Petőfi Népe, 1965. október (20. évfolyam, 231-257. szám)
1965-10-14 / 242. szám
8. oldal 1965. október 14. csütörtök fiz európai biztonság kérdése az ENSZ-ben' Sukarno ki akarja békíteni Bonn ismét figyelőállásban a hadsereget és a kommunista pártot MAXIMÁLIS figyelmet érdemelnek az Egyesült Nemzetek •Szervezete részéröl a nemzetközi feszültség enyhítését célzó intézkedések —, hangsúlyozta a keddi késő délutáni közgyűlés plénuma előtt az indiai küldött. Az ülés során a lengyel képviselő is alátámasztotta ezt a követelményt, amikor az európai biztonság kérdéseiről szólott. Az általános politikai vitában felhívta a figyelmet a német miiitarizmus és revansizmus veszélyeire, részletesen loglalkozott azokkal a törekvésekkel, amelyek atomfegyverhez akarják juttatni Bonnt. Lengyelország nevében tiltakozott az ilyen tervek megvalósítása ellen. De nemcsak Lengyelország, Európa biztonsága is megfordul ezen a kérdésen. Winiewicz külügyminiszter-helyettes, a lengyel delegáció vezetője utalt a közgyűlésen tett legutóbbi javaslatára, amely szerint nemzetközi értekezletet kell összehívni, az európai biztonság kérdéseinek megvitatására. Mint mondotta, számos európai ország pozitív választ adott már eddig erre a lengyel javaslatra. UGYANAKKOR Bonn ismét figyelőállásba emelkedett, nem hagyták szó nélkül Stewart keddi nyilatkozatát, melyben számukra ködösen szólott a sokoldalú atomhaderő kérdéséről. Diplomáciai úton felszólították az angol kormányt, közöljék, hogyan gondolta Stewart kijelentéseit, tisztázásra szólította fel Londont. Szemrehányásokat tesznek Angliának, hogy a Kelet—Nyugat közötti enyhülés ügyét fontosabbnak tartja, a Bonn által' sürgetett sokoldalú NATO-atomütőerő dolgánál. A Welt című tekintélyes polgári lap azzal fenyegetőzik, hogy az NSZK a legnagyobb „elszántsággal” fog szembehelyezkedni minden olyan törekvéssel, amely arra irányulna, hogy Bonnt kikapcsolják az atomhatalmak sorából. Ami rávilágít az ENSZ közgyűlésén napirenden szerepelt téma fontosságára, s arra, hogy Bonn mindnyájunk érdekei ellen dolgozik. London időt szeretne nyerni — ez rejlik Stewart puha- tolódzó kijelentésed mögött — s a NATO-n belüli ellentéteket tárgyalásokon gondolja megoldani. A bonni aprehendáció egy ilyen tárgyaláshoz nem éppen kedvező légkört ígér. EGY NAP A KÜLPOLITIKÁBAN Félser eszlett tömeg az Ifjúsági Húsban DJAKARTA (MTI) Sukarno elnök kedden este a Merdeka palotában fogadta Su- bandrio miniszterelnök-helyettest és külügyminisztert. A dia- kartai rádió szerint Subandrio a megbeszélések után kijelentette: Az elnök ismételten hangsúlyozta. hogv az indonéz népet a „Nasakom” elvei szerint kell továbbra is nevelni. (Nasakom: a nacionalista, a vallási és a kommunista erők szövetsége.) Sukarno kifejtette, hogy erre a szellemre azért van szükség, mert maga az indonéz forradalom is a hármas szövetség eszméire épült. Hangsúlyozta, hogy a Nasakom elveit népszerűsíteni kell a rádió, a televízió, a lapok és a folyóiratok útján. Ugyancsak a djakartai rádió közli, hogy Sukarno elrendelte az indonéz távközlési rendszerek működésének helyreállítását mind belföldön, mind a külföldi országokkal. A Straits Times című Kuala Lumpurban megjelenő lap szerdán arról cikkezett, hogy Sukarno elnök a jelek szerint végleg elhatározta magában, hogy kibékíti a hadsereget és a kommunista pártot, s ez a törekvése minden valószínűség szerint sikerrel is jár majd, bár az elnök hatásköre pillanatnyilag még gyenge. A djakartai rádió szerdán bemondta. hogy Diakartában betiltottak egy kommunista ifjúsági csoportot, egy másikat felfüggesztettek, 14 kommunista szemináriumot pedig ugyancsak felfüggesztettek. Az erre vonatkozó rendelet az oktatásügyi minisztériumtól származik. Az indonéz fővárosban szerdán délelőtt újabb nagyarányú kommunistaellenes tüntetésre került sor. Mintegy kétezer felizgatott muzulmán fiatal megtámadta az ifjúsági palotát, ahol baloldali és kommunista ifjúsági szervezetek működtek. Az épület csupán száz méternyire van a djakartai elnöki palotától. A tüntetők kidobálták a bútorokat az utcára és meggyújtották a felhalmozott berendezési tárgyaltat. Ezen a tüntetésen hangzottak el az eddigi legélesebb kommunistaellenes jelszavak, mert a fékevesztett tömeg az Indonéz KP | „szétzúzását” és vezetőjének, Aiditnak halálát követelte. A közelben tartózkodó katonai egységek nem avatkoztak be, az elnöki palota őrsége azonban négy páncélautó kíséretében. feltűzött szuronyokkal megindult. A testőrség nem nyitott tüzet, hanem nagy nehézségek árán végül is vérontás nélkül megtisztította az épület előtti teret a tömegtől. A tüntetést az Indonéz Nemzeti Front indította, s e szervezet épületébe tértek vissza a tüntetés vezetői. A szervezet illetékesei üdvözölték őket, majd közölték, hogy az ifjúsági palota tönkretevése csupán a kezdet volt, további kommunistaellenes tüntetéseket terveznek. Súlyos életkörülmények Saigonban Tizenkét órás tűzharc a rizstartalékért Itt az ideje a Smith-rendszer felszámolásának NDK-küidöttek f érkeztek hazánkba Szerdán Budapestre érkezett Paula Acker, a Német Szocialista Egységpárt Központi Bizottságának tagja, a demokratikus Németország Nemzeti Frontja Elnökségének tagja és Hermann Kalb, a Neue Zeitung főszerkesztője. Az NDK nemzeti frontjának küldöttségét. — amely a Hazafias Népfront Országos Tanácsának vendégeként tanulmányozza a magyar népfrontmozgalom munkáját —, a Ferihegyi repülőtéren a Hazafias Népfront vezető munkatársai, fogadták. (MTI) ACCRA. (TASZSZ) Az Afrikai Szakszervezeti Szövetség nyilatkozatban hívta fel az afrikai munkásság figyelmét azokra a veszedelmes körülményekre, amelyeket a fajüldöző Smith-kormány teremt a nyugati pénz- és iparmágnások támogatásával Dél-Rhodesiában. A szövetség felhívja a hozzátartozó szervezeteket, valamint az afrikai munkásságot és parasztságot, álljanak készen a döntő harcra abban az esetben, ha a dél-rhodesiai fajgyűlölők egyoldalúan kihirdetnék a függetlenséget. A nyilatkozat leszögezi: itt az ideje, hogy felszámolják a Smith-féle rendszert és létrehozzák Dél-Rho- desiában a nép nagy többségét képivselő népi demakratikus kormányt. (MTI) Sza o sürgeti a rautiká ást Szato japán miniszterelnök szerdán beszédet mondott az alsóház kibővített ülésén. Beszédének jelentős részét annak szentelte, hogy sürgesse a japán—dél-koreai szerződés ratifikálását és megindokolja a ratifikálás szükségességét. A miniszterelnöknek a kijelentései megütközést keltettek az ellenzéki képviselők körében. A közép-vietnami fennsíkon, An Khe térségében már negyedik napja tart az amerikai— dél-vietnami erők legújabb „tisztogató akciója”. A nyugati hírügynökségek beszámolói szerint az An Khe-tól 32 kilométerrel keletre húzódó Suoi La Tinh völgy zord északi részében szerdán a hajnali órákban már 12 órája tűzharcban állt az első amerikai gyorshad- osztály egyik zászlóalja és a délvietnami tengerészgválöftpso^ egy egysége- a gerilla-erőkkel.' A szabadságharcosok 81 miílimé- teres aknalövedékekkel lövik az amerikai állásokat. Az aknatü- zet időnként hol innen, hol onnan hallatszó puskatűz váltja fel. A Reuter szerint a gerillaerők ellentámadásának az a célja, hogy visszaszerezzék a közel 20 tonnányi rizstartalékot, amely a korábban lefolyt harcok során az ellenséges csapatok kezére került. A nemzeti felszabadító erők [ hírügynöksége kedden adatokat közölt az elmúlt hónapban elért katonai sikerekről. Csak a délvietnami középfennsík térségeiben lefolyt harcok során 3000 ellenséges katonát tettek harc- képtelenné, 80 összecsapás során. Az amerikai veszteség ebből 713 halott és 27 sebesült. A DNFF-hírügynöksége Hanoid hírében beszámol a rendkívül nehéz életkörülményekről, amelyben Saigon lakossága éh A saigoni rezsim csupán augusztusban 6000 embert’tartóztatott le. A létszükségleti cikkek ára ugrásszerűen emelkedett. Szűkiben van a lakosság a rizsnek. — Mind komolyabbá válik a polgári lakosság ellátása villanyárammal. Hogy az amerikai agresszorok igényeit és energiaszükségletét kielégíthessék. a bábkormány nem egy üzem termelését leállította. Ezzel fokozódott a munkanélküliek száma. A bűnözési hullám is egyre nagyobb méreteket ölt. (Reuter, Új Kína. AtP) Észak- és Dél-Vietnam küldötte szólalt fel As amerikai imperialisták gyarmatosító agressxorok A propagandamunka növekvő jelentősége A VI. Szakszervezeti Világ- kongresszuson két beszámoló hangzott el a napirend harmadik pontjáról, a vietnami helyzetről. a vietnami népnek az amerikai imperialista agresszió ellen folytatott harcáról. Hoang Quoc Viet, a Vietnami Dolgozók Általános Szövetségének elnöke ismertette azokat a problémákat, amelyek abból adódtak, hogy az amerikai imperialisták kiterjesztették agressziójukat Dél-Vietnamban és barbár légitámadásokat intéznek a VDK, egy független szocialista ország területe ellen. Hangsúlyozta, hogy az amerikai imperialisták egyre inkább leleplezik magukat, mint nyíltan gyarmatosító agresszorok. Vázolta azokat a sikereket, amelyeket a vietnami nép délen és északon az agresszorok elleni harcban kivívott. Hoang Quoc Viet köszönetét mondott azért a segítségért, amelyet a Szovjetunió és a többi szocialista ország, közöttük hazánk a vietnami nép harcának támogatásában nyújt, és javasolta a kongresszusnak: 1. Juttassa kifejezésre szolidaritását a vietnami nép harcával, s ítélje el az amerikai agressziót, támogassa a VDK kormányának négypontos és a DNFF Központi Bizottságának a vietnami háború rendezésére szolgáló ötpontos javaslatait; 2. Hívja fel a szakszervezeteket és a dolgozókat, folytassanak széles körű felvilágosító kampányt az amerikai agresszió leleplezésére és szólítsanak fel bojkottra az amerikai hadianyag-szállítmányok megakadályozására; 3. 1965. december 20-a, a Délvietnami Nemzeti Felszabadítási Front megalakításának 5. évfordulója alkalmából rendezzék meg a Vietnam népével és dolgozóival való nemzetközi szolidaritás hetét. Tran Hoai Nam. a Dél-Vietnam felszabadításáért küzdő szakszervezeti szövetség központi bizottsága állandó elnökségének tagja részletesen ismertette az amerikai agresszió délvietnami kegyetlen módszereit és a dél-vietnami nép felszabadító harcának sikereit. Felhívta a figyelmet arra a nyugtalanító tényre, hogy az amerikai repülőgépek terrortámadásokat hajtanak végre védtelen dél-vietnami falvak és városok ellen, elrendelték a mérgesgázok alkalmazását, egyben Dél-Vietnamba helyezték át a baktériumháború problémáival foglalkozó 406. számú kutatóintézetet. Köszönetét mondott a nemzetközi munkásosztálynak és a világ haladó erőinek a vietnami nép harcához nyújtott támogatásért, s azért a segítségért, amelyet a Szovjetunió. Kína és a többi szocialista ország népe és szakszervezetei nyújtanak. Beszámolója végén megismételte azokat a javaslatokat, amelyeket az észak-vietnami szakszervezetek küldötte tett, | AKI CSAK 1 alapfokon is megismerkedett a marxizmussal, emlékezetébe véste Marx összegező gondolatmenetét, amellyel „A politikai gazdaságtan bírálatá”-nak előszavában klasszikus tömörséggel kifejti évtizedeken át tartó tanulmányainak végső eredményét: „Az anyagi élet termelési módja határozza meg általában az élet társadalmi, politikai és szellemi folyamatát. Nem az emberek tudata az, ami létüket, hanem megfordítva: társadalmi létük az. ami tudatukat meghatározza." A társadalmi lét az elsődleges, a meghatározó, amely a társadalmi tudatban visszatükröződik. Ebből azonban nem következik, hogy a tudat pasz- szív következmény és az sem, hogy az emberek világnézete, gondolkodása mindig összhangban van társadalmi létfeltételeikkel, automatikusan együtt változik a társadalmi körülmények átalakulásával. A társadalom szocialista átalakulása, a szocialista forradalom előrehaladása nem jár együtt automatikusan a tudományos világnézet, a marxizmus-leninizmus általános elterjedésével. A közvetlen tapasztalat önmagában nem vezethet a társadalmi folyamatok tudományos megértéséhez. A társadalmi fejlődés lényeges, meghatározó törvényszerűségei nem nyilvánulnak meg ugyanis közvetlenül a jelenségekben, nem a felszínen helyezkednek el hanem mélyebben fekszenek. A Curie-házaspárnak a szurokérc tonnáiból kellett „kihámoznia” a rádium alig érzékelhető mennyiségét. Marxnak pedig a társadalmi törvények feltárásához „o tények Mont Blanc-já- ,nak” összegyűjtésére és a materialista dialektika finom műszerével való elemzésére volt szüksége. | A KÖZVETLEN | tapasztalat szűk, korátozott és szükségképpen igen ellentmondásos. A szocializmust építő magyar társadalomban, ebben az átalakuló, a kapitalizmusból a szocializmusba való átmenet útján járó társadalomban, a fejlődés uralkodó, erősödő szocialista vonásai mellett jelen vannak még a múlt maradványai, hatnak antiszocialista tendenciák is. A társadalmi viszonyok szocialista átalakításának folyamatában elkerülhetetlen az átmeneti formák alkalmazása is, szükségszerűek a kompromisz- szumok. Ezeknek meg nem értése, továbbá a ■ szocializmustól idegen, vele ellentétes jelenségek és tendenciák, hamis felfogásokat erősíthetnek. Társadalmunkban előfordul, hogy egyes kisiparosok, kiskereskedők, a szolgáltatási ágazatok egyiké- ben-mási kában dolgozók olyan nagy jövedelemhez jutnak, amely nem arányos társadalmilag hasznos teljesítményükkel. A bürokrácia rideg labirintusában gyakran elapad a kezdeményező kedv, protekció vagy korrupció révén egyesek méltatlanul jutnak előnyökhöz. Ilyen jelenségek, továbbá a társadalmi termelés és elosztás megszervezésének, ellenőrzésének fogyatékosságai odavezéthetnek, hogy egyes emberek — tévesen, — a múlt maradványaira, vagy a jelen tünékeny, átmeneti, a fejlődés fő irányával ellentétes jelenségeire, Viszonyaira orientálódnak. Azok a véleke-