyél, ahogy én akarom. Én szelíd ember vagyok... Na, szervusz pravoszláv húsvét előtt pár nappal, nálunk a fronton valósággal kitört a béke. Parancs vagy utasítás nem érkezett rá. Az embereknek egyszerűen nem jutott eszébe a fegyver. >feglepí> élességgel emlékszik a fára, amelv ott állt lenn a Senki Földjén. Tömzsi tölgyfa, amely kiválóan megfelelt arra, hogy a szembenálló ellenség „postaládája” legyen, mindkét részről. Ilyet se látott még a világ! A fegyveres ellenség hetek óta levelez egymással. Mennyi katona tud róla? Tíz? Száz? Vajon a tisztek is tudják, vagy csak a közkatonák? A fiatal hadnagy — Imre Gábor — tudja, sőt még az újvidéki származású parancsnok is, aki egészen jól beszél oroszul. Sokszor segít a legényeknek egy-egy levél megfogalmazásában. A legények közt is van oroszul tudó. Megszületik a levél, barátkozó hangú, tréfálkozó. Aztán ku- pertába kerül és a hajnal már ott találja a tömzsi tölgyfa derekára kötve. Az „ellenség” távcsővel kikémleli, hogy levél érkezett a postaládához. Éjjel megy a postahozó járőr és már kézbe is kerül az üzenet. Olvassák az orosz katonák a barátkozó levelet, meg is írják a választ. Imre Gábor rágyújt egy cigarettára és a füstkarikákat nézi. Messzire látni ezeken a karikákon át az időben. Megitta az utolsó kortyot. Sóvá raij nézte, hogy társáé még alig fogyott. Törölgette kabát- ujja végén az üveg száját, mintha még inni tudna belőle. Letette, szinte félretolta vele a másik üveget. Ezzel is célzott arra, hogy most már amabból folytatná. Azért még nyomatékkai mondta. — Nna! Ezt már élteszem. Két forint, vagy kettőötven, nem is tudom, mennyi jár érte vissza? — Majd élteszem én! — húzta fel szemöldökét a fiatalember. — Mind a két üveget? — Hát persze! Nem én vettan mind a kettőt Cegléden? Engem illet a térítés. — Te vetted, te vetted... De nem vettem én két hete neked i is egy üveggel? — Vettél, vettél... Itt van. Idd meg az én boromat is. Legyen tiéd mind a két üveg... Csak hagyjál már aludaji. Na, kezdesz már illedelmes lenni — kapott az üvegen az öreg és úgy szívta, hogy még a szája két végén is csűr-; gott a bor. Tóth István * — Egyszer csak egy csapat orosz katona, vagy tízen lehettek, átjött hozzánk. Fegyvertelenül, barátságosan. Érmeik, kitüntetéseik felrakva, de arccal befelé fordítva a cár képe. Nevettek, vidámak voltak. Azt mondták, hogy most már béke van. Nehezen hittük el, de a hangulat annyira ünnepélyes és annyira különös volt, hogy el kellett hinnünk. Paroláztak, némelyik nagy-nagy örömében még csókot is adott — szláv szokás szerint — bakáinknak. Aztán visszamentek. Nem lőtt utánuk senki. Hát ez valóban különös! A mieink is felkerekedtek és átmentek csoportosan az ellenséghez, visszaadni a baráti látogatást. Egyre többen jöttek és egyre többen mentek. Valóságos majális kerekedett a két hegyoldalon és a völgyben. Már a tisztek is, bár mérsékeltebben, átmentek egymáshoz és baráti szót váltottak. Itt-ott csoportokban táncoltak a katonák. IA jó ég tudja, honnan, de az oroszok még női ruhákat is kerítettek és rögtönzött színházi előadással lepték meg a vendégeket. Az orosz katonák, ha átjöttek, cukrot és színes tojást hoztak, a mieink dohányt és cigarettát kínáltak nekik. — Az egész látványnak nagyon tragikus háttere volt — mondja Imre Gábor. — Tudtuk azt, hogy a mi hadvezetésünk a következő napra nagyarányú támadást tervez az orosz állások ellen. Ezek meg itt békéről tervezgetnek. A tisztek között meg is indult a suttogás: — Mi lesz a holnapi támadással? Ök azonban nem sokat mertek tenni: — örüljünk — mondották —, ha a katonáink nem állnak át az oroszokhoz. A fegyver az ő kezükben van. — Ezzel aztán tudomásul is vették a majálist. Volt egy hadnagy, ugyancsak az emberségesebb fajtából való, aki fényképeket készített a nagy barátkozásról. Még ünnepi menázsi is került elő, mindenki — ideát és odaát is — igyekezett a vendéget megkínálni valami jó falattal. Ami itt, a harcmezőn előkerülhetett. jHásnap aztán mindkét oldalról jött az utasítás a bevonulásra. Arra még volt idő, hogy a mieink a nagy barátkozásról készült fényképeket kitegyék a „postaládára”. Meg is kapták az oroszok. Harmadnap felbőgtek a gránátok. Kihirdették: haditörvényszék jár az ellenséggel való barátkozá- sért, így ért a helyzet, nőtt a békevágy az orosz fronton 1917 tavaszán-nyarán. Az orosz katonák java része nincstelen szegényparaszt volt. Nyitott szemmel nézték az eseményeket. Az igazságtalanság már hatalmasra izzította bennünk a békevágyat. Elegük volt a frontból. Oroszországból jöttek a hírek. A polgári forradalom nyomában ott ébredezett a proletárforradalom előszele. Éz már érezhető volt a fronton. Az orosz katona többé nem akart harcolni az értelmetlen célokért. De a magyar sem. A felsőbb hadvezetés ennek tudatában — hiszen az előbbihez hasonló ba- rátkozás számos frontsTgkaszon folyt orosz és magyar uatonák között — nagyarányú átcsoportosítást hajtott végre a csapatok között. De a „harci szellemet” már nem lehetett helyreállítani. A. vér mée folyt. Odaát Oroszországban azonban egyre közelebb jött az idő, amikor — ősszel, az Auróra ágyú- szavával — valóban megszületett egy új világ. Balogh József
