Petőfi Népe, 1965. október (20. évfolyam, 231-257. szám)

1965-10-12 / 240. szám

Nehéz győzelem KALOCSAI KINIZSI—HMVASARHELYI MEDOSZ 1:0 (0:0) Kalocsa. 600 néző, vezette: Osvatu. Kai. Kinizsi: Sáfrány — Tóth II., Vatai. Miskel — Farkas I.. Bálint — Boda. Sípos II.. Ta­mási. András. Farkas II. Edző: Hirmann Endre. Hazai támadásokkal indult a mérkőzés. A 4. percben a ven­dégek középhátvédje egv sze­rencsétlen esés következtében válltörést szenvedett és nem látszhatott tovább. A 17. perc­ben Mis-kei hibájából a vásár­helyi középcsatár nagy helyzet­be került és Sáfrány csak bra­vúros kifutással tudott menteni. A következő percben Tamási helyzetet harcolt ki, de végül szerelték. A továbbiakban a Kinizsi irányította a játékot, de a vendégek ellentámadásai mindig veszélyesek voltak. Ta­másinak három jó helyzete is adódott. Egyiket sem sikerült befejeznie. Az utolsó öt perc teljesen a Kinizsié volt — min­den eredmény nélkül. Szünet után a vendégek ro­hamoztak. s a 3. percben a ki­ugró vásárhelyi középcsatár elöl Tóth II. majdnem a saját háló­Megyei I. o. labdarúgó-eredmények iába talált. A 13. percben Ta­mási az ötösről fölé lőtt. A kö­vetkező percben Sáfrány me­rész belevetődéssel mentett. A 17. nercben András, a 19. perc­ben Bálint lőtt mellé jó hely­zetben. A 20. percben a vendé­gek jobposszekötőie húzódást szenvedett és végleg elhagyta a pályát. Ezután sorozatos kalo­csai támadások következtek, de a vásár-helyiek kapusa mindent j védett. A 36. percben Vatai j nagy erejű szabadrúgását védte j a kapus. A 41. nercben András j a kifutó kapuson átemelte a! labdát. Lövése a védőkről Mis­kei elé pattant, aki újból ka­pura lőtt. A visszafutó kapus­nak sikerült mentenie. A 43. percben a kiugró Miskeit az ötösön visszahúzták, de a játék­vezető továbbot intett . A 44. percben végre megszületett a Győztes gól. Vatai éles szögből bombázott a hálóba. 1:0! A kalocsai csapat igen nehéz harcot vívott a kilenc főre ol­vadt vásárhelyiekkel, s ha egy kis szerencsével is, de megér­demelten szerezte meg a két pontot. — Jók: Sáfrány, Vatai. Bálint. András. A megyei labdarúgó-bajnok­ság Északi csoportjában a két vezető csapat igen keserves küz­delem után szerzett pontot, il­letve pontokat. A Déli csoport­ban a bajai rangadón a Bácska Posztó már az I. félidőben be­biztosította a győzelmet. A Kis­kőrös csapata számára mind­inkább érik a csoportbajnokság. Részletes eredmények: ÉSZAKI CSOPORT KTE—T1SZAKÉCSKE 2:1 (0:1) Kecskemét, 8Óö néző, v.: Tur- csányi. — Majdnem a forduló legnagyobb meglepetése követ­kezett be Kecskeméten. A félidő közepén igen érdekes gólt ka­pott a KTE. A kécskeiek jobb­szélsője, Bakó elfutott a jobb szélen. Középre adott. A közép­csatár fejelni akart, de elcsú­szott, s a kifutó 'Vitkovics jobb­ra vetődött, a labda pedig érin­tés nélkül jutott a hálóba. A KTE óriási fölényben játszott, de csak a II. félidő 25. percé­ben tudott egyenlíteni Diószegi góljával. Már mindenki lemon­dott a győzelemről, amikor a 45. percben Sallai lövése a kifutó kapus hátáról az üres kapuba hullott. Verejtékes győzelem volt. — Jók: Laezi II., Sallai, Szabó. Suhajda. illetve Gyenes kapus (a mezőny legjobbja), Ba­kó, Zoboki. szabadszAllAsi honvéd —K. FÉMMUNKÁS 1:0 (1:0) Szabadszállás. 200 néző. v.: j Sári. — Az I. félidőben a Fém­munkás sokkal jobb volt ellen­felénél, mégis a 4. percben S. Kiss a hazaiaknak szerezte meg a vezetést. Szekeres kapusnak nem lehetett gólt lőni. Fordulás után változatosabb lett a játék, Az utolsó negyedórában a ha­zaiak beszorultak, de a Fém­munkás most sem tudott egyen­líteni. A döntetlen igazságosabb lett volna. — Jók: Szekeres, Csigér. Lehóczky. illetve Doro­gi, Gerőházi, Józsa. K. SZÁLLÍTÓK—KKHALASI MÄV 1:0 (1:0) Kecskemét, 300 néző, v.: Zsámboki. — A K. Szállítók technikásabb játékával megér- demedten győzte le a lelkesen harcoló halasiakat. Győzelmük nagyobb arányú is lehetett vol­Biztató kezdet után — vereség SZEGEDI HONVÉD—KISKUNHALASI MEDOSZ 3:2 (2:2) Kiskunhalas. 300 néző, vezette: Szarvas. H. MEDOSZ: Szalontai — Tóth II.. Kiss. Lipák. Hornvák — Mészáros, Tóth I. — Cser­mák III., Varga, Vanyiska, Csermák II. Edző: Várhegyi Ferenc. A kezdés után hazai fölény alakult ki. Az 5. percben egy beadás á szegedi védőkről Var­ga elé pattant és az összekötő jól eltalált lövése a vendégek hálójában kötött ki. 0:1! A 15. percben egyenlített a Honvéd. A szegedi Kiss a fél pályáról egyedül tört kapura, s a halasi védők kísérete mellett helyezte hálóba a labdát. 1:1! A 21. perc­ben ismét a halasi védelem hi­bájából értele el gólt a vendé­gek. Sándor II. a jobb oldalon elfutott, a védők nem avatkoz­tak be. és a középcsatár a meg­lepett Szalontai mellett talált a kapu közepébe. 2:1! A 31. percben egyenlítési alkalom nyílt a halasiak előtt. Csermák III. hatalmas lövése a bal ka­pufa éléről vágódott vissza a mezőnybe. Váltakozó játék után a 42. percben egyenlített a ME­DOSZ. Tóth II. hátulról hozta' fel a labdát és Csermák III. elé tálalt. A szélső elfutott, az ötösre ívelt be és Vanyiska a hálóba talált. 2:2! Fordulás után a szegediek ke­rültek fölénybe és többnyire a MEDOSZ térfelén folyt a játék. A 16. percben felszabadult a halasi védelem a nyomás alól és mindjárt gólt is szerezhettek volna. Vanyiska—Tóth I.— Csermák III. adogatás után a szélső éles lövését a kapus ki­ütötte éppen Vanyiska elé. aki azonban nem tudta értékesíteni. A játék mindjobban kiegyenlí­tődött. Mégis a 33. percben a vendégek javára dőlt el a mér­kőzés. Jobb oldali támadás után a befutó Sándor II. a léc alá vágta a labdát. 3:2! Eseményte­len játék utón a 41. percben Sándor H-t utánrúgásért kiállí­tották. Pintér, a K. Szállítók kapusa bravúros kifutással mentett a halasi csatárok elől. c A védők gyenge napja BÉKÉSCSABAI HONVÉD—KALOCSAI HONVÉD 4:1 (2:0) Békéscsaba. 300 néző, vezette: Szeghő. Kai. Honvéd: Bencsik — Kiss Ti., Kapitány, Kiss I. — Ko­vács, Kohut — Eszenyi, Balogh. Detre. Bende. Menráth. Edző: Malomszegi Ottó. Szemerkélő esőben, csúszós talajon a békéscsabai csapat kezdett jobban, de a Kalocsai Honvéd védelme biztosan há­A bajai csatársorban nem volt átütő erő MOHÁCSI TE—BAJAI MTE 1:0 (0:0) Mohács. 500 néző. vezette: Vávadi Bajai MTE: Gyurkity— Biszt­ró des. Páncsics II.. Viszmeg — Csongor. Gyulavári — Bálitv. Petrich. Rizsáim. Márity. Csa- nyik. Edző: Ónodi Béla. A szokatlan, kis és keskeny pályán nehezen találta fel ma- pát a baiai csapat. Lassan még­is játékba lendültek, de ismét rossz felfogásban játszottak, mert a taktikázó utasításoktól eltérően állandóan a levegőben volt a labda. Így is többet tá­madtak a mohácsi ellenfelük­nél, sőt még helyzeteket is te­remtettek annak ellenére, hogy a hazai védelem túl keményen [látszott. Csanyik ugrott ki so­kat ígérőén a 23. percben, de a védelemtől szorongatva erősen kisodródott oldalra és oda volt r gólszerzési lehetőség. A második félidőt a baiai csa­tba kezdte jobban, de ekkor nagyon tömören védekeztek a hazaiak. Keményen verték visz- sza a bajai támadásokat. A 20. percben Rizsánvi talált a hazai­ak kapujába, amit a játékvezető előbb megadott, maid érvényte­lenített. A bajai csapatnak még Bálity révén volt egy igen ke­csegtető helyzete. A 42. percben bár nem volt kint az alapvo­nalon a labda, a partjelző mégis szögletet jelzett. Ezt Gyurkity előbb hárította, maid a játék­vezető megismételtette a szög­letet. Gyurkity ezt is kiütötte, de a labda a mohácsi iobbfede- zet, elé került, aki mintegy 8 méterről jól eltalált lövéssel ha­talmas gólt lőtt a jobb felső sarokba. 1:0! Ezután röviddel a játékvezető a mérkőzés végét jelezte. Az alacsony színvonalú mér­kőzésen a döntetlen igazságo­sabb lett volna. Jók: Viszmeg. Gyulavári és Bálity. rította ezeket a támadásokat. — A 25. percben váratlanul sze­rezte meg a vezetést Csaba. Kapitány - le akart kezelni egy előreadást. a labda elcsúszott a lába alatt és a szemfüles csa­bai középcsatár a tehetetlen Bencsik mellett a hálóba vágta a labdát. 1:0! öt perc múlva újabb gólt ért el a hazai együt­tes. Jobb oldalról indult a tá­madás, a beívelt labdát Kapi­tány és Bencsik egymásra várva elengedték és a békéscsabai kö­zépcsatár ismét eredményes volt. 2:0! A második félidőben a kalo­csai csapat nagy akarással ját­szott és átvette a játék irányí­tását. A 8. percben Detre ió labdát adott Baloghnak. aki 14 méterről a bal sarokba lőtte a kalocsai csapat szépítő gólját. 2:1! Továbbra is a kalocsaiak maradtak támadásban, egyenlí­tési alkalom is volt de Detre és Eszenvi lövései nem okoztak különösebb gondot a csabai ka­pusnak. Még Kovács nagy bom­báját is bravúrral védte a ha­zai kapus. Ezzel a kalocsaiak be is fejezték a gólveszélyes tá­madásokat. A 37. percben meg­pecsételődött a csapat sorsa, amikor Kiss I. mellett a csabai .jobbösszekötő lőtt, gólt. 3:1! A 40. percben a balszélső futott el és kicselezte a kalocsai vé­dőket. közvetlen közelről meg­szerezte csapatának a negyedik gólt A kalocsai csapat védelme nagyon gyenge napot fogott ki. és ez okozta a súlyos vereséget. Jók: Kovács. Kohut és Balogh. na. de csatáraik sorra elügyet- lenkedték a helyzeteket. Gl: Zo­boki. IZSÁK—KISKŐRÖSI HONVÉD 4:0 (2:0) Izsák, 200 néző. v.: Varga, Az izsákiak javuló formában biztosan győzték le a lelkesen küzdő kiskőrösieket. Jó iramó mérkőzésen mindkét félidőben az Izsákiak voltak döntő fölény­ben és őrző 2, valamint Juhász 2 góljával biztosan győztek. — Jók: Filus (a mezőny legjobb­ja). őrző, Tormási, illetve a kiskőrösi fedezetpár, K. DŐZSA IL—K. LÉGIERŐK 2:1 (1:0) Kecskemét. 100 néző, v.: Őze. — A tartalékos Légierők végig egyenlő ellenfele volt az NB II-s játékosokkal megerősített Dózsa II-nek. A mérkőzésen nem volt tét. mégis nagyon ke­mény játék alakult ki. GL: Ke­repesi, Kasza, illetve Balázs. Jók: Vineze (a mezőny legjobb­ja), Halász, Serényi, Morvái, il­letve Lapéta, Parádi III., Krivy. LAJOSM1ZSE—KKFÉLEGY- HÄZI HONVÉD 2:2 (2:1) Lajosmizse, 500 néző v.: Fe­kete (Szeged). — Végig nagy | harcot vívott a két jóképességű csapat. Az I. félidőben a lajos- mizseiek voltak fölényben, en­nek ellenére a Honvéd szerez­te meg a vezetést a 19. perc­ben Fekete góljával. A hazaiak csak az utolsó öt percben tud­ták megfordítani az eredményt Csanyik és Oláh góljával. Szü­net után nagyon feljött a Hon­véd, de erejéből csak az egyen­lítésre tellett Kállai lövéséből az utolsó percben. — Jók: Ri­gó, Lőrincz, és a két Csanyik, illetve Kovács kapus (a mezőny legjobbja), Savanya. DUNAVECSE—K. MÄV 2:1 (1:1) Dunavecae, 100 néző, v.: Kris­tóf. — A javuló dunavecseiek már az I. félidőben sok gólhely­zetet hagytak ki- Szünet után. nagy fölénybe kerültek, mégis a győztes gólt csak a H. félidő 41. percében harcolták ki a ha­zaiak. — Jók: Simonidesz, Ko­vács, Frai.ckó. Faragó III., illet­ve Kovács és Vineze. DÉLI CSOPORT KISKŐRÖS—KALOCSAI SPARTACUS 5:0 (3:0) Kiskörös, 500 néző, v.: He­gyes. — A kalocsaiaknak két emberük lekéste a vonatot, így azután csak kilenc emberrel áll­tak fel. A kitűnő kiskőrösiek el­len eleve védekezésre álltak be, ami az eredményen nem lát­szik meg. Kalocsa csak előre vágott labdákkal kísérletezett — nem sok sikerrel. Kiskőrös tet­szés szerint lőtte a gólokat. —- GL: Szentgyörgyi II. 3, Markó, Paluska II., Gacs, Petznyik. Jók: Szentgyörgyi II. Szentgyör­gyi III., Paluska I., illetve a ka­locsai kapus. SOLTVADKERT—KKBALASI HONVÉD 5:0 (1:0) Soltvadikert, 500 néző, v.: Pei- rekanics. — A helyi csapat vé­gig nagy fölényben játszott. Gyakran kapujukhoz szögeztél« a halasiakat. A Honvéd-csatárok nem jelentettek különösebb ve­szélyt a hazaiak kapujára. A gólarány nagyobb is lehetett volna. Gl.: Tasnády2, őbomyik, Keresztes, Bezsenyi 11-esből). Jók: Bezsenyi, Lehóczky, Mé­száros, illetve Cs. Tóth. BAJAI BÁCSKA POSZTÓ— BACSALMÄS 3:0 (3:0) Baja, 200 néző, v.: Peók. — Az 1. félidő elején a bajai csapat két, gyors lefutásból szerzett góllal végleg bebiztosította a győzelmet — Szünet után egyik csapat sem törekedett különö­sebben a gólszerzésre. A ?.B. percben Vaityot (Baja) és a 30. percben B. Tóth-ot (Bácsalmás) kiállították. — Gl.: Gorjanacz 2, Mester. — Jók: Gorjanacz, Borsodi, Péter, illetve Jagity, CséfalvL HAJÓS—GARA 2:2 (1:0) Hajós, 200 néző, v.: Rácz. — Az I. félidőben a hajósi csa­pat játszott fölényben, ami Sol­tész góljában mutatkozott meg. Szünet után mindinkább kemé­nyebb lett a játék, sőt a garai- ak révén túlkemény is Az első 20 percben a vendégeknek si­került megfordítaniuk az ered­ményt. A hajósiak nagy hajrá­ba kezdtek és Németh góljá­val a mérkőzés vége felé ki­egyenlítettek. VASKÚT—KECEL 2:1 (2:1) Kecel, 700 néző, v.: Molnár L. — Heves iramban kezdtek a csapatok. A vendégek már az 5. percben megszereztek a ve­zetést Matus lövéséből. Két perc múlva Weisz egyenlített. A 10. percbeen a vaskútiak 11-esből beállították a végeredményt Dinnyés révén. Az ezt követő 80. percben unalmas csapkodó játék következett, amelynek so­rán a keretieknek nem sikerült kiegyenlíteni. CSÁSZÁRTÖLTÉS—KATYM A R 5:5 (3:2) Császártöltés, 300 néző, v.5 Horváth. — Jó csatársorok és gyenge védelmek küzdelme vi- zilabdaszerű eredményt hozott. Gl.: Walter 2, Bakó 2. Hajzer, illetve Tumbász 3 és Kovács 2,

Next

/
Thumbnails
Contents