Petőfi Népe, 1965. október (20. évfolyam, 231-257. szám)

1965-10-31 / 257. szám

1965. Oktober 31, vasárnap 4. oldal I N A P T A K 1965. október 31, vasárnap. Névnap: Farkas. Napkelte: 6 óra 25 perc. , ( Napnyugta: 16 óra 29 perc. — Tíz dolgozó ment eg; szerre nyugdíjba a Bács-Kiskun megyei Építő- és Szerelőipari Vállalattól. A tíz nyug­díjba vonuló — Zakar Béla, Kovács Rózsa, Krajner Béla, Fúró Fe­renc, Tamás Imre, Be- rente Antal, Danics Já­nos, Tószegi István, Temesvári György és Farkas Antal — tiszte­letére pénteken délután kedves ünnepséget ren­deztek a vállalatnál. Az ünnepségen Tóth Ernő igazgató méltatta a tíz idős munkás érdemeit, s köszöntötte őket dr. Csóti András, az épí­tők szakszervezetének megyei titkára is. Az úttörőház irodalmi szakköre és énekkara pedig műsort adott tiszteletükre. — A HÉTEN jelent meg a mozik vásznán az idei irodalmi Nobel- díjjal kitüntetett Mi­hail Solohov Idegen vér című novellájának filmváltozata, amelyet a neves szovjet opera­tőr, Vagyimir Mona­hov rendezett. Vojkunszki J.— Lukodjanov I.: A FEKETE OSZLOP A világ tudósai össze­fognak, hogy mélyfúrás­sal próbálják kiáeríteni a Föld mélyének titkait. Amikor a fúró 50 kilomé­teres mélységig jut, hir­telen ismeretlen anyagú fekete oszlop lövell a magasba, eléri az ionosz- férát. és úgy rémlik, hogy soha nem ismert veszély fenyegeti az emberisé­get. .. A szoviet fantasz­tikus regény egy író és egy kutató geológus kö­zös munkája. — BODZABOGYÖT fagyasztanak a Kecske­méti Hűtőházban. A festékalapanyagot mélyhűtés után expor­tálják. Az idén jóval nagyobb mennyiséget dolgoznak fel, mint az elmúlt esztendőben, s 11 vagonnyit továbbíta­nak az NSZK-ba. — A világtakarékos­sági nap elsőszülötteit 1000—1000 forintos ta­karékbetétkönyvvel ajándékozza meg min­den megyében az or­szágos takarékpénztár. Az ajándék-takaró' tétkönyvek búd? és megyei ünnepé átadására hétfőn kerül sor. mindenütt a kór­házban. ahol az újszü­lött világra jött. Esztétikai túlkapások Az angol állatvédő egyesület éles szavakkal ostorozta azt a fiatal há­zaspárt, akik ki akarták Irtani a macskájukat azért, mert újonnan berendezett otthonuk szí­neivel nem egyezett a macska külseje. A fehér­foltos fekete cica mind­addig a házaspár kedven­ce volt, amíg lakásukat nem rendezték át sárga­arany színárnyalatokban. Ezt követően felfedezték, hogy háziállatuk ,,nem il­lik a lakáshoz’*. Inkább elpusztítják és megfelelő színű macskát szereznek be. — Hétfőn megkezdik a csemeték kitermelé­sét a Kiskunsági Álla­mi Erdőgazdaság „fa­iskoláiból”. A száraz­ság miatt először azo­kon a területeken eme­lik ki a kis fákat, ahol öntözni tudják előzőleg a talajt. A tervek sze­rint az idén mintegy 41 millió lomb- és tű­levelű facsemetét, és 45 000 suhángot adnak át az erdősítéshez, il­letve az erdőn kívüli fásításhoz a szaporító­telepek. — A BELÜGYMI­NISZTÉRIUM szervei államellenes izgatás és egyéb bűncselekmé­nyek elkövetésének alapos gyanúja miatt előzetes letartóztatásba helyezték Szabó György foglalkozás nél­küli budapesti lakost és társait, akik galerit alakítva követték él bűncselekményeiket. Ügyükben a vizsgálat folyamatban van. (MTI) Biztató jel? Csődbe ment egy londo­ni cég, amely 1200 fontért hidrogénbomba-biztos fe- dezékelcet épít. Az elmúlt három esztendőben mind­össze egy bunkert sike­rült eladnia. — Tegnap 15 vagon almát továbbítottak megyénkből exportra, ma pedig Izsákról kül­denek ötvagonos rako­mányt a külföldi meg­rendelőkhöz. Finnor­szágba külön repülő­géppel szállították az alma mintakollekciót, 17 kartondobozba kü­lönböző szín, nagyság, és fajta összeállításban. — MAKEDÓNIÁ­BAN befejezték a glo- bocsici vízierőmű gát­jának építkezését. Ez jelenleg a legnagyobb gát Jugoszláviában. A Crna Drim folyó med­rét elzáró gát magas­sága 90 méter, hossza 195 méter, szélessége a talapzatnál 270 méter. — Ittasan kerékpáro­zott Hajnal István la­kiteleki lakos, s így hajtott fel a Lakitelek —Kecskemét között ve­zető útra. Ekkor érke­zett oda a CE 00—04 rendszámú személygép­kocsival Jebuszek László budapesti lakos. A kerékpáros féktávol­ságon belül futott a gépkocsi elé, így az üt- közsét elkerülni már nem tudta. A kerékpá­ros könnyű sérülést szenvedett. — ÜVEGHÁZI RE­TEK felvásárlását kezdték meg megyénk­ben. Az első primőr a Kecskemét környéki üvegházakból érkezett, amit exportra továbbí­tottak. A kereskedelem mintegy félmillió cso­mó retket vár a fe­dett kertészetektől. — BONNBAN külön útikalauz jelent meg ku­tyabarátoknak: felsorol­ja a világ 2500 szállodá­ját, ahol a kutyákat is szívesen fogadják. 4ti éve, 1025. Oktober 31-én halt meg Mihail Va- sziljevics Frunze kiváló szovjet államférfi, a pol­gárháború nagynevű had­vezére. 19 évesen, 1904- ben lett a Bolsevik Párt tagja. Az önkényuralom elleni harc kemény isko­láját járta. 1907-ben ha­lálra ítélték, majd az íté­letet sok évi kényszer- munkára változtatták. 1915-ben megszökött és fáradhatatlanul folytatta forradalmi tevékenysé­gét. A Vörös Hadsereg egyik megteremtője volt, akinek ragyogó katonai képességei a polgárhábo­rú tüzében kovácsolód- tak. Az ellenforradalmi csapatok feletti döntő győzelmek sora fűződik nevéhez. A háború sike­res befejezése után nagy része volt a szovjet had­erő átszervezésében, s a Vörös Hadsereg maga­sabb rangú tisztjeinek kiképzésében. Számos ki­tűnő katonaelméleti mun­kát irt. A hadtudomány valamennyi ágában irány­adóul a marxista mód­szert vezette be. Neve el- választhatatlan az orosz forradalmi munkásmoz­galomtól, az imperialista beavatkozók és belső el­lenforradalmi cinkosaik ellen folytatott diadal­mas harcoktól. Belefáradtak az edzésbe Az angol David Gor- woodnak nagy bánata van: büszkeségeit — húsz idomított bolháját — el­lopták. .. Gorwood türel­mesen edzette bolháit a soron következő ugrató­versenyekre. Külön e cél­ra beszerzett sertés puha és meleg há/tán nevelked­tek, s a versenyeken ve­reséget nem ismertek. Megfigyelők szerint a bolhák belefáradtak a vég nélküli edzésekbe és egyszerűen elmenekültek. IDEJÉT MÜLT KIFOGÁS Még most sincs elég hordótok, Mihály? A — Filmet készített a Magyar Filmstúdió a szeremlei árvízkárok helyreállításáról. Meg­örökítették a társadal­mi összefogással épülő családi házakat, ame­lyeket rövidesen átad­nak. A filmet a köz­ségben is bemutatják. Befejezték a vetést a bajai járásban Vasárnap délelőtt befejezik a vetést a 21 község valamennyi ter­melőszövetkezetében — közölte a szerkesztő­séggel dr. Gajdócsi Ist­ván. a Bajai Járási Ta­nács V. B. elnöke. Mint mondotta, a határidő­re elvégzett munka eredményeképp több mint 25 ezer holdon került földbe a mag. — Ma is dolgoznak Kalocsa fűszerpapri­ka-termő vidékem. Leginkább a leszedett paprikát füzérezik a szomszédok, barátok segítségével. A Kalo- csa-vidéki Fűszerpapri­ka- és Konzervipari Vállalat feldolgozótele­pein is dolgoznak ezen a napon. Több mint ezer asszony készíti a paprikát a feldolgozás­hoz. Fűzik és hasítják az őrleménynekvalót. — Aránylag sokan dolgoznak a közleke­désben Csengőd község lakói közül. Számuk az összlakosság 8 szá­zalékát teszi ki. A MÁV alkalmazásában 127-en vannak; tizen­hármán a helyi vasút­állomáson teljesítenek szolgálatot. 84-en a vasút egyéb vonalain dolgoznak, s harminc a nyugdíjas vasutas. — Az őszi vetés min­den erőt igénybe vevő munkájának végére az apostagi Duna Terme­lőszövetkezetben pon­tot tettek. Tompái Já­nos párttitkár szomba­ton délelőtt telefonon tájékoztatta szerkesztő­ségünket, hogy a közös gazdaságban összesen 1304 holdon juttatták földbe a kenyér- és ta­karmánygabonát. Két hét múlva már tartalék is less — » ■ ígéri ax illetékes Őszinte szó - ismét a gázügyben Immár hetek óta számos szó­beli észrevétel és levél érkezik szerkesztőségünkbe, panaszolva a gázellátás nehézségeit. Mivel a palaekcserélési gond már szeptember második felében je­lentkezett. okai felől tájékozód­va, október 2-án közöltük a Ba­jai Gázmű Vállalat felügyeleti hatósága, a megyei tanács vb építési-közlekedési osztálya ve­zetőjének — központi informá­ción alapuló — válaszát. Ennek lényege a következő volt: az ÁFOR szállítási nehéz­ségei és a bajdúszoboszlói föld­gázbontó próbaüzemelése miatt átmenetileg csak egy-két napos késedelemmel tudja lebonyolí­tani a palackcserét. Azóta azonban javulást alig lehetett tapasztalni. Sőt a kecs­keméti cseretelep már több mint hétezer sorszámot osztott ki és számos palacktulajdonos immár egy-két hete vár annak cseré­iére. Mi tehát a helyzet? — Erre a kérdésre vár sok olvasónk őszinte választ. Ezért kerestük meg ezúttal közvetlenül Farkas Ferenc elvtársat, az ÁFOR bu­dapesti központjának hálózati csopo tvezető aki a követke­zőket mondo'1 — Akadr ségeink is. de a gázellátásban átmenetileg jelentkező gondnak nem ez az alapja. A hajdúszo- boszlói földgázbontóban szep­tember közepétől kezdve az utóbbi napokig próbaüzemet tartottak. A szőnyi finomítóban ugyanakkor megkezdődött az üzem őszi nagyjavítása, s emiatt csökkentett mértékű volt a ter­melés, illetve több napon át teljesen szünetelt. Maradt tehát az újudvari (bázakerettyei) te­lep. amely az országos szükség­letnek alig a felét képes bizto­sítani. Alapvetően tehát ezek okozták a zökkenőt a gázellá­tásban. Hajdúszoboszló azonban a napokban megkezdi a szállí­tást, a szőnyi finomítóban is befejeződött a nagyjavítás, így tehát minden biztosíték megvan rá, hogy két hét múlva, az igé­nyek kielégítése mellett állandó tartalékkal is rendelkezzenek a cseretelepek. Egyébként a kecskeméti te­lep kedden 600, pénteken 300 palackot kapott, a jövő hét fo­lyamán pedig 900—1000, vagy ha a szállítás lehetővé teszi, en­nél is több telt palack érkezésé­re számíthat — fejezte be tá­jékoztatóját Farkas Ferenc há­za ti csoportvezető. P. I. Szerencse-doni ping Kalocsán Tizenegy tárgynyeremény után egy öttalálatos lottószelvény Érdekes híradást kapott az OTP megyei igazgatósága teg­nap délelőtt Szegedről. A 44. hét lottószelvényei között ötta- lálatós ikerszelvényre akadtak, amelynek számából — 7 343 606 — megállapították, hogy azt a kalocsai postahivatal hozta forgalomba. A nyereményilleték levonása után 1 millió 723 ezer forintot érő öttalálatos szelvény gazdája a déli órákig még nem jelentkezett, feltehetően nem is tud szerencséjéről. Mint ahogy azt is kevesen tudják, hogy nemcsak az öttalálatos révén, hanem az előző tárgynyere- mény-sorsolás alkalmával is különös, ritka szerencse érte a kalocsaiakat és környékbelie­ket, mert tizenegy tárgynyere­ménnyel — köztük Trabant Cpmbi gépkocsival, 14 ezer fo­rintos szobabútorral, tv-vel, két magnóval — gazdagodtak. A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság tájékoztatása szerint a 44. játékhéten nem végleges megállapítás szerint öt találatot egy fogadó ért el, nyereménye a nyereményilleték levonása után 1 723 548 forint. Négy ta­lálatot 53 fogadó ért el, nyere­ményük egyenként 40 649 fo­rint. Három találatot 4026 foga­dó ért el, nyereményük egyen­ként 535 forint. Két találatot 121 037 fogadó ért el, nyeremé­nyük egyenként 17 forint és 80 fillér. A 20 forinton felüli nye­reményeket 20 százalék nyere­ményilleték terheli. Az e heti nyerőszámok: 9, 33, 50, 79, 86. Két filmszínház vagy egy sem ? Elő céltáblák India legészakibb ré­szén, a Himalája, elő­hegységében az egyik népcsoportnak van egy furcsa sportjátéka: nyila- zás élő céltáblára. A ver­seny minden résztvevőjé­nek hét nyilat van joga kilőni. Célozni csupán a versenyzők előtt ugrán­dozó vagy futó személy lábára szabad. A szemta­núk elbeszélése szerint az élő céltáblára való nyilazás egyáltalán nem veszélyes, mivel a „cél­tábla” lábát posztóba és bőrbe burkolják. Viszont a réten futó ember lá­bát igen nehéz eltalálni. A hegyilakóknak ez a kedvenc játéka sok nézőt vonz és igen népszerű. Várható időjárás va­sárnap estig: kevés fel­hő, eső valószínűleg nem lesz. Reggeli pá­rásság, néhány helyen köd. Á még több felé élénk, helyenként erős északi-északkeleti szél fokozatosan mérséklő­dik. A nappali felmele­gedés kissé fokozódik. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 14—19 fok között. Maga a szemléltető eszköz is impozáns: gombnyomásra apró villanykörték gyúlnak ki a megye térképén, azokon a helyeken, ahol szélesvásznú filmszínház működik. De még impozánsabb az az adat, ame­lyet a lámpácskák közvetíte­nek: nem kevesebb, mint 65 korszerű filmszínházzal dicse­kedhetünk. Igen, dicsekedhe­tünk, mert kevés megye — vagy talán egy sem — előz meg bennünket e téren. Sajnos, a Moziüzemi Válla­lat szemléltető táblája egy he­lyen téved, ott azonban jó­korát. Kecskemét neve mel­lett is két körte villog, pedig itt csak egy filmszínház fogad nézőket — az sem valami korszerű körülmények között. — Na jó, jó. Valamivel to­vább tart az Árpád Mozi át­alakítása, mint ahogy ígérték, de most már rövidesen elké­szül. Akkor aztán isméi lesz két filmszínházunk és min­den bizonnyal korszerűsítik lőbb-utóbb a „Városit” is. — mondhatja most az optimista. Mi azonban nem osztozunk optimizmusában. Éspedig azért nem, mert megtudtuk a kö­vetkezőket: Néhány nappal ezelőtt a renoválás alatt levő „Árpád” födémszerkezete — enyhén szólva — megroppant. Ne firtassuk most, hogy a be­ruházó, a tervező és a kivite­lező közül ki és mennyiben felelős ezért. Ezt úgyis eldön­tik majd az erre hivatottak. Annyi azonban bizonyos, hogy a födém megerősítése — vagy kicserélése? — miatt ismét el­tolódik az átadás határideje. Arra a kérdésre, hogy hány hónappal, ma még senki sem tud határozott választ adni. Mint ahogy azt sem merné kijelenteni senki — felelőssé­ge teljes tudatában —, hogy meddig használható jelenlegi állapotában a Városi Mozi. Talán meg lehetett volna előzni, hogy — az egyébként korszerű filmszínház-hálózat­tal rendelkező — megye leg­nagyobb városában ilyen hely­zet álljon elő? A válasz csak igen lehet. Mert ha anya­gi eszközök híján nem is épül­hetett az elmúlt években egy harmadik, valóban korszerű filmszínház Kecskeméten, a „Városit” feltétlenül fejlesz­teni kellett volna. Ez esetben kisebb gondot okozna ma az „Árpád” felúiitási munkála­tainak elhúzódása. Reméljük, hogy é régi téma most — a huszonnegyedik órában — ism** napirendre kerül. B. D.

Next

/
Thumbnails
Contents