Petőfi Népe, 1965. augusztus (20. évfolyam, 180-204. szám)
1965-08-11 / 188. szám
4. oldal 1965. augusztus Ü, sawti» N a p t A K 1965. augusztus 11, szerda. Névnap: Zsuzsanna. Napkelte: 4 óra 33 perc. Napnyugta: 19 óra 4 perc. — MEGKEDVELITEK a dolgozók a SZOT által biztosított üdülési lehetőségeket. Az idén a fizikai dolgozók sokkal nagyobb számban igényeltek beutalókat, különösen a vasasszakmák és a MEDOSZ-hoz tartozó gazdaságok, intézmények dolgozói. — ELKÉSZÜLT a kecskeméti szabad- egyetem programja. A művészeti és irodalmi tagozat kortárs művészekkel és írókkal foglalkozik majd és munkásságuk ismertetésén kívül igyekszik a szereplő művészekkel is megismertetni a szabadegyetem hallgatóit. — Készül a Kecskemét környéki termelő- szövetkezetek őszi-téli kulturális programja. A következő népművelési évad újdonsága lesz, hogy a városi művészeti csoportok rendszeresen felkeresik a termelőszövetkezeteket és előadásokon közreműködnek. — „A FIATAL KATONA” a címe a 16. filmnek, amelyet a vietnami filmgyártás készített. Tárgya a nép harca az imperializmus ellen. Furcsa üzemi baleset Bili Haatsnak Miamiban ldgyótenyészete van. A minap megbarapta egy közel négy méter hosszú királykobra és bevitték a kórházba, de csak — ellenőrzés végett. Az elmúlt években ugyanis már nem kevesebb mint 87 kígyómarást szenvedett és állítólag teljesen immúnis a kígyóméreggel szemben. „Kimegy a mosásban” A nemrég forgalomba hozott tízkoronás svéd bankjegyeknek némi gyártási hibájuk van: ki- mennek a mosásban! A megjelenés után derült ki, hogy a nedvesség lemossa a bankjegyek egy részét. így tűnt el a király arcképe mellől a svéd címer. A lakosságot megnyugtatták, hogy a kifakult vagy hiányos bankjegyek azért megtartják értéküket és a tankban átválthatók .mosható'! bankejegyek- re. Foszforcszkáló báli ruhák Párizsban a Capucd divatház bemutatója érdekes jelenettel zárult: eloltották a villanyt és a terembe bevonultak a foszforeszkálő báli ruhákat viselő manekenek. Valamennyinek a ruháját világító gyöngyökkel hímezték tele. — Hatvanbétmillió forintot szánnak az idén lakásépítésre. Kecskeméten 376, La- josmizsén 12 lakást fejeznek be és a megye- székhelyen 185, Lajos- mizsén 12 újabb lakás építését kezdik meg az idén. Az összegből 31 millió forintot az első félévben használnak fel. — A POSTA Vezér- igazgatóság közli, hogy augusztus 20-án Budapesten megrendezésre kerülő főiskolai világjátékok _ megnyitása napján 20, 30, 50, 60, 80 fillér, 1,70, 2 —, 2,50 és 4,— forintos értékekből álló bélyegsorozatot és tízforintos blokkot bocsát forgalomba. — ÉVRŐL ÉVRE növekszik a megyében a konzervfogyasztás. 1962-ben 6 és fél millió forint értékű konzervet hoztak forgalomba a Megyei Élelmiszer-kiskereskedelmi Vállalat boltjaiban, Kecskeméten, Kiskunfélegyházán, Kalocsán és Bajám!}* Az-idei első félévi eredmények azt mutatják, hc*y az év végéig ,10-T-ll millió forint értékű konzervet fogyaszt majd a négy város lakossága. — ÜJ SZOBROT helyeznek el Kecskeméten. Tegnap érkezett meg a megyei kórházba Ispánfi József szobrászművész „Női alak” című munkája, amelyet a kórház előtt ál— A KECSKEMÉTI Kisiparosok Kodály Kórusa is közreműködik augusztus 20-án a Tóth László utca avatásán rendezendő ünnepségen. A város egykori polgármestere ugyanis az iparosok testületének tiszteletbeli elnöke is volt. — BALATONS2A- BADIBAN, a SZOT gyermeküdülőjében ezen a nyáron az árvízkárosult családokból több mint 1700 gyermek vesz részt kéthetes nyaraláson. Oxigén a liuiuon A Holdra induló űrhajónak feltétlenül nagy oxigénkészleteket kell magával vinnie. Hogy ezeket a készleteket csökkenteni lehessen, egy amerikai cég laboratóriumában megpróbálta, lehet-e szipkátokból oxigént előállítani. Kiderült, hogy lehet. Márpedig a Hold felszíni kőzeteiben bőven találhatód szálkátok. — Kecskemét vezet a kulturális érdeklődésben a megye városai között. A TIT most elkészült félévi jelentése szerint itt hallgatták- meg a legtöbben az ismeretterjesztő előadásokat. Tízezer lakosra 63 előadás jutott, míg Kalocsán, Kiskunhalason, Kiskunfélegyházán és Baján 124. — KÉT MEGYEI KÖLTŐ is szerepel az Üj Írás augusztusi számában. A folyóirat legújabb száma Hatvani Dániel: „Áznak a tanyák’’ és Raffai Sarolta „Tanyára szakadtán” című költeményét közli. Szovjet eszperantisták Kecskeméten Tegnap három szovjet eszperantista érkezett Kecskemétre. A vendégek: Vlagyimir Beszpolov épületasztalos, Lália Golceva bolti dolgozó és Ivan Sa-' folov újságíró a most kezdődő szegedi pedagógus eszperantó tábor lakói lesznek tíz napig, s ezúttal útjukat megszakítva a kecskeméti eszperantisták meghívására látogattak el Kecskemétre. Mint mondották, máris sok kellemes élményben volt részük, s külön is rtieghatotta őket a magyar eszperantisták vendégszeretete. — A NAPOKBAN jelent meg első ízben az „Atlantic Monthly” nevű folyóiratban Ernest Hemingway két ismeretlen szerelmes verse. Az első „Mary- nek Londonba”, a második „Még egy vers Maryhez” címet viseli. Mindkettőt 1944-ben írta feleségéhez, Mary Welsh-hez. — KRÓNIKUS alkoholistát ítélt el a kiskunfélegyházi járásbíróság. A vádlott, Asztalos Béla, nem teljesítette gyermektartási kötelezettségét, amelyből 5827 forint hátraléka van. A már büntetett 41 éves alpári alkalmi munkást háromhónapi szabadságvesztésre és kényszerelvo- nó kezelésre Ítélte. Babonás utasok A ^France” francia óceán iáró ezen a héten a szokásos menetrendtől eltérően csütörtökön, augusztus 12-én indul Le Havre- bői New Yorkba. Eredetileg pénteken kellett volna átját megkezdenie, de a babonás utasokra való tekintettel az indulás napját „péntekről, 13-ról” egy nappal korábbra helyezték át, (DPA) — A TANYÁKON is lesz társastánc-tanfolyam. A Kecskeméti Városi Tanács művelődési osztálya az igényeket kielégítve, ősztől ezt a művelődési formát is bevezeti a várostól távol eső településeken. 140 éve született Türr István, a szabadságharc utáni magyar emigráció kiemelkedő egyénisége, az oLasz nép nemzeti hőse, a panama-csatorna építésének kezdeményezője, és a Korinthusi- csatorna megépíttetője. A szabadságharcban tulajdonképpen nem vett részt, mert mikor 1848- ban, külföldön állomásozó ezredével az olasz forradalom ellen akarták mozgósítani, átszökött a pie- montiakhoz. Ezért később az ceztrák haditörvényszék halálra ítélte, de nemzetközi közbenjárásra kegyelmet kapott. Garibaldi oldalán, mint vezérkari főnök, tevékeny részt vállalt az olasz nép függetlenségi harcaiban. Minden alkalmat megragadott, hogy a magyar ügyön segítsen, légiók szervezésével készült az osztrák jármot lerázni akaró Magyarország felszabadítására. Nevét a szabadulást váró magyar nép dalaiba szőtte. Francia ifjúmunkások siófoki építkezésen Az Építők Szakszervezetének vendégeként Somogy megyébe érkezett a CGT építőipari tagozatának 17 tagú munkacsoportja. A francia ifjúmunkásokat Kaposvárott a Szakszervezetek megyei Tanácsának székházéban Szőke Pál, az SZMT vezető titkára fogadta, tájékoztatta őket a megyei szak- szervezeti mozgalom helyzetéről. A vendégek Siófokra utaztak, ahol kedden munkába álltak a helyi kórház építésénél. Egy hétig dolgoznak itt magyar szakemberekkel közösen; ezután 14 napig Balatomszabadiban üdülnek. A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszervatórium jelenti: Augusztus 9-én a középhőmérséklet 24,0 (az ötvenéves átlag 21,8), a legmagasabb nappali hőmérséklet 31,2 Cel- sius-fok volt. Napsütéses órák száma 13,8. Augusztus 10-én a reggel 7 órakor mért hőmérséklet 18,1, a délután 2 óriCkor mért hőmérséklet 25,4, a legalacsonyabb nappali hőmérséklet 16,1 Celsius- 1 ok volt. Várható időjárás szerda estig: keleten is növekvő felhőzet, több- felé eső, zivatar. Mérsékelt, a Dunántúlon élénk északi szél. A meleg keleten is mérséklődik. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet általában 22 —26, északnyugaton 18 —22 fok közötti Tervek a homok hasznosítására Készül a megye távlati homokhasznosítási terve. .Célja, hogy a gyenge termőképességű területek hozamát növelje. Mintegy 40 ezer hold föld termőképességének javításáról van szó. Megvalósítása több termesztési és előkészítési problémát vet fel. Egyes helyeken tartós homokjavltásra, másutt a köztes termesztését is lehetővé tevő nyárfatelepítésre kerül sor. Jelenleg három járás és három város földjeinek javítására gondol a távlati terv. Augusztus 17-én Kiskunhalason tartanak előzetes megbeszélést a szakemberek a terv végrehajtásának lehetőségeiről. A megbeszélést helyszíni szemlével kötik össze. fiz árvízkárosultakért A humanizmus szép példáját szolgáltatják az egészségügyi dolgozók, akiknek embersége a gyógyító- munkán kívül az árvízkárosultak anyagi segítésében is megnyilvánul. A megye mintegy 4500 egészségügyi dolgozója augusztus 10-ig több mint 200 000 forinttal segítette az árvíz sújtotta területek lakóit. Jelentős felajánlás született többek között a kecskeméti megyei rendelőintézetben, ahol 321-en 22 800 forintot, továbbá ,a bajai kórházban, ahol 501-en 32 000 forintot fizettek be a segélyezési számlára. Csütörtökön indul Ausztriába a hajósi népi együttes A Hollabrünni Népünnepélyek intéző bizottsága meghívta vendégszereplésre a hajósi nemzetiségi ének-, zene- és tánc- együttest. A 31 tagú együttes Gila János megyei népművelési csoportvezetővel az élén csütörtökön különautóbuszon indul Ausztriába. Még aznap Becsben városnéző körutat tesznek, pénteken fellépnek a hollabrünm díszünnepségeken, másnap még néhány kisebb előadáson vesznek részt a környező községekben. Szerepel az együttes programjában az egyik dunai erőmű megtekintése is. A hajósi fiatalok hétfőn érkeznek haza. Gépkocsinyeremény-betétkönyv sorsolás augusztus 20-án Az Országos Takarékpénztár augusztus 20-án Debrecenben, a szabadtéri színpadon rendezi a gépkocsinyeremény-betétköny- vek 17. sorsolását. A húzáson több mint kétszáz gépkocsi, Moszkvics, Trabant, Wartburg, Skoda 1000-es, Renault, Simca autó jut a szerencsés betétkönyv-tulajdonosoknak. A sorsolást a Magyar Autóklubbal közösen, együtt rendezik meg az első tiszántúli autós találkozóval, amelyre az autóklub tagjain kívül meghívtak az eddigi gépkocsinyeremény- betétkönyvsorsolások nyerteseit is. A találkozó részvevőinek egész napos programot állítottak össze. A vendégeket fogadó bizottságok várják a város határában, s valamennyi gépkocsitulajdonos kocsija rendszámával ellátott sorsjegyet kap. Délelőtt látványos autós ügyességi versenyt rendeznek, délután pedig kisorsolják a nyereménybetétkönyveket. A találkozót vidám ajándékműsor zárja be, s eközben a reggel kapott sorsjegyekre ötezerforintos gépkocsi- nyeremény-betétkönyvet sorsolnak ki. A debreceni és környékbeli szórakoztató, vendéglátó üzemek felkészültek az autós vendégsereg fogadására ellátására. Kis térképeket is készítettek, s ezeken útbaigazítást adnak a város augusztus 20-i eseményeinek színhelyéről, az étkezőhelyekről, a camping- és szálláslehetőségekről. Az OTP-nél tájékoztatásul elmondották, hogy a gépkocsinyeremény-betétkönyv, mint takarékossági forma jól bevált. Jelenleg a betétállománynak csaknem 10 százaléka, összegszerűen megközelítően kétmilliárd forint gépkocsinyeremény-betét- könyvben van. Az eddigi 16 sorsoláson 1827 gépkocsi talált gazdára. (MTI) Egy kisgyermek tűzhalála Tragikus szerencsétlenség történt hétfőn a tabdi tanyavilágban. Délután 4 és 5 óra között Kökény János tabdi Péktó tanyai lakos a határba ment dolgozni. Lakásán hagyta a 8 éves Antid és a 15 éves László nevű gyermekét, valamint a nála vendégségben levő Rozinger Tibor 12 éves kiskőrösi rokongyereket. A fiúk az apa távollétében játszadozni kezdtek, majd a 15 éves László egy öngyújtóba benzint akart önteni a kamrában levő 5 literes marmonkan- nából. Az öngyújtó töltése közben csattogtam kezdte a tűz- szerszámot, amely egy óvatlan pillanatban a szikrától lángra- lobbant. Az öngyújtó tüzétől a nyitva felejtett marmonkanná- ban levő benzin felrobbant. A nagy erejű robbanás, majd az azt követő lángtenger megijesztette a gyermekeket. Kökény László és Rozinger Tibor futva menekült ki a kamrából, de a 8 éves Kökény Antal béntszo- rult a helyiségben. A gyorsan elharapódzó tűz belekapott a ruhájába, s a gyermek olyan súlyos égési sebeket szenvedett, hogy a helyszínen meghalt. A megyei rendőrfőkapitányság a halálos kimenetelű gyermekszerencsétlenség ügyében tovább folytatja a vizsgálatot. G. G. A rendőrség felhívása A Kecskeméti Járási és Városi Rendőrkapitányság kért azt az 56 —60 év körüli, szürke kiskabátba, sötétkék munkásnadrágba, fekete kalapba és gumicsizmába öltözött férfit, aki 1965. június 29-én délután a dunaföldvári betonút árkában, a Nemeskadar Szakszövetkezet Irodájától Izsák felöli részen aludt, s mellőle pénztárcáját ismeretlen tettes ellopta, jelentkezzék tanúkihallgatás végett. 3. Faragó e pillanatban ösztön- szerűen félrelépett. Szerencséje volt, az ütés csak a vállát érte. Nagy Andris villogó szemekkel nézett körül és dühösen markolta a piszkavasat. Teli törökből ordította: — Te fokoztál le. .. Te dög! Te... Faragó úr... markában újra ütésre lendült a vas. Valaki visszakézből akkora pofont adott neki, hogy keresztülbukott az asztalon. Vigyorogva feltá- pászkodott. Lábas magába roskadtan ült a széken, öklével szétmázolta könnyeit. — Engem megpofozni.. i Ezt megkeserüli, esküszöm... — szipogta. Sokáig békítgették őket, bár mindenki tudta, hogy felesleges. Végül is a fotósok indítványozták, hogy kezdjék el a szakköri munkát. Az egyik Faragót, a másik Lábast fogta karon és elindultak a laboratórium felé. Kopogtak. — Bújj be — hangzott bérűről. A labor félhomályában csak a dolgok körvonalai látszottak. Hosszú, keskeny asztal állt szorosan a fal mellett, rajta a nagyítógép, sötétkamra lámpa, különféle hívó és fixáló folyadékokat tartalmazó tálak, csipeszek. Munkához láttak. Az előbbi veszekedés keltette feszültség még nem oszlott el. Faragó a középső hokedlire ült, a nagyítógép elé. Ketten mellételepedtek, jobb és bal oldalról közrefogták. Két másik katona a hátuk mögött állva figyelte a fehér fémlapon megjelenő negatív képet. — Levlapra? — kérdezte Faragó. — Ja — hagyta rá jobb oldali szomszédja. A többiek nem szóltak. Kint valaki a kilincset babrálta.