Petőfi Népe, 1965. október (20. évfolyam, 231-257. szám)
1965-10-12 / 240. szám
MUNKÁS PAR.T Világ proletárja?, egyesűtjefek magyar: SZOCIALISTA BACS - KISKUN MÉCVEI LAPJA XX. ÉVFOLYAM, 240. SZÁM Ara 60 fillér 1965. OKTÓBER 12, KEDD Szakmunkásképzés — í'lííua«!"' EljÉiiKIIiüiáSSiBiil tsz-közi alapon EZ 6VBS tßfVßli tSSjíSÍtéséért A városi—járási népfrontbizottság, valamint a járási—városi tanács művelődési osztályainak közös rendezésében tegnap pályaválasztási ankét volt Kiskunfélegyházán. Az ankéton részt vettek a két pártbizottság képviselői, a tömegszervezetek helyi vezetői és több iskola igazgatója. A pályaválasztási tanácsadással kapcsolatos feladatokról Tóth Imre, a megyei tanács vb munkaügyi osztályának vezetője tartott tájékoztatót. Hangsúlyozta, hogy a pályaválasztási tanácsadás állandó, folyamatos feladat, amit céltudatosan már az ötödik osztályba lépő gyermekek között kell megkezdeni. Kiskunfélegyházán és járásában elsőrendű fontosságú a mezőgazdasági szakmunkás- és szakember-utánpótlás — s ezt a tanácsadó munka során sem szabad figyelmen kívül hagyni. A gyerekek választásának megkönnyítésére javasolta, hogy a tanácsadó munka során az eddiginél jobban vegyék igénybe a filmek, szakkönyvek, szaklapok nyújtotta segítséget, rendezzenek ifjúsági találkozókat a pá- lyátvátasztott és més választás előtt álló fiatalok között. A gondolatébresztőnek szánt tájékoztatót tíznél több felszólalás követte. Különösen figyelmet érdemlő volt Szántó Andor, városi főagronómus felszólalása. Többek között elmondta, hogy a következetes pályaválasztási tanácsadások első eredményei már éreztették hatásukat a mezőgazdasági tanulók idei beiskolázásakor. A tervezett harminccal szemben hatvan fiatal jelentkezett a nyolcadik osztály elvégzése után. Közülük ötvennégy szerződését is megkötötte, és ősszel megkezdte tanulmányait. A jövő évben 550 diák fejezi be általános iskolai tanulmányait. Közülük száztízet várnak a mezőgazdaságba, mert 30 szőlőtermelő, 30 gyümölcstermelő. 30 baromfitenyésztő és 20 zöldségtermesztő mezőgazdasági tanuló szerződtetését vették terve a helyi szövetkezetek. Az előkészületek már arra irányulnak, hogy a központi elméleti képzés mellett a tanulók gyakorlati képzését helyileg oldják meg, mégpedig tsz-közi alapon. E hasznos kezdeményezés azt jelenti, hogy a legjobb adottságokkal rendelkező termelőszövetkezetekben — megfelelő szakember vezetésével, az ipari tanulóképzéshez hasonlóan — folyik majd a gyerekek oktatása. A többi felszólaló is sok hasznos ötlettel, javaslattal egészítette ki e fontos tanácskozást. Ezek nyomán született például arról is döntés hogy a járás nagyobb községeiben szintén megrendezik a pályaválasztási anké- tokat. Tegnap hétfőn a KISZ Bács- Kiskun megyei Végrehajtó Bizottsága megvitatta a megye üzemeiben, építőiparában dolgozó ifjúmunkások termelési mozgalmainak első félévi eredményeit. tapasztalatait. A tanácskozáson áttekintést nyerhettünk arról, hogy miként veszik ki részüket az MSZMP Központi Bizottsága december 10-i határozatának és a KISZ VI. kongresszusa akcióprogramjának végrehajtásából az üzemekben dolgozó fiatalok. A beszámolási időszakra eső termelési, termelékenységi és exporttervfeladatokat túlteljesítette a megye ipara, s ebből a fiatal műszakiak, szakmunkások, betanított munkások több mint 13 és fél ezer főnyi ifjú serege is nagy részt vállalt. Közülük is elsősorban a legkülönbözőbb termelési mozgalmakba bekapcsolódó mintegy nyolcezer ifjúmunkás. A 274 ifjúsági brigád több mint 2300 tagja példamutató munkát végzett ebben az időszakban. Bizonyítékként elég. ha többek között arra utalunk, hogy a szocialista címért jelenleg 187 brigádban 1632-en küzdenek. és 52 brigád 416 tagja már birtokosa is a megtisztelő címnek. Az elmúlt évhez viszonyítva majdnem megháromszorozódott az exportbrigádokba tömörültek létszáma. június—júliusban — egy. illetve 2,5 millió forinttal szárnyalta túl a tervben megszabott termelési előirányzatot. A Zománcipari Művek Kecskeméti Gyáregységében termelési tanácskozásokon is foglalkoznak az ifjúsági brigádok munkájával s az üzem vezetőinek ez a segítő gondoskodása is hozzájárult ahhoz. hogy a különböző verseny- szakaszokban kifogástalan minőségű munkát végeztek az ifjúmunkások. Követésre méltó kezdeményezés az önmeózás bevezetése a Bajai Ganz Villamos- sági Művekben és a Kiskunfélegyházi V egyii pari Gépgyárban, aminek lényege: az ifjúmunkások személy szerint felelnek az előállított termékek kifogástalanságáért. Félegyházán egyébként a város 33 if júsági brigádja közül 24 brigád nevezett be a megyei munka verseny-akciókba is. Üzemeinkben igen sok értékes újítást nyújtottak be a fiatalok, amit elfogadtak, alkalmaznak, más újítások bevezetése pedig most van folyamatban. Több mint 4 millió forintot hozott a megyében az ifjúsági brigádok újítómozgalma az első fél évben a népgazdaság ,,konyhái ára”. S a fiatalok lelkesedését bizonyítja az is, hogy az első félévben csaknem tízezer társadalmi munkaórával végeztek többet, mint az elmúlt év hasonló időszakában. \em sikerült a Vasháromszög felderítése Tűzharc Saigonban SAIGON (MTI) Vietnamban vasárnap két fontosabb területen bontakozott ki harc az amerikai csapatok és a hazafiak erői között. Saigontól mintegy 50 kilométernyire, Ben Cat környékén, a 171-as számú amerikai légidandár ejtőernyősei az úgynevezett „Vasháromszögben'’ péntek óta első ízben ütköztek meg partizánokkal. Mindkét részről kisebb veszteségekről adtak számot. így nem járt sikerrel az a hadművelet, amelynek célja egy amerikai tiszt szerint az volt, hogy „felnyissák a Vasháromszöget és megnézzék, mi is rejtőzik benne”. A másik fontos harci terület j Saigontól mintegy 440 kilométernyire, Binh Dinh tartomány- j ban van. A tengerparton fekvő Soui La Tinh völgyben az ame- rikai felderítő szolgálat a par- ! tizánok két zászlóalját sejti. A vasárnap kezdődött bekerítő j hadmozdulatban a háború ed- j digi legnagyobb önálló harci | egysége: a nemrég Vietnamba ! küldött első számú gyorshadosztály mintegy öt és fél ezer j katonája vesz részt. Saigon egyik külvárosában ] hétfőre virradó éjjél dél-vietnami partizánok támadást intéz- j tek egy rendőr járőr ellen. Négy | rendőrt megöltek, kettőt meg- ! sebesítettek. A mintegy 15 percig tartó tűzharcban egyetlen szabadságharcos sem esett el. A Dél-vietnami Nemzeti Fe' szabadítási Front hivatalom (szerve, a „Felszabadulás”, hír- ] j ügynökség, nyilatkozatban ítélte ! el az Egyesült Államokat azért, mert a múlt héten többször is (Folytatás a 2. oldalon) A tapasztalatok azt mutatják, hogy a munkaversenyben résztvevők nap nap után rendszeresen, tudatosan törekednek a december 10-i párthatározat maradéktalan végrehajtására. Ez a tény igen sok példával illusztrálható. A Kiskunfélegyházi Vegyipari Gépgyár exportbrigádjai — a Ságvári brigád augusztusbán, a Herédi brigád Kombájnokkal a lucernatáblán A Városföldi Állami Gazdaság 110 holdas lucematábláján újból munkába álltak a kombájnok. A magnyerés céljára meghagyott pillangóst előzőleg rendre vágták, s azt most a kombájnokkal szedik fel, miután cséplődöbjaikat erre a célra átalakították. Holdanként mintegy 50 kiló magot veretnek ki a gubákból. A gépeket Oláh Ferenc és Sima István — az állami gazdaság kom- bájnosai — vezetik. Említésre méltók a takarékossági mozgalom eredményei is. A műszaki színvonal emelése érdekében pedig egyre több üzemben alakul meg a fiatal műszakiak és közgazdászok tanácsa. Kalocsán és Kiskunfélegyházán városi szinten hoznak létre rövid időn belül ilyen műszaki kollektívákat. A megye ifjúmunkásai sokat tettek tehát eddig is a termelési feladatok teljesítéséért, de erőfeszítéseikre most. az év utolsó negyedében is nagy szükség van. Lelkesedésükre, lendületükre azonban — eddigi munkájuk alapján — meggyőződésünk. hogy ezután is lehet számítani. B. Gy. Serkentő erő Megjelent a bajai járás versenyhíradója. Címlapján jelzési első évfolyam, első szám. A járási versenybizottság szerkesztésében napvilágot látott híradó követendő kezdeményezés, amellett hogy a sürgető szükség hozta létre. A bajai járásban ugyanis a csávolyi Egyesülés Termelőszövetkezet az idén egész éves versenymozgalmat indított el. A kezdeményezéshez segítséget adott a járási versenybizottság. A versenyfelhíváshoz kezdetben 24, majd a legutóbbi értesülés szerint a járás valamennyi termelőszövetkezete csatlakozott. A híradó a bevezetőben hangsúlyőzza, hogy a vetélkedés jelentősen elősegítette a munkák gyorsabb, jobb elvégzését. A verseny eredményeként a járás kenyérgabona felvásárlási tervét a megyében elsőként teljesítette. Ä termelőszövetkezetek a betakarítással egyidőben szállították le a szerződött gabonát. Érdemes azt is megemlíteni, hogy a versenyt kezdeményező csávolyi Egyesülés az elsők között van az értékelésben. A szőlőtelepítésben első lett, pedig a versenybizottság alaposan ellenőrizte a szakszerűséget, az eredési százalékot stb. Bár mindenben nem sikerült eleget tenni a termelőszövetkezetben a versenyfeltételeknek, de a háromezer holdon felüli közös gazdaságok kategóriájában a harmadik helyre került a járás nyolc termelőszövetkezete közül. Vagyis igaz az a megállapítás, amelyet ez egyik gazda szájából hallottunk a verseny kapcsán: — Az a tudat, hogy mi kezdeményeztük a versenyt, serkentő erőként hatott. Nem akartunk lemaradni. * Siemes vetélkedés ez, s azok a termelőszövetkezetek, amelyek csatlakoztak a nemes vetélkedéshez, szintén igyekeztek eredményeket elérni. A versenynek tehát ilyen érzelmi hatása is van, hát még ha anyagi érdekeltséggel is összekapcsolják. Az anyagi érdekeltség egyébként is érvényesül, mert a jól végzett munka, a gyorsabb betakarítás elősegíti a termények veszteség nélküli raktárba jutását, a korai vetés a jobb terméseredményeket és így tovább. Tehát végső soron, mindez együtt a gazdálkodás javulását eredményezi, a termelőszövetkezet erősödését szolgálja, ami anyagilag is kihat. Az anyagi érdekeltséget még lehet fokozni, ha célprémiumot is tűznek ki az egyes munkák elvégzésére. Nemrég hírt adtunk arról, hogy a duna- vecsei Virágzó Termelőszövetkezetben 300 ezer forintot adtak a munkaverseny jutalmazására. Ennek is köszönhető, hogy szeptember végére a vetés nagy részét befejezték. Az említett pédák ják, milyen hatalmas lurialék a dolgozók nemes vetélkedése. E tartalék „kiaknázása” most. az őszi munkák idején különösen, fontos. A járási versenybizottságok sokat tehetnek a verseny élesztgetéséért. Ne csak formális legyen a működésük, segítsék a helytállók népszerűsítését, mőköd jenek közre a verseny nyilvánosságának biztosításában. * S erény munka folyik most a határban. A jövő évi kenyérnek- való ezekben a napokban kerül a földbe, a mezőgazdaság dolgozói most takarítják be egész évi fáradozásuk gyümölcsét. Nem mindegy, mennyi idő alatt, hogyan történik ez, hiszen bármikor beköszöntőét a kedvező időjárás, amely nehezíti majd ezt a fontos munkát. Ezért is követendő példa a bajai járási versenybizottság kezdeményezése. K. S. Pályaválasztási ankét Kiskunfélegyházán