Petőfi Népe, 1965. november (20. évfolyam, 258-282. szám)

1965-11-28 / 281. szám

4. oldal

1965. november 28, vasárnap

Negyvenéves írói jubileumán

ünnepelték a kecskemétiek Németh Lászlót

As esredik lakás

A TIT irodalmi szabadegyetemének harmadik előadásán Németh Lászlót üdvözölhettük csütörtökön a kecskeméti művelődési ház nagytermében. (Ez a sorozat immár végképp bebizonyította, hogy a színvonalas, kulturális esemény valóban viharos érdeklődésre tarthat számot a megyeszékhelyen. Nem kell félnünk attól, hogy csak félig-meddig is üresen marad a terem, vagy hogy érdeklődés híján az előadássorozatot be kell sárni.)

Németh Lászlóról sokan úgy tudják, hogy az utóbbi időben megrendült egészségi állapota miatt vidéki szereplést semmiképpen sem vállal. Kecskeméttel azonban most is kivételt tett. A szíves meghívást elfogadta, s felhasználta az alkalmat arra. hogy tisztelgő látogatást tegyen elhunyt barátjának, Tóth Lászlónak, egykori kiadójának özvegyénél. Ezután érkezett a városi művelődési házba, ahol a város kulturális életének néhány vezetője és ismerősei fogadták.

A baráti beszélgetés közben véletlenül említette Németh László, hogy kerek 40 esztende1925. decemberében jelent meg nyomtatásban első elbeszélése, amellyel a Nyugat irodalmi pályázatát nyerte meg. Innen számítja írói pályáját, tehát most éppen 40 éves jubileumát ülheti.

Zsúfolásig megtelt terem várta már a vendéget, amikor pódiumra lépett. Dr. Orosz László üdvözölte az írót, majd Kristó Nagy István tartott előadást Németh László életművéről. A nagy hatású előadás keretében három drámájából mutattak be részleteket a Kecskeméti Katona József Színház művészei: Bege Margit, Fodor Zsóka. Já- noky Sándor Jászai-díjas, Major Pál, valamint Cs. Tóth László, a Kelemen László Irodalmi Színpad tagja.

Befejezésül Németh László olvasta fel Íróvá avatnak című írását. A közönség vastapssal köszöntötte a jubiláló írót és szűnni nem akarón ünnepelte ismét, amikor Heltai Nándor városi népművelési felügyelő a kecskemétiek nevében szerény ajándékul egy kosár almát és emlékkönyvet nyújtott át a kiváló vendégnek.

A Szilvási-brigádban dolgozó panelszerelőkkel álljuk körül a léchulladékból rakott tüzet. Több a füst, mint a meleg, de most, a novemberi télben, eny- nyi is jólesik. Különösen nekik, akik naphosszat fent dolgoznak a blokkház tetején.

Szilvási Lajos, a zömök, pirosra cserzett arcú brigádvezető hívott meg „egy kis beszélgetésre”, néhány nappal ezelőtt, amikor összefutottunk a Bács megyei Állami Építőipari Vállalat felvonulási épülete előtt. Sietett, csak annyit tudott mondani, hogy sok minden nyomja a szívét, látogassam meg őket valamelyik nap itt a munkahelyükön, a Leninvárosban.

Kíváncsian vártam ezt a találkozást, mert tudom, hogy nem olyan emberek, akik ok nélkül panaszkodnak. Az ötszörös szocialista brigád „magja” már vagy másfél évtizede dolgozik együtt. Kubikoscsapatként kezdték itt, Kecskeméten, nem sokkal a felszabadulás után. Később az elsők között vállaltak munkát Dunapentelén a „vasváros” építésén. Jelenlegi munkahelyükön is törzsgárdistának számítanak már. Kezük nyomát viselik a kecskeméti Rákóczi úti házak, részt vettek a sportstadion építésében és az első ház alapozásától kezdve itt dolgoznak a Leninvárosban. Augusztus 20-án adták át az ezredik lakást.

Őszi—téli hegyvidéki túrák Budapesti társasutazások

az „Express“ belföldi programjában

je.

Az Express Ifjúsági és Diák Utazási Iroda Belföldi Osztálya újabb társasutazásokat szervez Bács-Kiskun megyében. Március végéig legkevesebb 33 jelentkező esetén a megye területéről bárhonnan másfél-két napos őszi-téli hegyvidéki túrák indulnak a Miskolc—Bükkfenn- sík—Eger útvonalon. A résztvevőket — 159 forint térítési díj ellenében — városnézés, téli sport- és játéklehetőség várja, az igénybe vehető szolgáltatások pedig a következők: Vacsora. ebéd. biztosítás, idegenvezetés és természetesen az utazás autóbusszal.

Az „Express” társasutazási tervei között kétnapos fővárosi utak is szerepelnek. Március végéig — ugyancsak 33 résztvevő esetén, bárhonnan a megyéből — indulnak a budapesti autóbusztúrák. A fiatalok prog- rammjában — többek között — színházlátogatás, városnézés, a Parlament megtekintése, továbbá színészekkel, sportolókkal való találkozás is szerepel. A fiatalok a megyei, valamint a járási-városi KlSZ-bizottságo- kon már most jelentkezhetnek a társasutazásokra.

Kongresszusra készül a partizánszövetség

A Magyar Partizán Szövetség országos vezetősége és a MUOSZ elnöksége szombaton délelőtt a Magyar Sajtó Házában tájékoztatót rendezett. Az ellenállók nemzetközi szövetségének tevékenységéről, valamint a szövetség december 9—12. között Budapesten sorra kerülő V. kongresszusának előkészületeiről Gábor István, a partizánszövetség főtitkára számolt be.

Egyebek közt elmondotta, hogy az ellenállók nemzetközi szövetsége 1951-ben tartotta alapító kongresszusát. A szövetségbe jelenleg több mint 20 ország csaknem 50 szervezete tömörül. A szövetség fő célja: harcolni az emberi szabadság és méltóság védelméért, mindenféle faji, politikai, vagy vallási megkülönböztetés ellen, a fasizmus bármely formában jelentkező újjáéledése ellen. (MTI)

Mindennapi gondok

Egyelőre a mindennapi munkával együtt járó gondokról, bajokról beszélnek a szerelők.

— Gyakran rossz a toronydaru. Sok baj van vele az utóbbi időben és bizony elég lassú a javítás is. Van úgy, hogy napokig tétlenkedünk emiatt — panaszolja az egyik.

— Gyorsan jött a hideg is, a vállalat nem tudott idejében gondoskodni vegyszerx'ől, nem tudjuk megakadályozni a habarcs fagyását. Mire felér a harmadik emeletre a beton, megdermed, és így már igen nehéz vele bánni. Akadozik az anyagellátás is. Van úgy hogy előbb kapjuk meg a vékonyabb paneleket, mint az épület földszintjéhez valókat. Éppen úgy, mintha az emeleten kellene kezdenünk az építést — fűzi hozzá az imént elhangzottakhoz Laczkó Józsi bácsi, a munkacsapat veteránja. Gyurász Menyhért dühösen legyint, aztán így szól: — Nehéz megérteni, miért a nyári hónapokban végezzük a belső munkákat, és miért hagyjuk a téli hónapokra a legnehezebbet: a szerelést. Tudjuk, hogy mielőbb át kellett adni a 6- számú laRAJZOS KOMMENTÁR

ELŐRELÁTÁS

jp. öv y en biztosítottunk pótalkatrészt.

kásszövetkezet épületeit, azért valahogy másképpen lehetne ütemezni a munkát.

Munka után jólesne a fürdés

Szilvási Lajos sokáig alig vesz részt a társalgásban. Látom rajta, hogy csak félfüllel figyel, gondolatait rendezgeti. Amikor azonban megszólal,

azonnal felé fordul a brigád figyelme. Tisztelik a sokat próbált vezetőt.

— Tőlünk eddig még nemigen kértek olyat a vezetőink, amit el ne vállaltunk volna. Nem tudnám összeszámolni, hányszor mondtunk le a hét végi pihenőről azért, mert pénteken kiszaladt valaki hozzánk a központból: Sürget a munka, dolgozniuk kelle szombaton és vasárnap is. Nem panaszképpen mondom. Szívesen csináltuk. De úgy gondolom, joggal várhatjuk el, hogy a vállalat vezetői is éppen ilyen lelkiismeretesen igyekezzenek megoldani a mi problémáinkat.

— Kezdjük talán az öltözővel — folytatja a gondolatot Szilvási Lajos, aztán hirtelen meggondolja magát és kikiabál az ablakon: — Gyere csak be, Ilona!

Tamási Ilona gépkezelőnek elég ennyit mondani: — Hogyan is áll az öltöző? — és máris dől belőle a panasz. Rövidesen megtudom, hogy a férfiak csak a női öltözőn keresztül tudják megközelíteni a saját helyiségüket.

A brigádvezető — mintha kitalálná gondolataimat — válaszol az el sem hangzott kérdésre:

— Igen, szóvá tettem már a vállalat vezetőségének. Eddig

de azonban semmi ereomsny. is A továbbiakban kiderül, hogy nemcsak ez a baj az öltözővel. A fűtés sincs megoldva tökéletesen. A munkások legfeljebb csak kezet moshatnak műszak után, zuhanyozásról szó sem lehet.

— Azóta van ez így, amióta az öltöző egy részét átalakították raktárrá,

„Miért ígérték?...“

Mint később kiderül, van ami még az öltözőhiánynál is jobban fáj a Szilvási-brigádnak. Szilvási Lajos így beszél erről:

— Azt ígérték vezetőink, hogy az ezredik leninvárosi lakást mi kapjuk és közösen dönthetjük el, melyik brigád- tagnak adhatjuk oda. Görög Pistának szántuk.

Görög István csendes szavú, szerény fiatalember. Szinte rös- tellkedve mondja el, hogy egy tenyérnyi kamrában szorong feleségével. Eddig is alig fértek, és most még ráadásul várandós is az asszony. Mióta az a bizonyos ígéret elhangzott, százszor eltervezték, milyen lesz majd az új lakás. Megvették a bútort is. Ügy látszik azonban, hiába.

— Miért ígérték, ha nem tudják teljesíteni? — tör ki a brigádvezetőből az elkeseredés.

— Bizony, nem mindig azok kapják a lakásokat, akik legjobban rá vannak szorulva — kapcsolódik a beszélgetésbe Tamási Ilona. — Mi itt dolgozunk, látjuk. De tudja ezt már a kormányunk is. Hallgattam a rádióban Kállai elvtárs ország- gyűlési beszédét. Szólt a lakáselosztásról is.

Lassan kihúnynak a parazsak az apró máglyában.

— Ideje ismét munkához látnunk — nyúl a szerszám után Szilvási Lajos. — Jól kipanasz- kodtuk magunkat, igaz? — nevet rám. — No, de majd csak megoldódnak ezek a gondok is a többivel együtt. Azt azért feltétlenül írja bele a cikkbe az elvtárs, hogy jó lenne többször találkozni a vezetőinkkel, itt kint, a munkahelyünkön. És nemcsak akkor, amikor sürget a határidő.

Békés Dezső

Tájak, emberek, barátok

Jugoszláviai riport

ív.

— Dubrovnikba feltétlenül látogass el — figyelmeztettek belgrádi ismerőseim, amikor elindultam országjáró utamra.

Tanácsukat megfogadtam.

Titogradból autóbusszal indultam a tengerpartra. Utaztam már repülőn sivatag és óceán fölött, hajóval a viharzó tengeren, vonattal száguldó tehéncsorda között, autóval és autóbusszal és elsorolni is nehéz lenne. hogy még mivel és milyen körülmények között, de ilyen utazásom még egy sem volt.

Képzeljen el, kedves olvasó, egy utat, amelyen egyetlen autóbusz éppen csak elfér. S ezt az utat 500—1000—1500—2000 méter magas hegyek oldalába vágták. Ügy kacskaringózik, ahogy éppen az öt-hatszáz méterrel lejjebb folyó patak vize követi a völgyek vonulását. Egy fél óra alatt 25 hajtűkanyar követi egymást. Olykor szembetalálkozunk egy másik autóbusszal és akkor vagy mi, vagy ők mennek „rük- vercben” visszafelé.

Ilyen úton utaztam a montenegrói hegyek között.

Mikor megpillantottam a tengert. fellélegeztem. Azt hittem, minden megpróbáltatásnak végére értem. Nem számoltam vele, hogy az útnak a tengerparton is folytatódnia kell. És folytatódott. Ha nem is olyan kes- kenyen, de ugyanolyan magasban.

Végül mégis csak megérkeztem Dubrovnikba. S a város mindenért kárpótolt. Én is elmondhattam: nehéz volt. de megérte.

Dubrovnik a középkor egyik legszebb és legteljesebb épségben maradt települése az Adriai tenger partján. Az óváros hatalmas fallal körülvett erődítmény, keskeny utcákkal, sok-sok kiadó szobácskával. A házak eredeti szépségükben pompáznak, az utcák tiszták, az apró kis vendéglőkben olcsó és jó ízű dalmát borokat mérnek Valóságos turistaparadicsom, szinte minden nyelven beszélgetnek a főutcán, az itteni korzón, az esténként fel-le sétálgató tömegben.

Az új városrész modern és kevésbé modern villák, és szállodák sokaságából áll. Az óvárostól jobbra és balra terül el, végig követve a tengerpart vonulását. Egyetlen háromfelé ágazó villamosvonallal és több autóbuszjárattal. A táj csodálatos. A part előtt néhány kisebb- nagyobb szigetecske, pálmákkal, sziklákkal. A part, hol lankás, hol meredeken szakad bele a tengerbe.

Szerencsém volt. s a kikötői öböl partján, közvetlenül a villamosvonal mellett kaptam szállást. Szobám erkélyéről ragyogó kilátás nyílt az öbölre és a hegyekre egyaránt. Háziasszonyom. Zóga Marija, mindent megtett, hogy jól erezzem ma-