Petőfi Népe, 1965. november (20. évfolyam, 258-282. szám)

1965-11-20 / 274. szám

Fény derűit a kecskeméti piacépítkezés sötét foltjaira Egy bonyolult és szerteágazó bűnügy végére tett pontot a Kecskeméti Rendőrkapitányság. A megyeszékhely piacának építkezésén közel egy évig te­vékenykedő. sikkasztó, üzérke­dő bűnszövetséget számoltak fel, amelynek tagjai gátlástala­nul fosztogatták a társadalmi tulajdont, s úgy adták vették az építőanyagot, mintha az a sajátjuk lett volna. A bűncse­lekménysorozat felderítését, le­leplezését nehezítette az a kö­rülmény, hogy az egyik fősze­replő ha nem is megbízott, de tényleges vezetője volt az épít­Metenhént egy iíj Dnyeprogesx Ha a szomszédos bolygók la­kói Földünket alaposan szem­ügyre vennénk, hogy életünk titkait kifürkésszék, elsőként fényárban úszó vízierőmű-óriá- sokat pillantanának meg. A vil­és gépegységek gyártásában. Lenin szavai beteljesedtek. Az angarai óriás már a kommuniz­mus építésének szolgálatában áll. a Bratsziki Vízierőmű lö gépegysége 3,6 millió kW-os tel­MagasfeszüHscgű kísérleti laboratórium csarnoka. lanyfény földi csillogásánál nincs fenségesebb látvány. Az elmúlt évben a Szovjet­unióban óriási mennyiségű, 459 milliárd kilowattóra elektromos energiát termeltek. Az erőmű­Öriásgenerátor — Szverdlovszk- ban. mint 10 millió kilowattal növe­kedett. Most pedig nézzünk a jövőbe: 1970-re a Szovjetunió 800—1000 milliárd kilowatt villamosener­giát termel, vagyis annyit, amennyit jelenleg az USA állít elő. 1980-ban a Szovjetunió vü- lamosenergía-termelése eléri a 2700—3000 milliárd kW-órát. Ez másfélszer több mint amennyit jelenleg Földünk összes többi erőműve együttesen termel. Amióta az amerikai „Grand Kuli” vízierőmű második helyre szorult a Volgái Lenin Vízierő­mű mögött, a szovjet villamos­ipar szilárdan tartja elsőségét a nagy teljesítményű vízerőművek jesítményével ellátja a K-szi- bériai energiarendszert. Befe­jezték a kísérleteket és elkezd­ték az angarai vízilépcső harma­dik szakaszának, az Üszty— Ilimszkij Vízierőmű építését. Tervezett kapacitása 4,3 millió kWó. Végül néhány szót az atom- energetikáról. A Szovjetunióban adott áramot 11 évvel ezelőtt a Világ első atomerőműve, kapa­citása 5 ezer kWó. volt. Ma már áramot adnak a szibériai, a novo- voronyezsi, a belojarszki és a melekeszkiji atomerőművek. A szovjet tudósok kísérletez­nek még a kimeríthetetlen'erő­forrást képező dagály munkara- fogásán is>. lVIürmanszk közelé­ben megkezdték az első dagály- erőmű építését. Röviden ennyit a szovjet ener­getika fejlődéséről. Szinte he­tenként kapcsolódik be az ener­giatermelésbe egy-egy úi erő­mű. melyek kapacitása felér a dnyeprogeszi erőmű teljesítmé­nyével. kezésnek. Már maga ez a tény is nyilvánvalóvá teszi a fenti állításokat, azt, hogy Bóka Jó­zsefnek, az ÉM Bács-Kiskun megyei Építőipari Vállalat volt „kitűzőjének” milyen korlátlan lehetősége kínálkozott jogtalan anyagiak megszerzésére. Műanyagfólióbói asztalterítő Az elmúlt év decemberében Bóka József a piacépítkezés „kitűző munkavezetője”, akit többek között megbíztak az építőanyagok kezelésével, fel- használásának elszámolásával, megismerkedett Furkó János kecskeméti lakossal. A rövid ismeretség „üzleti” kapcsolattá érett, mert Furkó kérésére Bóka 800 darab téglát adott el természetesen a vállalatéból. Egy hónappal később tovább „erősödött” a két ember barát­sága, mert ekkor már lovasko­csival 800 bontástégla, 200 darab mozaiklap, 300 darab csempe és 24 kiló műanyagfólia „vándo­rolt ki” a piacépítkezésről 2650 forint értékben. S Bóka üzlet­társa hogy stílusos legyen a 24 | kiló műanyagfóliát kétméteres darabokra felszabdalta, s asz­talterítőként adta el a — pia­con. Csupán ebből 2500 forintot árult. Bóka nemcsak Furkóval tar­tott kapcsolatot, hanem saját szakállára is próbált anyagi előnyökhöz jutni. Januárban 5 mázsa kokszot, 2 mázsa desz­kahulladékot szállított á kalo­csai munkásszállásra, de a vál­lalati gépkocsi, hogv. hogy nem anyósa lakásán „kötött ki”. S miután ezt senki sem tette szó­vá, tovább virágzott az üzlet. Márciusban Furkó János két hordó bitument, két köteg kát­ránypapírt, 8 mázsa cementet értékesített munkatársainak Bóka jóvoltából. Le sem rakták a cementet A kecskeméti piac építkezé­se ebben az időben túlságosan lassan haladt, de annál gyor­sabb ütemben folytatódott a különböző manipulációk soro­zata. A „kitűző” K. A. kecske­méti lakostól magánépítkezést vállalt, akitől anyagköltség cí­mén 400 forintot vett fel, de a beépítésre kerülő csempék a vállalattól származtak. A ba­rátság Furkóval is gyümölcsö­zőnek bizonyult, mert 5 mázsa cementet, 500 darab téglát tud­tak értékesíteni. Eközben Bó­ka rávette egyik beosztott dol­gozóját S. I.-t adjon él húsz szál pallódeszkát, amelyért 1600 forintot vettek fel. Ez év augusztusában Furkó János már követelőzni kezdett, ugyanis nagyon jól jövedelme­zett számára a Bókától túlsá­gosan olcsón kapott építő­anyag. Egyik alkalommal húsz mázsa cementet kért. Bóka pil­Paragrafus vagy protézis Zsenge diákko­romban sem írtam mindig márványba vésésre méltó betű­ket. Egyiket a má­sikkal meglehetős gyakran össze lehe­tett téveszteni, más­kor pedig alig-alig hasonlítottak az ábécé valamelyik „egyedéhez”. Ilyen előzmények után került sor ar­ra az emlékezetes irodalomtörténet­órára. Károly bará­tom — aki az em­lített hiányosságok ellenére rendszere­sen az én jegyze­temből készült fel | — éppen Ady élet­rajzát ismertette. — Fogásznak ké- ezt a szándé­kát azonban... — hullottak az örök­becsű szavak a tan­terem dermedt csendjébe. Közü­lünk azok, akik ép­pen odafigyeltek, megkövültén hall­gatták. — Micsoda őrült­ségeket beszél ma­ga? — kapta fel a fejét tanárunk is villámsújtottan. — Ki készült fogász­nak? — Ady... — Honnan veszi ezt az észbontó iro­dalomtörténeti ku­riózumot? — Tanár úr ké­rem, a Jóba jegyze­tében ez áll •.. Nyomban sor ke­rült a kis spirálfü­zet „tetemre hívá­sára”. Hát igen, mi tagadás, az én nagy J-m semmiben sem különbözött a kis f-töl. A kezdeti megrökönyödést csakhamar harsány derültség váltotta fel. — Gratulálok. Maga ezúttal meg­menekült a szekun- dától — hangzott Károly felé a ki­nyilatkoztatás. — Jóba azonban nem tudom, mit szólna hozzá, ha ügyvédi felszólítás helyett teszem azt kiver­ném a fogait, eset­leg a bal hatosában ideget ölnék! Azóta öltött a J- betüm korszerűbb formát... — Mb» —• lanatnyilag nem tudta kielégí­teni Furkó kívánságát, mért nem volt cement az építkezé­sen, de másnap, amikor 50 mázsa cement érkezett teher­autóval, Bóka csupán 35 má­zsát rakatott le, s a „felesle­get” Furkó lakására irányítot­ta. „Neked egy filléredbe se került.. A fenti esetet követő napon Furkó János ismét beállított Bókához, s 15 mázsa cementet kért. Ebben az esetben a szál­lítóeszköz hiányzott, de más­nap ezt is sikerült szerezniük, ugyanis K. K. kecskeméti lakos lovaskocsijával az építkezésről 10 mázsa cementet, tíz szál pallódeszkát és 290 darab csem­pét szállítottak el. Az üzlettársak között a vi­szony egyre feszültebbé vált, amelyet bizonyít Bóka és Fur­kó között lezajlott beszélgetés is. Amikor a sikkasztó kitű­ző követelte a júliusban elszál­lított építőanyagok árát Furkó János kevesebbet adott át neki, mint amennyiben megegyeztek. „Neked egy filléredbe se ke­rült, elsikkasztottad. Örülj, hogy ennyit kapsz!” — mondta Furkó Bókának, amikor az ke­vesellte a pénzt. Nem rajtuk múlott, hogy az építkezésről augusztusban elhordott anya­gokért nem tudták a pénzt be­szedni, ugyanis a rendőrség Bóka Józsefet letartóztatta. Ismét az ellenőrzés Milyen tények segítették elő — adódik önkéntelenül is a kérdés — Bóka József és tár­sai számára azt, hogy háborí­tatlanul herdálták el a nép va­gyonát? Sok okozati összefüg­gés található ebben az ügyben, amely bizonyítja: nem bizal­matlanság a mindenre kiterje­dő ellenőrzés. Bóka Józsefet a múlt év no­vemberében kitűzőnek vették fel a vállalathoz, de amíg a többi kitűzői munkakörben dol­gozók felett felügyeletet gya­korolt egy-egy művezető, ad­dig Bóka közvetlenül az épí­tésvezető alárendeltje volt. Ha nem is hivatalosan, de lényé­gében a piac építkezését vezet­te, s ezért rábízták az anyag kezelését. Tették ezt a válla­lat vezetői annak ellenére, hogy Bóka már volt büntetve vagyon elleni bűncselekmény miatt. Emellett hiányzott a munkahelyről kijáró gépkocsik rendszeres ellenőrzése, s nem vizsgálták felül, hogy a kiszál­lításra kerülő anyagokról állí- tottak-e ki minden esetben szállítójegyet. Ezek a tények ugyan nem mentesítik a bűnö­söket, de az ellenőrzést elmu­lasztókat sem! A bűnügy leleplezése ismét bizonyítja: fokozni, hatéko­nyabbá kell tenni az ellenőr­zést, különösen az építkezések­nél, mert súlyos felelőtlenség a nép vagyonával úgy bánni, mint ahogy azt tették a kecs­keméti piacépítkezésen. Gémes Gábor PETŐFI NÉPE A Magyar Szocialista Munkáspár Bács-Kiskun megyed Bizottsága és • megyei tanács lapja. Főszerkesztő: dr. Weither Dániel. Kiadja a Bács megyei Lapkiadó Vénalat Felelős kiadó: Mezei István Igazgat Szerkesztőség: Kecskemét, Városi Tanácsház Szerkesztőségi telefonközpont: 26-19, 25-16. Kiadóhivatal! Kecskemét, Szabadság tér l/a. Telefon: 17-09. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető! a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetés) díj 1 hónapra IS forint Bács-Kiskun megyei Nyomda V. Kecskemét — Telefonj 11-65, lade»; 65 06$, — BÁBÉIX)ADÁS. Ma. szom­baton fél tíz és fél tizenegy órai kezdettel a kecskeméti gyermek- színházban A három mackó és a Ki a király? című kis mese­játék kerül bemutatásra a kecs­keméti óvónők bábcsoportjárak előadásában. November 27-én, szombaton, a fenti időpontban és helyen megismétlik az elő­adást. * ' — A KISSÖI.TI 319;i"a.s számú Vé- csey Károly úttörőcsapat is meg­ünnepelte . november 7-ét. A meg­emlékezés az őrsvezetők jelentésé­vel kezdődött, majd elhangzott a szovjet himnusz és az Intemacio- nálé. Ezután egy pajtás elmondot­ta, mit jelent nekünk november 7-e, majd kultúrműsor következett. Ne­kem a Hópehely című vers elő­adása tetszett legjobban, amit Ur­ban Valéria pajtás mondott el. Vé­gezetül az igazgató bácsi könyvju­talmat adott azoknak az úttörők­nek, akik a helyi termelőszövetke­zetben legjobban dolgoztak. Németh Erzsébet őrsvezető * 4- November 7-ére rendbe­hozták a szovjet és a magyar hősök emlékművét a mélykúti 3583. számú Zrínyi Hona Úttö­rőcsapat kisdobosai. A Tigris, a Nagymama és a Piroska Örs felváltva gondozza hat román katona sírját. A Mókus Raj kisdobosai * X JÓL SIKERÜLT szüreti mulatságot rendezett az Izsáki Majláth-telepi iskola 5483. szá­mú Gagarin Úttörőcsapata és a Petőfi Tsz KISZ-szervezete. Az ezer forint tiszta bevételt nyári országjáró kirándulásra fordítjuk. Cs. Szakáll Erzsébet csapatkrónikás = NOVEMBER 7-i ünnepségünkre meghívtuk a Budapesten dolgozó Varga János vegyészmérnököt, alti az első dávodi úttörőcsapatnál csa­patvezető volt. Vendégünk elmond­ta régi úttörőéről ékeit, majd érde­kes munkájáról számolt be. Az ün­nepélyen megkaptuk a raj zászlókat, amelyekre az őrsök szalagot kö­tő ttek­Radó Erzsébet őrsvezető * — KI a város legjobb földraj­zosa? címmel szellemi vetélke­dőt rendeztek a kiskunhalasi úttörőházban. Az érdekes, vál­tozatos versenyt Farkas Péter hetedikes pajtás nyerte 'meg'. A további helyezettek: Zsigmond Agnes. Mod ok Kálmán és Jenti György nyolcadikos pajtások lettek. Rapcsák Tibor 4» — A mélykúti úttörők is megemlékeztek november 7-ről. November 6-án ünnepélyes csa­patgyűlést tartottak. 7-én pedig a község lakóival együtt meg­koszorúzták a szovjet és a ma­gyar hősök emlékművét. Ezután került sor egy új útszakasz és az új köztisztasági fürdő át­adására. Vlasies Mária őrsvezető * — A KECSKEMÉTI Szalvai Mihály Ültöröház nyolctagú kis­házépítő szakköre — Iván Jó­zsef szakkörvezető irányításával —, minden hónapban megláto­gatja a kecskeméti Széchenyi tér 1. szám alatti bérház épí­tését. A pajtások megismerked­nek az építkezés menetével, s rövidesen elkészítik az újonnan épülő bérház kicsinyített mását is. fj 0 Kiváló Fémgyűjtő jel­vénnyel tüntették ki a múlt tanévi hulladékgyűjtési munka szervezésében, irányításában legjobb eredményt elért KISZ- aktívákat, úttörőes-apatvezető- ket. pedagógusokat, s több vál­lalat hulladékgyűjtő felelősét. A megyében összesen tizenha­tan részesültek Kiváló Fémgyűj­tő kitüntetésben és pénzjuta­lomban. a-f MAR MOST túlteljesítette I960, évi hulladékgyűjtési tervét a bács­almási 3578. sz. n. Rákóczi Ferenc úttörőcsapat. A pajtások eddig 95 mázsa vasat, 10 mázsa papírt és 8 mázsa rongyot gyűjtöttek össze. A pajtások a tavaszi előirányzatukat is túl akarják teljesíteni. 4z úttö­rőcsapat vezetősége a legjobb ered­ményt elérő hulladékgyűjtőket tárgyjutalomban részesíti. Molnár József

Next

/
Thumbnails
Contents