Petőfi Népe, 1965. október (20. évfolyam, 231-257. szám)

1965-10-10 / 239. szám

& old aj 1968. október 10. raááraa* Javul ax ENSZ munkája /I vietnami partizánok sikerei Ilidénél iában is fegyverek dördültek Még tart India és Pakisztán viszálya I A plénumliatározat régrehajtájának módjai ÉGY HÉT Á KÜLPOLITIKÁBAN A2 ENSZ 20. üléssza­kának munkája ekén a hétén jelentős lepesekei i* azon az úton. hogy a Világszervezet ismét a nemzetközi élet fontos vitafóruma legyen. Igaz, az a válság, amelyet az USA tavaiy kirobbantott, és amely csaknem egy teljes esztendeig megbénította az ENSZ te­vékenységét, még érezteti hatását, de azért ha­tározott javulás tapasztalható. A közgyűlésen és a bizottságokban folyó munka mellett diplomá­ciai megbeszélésekre is sor került. Gromiko ta­lálkozott Rusk amerikai külügyminiszerrel, majd több küldöttség vezetőjével tárgyalt, és a hét végére maradt a tanácskozás Stewart angol kül­ügyminiszterrel a megbeszélések és a közgyűlés napirendjén általában a Világpolitika megoldha­tatlan nagy problémái szerepeltek: a leszerelés, a kelet—nyugati kapcsolatok, de a legnagyobb teret mégis az égetően aktuális délkelet-ázsiai helyzet, elsősorban az amerikaiak vietnami ag­ressziója foglalta el. Hazánk külügyminisztere, Péter János a közgyűlés szerdai ülésén hangoz­tatta, hogy az amerikaiak vietnami agressziója beárnyékolja az egész nemzetközi életet. Az amerikaiak azzal próbálják magukat menteni az ENS7-ben is, hogy ők mindent megtesznek a béketárgyalások kezdeményezése érdekében. Ez­zel szemben az az igazság, hogy — mint a köz­gyűlésen is kiderült — az USA mindeddig sem­miféle igazi békeajánlatot nem tett. Sőt, egy pillanatra sem szüntette meg az agressziót, a barbár bombázásokat, ezért a washingtoni béke­szólamok hamisan csengenek. AZ ELMÚLT HÉT is a súlyos harcok jegyé­ben telt el Vietnamban. Az amerikaiak — köz­vetlenül az Egyesült Államokból — további ti­zenegyezer katonát szállítottak Vietnamba, s ez­zel ottani haderőik létszáma meghaladja a 140 ezer főt. A friss csapatok és a fokozódó bom­bázások azonban mit sem tudtak változtatni a hadihelyzeten. A partizánok erős támadásokba kezdtek, különösen a Mekong folyó torkolatvi- dé-kén. A korábbi kisebb egységek helyett most 500—600 főből álló zászlóaljakat vetnek harcba. Az amerikaiak és a saigoni bábkonnány csapatai súlyos veszteségeket szenvedtek valamennyi frontszakaszon. Még az amerikai lapok is elis­merik. hogy az USA jelentős hadereje sem ké­pes elérni céljait Vietnamban. A New York He­rald Tribune tudósítója szerint az amerikaiak tavaly kidolgoztak egy tervet a Saigon körüli hét tartomány „mtgtisztítására”. Ez a terv azon­ban kudarcba fulladt, mert — mint a New York Herald Tribune írja — a hét tartományban a partizánok helyzete még szilárdabb lett, a terü­letek lakossága a hazafias erőket támogatja és ellenséges a saigoni rendszerrel szemben. A wa­shingtoni kormány azonban a kudarcokból sem okul. Tovább folytatja a hadműveleteket, s csak szavakban bizonygatja „békés szándékát”. INDONÉZIÁBAN a szeptember végi puccskí­sérlet után tovább tart a politikai válság, de a kezdeti zűrzavar után most már világosabban kibontakozik az események menete. Sőt, jelentős MOSZKVA (TASZSZ) Az SZKP Központi Bizottsá­gának elnöksége és a szovjet kormány határozatokat hozott, amelyekben részletesen körvo­nalazza a szeptemberi plénum- határozatok végrehajtásának módjait. A most elfogadott párt- és kormányhatározatok közül az első megszabja az újonnan lét­rehozott minisztériumok és más államigazgatási szervek munká­jának fő irányát. A határozat rámutat, hogy a termelés Irá­nyítását, valamint — iparági vonatkozásban — a tudomá­nyos és kutatóintézetek tevé­kenységét és a tervezéssel fog­lalkozó szervezetek munkáját a minisztériumokban kell. össz­pontosítani. A minisztériumok érjék el, hogy minden vállalat minimális ráfordítással jó mi­nőségű terméket állítson elő és teljesítse az állami tervfelada­tokat. Gondoskodjanak az egy­séges műszaki politikáról, a műszaki-gazdasági termelési színvonal emeléséről és más gazdasági mutatók betartásáról. A tervezés tökéletesítésével, valamint a gazdasági ösztönzők fokozottabb alkalmazásával foglalkozó második végrehajtási határozat kimondja: a központi állami tervezést egyeztessék össze a vállalatok széles körű gazdasági kezdeményezésével és teljes önelszámolási jogkörének bővítésével. A vállalat tevé­kenységének eredményeit a ter­melés jövedelmezősége alapján kell értékelni. A bérezéseknél ne csak az egyénileg elért mun­kaeredményeket. hanem a válla­sa vulas is bekövetkezett, hiszen a hét középén az indonéz minisztertanács már ülésezett, első ízben a puccs óta. Igaz, a harcok még akkor is tartottak. A Szeptember 30. mozgalom hívei nem mindenütt adták meg magukat, különösen Jáva- szigetén fejtenek ki erős ellenállást. A főváros, Djakarta már szokásos hétköznapi képet mutat. Az első minisztertanács is viszonylag nyugodt légkörben folyt le. Az elnöklő Sukarno megbé­kélésre szólította fel az ország vezetőit. Az el­nök kitért azokra az aggasztó jelenségekre is, hogy főként a hadsereg egyes vezetői, harcot in­dítottak a kommunista párt ellen és letartóztat­ták számos tagját. Sukarno helytelenítette a párt feloszlatásáért indított akciót. Az Indonéz Kommunista Párt maga is nyilatkozatot tett közzé, amelyben támogatja Sukarno mostani törekvéseit a rend és az egység helyreállítására. A párt kijelenti, hogy semmi köze sincs a pucs- osot kirobbantó Szeptember 30. mozgalomhoz. Az indonéz helyzet természetesen, még koránt­sem oilyan, hogy a közeljövőt pontosan megítél­hessük. VALAMELYEST közelebb került a kibonta­kozáshoz az indiai—pakisztáni feszültség is, bár itt — a tűzszünet ellenére — még igen sok a határincidens, sőt harcokra is sor került. A két fél igyekszik javítani pozícióját arra az időre, amikor sor kerül a vitás kérdéseket rendező po­litikai tárgyalásokra. Egyelőre azonban á békés megoldás még igen távolinak és ködösnek tű­nik. s bonyolítja a helyzetet, hogy még gyako­riak az összetűzések az indiai és kínai határ­őrök között Szikkim térségében. lati munka összeredmenyeit is vegyek figyelembe. A vállalat- közi gazdasági kapcsolatok alapját a kölcsönös anyagi fe­lelősség elvének kell alkotnia és fejleszteni kell az ellátó és a fogyasztó vállalatok közötti közvetlen kapcsolatokat. A ter­vezéssel és az anyagi ösztönzés­sel kapcsolatban a határozaJ rámutat: érdekeltté kell tenni az üzemi kollektívákat olyan tervfeladatok kidolgozásában, amelyek a termelési alap és a munkaerő teljes mértékű ki­használását- a termelési techni­ka tökéletesítését, a minőség javítását célozzák. Itt a köz­pontosított tervezés tökéletesí­téséből kell kiindulni és szem előtt kell tartani a termelés további növelését és gazdasá­gosságát. a népgazdaság ará­nyos fejlesztését. A gazdasági módszerek bevezetése — húzza alá a határozat — szervesen összefügg a termelés irányítá­sának további demokratizálódá­sával’ valamint a fizikai és a szellemi dolgozók alkotó tevé­kenységének további növekedé­sével. 20 éves a Koreai Munkáspárt A Magyar Szocialista Mun­káspárt Központi Bizottsága táviratban üdvözölte a Koreai Munkáspárt Központi Bizottsá­gát a koreai testvérpárt meg­alakulásának 20. évfordulója al­kalmából. (MTI) Szovjet—dán egyezmények MOSZKVA (TASZSZ) Leonyid Brezsnyev, az SZKP Központi Bizottságának első tit­kára szombaton fogadta Krag dán miniszterelnököt és barát-1 Gromiko—Stewart megbeszélés Szombaton hajnalban Guam szigetéről felszállt amerikai óriásbombázók újabb támadást intéztek dél-vietnami terület el­len. A célpont ezúttal a Sai­gontól 640 kilométerre északke­letre, Hue városától nyugatra elterülő őserdő volt. Repülőgép- anyahajókról felszállt amerikai gépek pénteken a VDK külön­böző területei ellen hajtottak végre bombatámadásokat. Az egyik támadó kötelék mintegy 55 kilométerre közelítette meg a kínai határt. Más amerikai gépek Da Nangból és Chu Lai- ból felszáilva 58 bevetésben tá­madták a dél-vietnami szabad­ságharcosok feltételezett állá­sait, Da Nangtól délkeletre. Amerikai és ausztráliai egy­ségek szombaton a Saigon kö­zelében elterülő úgynevezett fl munkásság folytatja tiltakozását Letartóztatások Uruguayban NEW YORK (MTI) Gromiko szovjet külügymi­niszter pénteken este lord Ca- radon brit ENSZ-fődelegátus szálláshelyén kétórás, vacsorá­val egybekötött tanácskozást folytatott Stewart angol kül­ügyminiszterrel. A tanácskozá­son szovjet részről jelen volt Dobrinyin, a Szovjetunió wa­shingtoni nagykövete, Fedoren­ko szovjet ENSZ-fődelegátus és Novikov nagykövet, a szovjet külügyminisztérium munkatár­sa. A Reuter és az AP jelentése szerint a két külügyminiszter megállapodott abban, hogy Ste­wart még ebben az évben ellá­togat a Szovjetunióba. A láto­gatás időpontját később közük. A megbeszélésről távozóban a két külügyminiszter csak any­I Osszuk meg a nehezét Legújabb jelentések szerint péntekig több mint száz szak- szervezeti vezetőt tartóztatták lé Uruguay fővárosában. A ban­kokban a személyzet ülősztráj­kot rendezett, az épületeket azonban a rendőrség kiürítette és a pénzintézetek zárva ma- fedtak. A bankszemélyzethez intézett ultimátum szerint a hétfői távolmai adást ötnapos bérlevonással, a további mu­lasztást pedig elbocsátással is I büntetik. Ugyanakkor bezárták az országos elektromos művek és a bankalkalmazottak szak- szervezeteit. A kormány nem szüntette meg a rendkívüli állapotot, a fővárosba összevont karhatalmi erők „száma már több mint húsz­ezerre emelkedett. A munkás­ság folytatja tiltakozását az erő­szakos intézkedések ellen, köve­teli a rendkívüli állapot meg­szüntetését, a letartóztatottak szabadlábra helyezését, a rend­őrség megszállta szakszervezeti helyiségék kiürítését, (Reuter, AP, TASZSZ) Az ©rős kéz politikája A görög hadügyi főtanács pén­teki ülésén Konstantin Cola- kasz tábornokot nevezte ki ve­zérkari főnökké a lemondott Pipilisz helyébe. Colakasz a harmadik hadtest parancsnoka volt Észak-Görögországban. A hadügyi főtanács ülésén, ame­lyen Sztefanupulosz kormány­fő elnökölt, a legfelsőbb katonai vezetés további változásait is megtárgyalták. A katonai veze­tés átalakítását a kormány ere­detileg decemberre tervezte és a sietség meglepetést keltett, de — mint az AFP magyarázza — a kormány máris az erős kéz politikájának akar hangsúlyt adni. (AFP, AP) lőttem a harminc évesnél alig idősebb funkcioná­rius arca. Megviselt, sápadt volt, amikor legutoljára talál­koztunk, s egyik szeme meg­megrándult. Éppen arról beszél­gettünk, hogy van-e „magánéle­te’? Közismert, kedves fiú- szol­gálatkész, önfeláldozó, meg ami jót el lehet mondani egy em­berről, aki szinte gyerekkorától benne van a mozgalomban — és azóta nem volt az a teher, amit magára ne vállalt volna. Rosszul mondom; nem teher­nek vette ő a beosztásán kívüli közéletei, társadalmi funkciókat, pártmegbizatást. Közéleti érzé­kenységből fakadó hivatásnak, az öntudatos párttag kötelessé­gének. Azzal a belső elégedett­séggel sorolta jóval több mint tíz funkcióját, melyet olyan jól ismerünk a közösségi érzéssel mélyen átitatott embereknél. Még abban is volt egy pici mo­soly- amint megjegyezte. — Sajnos, mindent nem bí­rok. Az orvos azt mondta, baj lesz, ha továbbra is túlfeszí­tem magam. Éppen ma jelen­tettem be az igazgató elvtárs­nak, hogy ezek alól a megbíza­tások alól felmentésemet ké­rem. .. Mutatta a levelet, benne a listát, hogy hányféle bizottsági tagságról kénytelen lemondani, íglokat ismerünk ebből az ^ értékes embertípusból. Vállalták és vállalják a közér­dekű feladatokat, funkciókat. Harcoltak, égtek a munkától, cselekedtek. Munkájuk sikere ott van az új városnegyedeink­ben- a bölcsődék ezreiben, az egyetemisták, középiskolások számarányának forradalmi megváltozásában, a termelőszö­vetkezetekben, gyáraink min­den zugában, még egyre inten­zívebb igényességünkben is. Nagy emberségük, közéleti töl­tésük, osztálytudatuk tette őket az élcsapat szenvedélyes kato­náivá. Akik messzebb látlak, s előttük mindig komplexen, sok­oldalú összefüggéseikben jelent­keztek a tennivalók. Ez a tu­lajdonságuk hozta magával- hogy számukra az volt a ter­mészetes, ha munkahelyi tevé­kenységükön felül, azok mel­lett.. mindenből kivegyék a ré­szüket. ' Olyan mértékben, amennyire egy. embertől telik. Sokuknak bizony az egészségét, is kikezdte a túlterhelés. „Vasháromszög” peremén foly- j látták „felgöngyölítő műveletei­ket’”. A Westmoreland tábor­nok, amerikai főparancsnok kü­lön engedélye alapján — mint egy amerikai szóvivő közölte — „könnyfakasztó- halált nem okozó” gázok fejlesztésére al­kalmas készülékekkel ellátott egységek csak igen lassan ha­ladnak előre a nehéz őserdei terepen. A legújabb jelentések szerint szórványosán kerülnek j harci érintkezésbe partizánok­kal. A VNA hírügynökség jelen­tése szerint a Dél-vietnami Nemzeti Felszabadításl Front meghirdette az amerikai ag- resszorok elleni gyűlölet hó­napját, amely október 15-én általános sztrájkkal veszi kez­detét. Megkérdették a gyűlölet hónapját Óriás gépek az őserdő fölött ságos megbeszélést folytatott vele. Szombaton a Kremlben, alá­írták a. mezőgazdasági tudomá­nyos kutatásokban váló együtt­működésről szóló szovjet—dán egyezményt, és a megállapodást Mackevics szovjet, mezőgazda­sági miniszter és Krag minisz­terelnök írta alá. Ugyanekkor Bakajev szovjet tengeri flotta­ügyi miniszter és Holten-Eggert moszkvai dán nagykövet alá­írta a két ország tengerészeti mentő- és hajóvontató szolgá­latára vonatkozó megállapodást. Krag dán miniszterelnök szombaton körútra indult a Szovjetunióban. Utjának első állomása Szverdlovszk. nyit árult el, hogy „kölcsönös érdeklődésre számot tartó kér­déseket vitattak meg”. A Reu­ter tudósítója úgy tudja- hogy a ' brit külügyminiszter a leszeré- 1 lésre és a vietnami válságra vonatkozó moszkvai álláspont kifejtését kérte szovjet kollégá­jától. 1

Next

/
Thumbnails
Contents