Petőfi Népe, 1965. október (20. évfolyam, 231-257. szám)
1965-10-28 / 254. szám
/ Í98S. ftfiiéKér 58. esutoríofi 5. oldal Mire kíváncsiak fl szellemi „szolgáltatás“ sokrétű munkája a megyei könyvtárban apró cédulái AZ EMBEREK? Mottón Cík is beillene, amit Kovács Pál mondott a beszélgetésünk végén: — Ha a könyvtáros az olvasóit szereti, becsüli, akkor korszerűen kell kiszolgálni, tájékoztatni őket. A Megyei Könyvtár raktárában vagyunk. Nyolcvanezer kötet könyv. Régi és új folyóiratok, újságok. Csend. Pista bácsi, a „veterán” könyvtáros olyan halkan megy el mellettünk, alig vesz- szük észre. Polcok, könyvek. Katalógusok, tornyosuló iratok, tervek, statisztikák, a könyvkötőműhely halk zaja távolabbról, valahol telefon csörög. A KATONA JÓZSEF Színházban hétfőn este az évad első zenekari hangversenyén jelentős nemzetközi kulturális eseménynek voltunk tanúi. A most induló magyar—török kulturális kapcsolatok ‘során hazánkba látogatott Suna Kan hegedűművésznő első ízben Kecskeméten mutatkozott be a magyar közönségnek. Jelen volt a hangversenyen a török követség néhány tagja, többek között Ne- dim Erincer követ és Juksel Tamtekin követség! titkár. A meghívó szervet, a Kulturális Kapcsolatok Intézetét, Granasz- tói György képviselte. A HANGVERSENYEN W. A. Mozart művei szólalták meg a Budapesti MÁV Szimfonikusok zenekarának előadásában. Erdélyi Miklós karnagy vezényletével. A műsorban a Varázsfuvo- la-nyitány, a G-dúr hegedűverseny, a klarinétverseny — Balassa György közreműködésével — és a C-dúr („Jupiter”) szimfónia hangzott el. Mozart alkotó zsenijének nagysága tisztán áll a mai zeneértő előtt. Nem a könnyed, finom, derűs rokokó udvari muzsikust látjuk benne — mint ezt sokan és sokáig hitték — hanem a nagy összegezőt, a klasszikust, aki az élet sokoldalúságát — a jó kedvtől a tragikumig terjedő széles skálán — az egyetemesség szintjén tudta zenében megfogalmazni. A hét— Tessék mondani: mikor született Kun Béla? — A századforduló iparáról írok szakdolgozatot. Milyen anyagot tudnának adni? — Melyik a világ legnagyobb könyvtára? Tanulmányt érdemelne, mire kíváncsiak az emberek. — Minden kérdésre választ adnak? — kérdezem Kovács Pál helyettes könyvtárigazgatótól. — Sokszor nem is könnyű. De végül is sikerül. Egy nagy szekrényt apró cédulák töltenék meg. Mik ezek? — Folyóiratcikk katalógus. A Szabó Ervin Könyvtárban látfői koncert — terjedelmében kissé szokatlan — műsora ezt a Mozartot állította elénk magas színvonalon. A ZENEKAR az utóbbi idők egyik legjobb produkcióját nyújtotta Kecskeméten: ha adódtak is kisebb hibák, egészében igen szépen, stílusosan és lelkesen muzsikált. Erdélyi Miklós pontos, zeneileg koncepciózus dirigálásával igazolta előttünk azt a rangot, melyet zenei életünk élvonalában az utóbbi évek folyamán szerzett meg és jelenleg betölt. Balassa György a mű biztos ismeretében, szélsőségektől mentesen tolmácsolta a klarinétverseny gyönyörű magánszólamát. A legnagyobb meglepetést a nálunk eddig névről sem ismert kiváló hegedűművésznő: Suna Kan szerezte. Nagy technikai tudással rendelkező, európai kultúrájú hegedűst ismertünk meg benne. KÖZÖNSÉGÜNK érzékeny reagálása, s az előadókkal való j jó kontaktusa, mely magára a produkcióra és végső soron a hangverseny egészének sikerére is visszahatott, zenei életünk belső, minőségi fejlődésének újabb, biztos jele. összegezve elmondhatjuk, hogy a hétfői koncert méltó kezdete volt az 1965—66-os, még további sok szép élményt ígérő nagyzenekari sorozatnak. Kör bér Tivadar | tam először ilyet. Mondtam, jó lenne ez nekünk is. Nézzük csak közelebbről. Minden kis kartonlapon egy-egy íróról, műről, művészről, egy- egy irodalomelméleti kérdésről, stb. szóló cikk, tanulmány, feljegyzése. Lássunk egy példát. Váci Rli- hály. Róla a következő helyeken olvashatunk ismertetést, tanulmányt: Kritika: 1964. 9. sz. Magyar Nemzet, 1964 . 5. 31, Népszava, 1964. 5. 25, Élet és Irodalom, 1964. 26. sz. Űj Írás, 1964 . 7. sz. Kortárs, 1964. 8. sz. A könyv 1964. 5. sz. Kortárs 1963. 4. sz. — Értem. Akit tehát közelebbről érdekel Váci költészete, az az itt felsorolt, cikkeket kikéri, elolvassa. — Igen! Érettségizők, szak- dolgozatot írók, TIT-előadók, tanárok részére mindinkább nélkülözhetetlen segítséget jelent. — Most új munkába fogtunk — folytatja Kovács Pál —, kiterjesztjük gyűjtőmunkánkat a mezőgazdaság, a pedagógia és a filozófia területére is. mivel ezek iránt erősen megnőtt az érdeklődés. Ezekkel a cédulákkal mennyi munkától kíméli meg magát az érdeklődő. Eszembe jut, hogy egyszer a szocialista realizmusról kellett előadást tartanom. Kerestem hozzá anyagot. Napokig kerestem. Most itt kinyitom a fiókot az Sz-nél. Megvan. Csehi Gyula. Illés Béla, Király István, Héra Zoltán, Gondos Ernő, Fagyejev, Erdős László és mások írta erről a kérdésről ekkor és ekkor, található itt és itt. — És ez a rengeteg cikk megvan itt a könyvtárban? — Hogyne, természetesen. Van itt cikk a verselemzésről, verstanról, giccsről, magyar és külföldi, régebbi és újabb írókról, költőkről, festőkről és más művészekről, a különböző népek irodalmáról, stb. Felso| rolni sem lehetne. Amit itt jelezni tudunk, az egy csepp a tengerből. Elismerően mondom: — Nagy munka lehetett mindezt összegyűjteni s gondolom nem kisebb folyamatosan kiegészíteni, rendszerezni. Csendes félmosoly a válasz. — Annak örülünk, hogy az olvasók megdolgoztatnák bennünket! Varga Mihály Nagyzenekari Mozart-hangverseny J. GOLOVANOV •DOKUMENTUM HTEQ CNVE XVI. — Nos. rendben. Nem lényeges. — Prohorov egy másodpercig gondolkodott. — Nem fontos. Nagyon kérem, legyen a segítségemre. Hirtelen egész más hangon kezdett beszélni, gyors, heves, suttogó szavakkal, körülnézegetve. lihegve, mint aki rohan: — Fogságban voltam ... Franciaországban élnek a barátaim. Sklyton, a Szokolnyiki parkban rendezett kiállítás ügyintézője, ismer engem, megígérte, hogy felhív telefonon, de nem hívott. Hihet nekem, én lágerben ültem sokat szenvedtem a kommunistáktól. — És nekem mi közöm van ehhez? — érdeklődött ..Catherine”. — Hallgasson meg! Vannak barátaim, segíteni akarunk magának, a hazájának. Olyan értesüléseim vannak, ami érdekelheti Önöket, biztosan érdekli. És ez csak a kezdet, aztán jön a folytatás. — Én kozmetikai cikkekkel és illatszerekkel foglalkozom, hallani sem akarok ezekről a dolgokról. Prohorov megragadta a karját: — Magának nem is kell tudnia semmiről. Kérem, továbbítsa ezt a levelet Sklytonhoz vagy Borjatyinszkiihez. akár a követségnek is átadhatja. Egy csomó rajz. ábra van benne, telefonok, nevek és a címem. Értsen meg. most nem kérek pénzt, de kérem, hogy bízzon bennem. — Nem veszek át semmit, értse meg végre! — Na jól van — és Prohorov arca megrándult. Gyorsan elővett zsebéből egy levelezőlapot és kettétépte. — Ha ön vagy másvalaki mégis látni akarna, ezzel jelentkezzen nálam. Ana- tolij gyorsan „Catherine” kezébe nyomta a levelezőlap felét, a másik felét meg zsebébe süly- lyesztette, gyorsan megfordult és elindult a Gorkij utcán a Be- lorussz pályaudvar felé. „Hát igen, semmi kétség. Prohorov kém” — gondolta magában Roscsin. miután ismételten elolvasta „Catherine” jelentését. A telefon csöngött Roscsin felvette a kagylót: — Arra kért. hogy értesítsem, ha a nénémet felhívják a telefonunkon. Roscsin felismerte Kraszovszkijné hangját. — Ig^n. igen — válaszolt nehezen leplezve izgalmát. — Ma telefonáltak és kérték, hogy mondjam meg nagynénimnek a K 9—18—40-es telefonszámot. Ez volt az egész. — Köszönöm, nagyon köszönöm. asszonyom. Férjét üdvözlöm. Még egyszer köszönöm. Tíz percbe sem tellett és megtudta, hogy a szám a Gorkij utca 22. alatt levő Minszk szálloda 840. sz. szobájának a telefonszáma. Másik tíz perc múlva kiderült, hogy előtte való Gyerek a faluszélről J obb kezével a kilincsen csüng, baljával ütött-ko- pott kis koffert szorongat. Jó állapotban levő, bár számára nagy, másoktól levetett kék télikabát van rajta, a lábán — harisnya nélkül — néhány számmal nagyobb sárga félcipő, a fején zöld kötött gyapjúsapka. Elnyűtt szalaggal átkötve a zárjarossz koffer, amelyben a könyvét, irkáját tartja. Cigánygyerek, a szája enyhén kicserepesedve, a bugaci általános iskola elsőosztályosa. Kérésemre küldték be hozzám, az igazgatói irodába. Seprő pillái időnként felcsapnak, ahogy még mindig a kilincset fogva, amolyan jönne is — menne is szándékkal, gyanakvóan tekinget rám. Fürkészem a gyönyörű dióbarna szemét: felnőttes értelem, némi' bánat (évezredes?), meg- illetődöttség, gyermeki kíváncsiság keveréke süt a tekintetéből. ínálásomra kilincset el- *■ engedő jobb kezével le- cibálja fejéről a sapkát, a koffert a szék lábához helyezi, s féloldalasán leül. így mustrál- gat az említett módon. — Hogy hívnak, kisfiam? — Patai József Sándor. — De szép, hosszú neved van. Akár a királyoknak. Tudod, mi az, hogy király? — Tudom. Kiskirály. Kistör- pe. (Aha: hallott már mesét, a „kiskirály”-t sem társadalmi megbélyegző jelzőként értheti.) — Engedd meg, hogy Sanyinak szólítsalak. — Jó. — Szeretsz iskolába járni? — Szeretek. Mindennap szoktam járni. Csak vasárnap nem. (A tanítónője később elmondja, hogy hetenként egyszer-kétszer toppan be, s akkor is tíz óra tájban.) — Hányán vagytok testvérek? _Tizenegyen. Meg nálunk lak ik három unokatestvérem is. Görög István, Görög Emerencia, meg a Patai Feri... Itt nem messze lakunk, a Mar- kóék háta mögött. (Az igazgató később tájékoztat, hogy egy szoba, konyhás, villanyvilágítá- sos lakásuk van, amelyben meglepő a tisztaság. A szülők vályogvetésből élnek, s az egyik nagyobbik lány Kecskemétre, a konzervgyárba jár dolgozni.) — Testvéreid közül ki jár még iskolába? Számolja az ujján: „Ottó másodikba, Lajos harmadikba, * 8 nap este kapta meg ezt a szobát Mario Gozzi úr. aki a milánói Inturiszt-fióknál vásárolta meg szovjetuniói turista-jegyét. Signor Gozzi egv hetet tölt Moszkvában, maid Párizsba repül. A Kraszovszkijné telefonhívásától számított harmadik percben Roscsin belépett Voroncov dolgozószobájába. Tíz perccel ezután Voroncovot fogadta az Államvédelmi Bizottság egyik elnökhelyettese. 8. KÉNYSZERLESZÁLLÁS Liubov Dmitrijevna Sabolina serpenyővel a kezében lépett a szobába, a serpenyőn tükörtojás sercegett. Mikor az asztalra tette, akkor látta meg a zöldesen csillogó italt. — Megint? — kérdezte szigo- i rú hangon a fiától. Valeria a díványon ülve suttogott Anato- lijjal. — Csak beszélgetünk. — És vodka nélkül nem lehet? — Ma nem. — Valerij felállt. Csörömpöltek a szekrényben a poharak. (Folytatása következik) Etelka meg Ica negyedikbe jár.” őst megered a nyelve, bár három-négy mondatonként lefékezi. — Már tudok írni, olvasni, meg számolni is — sorolja meggyőződéssel, nem kis meghökkenésemre. — Ma mit tanultál az iskolában? — Máma a községházán voltunk. (Annak mondja az egészségházat.) Az orvos úr lemért bennünket. — Hány kiló vagy? — ötszáz. Az asztalon ott hever az Állami Biztosító cégjelzéses borítéka. Rámutatok az első két betűre. — Ezek milyen betűk, Sanyi? — „I”, ez meg „ö”. Ilyen betűket is tanultunk, ferde vonalakat huzigálunk — mutatja. — Le tudom már írni az „eme” betűt. Meg azt, hogy „mama”. — Szereted a mamádat, meg a papádat? — ök már nem élnek. Meghaltak. — Akkor ki keres neked? — Apu, meg anyu. (A mama és a papa a nagyszülei voltak.) — Mit reggeliztél, Sanyi? — Zsíroskenyeret. — Mit ebédelsz? — Anyu főz. — Melyik ételt szereted a legjobban? — A húslevest. — Nyáron mit csináltál? _\l ályogot vetettünk Nagy* bugacon. Én hordtam az ivó- meg a pamacsoló vizet. .. Kenyeret és szalonnát szoktunk akkor enni. A Körösi Miskáék- nál aludtunk. A kocsiszínben. — Nem fáztatok éjszakánként? — Nem. Nagyon jó volt ott. Ismét kérdezés nélkül közlékeny: — Voltam már Félegyházán is. Busszal. Az egyik rokonnál. Anyunak a nászasszonya... Apu nem tud beszélni, csak egy kicsit. A rokonunk rákészült, aztán, ahogy apu átment hozzá, lecsapta. Megbüntették. (Később megtudom: csakugyan igaz, az apát a rokon leütötte, s a fejsérülése miatt most beszédhibás.) — Játszani szeretsz? — Nagyon. Legjobban cicá- macázni szeretek. Zargatni egymást. Meg elbújni. — Mi szeretnél lenni, ha nagy leszel? — Katona. A sógorom is az akar lenni. Mert a katona szép. Szép a ruhája is.. . Pislogása elárulja, elege van már az interjúból. Elbúcsúzom tőle. „Jó napot”-tal ráakaszkodik a kilincsre, s előbb fejére gyi- heli a gyapjúsapkát, csak azután teszi be az ajtót. Viszi a koffert, cipeli sajátos gyerekszemléletét. Egyébként több mint hatéves, lehet nyolc is. (Pontosan nem tudják a tanítói sem.) r ps itthagyja a kérdést — •*"* „milyen felnőtt lesz Sanyiból?” —, amelyre nekünk, a társadalom belsőbb köreiben élőknek, elsősorban Bugac vezetőinek, pedagógusainak, népének kell válaszolni. Tarjád István SzocialLis szerzést ; kötött az Alső-dunavölgyi Vízügyi Tgazgatóság és a bajai Felsőfokú Vízgazdálkodási Technikum, amellyel a vízügyi szakemberek képzésében nyújt egymásnak segítséget a két intézmény. A cél az, hogy a echni- kumból kikerült fiatalok minél nagyobb gyakorlati jártasságra tegyenek szert, s ennek nagyszerű lehetőségei vannak az igazgatósáé' területén.
