Petőfi Népe, 1965. október (20. évfolyam, 231-257. szám)
1965-10-03 / 233. szám
1968, ©ktöbar 5. vasáraatí 3. oldal — Ißaz-e. milyen ió érzés volt hallani! Nekünk is ez a véleményünk. A taggyűlés után, este még leültünk — a négy alapszervezeti titkár — és értékeltük az eseményt. Soós Pál elvtárs, a Kecskeméti Konzervgyár egyik alapszerreze- tének titkára mondotta ezeket, két nappal a gyár kommunistáinak az eszmei irányelveket tárgyaló taggyűlése után, amikor a felszólalásolt visszhangiá- ról érdeklődtem. Mert még a pártvezetőség beszámolójának hosszúságát is feledtette az utána lezajlott vita. De bizonyítsanak az elhangzottak. Talán valamennyi közül is csak egyetlen felszólalás. 1. Felgyűrt inguiiú, fekete bársony nadrágos, meglett korú férfi kért szót másodiknak. Farkas Imre, a konzervgyár szállítási reszortjában dolgozó kommunista munkás, a „szürke” párttag Szavai egyszerűek, keresetlenéit. de határozottan csengenek : „Kedves elvtársak! A pártoktatás valahogyan nem olyan már. mint régen volt. A beszámolóban nagy számokról volt szó. és igaz is. hogy amikor feliratkoztunk. sokan voltunk. Még az első foglalkozáson is. de utána kevesen maradtunk. Hiányzik a vezető beosztásúak példája. Pedig a tanulnivaló érdekes és nagyon hasznos, nem szabad lebecsülni. Aztán: ebben az évben nem is vettük észre, hogy szezon van. Mert ahol két ember el tudná végezni a dolgot, nemegyszer három-öt is sétálgat. Ezen is segíteni kellene! Volna még egy hozzászólásom. Én itt azt látom, hogy a gyárunk fejlődik. Mindig többet és többet termelünk. Pár év múlva talán meg is duplázódik a kapacitás. Gondoskodnunk kell az utánpótlásról. A fiatalokra kell építenünk, de nem Ügy. mint ahogyan az nálunk történik. Itt voltak például az iskolás gyerekek. öröm volt őket látni! Egyesek még jobban is dolgoztak, mint mi. És ezen is érdemes elgondolkozni. De vigyázzunk, nehogy megérjük, hogy amikor a gyerek kikerül az iskolából, azt mondja otthon a szülőjének: „Én ugyan a gyárba nem megyek, ott olyan durva szavakat hallottam!” Mert az a gyerek Szót kér a „szürke” párttag' nem felejti ám el. hogy nálunk sokfelé a műhelyekben, milyen a hangnem. Ezeket kívántam a beszámolóhoz elmondani.” 2. Farkas Imre leült, és szót kapott a harmadik, ugyancsak lényegbe vágó kérdéssel, a munka premizálásával foglalkozó felszólaló. De a tiszteletet tükröző tekintetek ismét a negyedik széksor közepére irányultak. Mert Farkas Imre karja még egyszer a magasba lendült. „Kedves elvtársak! Valamiről megfeledkeztem, ami szintén az ideológiai dolgokhoz tartozik. Mégpedig a kapcsolat a dolgozókkal. Üzemünkben sok helyen megnyilvánul a visszaélés a munkással szemben. Ezt én magam tapasztalom, mert ott vagyok a munkatársaim között. Egyik-másik vezető, csoportvezető úgy bánik a dolgozóval. mint valamikor a cseléddel tették, durván, gorombán, Sokszor akad az embernek valamilyen egyéni gond.ia- baja, de nem hallgatják meg. Nagyon fontos arról beszélni, hogy a termelés, a munkafegyelem, de az ilyesmiről sem szabad hallgatni. Mert mindjárt más kedvvel megy a munka, ha a dolgozó érzi, hogy törődnek vele és emberszámba veszik!” Farkas elvtárs megkönnyebbülten leült. Hiszen most már mindent elmondott, amit kommunista becsülete, felelősségér- zete diktált. És tovább folyta- I tódott a vita az eszmei irány- j elvekről — a jelentős üzem sajátos feladataira, problémáira vonatkoztatva azokat. Ám érezni lehetett, hogy a taggyűlés légköre mintha kissé felpezsdült volna. — Jól beszélt! Kerek perec kimondta. ami a szívén van! — hallottam a hátam mögül a megjegyzéseket Valószínű, a suttogó hangok gazdáinak gondolatait is tolmácsolta Farkas Imre. 3. így fordította a maga nyelvére az eszmei irányelvek néhány gondolatát a „szürke” párttag. Őszinte szóval és érzékenyen rátapintva olyan helyi jelenségekre, fogyatékosságokra, amelyeket nem érintett a vezetőség beszámolója. Az üzem igazi gazdájának a hangja volt az övé. akit lelkesítenek a termelési sikerek, a gyár fejlődése. De a már szinte megszokottá vált jelenségek miatti aggodalom is a gazda aggodalma volt. Ki kellett tehát mondania a véleményét a kommunisták közössége előtt. Hiszen a tennivalókat látva, nem téveszthet célt az eszmei „ütközet” sem. Perny Irén Jóbarátok vendégségben A Német Demokratikus Köztársaság Schönbrunn nevű falucskájából nemrégiben kedves vendégek érkeztek Tiszakécské- re. az Üj Élet Tsz-be: az ottani „Glück auf!” (Szerencse fel!) Termelőszövetkezet elnöke, Hellmut Meyer és főkönyvelője, Manfred Lange, mindketten feleségestül. Már a bevezető mondat Is számos érdekességet rejt. Schön- brunnról nekünk a hasonló nevű ausztriai császári kastély jut az eszünkbe. Nyomban kiderül azonban, hogy az NDK- ban legalább öt ilyen nevű helység található. Az elnevezés egyébként onnan ered. hogy az Érchegységben, a tengerszint felett félezer méter magasan elterülő. alig kilencszáz lakosú kisközséget jóvizű források környezik. S hogy miért a jól ismert bányászköszöntés a közös gazdaság névadója? Nos. a Kari Marx Stadt-i körzet — ősi bányásztelepülés. Az első szabadság Meyer tsz-elnöknek és feleségének, Kuthnak. nem csupán az első magyarországi útja ez, de életükben az első szabadság is. «- Éveken át egyént parasztok voltunk. A közösbe 1959- ben léptem — magyarázta az elnök. — Fizetett szabadsága hatvanegy óta van a szövetkezeti gazdáinknak, de én a rákövetkező évben már' elnök lettem. s most először van lehetőségem igénybe venni ezt a kedvezményt. A kirándulások, az országjárás befejezte után Hellmut Meyer és Vincze Lajos egymás szövetkezeteinek a gazdálkodási eredményeivel ismerkedtek. Hiszen ez is egyik, s nem is jelentéktelen célja, eseménye ba- rátkozásuknak. Hogyan gazdálkodnak ők? A „Glück auf’-ban mintegy 900 hold a művelhető földterület. A legerősebb és a legjövedelmezőbb üzemáguk a tehenészet. Szarvasmarhából 540-et tartanak, s ebből háromszáz a tehén. Az egy tehénre jutó évi fejési átlag háromezer liter. (Nem egy keletnémet tsz-ben azonban már a három és fél ezres átlagot „ostromolják”.) Korszerű épületekkel ellátott, remekül gépesített, speciális tejtermelő gazdaság az övék. Évente több mint 800 ezer liter tejet szállítanak a begyűjtő vállalatnak. A vidék évi csapadékátlaga 860 milliméter. Ennek megfelelően jók a legelők, amelyeknek minden holdjára három mázsa nitrogénműtrágyát juttatnak. Bőséges mennyiségű abraktakarmánnyal. szilázzsal látják el az állományt. A vörösheréből betakarított szénatermés mintegy 45 mázsa holdanként. Fő kalászosuk a rozs. amelyet 100 holdon termesztenek. A búza termesztésével mindössze 60, az árpáéval pedig 50 holdon foglalkoznak. Rozsból 13—14. a búzából 15—18 mázsa volt az eddigi években az átlaghozam. Szerves trágyázásban csak a burgonya és a takarmányrépa földjét részesítik. Ezzel szemben hatalmas arányú a mű- trágyafelhasználás. Holdanként három mázsás foszforadagokat szórnak ki: nitrogénből viszont mindössze 80 kilogramm, káliból pedig hozzávetőleg a nálunk szokásos mennyiség kerül felhasználásra. Egy szövetkezeti gazda évi átlagjövedelme, a természetbeni járandósággal együtt, átszámítva 21 ezer forint. Amit „irigyelnek44 — „Ukrajna ez” — mondta a német elnök, amikor az itteni talajokról beszelt. Ezzel a kifeELLENSÉG A POHÁR MÉLYEN TVÉHÁNV nappal ezelőtt alkalmaztak első ízben alkoholszondás vizsgálatot a Zománcipari Művek Kecskeméti Gyáregységében reggel, munkakezdés előtt. A szúrópróbaszerűen kiválasztott harminc dolgozó közül négynél mutatott ki alkoholt az üvegcsőben levő vegyszer. Nem voltak részegek, még — ahogy mondani szokták — „spiccesek” sem. De itt az izzó gyomrú kemencék mellett egyetlen féldeci is elég ahhoz, hogy bekövetkezzen a baleset. A pohár mélyén leselkedő ellenség alattomosan támad. Akkor kapja el a szerszámot emelő, vagy a volánt szorító kezet, homályosítja ködbe a pillantást, amikor a legnagyobb szükség lenne a reflex villámgyors mű. ködösére. Máskor lassan, szinte észrevétlenül rágja mind mélyebbre magát a szervezetben, mint a fában a szú. Egy országos felmérés szerint 1958-ban a férfiak által elkövetett bűncselekmények 20,8 százalékánál. 1963-ban pedig már 27,2 százalékánál — képletesen szólva — a bűnöző mellett az alkohol is ott ült a vádlottak padján. De nyomon követhető a szesz kártevése az üzemi balesetek nyugtalanítóan magasra szökő grafikonjai mentén haladva is. 1964-ben a megyében 30 üzemi balesetet idézett elő az alkohol és ezek közül 2 halállal végződött. Társadalmi méretű a gond, nyilvánvalóan megoldása is társadalmi méretű összefogást igényel. Megvan-e vajon ez az összefogás — amit különben sokszor és Szívesen hangoztatunk — elegendő energiát áldozunk-e a veszedelmes ellenség leküzdésére? H ENDELKEZÉS van pél- dául arra vonatkozóan, hogy ittas embernek nem szabad szeszesitalt kiszolgálni a vendéglátó helyeken. De vajon hány italboltos helyezi ezt az anyagi haszna elé? Evek óta eredménytelenül hangoztatott kívánság, hogy ne árusítsanak szeszesitalt a munkakezdés előtti órákban. A ZIM dolgozói is műszak előtt, útközben ittak. Hányszor elhangzott szóban és látott napvilágot nyomtatásban is az óhaj: legalább az üzemek közvetlen szomszédságába és jezéssel náluk a ió minőséget, a kedvező talajadottságokat illetik. — A mi, sziklából erodált homokjaink a magyart, sajnos, meg sem közelítik.' Szemmel láthatóan élvezettel csipegették a szőlőt. Abból a kevésből — mondták —. ami feléjük ritkásan megterem, hiányzik a kellő cukortartalom, a magyar napfény sajátságos aromája, zamata. Igen elismerően nyilatkoztak az Üj Élet Tsz zöldségkertészetéről, Hiszen náluk, a hideg talajokon, szinte ismeretlen fogalom. kialakíthatatlan üzemág a kertészet. A késői kitavaszodás miatt idejében palántázni sem tudnának. Amit viszont büszkén emlegettek és követendő példaként ajánlottak a házigazdáknak: a gépesítés. Nekik több a gépük. Kezdve azon. hogy 16 erőgéppel rendelkeznek, a legegyszerűbb munkagépektől kezdve a burgonyaszedő kombájnig mindennel el vannak látva. A vendégek megyénkben tartózkodásának néhány napja minden bizonnyal gazdag tartalmat adott annak a szívélyes köszöntésnek, amellyel búcsút vettek: Freundschaft! Barátság! Jóba Tibor I az odavezető utak melle ne te- | lepítsenek kocsmákat, alkohol- L tói büzlő bodegákat. Vajon mi I az eredmény? Az alkoholizmus ellen termé- j szetesen, nemcsak felsőbb szin- j fen született országos intézke- i désekkel lehet hadakozni, hanem a dolgozók közvetlen meggyőzésével, nevelés-' sével is. Való igaz, hogy a balesetvédelmi ankétok, filmvetítések állandóan visszatérő témája a túlzott alkoholfogyasztás-. Még mindig nem kevés azonban azoknak a száma, akik valamiféle férfias tettnek hiszik a féktelen ivászatot. A kecskeméti alkoholelvonó ambulancián kezelt betegek közül jó néhány vallotta be az orvosnak: leginkább attól fél, hogy munkatársai majd papucsférjnek, pipogyának csúfolják, ha nem vesz részt a munka utáni szokásos koccintgatásban. Nem is mindig alaptalan ez az aggodalom. Az egyik üzemben például kénytelenek voltak fegyelmi büntetéssel sújtani egy kollektívát azért, mert szüntelen pisz- kálódásukkal megkeserítették az alkoholelvonó kezelésre járó társuk életét. FJE SZÓLJUNK kissé bő- vebben a kecskeméti alkoholelvonó rendelőintézetről, hiszen ez a túlzott szeszfogyasztás elleni küzdelem egyik bástyája. A társadalombiztosítási bizottság egészségügyi albizottsága nemrégiben megvizsgálta az ambulancia utóbbi másfél évben végzett munkáját. A többi között megállapította, hogy az ipari és mezőgazdasági üzemek vezetői, szakszervezeti bizottságai nemcsak igénylik, hanem egyre inkább segítik is az orvosok alkoholellenes tevékenységét. Vcűt rá eset, hogy a „beteg” a szakszervezet egyik egészségügyi aktivistájának a kíséretében jelent meg a rendelésen és az üzemi, társadalmi bíróságok is sokszor irányítják a rendelőintézetbe az ital rabságába esett munkást. Jórészt az elmondottaknak tulajdonítható. hogy az elmúlt másfél év alatt már nem kevesebb, mint 530 beteg jelentkezett kezelésre. A fejlődés tehát, kétségtelen. Elégedettségre azonban nincs ókunk. A jelentkezettek közül ugyanis 130-an nem fejezték be a kezelést. /énként adódik a követ^ keztetés: nem elég felkutatni és kezelésre küldeni az alkoholistákat, figyelemmel kell kísérni azt is. hogy végigjárják-e gyógyuláshoz vezető — sokszor nem könnyű — utat. A rendelőintézet képtelen erre. Annál is inkább, mert gondozónővért — státus hiányában — nem foglalkoztat. De a betegek nagy száma is kizárja, hogy a rendelőintézeti dolgozók rendszeresen látogassák ellenőrizzék a páncienseket. Ez a feladat a szakszervezeti ég a vöröskeresztes aktivistákra vár. Kétségtelenül szaporítja a „lemorzsolódók” számát az is, hogy a kecskeméti rendelésre sokan vidékről járnak be és napi elfoglaltságuk mellett nem tudják vállalni a hosszadalmas utazást. Sokat segítene, ha megvalósulna az a terv, mely szerint a megyeszékhelyen működőhöz hasonló ambulanciákat létesítenének minden nagyabb városban. A VÉGÉRE hagytuk úgy sin, ■í~*' de nem azért, mintha az elmondottaknál kisebb szerepet tulajdonítanánk a gyógyításban a családtagok és a barátok segítségének. Az alkoholista beteg és legalább annyi szeretettel, tapintattal kell segíteni gyógyulását. mint azokét, akik valami egyéb, súlyos kórban szenvednek. Békés Dezső
