Petőfi Népe, 1965. október (20. évfolyam, 231-257. szám)
1965-10-31 / 257. szám
I» I |,| I,. Nemsokára befejeződik a Isiik ílílak fi r,ef||fin csaknem 200 holdon termesztett lldHUUlU a tSdldU és százaIékos művelésre kiadott kukorica góréba rakása a kele- bíad Népfront Tsz-ben. A termés háromnegyed része a közöst illeti, annak takarmánykészletét gyarapítja. Az átlagtermés — májusi morzsoltban számítva — meghaladja a 15 mázsát. Felvételünkön a szövetkezet egyik gazdája, Sója Mihály, valamint két gyermeke: Julianna és Ferenc hordja be a termést a közös gazdaság nyolcvagonos góréjába. Varrás, szintefix módra A Vörös Október Férfiruhagyárban ez évben készülő 1 200 000 öltöny közül 150 000- nél alkalmazzák a szintefix eljárást. A zakók elejének, fazonrészének kidolgozásánál a A KECSESEMET! KATONA JÓZSEF SZÍNHÁZ MŰSORA Október 31, vasárnap délután 3 óra Jacobi: BYBILL Nagyoperett 3 felvonásban Tsz- és nyugdijasbérlet este 7 éra belső tűzések helyett a kelme több rétegét egymáshoz ragasztják és így két kézi, illetve gépi munkaműveletet eggyé vontak össze. Ezáltal a konfekcionálásnál a termelékenység 6—8 százalékkal emelkedett, s így negyedévenként mintegy 2000 zakó elkészítését tudták vállal- j ni külföldi bérmunka formájá- j ban. Az új módszer csökkenti I a cérna felhasználását is, s vég- ! eredményben a vállalatnak ez évben egymillió forint megtakarítást eredményezett. Közlemény ek Jacobi: SYBILL Nagyoperett 3 felvonásban Madách-bérlet Október 31-én. vasárnap: Baja Központi: Zöldár, Baja Uránia: Bube szerelmese, Kalocsa: Van, aki forrón szereti, Kecskemét Városi: Volt egyszer egy öregember, és Rákóczi hadnagya, Kiskőrös: Háry János, Kiskunfélegyháza: A fekete tulipán, Kiskunhalas: Arsene Lupin, Lajosmizse: Nehéz szereÉRTESITJÜK Baja város utazóközönségét, hogy 1965. november 1-tól új 3/e jelzésű autóbuszvonalon Indítjuk meg a forgalmat. A járatok a következő útvonalon fognak közlekedni: Béke tér — Attila u. — Szabadság u. — Damjanich u. — Nagy I. u. — Kálvária u. — Pásztor u. — Szabadság u. — Lókért sor és vissza. — Az 1965. november 1- töl (hétfőtől) érvényes új menetrend a következő: A Béke térről: X5.15, x«.15, X7.15, 8.15, 9.15, 10.15, 11.15, 12.15 13.15, 14.15, 15.15, 16.15, 17.15, 18.15, 19.15, +20.15-kor indulnak a járatok. A Lókért sortól: X5.30, X6.30, X7.30, 8.30, 9.30, 10.30, 11.30, 12.30, 13.30, 14.30, 15.30, 16.30, 17.30, 18.30, 19.30, +20.30-kor Indulnak a járatok. — Jelmagyarázat: x — munkanapokon közlekedik, + — munkaszüneti napokon közlekedik. A többi vonal menetrendje változatlanul érvényben marad. 9. sz. AKÖV, Kecskemét 6019 lem. November 1-én, hétfőn: Baja Központi: —, Baja Uránia: A gyilkos halála, Kalocsa: Van, aki forrón szereti, Kecskemét Városi: Távoli világ és Zöldár, Kiskőrös: Bube szerelmese, Kiskunfélegyháza: A fekete tulipán. Kiskunhalas: Arsene Lupin, Lajosmizse: Nehéz szerelem. PETŐFI NÉPE A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja. Főszerkesztő: dr. Weither Dániel. Kiadja a Báes megyei Lapkiadó vállalat. Felelős kiadó: Mezei István igazgató Szerkesztőség: Kecskemét, Városi Tanácsház Szerkesztőségi telefonközpont: 26-19, 25-16. Szerkesztő bizottság: 10-38. Vidéki lapok: 11-22. Kiadóhivatal: <ecskemét. Szabadság tér l/a Telefon: 17-09. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető: a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj I hónapra 13 forint Bács-Kiskun megyei Nyomda V. Kecskemét — Telefon: 11-85. , index; S3 065, Gyászhír Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett jó édesanyánk özv. Szinnyai Mihályné Muraközy Mária f. hó 29-én elhunyt. Temetése november 2-án délután 3 órakor lesz a kecskeméti köztemetőben. Gyermekei és a gyászoló család. Minden külön értesítés helyett 7477 ÉM Budapesti Betonárugyár Budapest, XXI. kér. (Csepel). Rákóczi Ferenc u. 289., azonnali belépésre alkalmaz kezdő és gyakorlattal rendel' kező géplakatosokat, valamint vasbetonszerelőket és vizsgázott kazánfűtőket. — Azonkívül rakodáshoz férfi, mozaiklap- és betonelem- gyártó munkára férfi és női segédmunkásokat. Felvételhez munkakönyv, Mii. lap, SZTK kiskönyv és tanácsi igazolás szükséges. Munkásszállást biztosítunk. Jelentkezés a fenti cím munkaügyi csoportjánál. 6143 Apr MORZSOLT tavalyi tenger! eladó. Kecskemét, Táncsics Mihály (volt, Vizkelethy u.) u. 13. 7453 óhirdeté OCTAVLA Super személykocsi újszerű állapotban eladó. Kecskemét, Táncsics Mihály utca 7. 6241 23 ÉVES, magas, szőke fiatalember megismerkedne házasság céljából hozzá illő leánnyal vagy asz- szonnyal. Leveleket „Gyermek nem akadály” jeligére a kiadóba kérek. 7463 KISIPARI új dióikerágy, 150x180-as betéttel, kombinált szekrény, fotelok, székek eladók. Kecskemét, Rákóczi út 16. 6z. II. em. 3. ajtó. 7456 CSERÉPKÁLYHA javítását, átrakását. új kályha beépítését vállalom. Vidéken is. Kalán Gyula kályhás. Kecskemét, Ballószög 327. 7471 ELADÓ beköltözhető kertes családi ház. Kecskemét, KülsŐ-Máriavá- ros 16. szám alatt. Érdeklődni lehet Holló utca 32. 6243 AZONNAL beköltözhető ház eladó. Kerekegyháza, Damjanich utca 2. szám. 6245 FÉLTONNÁS tehergépkocsinak ga- rázslehetőséget keresünk. Papír és Irodaszer Nagykereskedelmi Vállalat, Kecskemét, Hornyik János utca 2. sz. 6246 KÁPOSZTASZELETELÖ és Triumph írógép 550 Ft-ért eladó. Kecskemét, Zsinór utca 7. Sallaiék. 6247 9 e k LENSZALMA nagyobb mennyiségben eladó a Magyar—Szovjet Ba: rátság mg. Term előszővetkezetnej, Kecskemét, Törökfái. __________7459 KE CSKEMÉT, Széchenyi körút 15. számú házból 3 rész osztatlanul eladó, elfoglalható lakással._____6197 EL ADÓ ház elfoglalhatóan. Kecskemét, Zsinór u. 105. 6206 KÉT ÚJ HEVERŐ, 2 fotel fizetési kedvezménnyel eladó. Kecskemét, Rákóczi út 2.________._______6209 GA RÁZS kiadó. Kecskemét, Dobó István u. 14._________________6219 EGY vagy két hold 6ZŐ1Ő azonnal beköltözhetően eladó. Kecskemét, Alsószéktó 155. Iványi Antal. 6211 KIS családi ház eladó. Kecskemét, Holló u. 1.__________________6217 EL ADÓ Kecskemét. Zsinór u. 22. számú ház. Érdeklődni mindennap a helyszínen.________________6220 MA GÁNOS asszonyt keresünk háztartásba, lehetőleg bentlakással. (Lehet nyugdíjas is.) Kecskemét, Belsönyír 38.______________6222 MO DERN, kisipari, szép mély gyermekkocsi eladó. Kceskemét, Zöldfa utca 4L_______________ 6225 EL ADÓ 100 mázsa jonatán alma. Faragó Ferenc, Kerekegyháza, Gö- böj-dűlő 15. 7209 ÜJ KÉTSZEMÉLYES REKAMIÉ, 2 fotel, 4 szék, fizetési kedvezménynyel eladó. Kecskemét, Rákóczi út 2. sz. 5976 ELADÓ jó állapotban levő sötét hálószobabútor. Kecskemét, Mária- hegy 64. (Budai beton.) 6137 PANNÓNIA motorkerékpár eladó. Érdeklődni: Kecskemét, Katona József tér, kárpitosműhely. 7—17 óráig. 7280 DOLGOZÓ nő üres albérleti szobát keres Kecskeméten. Leveleket „Külön bejáratú” jeligére a kiadóba kér. ________ 7287 HÍ ZOTT sertés eladó. Cím: Kecske- mét, Cédulaház u. 5. Mócza. 7267 BEJÁRATOTT 403-as Moszkvics eladó. Érdeklődni: szombat, vasárnap délután. Kecskemét, Rigó u. 5. 7292 KECSKEMÉT, VIII. kér., Csillag u. 1. sz. alatti ház szép kerttel eladó. Azonnal elfoglalható. Kapásné. __ 7293 EL ADÓ Kecskemét, Jókai u. 21. sz, alatti 2 szoba, mellékhelyiségekből álló házrész, lakáscserével elfoglalható. Érdeklődni: du. 5 óra után. Mácsaiéknál. 7455 KEVESET használt női Singer var- gógép eladó. Kecskemét, Kőhíd u. 3. sz. 7472 ZONGORA olcsón eladó, megtekinthető esti órákban. Kecskemét, Kisfaludy u. 2. sz. 7473 ZONGORA (rövid) eladó vagy bérbeadó. Erdélyiné, Kecskemét, Árpádváros 7. Érdeklődni du. fél 6 órától lehet. 7291 ELADÓ tv-szekrény, íróasztal, rádióasztal. Kecskemét, Horváth Döme u. 18. 7474 BÚTOROZOTT szoba, két-három személynek, kiadó. Kecskemét, Külső-Szabadság út 11. 7475 ELADÓ egyes ló után való könnyű széleskocsi. Kecskemét, Ojtozi u. 2. (Muszáj.) 7478 KÜLÖNÁLLÓ albérleti szoba hí zaspár részére kiadó. Kecskemét, Szeleifalu, Körösi Csorna Sándor u. Hegedűsek. 7479 ELADÓ bécsi rövid zongora igényesnek. Kecskemét, Nagykőrösi U. 22. 7478 KISEBB háztartásba gyermek mellé bejárónőnek elmegyek. Kecskemét, Tizedes u. 12. 7481 KIS termetre szabott kisipari valódi bőr mellény igényesnek eladó. Kecskemét, Szolnokihegy 16 . 7482 MOSZKVICS 4Ö3-as eladó. Kecskemét, Leninváros, Halasi út 1. II. em. 24. 7483 590-AS Trabant személykocsi 19 000 km-es motorral eladó. Kerekegyház! általános iskola. Érdeklődés november 2-től. 6131 ÓRIÁSGYÜMÖLCSÜ szentendrei egres és nagygyümölcsű hollandi piros, fekete ribizlitövek kaphatók, darabonként 5 Ft-ért Toronyi kertésznél, Békéscsaba, Sztraka u. 27. 6142 OPEL Kadett személygépkocsi, ge- neráLozott, jó állapotban, elfogadható áron eladó. Cebei István, Kiskőrös, Felső csábor 21. Laktanya mellett. 6147 ZONGORA bérbe kiadó. Szobotka hangszerüzletben. Kecskemét, Nagykőrösi utca 7. 6164 HALVÁNYSÁRGA karakül 3xl40-es sezlonterítő (prémszerű kabátanyagra is alkalmas), eladó. Kecskemét, Szalvai Mihály körút 5/a. 6165 EGY hold kukoricaszár eladó. Kecsr- kémét, n. kér., Cédulaház utca 42. szám. 6171 A KISKUNFÉLEGYHÁZI Petőfi Tsz vezetősége legalább 5 éves gyakorlattal rendelkező, lehetőleg főiskolai végzettségű szőlészt keres azonnali felvételre. Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezés a tsz irodájában, Izsáki út. Lucza iskola. 6185 SIMSON Moped, Jawa Idea! új állapotban eladó. Pannit beszámítok. Baja, Parti utca 28. Horváth. 6194 SZAMÖCAPALÄNTA, Eszterházy korai, óriás, kapható. Kecskemét, Bethlen körút 52 . 6207 SÜRGŐSEN eladó bécsi gyártmányú zongora. (Bérbe is vehető.) Kecskemét, I., Halasi út 1. földszint 6. 6221 10 ÖL rozsszalma eladó. Érdeklődni: Kecskemét, H. kér., Szalvai Mihály körút 18. 6232 MOSZKVICS vagy Skoda személykocsi kiutalást átveszek. Esetleg kocsit. garanciálisát, készpénzért. Értesítést Németh Imié, Kerekegyháza, erdészet. 6239 ELADÓK szekrények, Ikerágy. Kecskemét, I. kér., Béke tér 4. 6240 KIFOGÁSTALAN száraz vályog kapható az Aranykalász Termelő- szövetkezetben Kecskemét, Szarvastanya. Vályog azonnali szállítását is vállaljuk. 6260 BÉCSI koncertpianínó eladó. Kecs kémét, Horog utca 9. 6272 SZEKSZÁRD Városi Tanács V. B. mezőgazdasági osztálya értesíti az érdekelteket, hogy Szekszár<jon 1965. november 8-án csak kirakodó- vásár lesz megtartva. 6251 BEKÖLTÖZHETŐ 2 szobás udvari házrész eladó. Kecskemét, Cserép utca 29, a. 6252 JÓ állapotban levő zöld oldalkocsis Pannónia motorkerékpár 11 500-ért eladó. Kecskemét, Munkácsy utca 16. 6253 ELADÓ 15—20 mázsát bíró gumis- kocsi. Kecskemét, Szalvai Mihály körút 20. 6254 HUNYADI VAROSBAN beköltözne- tő új kis ház, szép fekvésű villatelekkel eladó vagy hasonlóért elcserélhető. Érdeklődni: Kecskemét, Csongrádi út 1. 6256 VILÁGOS, alig használt kombinált szekrény eladó. Kecskemét, Rákóczi út 28. IH. emelet 2. 6257 ELCSERÉLEM központon 2 szoba, konyha, speizos lakásomat bérházi 2 szobásért, a leninvárosi kilenc- emeletesben is. Kecskemét, Sétatér utca 20. Rózsahegyiék. 6258 KISGYERMEK gondozását vállalom. Kecskemét, Bethlen város 6. Dobosék. 6259 ELADÓ házhely építőanyaggal Kis- kecskeméten. Érdeklődni vasárnap 3 óra után. Kecskemét, Felső csal á- nos 65. Méhesiék. 6261 SÜRGŐSEN eladó 900-as Wartburg személygépkocsi. * Kecskemét, Kuruc tér 5/a. 6263 CSECSEMŐ vagy gyermek gondozását vállalom. Kecskemét, Zimay László utca 1. 6264 137 LITERES hordó eladó. Géppel favágást vállalok. Kissék. Kecskemét, Semmelweis utca 3. (Talfáji utca végében.) 6265 HÍZOTT sertések eladók. Kecskemét, Zsinór utca 31. Megtekinthető bármikor. 6206 FEHÉR Felicia személygépkocsi új gumikkal igényesnek eladó. Kecskemét, Kada Elek utca 15. 6267 JÓ állapotban gázolajkályhát veszek. Kecskemét, Bajcsy-Zsilinszky utca 3. PLeskó szabó. 6268 TRÁGYA, nagy kötelek, kocsikerekek eladók. Kecskemét, Hosszú utca 36. Galambék. 6269 40x46-ES pala eladó. Kecskemét, Villám István utca” 7. 6270 JÓ állapotban levő Volga személy- gépkocsi eladó. Érdeklődni: Izsák, Frankó. Tel.: 77. Csak munkaidő alatt. 7461 MINDENÓRAS anyadisznó eladó vagy hízóra elcserélhető. Kecskemét. Muszáj, Tölgyesi u. 3. 7464 SZÜRKE-világcskék, CH-s 407. Moszkvics kifogástalan állapotban eladó, igényesnek. Lajosmizse, Ifjúság u. 8. 7467 TÁTRA Combi személygépkocsi, piacozásra alkalmas, jó állapotban. 15 000-ért és nád eladó. Faragó, Soltvadkert, Tanács u. 18. 7468 1000 KÖBCENTIS Wartburg személygépkocsi príma állapotban eladó. Izsák, Kossuth Lajos u. 47. Román asztalos. 7470 BÚTOROZOTT szoba két férfi ré- szére kiadó. Kecskemét, Szalvai Mihály krt. 24. Valterék. 7298 KECSKEMÉT, Dankó utca 62. szá- mú ház, 152 négyszögöl telekkel eladó, olcsón, egy szoba, konyha beköltözhető. Érdeklődni Bajcsy- Zsilinszky utca 48. 6235 CSUTKA kapható. Érdeklődni lehet a keverőüzemben. Kecskemét, Rá- kócziváros 28. alatt. Telefon: 14-54. 6175 ELADÓ szőlő, egy hold 300 négyszögöl. Kecskemét, máriahegyi dűlőben. Érdeklődni szombaton és vasárnap. Bogovicsfalu mellett, T. Nagy Istvánnál. 7290 KÖLTÖZKÖDÉS miatt szarvasmarhák, takarmányrépa eladó. Csömör István, Kecskemét, Műkert, MÁV futbalipálya.__________________7457 KÖNYVJÓVAIRASSAL eladó 12 db asztali lámpa. Kecskemét, Magyar Nemzeti Bank járási fiók. Katona József tér 1._____________ 7458 ELADÓ ház, vétel esetén beköltözhető az utcai rész. Kecskemét, Sárkány utca 5. 6148 OLAJKÁLYHÁT veszek. Dn Vass Eyzen, Kecskemét, Kisfaludy utca 26. sz._______________________6150 ELADÓ ház beköltözhetően. Kecskemét, Miklovicsfalu, H. utca 20. 6156 A legszebb 100 fajta rózsaújdonság között válogathat, Bokorrózsák, babarózsák, futórózsák, díszcserjék, évelők! Kérjen árjegyzéket! Haladás Tsz, Újszeged, Bérkert u. 119. 5804 A 9. sz. Autóközlekedési Vállalat azonnali belépésre keres hegeszlö és szerszámkészítő szakmunkásokat Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezés: Kecskemét, Csáktornyái u. 4—6. Igazgatóság, személyzeti és munkaügyi osztály. 6037 Szerencséje lesz I A Szerencse-sorsjátékot az idén is megrendezik A Szerencse-sorsjegy kapható: a levélkézbesítőknél, hírlapárusoknál, trafikokban, házfelügyelőknél. Ára 4 forint. Húzás: 1966. február 27-én. A Szerencse-sorsjáték főbb nyereményei: 2 szobás családi ház garázzsal, gépkocsival. Moszkvics gépkocsi. Wartburg gépkocsi. Trabant gépkocsi. 2 személyes 12 napos egyiptomi út. I db 15 000 forint értékű vásárlási utalvány. 1 db 12 000 forint értékű vásárlási utalvány. 3 db 10 000 forint értékű vásárlási utalvány. Ezenkívül több ezer nyeremény: televíziók. Lehel hűtőszekrények, vásárlási utalványok, táskarádiók, Madison zsebrádiók, karórák, fényképezőgépek stb.