Petőfi Népe, 1965. szeptember (20. évfolyam, 205-230. szám)

1965-09-11 / 214. szám

\ Világ proletárjai, egyesüljétek! Az eszmei nevelő munka mozgalmi feladatairól tanácskozott a népfront megyei elnökségének ülése ma&var. SZOCIALISTA AAVWKÄSPÄR-T RACS-KISKV/IM MEGYEI lapja Ara 60 fillér 1965. SZEPT. 11, SZOMBAT Gazdag választékban kaphatók a betakarító és talajművelő gépek őt ven pótkocsi raktáron QZ ÁGROKER telepein építési vasanyag, támberendezés Izsákon és Bácsalmáson Megyénk közös gazdaságai az idén 590 traktort vásároltak a kecskeméti AGROKER Vállalat telepén. Az importból származó erőgépek közül mindössze negy­vennek a megérkezését várják még ebben az évben. A hazai gyártmányú traktorok közül UE—28-as és D—4K típusúak kerülnek nagyobb tételben el­adásra. Az előbbiekből másfél százra van. kilátás. Érdekes egyébként, hogy a legnagyobb érdeklődés a közepes vonóerejű, univer­zális gépek — mint például az UE 28-as és az MTZ iránt mutatkozik. A korábbi években állandó hiánycikk volt a pótkocsi. Eb- 1 ben az évben azonban fordulat következett be; eddig 470-et, s ezenkívül 105. szervestrágyaszó- róval is ellátott pótkocsit vet­tek meg a termelőszövetkezetek. A szállítóeszközökből jelenleg is majdnem ötven van raktá­ron, méghozzá kétféle gyárt­mányban. A jugoszláv szerves- trágyaszóróból pedig — novem­ber és december folyamán — 235-nek a megérkezését várják. Az őszi betakarításban és a talaj megmunkálásában haszná­latos gépek szinte kivétel nél­kül gazdag választékban állnak az érdeklődő gazdaságok ren­delkezésére. Kiutalás nélkül kaphatók a silókombájnok, a járvazú- zók, a kaszálva rakodók, a rendsodrók és a fűkaszák. 28-as traktorra, a jugoszláv szervestrágyaszóróra, a fűka­szára. Még hiányoznak a szal­mabálázók is, jóllehet, az el­múlt hónapokban nagy szükség lett volna rájuk. Nemrégiben több új kezde­ményezés is született a mező­gazdasági gépek, eszközök érté­kesítésében. Egyik újdonság az, hogy a traktorokat rendszámmal ellátva, vizsgáztatva — te­hát üzembiztosán — adják át a gazdaságoknak. A másik, ugyancsak figyelem­reméltó fejlődés pedig az, hogy az építkezéshez, javításokhoz, szőlőtámberendezés készítéséhez szükséges hengerelt és húzott vasanyagot— drótot, vaslemezt, csőoszlopot — a tsz-ek címére is megküldik, de a gazdaságok beszerezhetik az izsáki, illetve a bácsalmási fmsz boltjában is. Az elmúlt hónapokban az al­katrészellátás is eredménye- . sebbnek bizonyult, mint a ko- I rábbi években. ‘ A Hazafias Népfront megyei elnöksége tegnap délelőtt a népfront kecskeméti székházá­ban ülést tartott. Dr. Bodóczky László elnök megnyitója után Pozsgai Imre, a népfrontbizott­ság alelnöke, a megyei pártbi­zottság propaganda és műve­lődési osztályának vezetője fog­lalta össze és elemezte az MSZMP Központi Bizottságá­nak ideológiai irányelveiből adódó népfrontmozgalmi fel­adatokat. Az irányelvekre és a megyei pártbizottság ezzel kapcsolatos helyzetelemzésére épülő beszá­moló hangsúlyozta, hogy a népfront a szocialista tudatfor­málás fontos fóruma lehet. Eb­ben a tevékenységében irányít­sa a legfőbb helyi problémák­ra a figyelmet, mozgósítson közéleti lehetőségeink jobb ki­használására és társadalmi cél­jainkat elősegítő egészséges, konstruktív légkör kialakításá­ra, küzdjön a politikamentes­ség és közömbösség helyenként még ma is fellelhető megnyil­vánulásai ellen. A beszámoló felhívta a fi­gyelmet arra is, hogy a helyi — járási, városi, községi — bi­zottságok a megyei népfrontbi­zottság elvi állásfoglalása alap­ján dolgozzák ki az eszmei-po­litikai nevelő munka konkrét tennivalóit. A vitában felszólalók — köz­tük Madarász László, Fekete László, Tóth Lászióné, Farkas József, Szabó Lajos, Bauer Fe­renc, Retkes László és Gerinczy György — számos gyakorlati kérdéssel és tapasztalattal is kiegészítették a beszámolót, amely a legközelebbi — szep­tember 24-re tervezett' — me­gyei népfrontbizottsági ülésen is napirendre, ismertetésre és megvitatásra kerül. Az elnökségi ülés a második félévi munkaterv elfogadásával zárult. A negyedik frontot is megnyitották Szárazföldi harcok Kelet-Pakisztánban Karachiban bombák robbantak Továbbra is ellentmondó jelentések „ Őszintén gratulálok... Kádár János nyilatkozata a zágrábi nemzetközi vásáron Az utóbbiak NDK-gyártmá- nyúaik, 202 centi vágószélessé- gűek. g igen olcsók: 3800 forint­ba kerülnek. (A korábban for­galomban levők ára ennek több mint a kétszerese, s a minősé­güket tekintve meg sem köze­lítik a mostaniakat.) Ezekből most 40 van raktáron, de a kö­zeljövőben még 160 érkezik be­lőlük. Nagy kereslet várható a talajművelő gépekből, s erre fel is készült az AGROKER. Há­romszáz két-, illetve háromva­sú, 30 mélyszántó, továbbá több fajta rigolírozó ekével rendel­kezik a vállalat. Nem hiányoz­nak a különböző hengerek, bo­ronák, kultivátorok, tárcsák sem. A széles sorközű szőlők mű­veléséhez 70 darab M R—jelű talaj marót értékesítettek az idén, s a közeli hetekben to­vábbi 50-nek a megérkezésére lehet számítani. Az értékesítés­re váró gépek között három­féle gabona- és egyféle — ma­gyar gyártmányú — kukorica­vetőgép szerepel. . Az állattenyésztésben haszná­latos gépeket illetően is meg­javult a választék. Egyaránt kaphatók a szarvasmarha-, a sertés- és a baromfitenyésztés­ben alkalmazható berendezések. Noha pillanatnyilag a gazda­ságok nem panaszkodhatnak a gépellátásra, éves viszonylatban a felsorolt cikkféleségek közül is jó néhány szerepelt hosszú időn át a hiánycikkek listáján. Gondolunk itt főként az UE— Kádár János, a Magyar Szo­cialista Munkáspárt első titká­ra, aki Tito elnökkel együtt csütörtökön megtekintette a zágrábi nemzetközi vásárt, ki­jelentette a TANJUG szerkesz­tőjének, hogy nagy hatást gya­korolt rá a kiállítás bősége és teljessége, valamint a jugoszláv kiállítók termékeinek jó minő­sége. — Nagyon örülök — mondot­ta Kádár János —, hogy Tito elnök vendégeként alkalmam volt megnézni a zágrábi vásárt. Csupán néhány pavilont tekin­tettem meg, de így is kijelent­hetem, hogy nagyszabású, jó minőséget felmutató és telj es ez a vásár. Gratulálok a jugoszláv elvtársaknak a sikeres kiállítás­hoz és a jugoszláv kiállítók ál­tal bemutatott termékekhez. — Örülök, hogy alkalmam volt megtekinteni a magyar pa­vilont is. és azt hiszem, nem vagyok szerénytelen, ha azt mondom, hogy a magyar kiál­lítók e vásáron méltóképpen képviselik hazánk gazdasági eredményeit. — Megragadom az alkalmat és ismételten őszintén gratulá­lok jugoszláv barátainknak eh­hez a fényes kiállításhoz. To­vábbi sikereket kívánok a ju­goszláv vállalatoknak és a dol­gozóknak. valamint a zágrábi nemzetközi vásár többi részt­vevőjének. (MTI) Az indiai és pakisztáni hadse­reg egységei között már a ne­gyedik fronton is öldöklő küz­delem kezdődött. A világ-hír­ügynökségek eddig a harcok színhelyeként Jamnyi-Sialkot, Lahore és Gadra vidékét jelöl­ték meg, az AFP-hírügynökség és az angol BBC rádiótársaság tudósítóinak jelentései szerint azonban Kelet-Pakisztán térsé­gében is szárazföldi hadműve­letekre került sor. A szemben álló felek egymás közleményeit cáfoló jelentései­ből nem bontakozik ki világos kép a katonai helyzetről. Karachiból azt jelentették, hogy a pakisztáni csapatok két helyen — a laborétól keletre fekvő Wagah és a Iahoretól 95 kilométernyire északkeletre fek­vő Jassar vidékén átlépték az indiai államhatárt és előrenyo- mulóban vannak. Űj-Delhiből viszont azt jelezték, hogy az in­diai gyalogság 24 óra leforgása alatt 75 pakisztáni tankot tett harcképtelenné és visszavert Kádár János és Joszip Broz Tito a, kiállítás magyar pavilonjában. több pakisztáni ellentámadást. Űj-Delhi lakóit pénteken reg­gel három alkalommal is riasz­tották. Utóbb kiderült, hogy csak egy pakisztáni repülőgép közelí­tette meg az indiai fővárost, a légvédelem össztüze azonban a gépet elriasztotta a bombá­zástól. Karachi, pakisztáni vá­rost csütörtökön este immár a hetedik légitámadás érte. Ka­rachi belvárosában hallani le­hetett a külvárosokban becsapó­dó bombáik robbanását. A soro­zatos légitámadások halálos ál­dozatokat is szedtek a polgári lakosság köréből. Az indiai hír- ügynökség szerint eddig 70 in­diai polgári személy, rawalpin- di közlemény szerint pedig 20 pakisztáni vesztette életét a bombázások során. A Reuter pénteken reggel gyorshírben jelentette, hogy Pa­kisztán leállított minden export- és importforgalmat Indiával és elrendelte az indiai tulajdonban levő javak kisajátítását. Arthur Goldberg, a Biztonsá­gi Tanács e havi elnöke súlyos aggodalmát fejezte ki az indiai— pakisztáni háború miatt. A Kas­mír birtokáért kirobbant kon­fliktust „a jelenlegi legégetőbb problémának” nevezte. Az AFP tudósítása szerint U Thant, az ENSZ főtitkára Ra- walpindiben folytatta békítő tárgyalásait Ajub Khan pakisz­táni elnökkel és Bhutto külügy­miniszterrel. A tárgyalások pénteken folytatódnak. Nyugat-Pakisztán gadrai frontszakaszán Karachiból szár­mazó értesülések szerint pakisz­táni repülőgépek pénteken meg­támadtak egy indiai katonai konvojt. A konvoj Gadra felé tartott, ahol már napok óta hul- lámzanak a harcok. Az Associated Press amerikai hírügynökség indiai forrásokra hivatkozva jelenti, hogy „pa­kisztáni egységek incidenseket provokáltak a keleti határterü­leteken, Kína tibeti részének szomszédságában”. A jelentés szerint pakisztáni ágyuk és gép­fegyverek tüzet nyitottak a nyu- gat-bengáliai Cooch Behar-ke- rületben húzódó indiai katonai állásokra. A jelzett térség ki­lencven mérföldnyire fekszik Délkelet-Tibet Chumbi-völgyé- től. U Thant kétórás eszmecserét tartott Bhutto külügyminiszter­rel. A tervek szerint vasárnap hagyja el Pakisztán területét, hogy az indiai vezetőkkel foly­tatandó megbeszélések céljából Síí-Psl&ibe utazzék.

Next

/
Thumbnails
Contents