Petőfi Népe, 1965. augusztus (20. évfolyam, 180-204. szám)
1965-08-08 / 186. szám
f IMS. augusztus í, vasárnap S. oldal Amíg egy ruha megszületik — papíron és a gyakorlatban Máskor a varrógépek szapora ritmusú zenéje fogadott itt. a Kecskeméti Ruhaipari Vállalat udvarán. Most csak egy rekedtes férfihang dörmög valamelyik műhelyablak mögött. Ha jól hallom, a „Lehullott a rezgő nyárfá”-t próbálgatja. Egy pillanatra feltűnik a párkány fölött a hang papírcsákós gazdája is. Meszel. Rosszat sejtve lépek be a munkatermek előtt futó folyosóra és a garmadába rakott bútorok, festékes csöbrök, felkoncolt gépek láttán a sejtés bizonyossággá válik: karbantartással egybekötött nagytakarítás közepébe pottyantam. 0 Érthetetlen konzervativizmus Gondolatban elbúcsúzom a varrólányokról szóló színes riporttól, aztán — inkább csak illendőségből — beköszönök az igeizgató ajtaján. — Igen, dolgozóink zöme szabadságon van. Minden évben ilyenkor, egyszerre adjuk ki a nyári pihenőt, hogy ezalatt karbantartóink zavartalanul elvégezhessék a félévi nagyjavításokat. A munkatermek fala is sírt már a meszelő után. Látnivaló azonban akad itt most is egy újságíró számára. Jöjjön, megmutatom a jövő nyárra tervezett női ruhák mintadarabjait — fűzi hozzá a rövid információhoz vigasztalásul Strasser József. A raktár egyik sarkában, divatlapokkal és színes ceruzákkal körülbástyázva „álmodozik” Lengyel Ferencné. Ha szép az „álom”, akkor rövidesen testet is ölt egy csinos női ruha, vagy leheletkönnyű csipkeblúz formájában. A fogasokon a negyedik negyedévben gyártásra kerülő ruhák mintadarabjai sorakoznak. Nehéz lenne választani közülük, mindegyik nagyon szép. De nekem különösen egy köny- nyű, kék anyagból készült, aranyszínű gombokkal díszített munkaköpeny tetszik. Akár utcai ruhának is használhatja majd a gazdája. Vendéglátóim gyorsan lehűtik lelkesedésemet: — A kereskedelem egyelőre idegenkedik az újszerű fazontól. Eddig csak a földművesszövetkezeti áruházak érdeklődtek saját tervezésű munkaköpenyünk után. Érthetetlen konzervativizmus. Éppen ideje lenne már változatosabbá tenni a munkaruhákat, köpenyeket is. Miért kell egy- kaptafára készült — és nem is túl tetszetős — öltözékbe bújtatni a gépek, vagy íróasztalok mellett dolgozó nőket? Mi lesz a műbőr sorsa? A mintakollekció bemutatása után az exportcikkek frontjára vezet az igazgató. Tűzéssel, zippzárral dúsan ellátott „Te- xas”-nadrágok sorakoznak az egyik polcon. Lám, a tehénpásztorok viseletéből először divatot csinált ifjúságunk, aztán exportcikket iparunk. A vásárlók listája hosszú. Még Líbiába is eljutnak a Kecskeméten készült cowboy-nadrágok. — Ezt a cikket Angliába szállítottuk — mutatja a szomszédos polcon árváskodó fekete műbőrmellényt az igazgató. — Sajnos, nem kaptunk rá elegendő megrendelést. A megjegyzés alkalmat ad arra, hogy néhány mondat erejéig visszakalandozzunk az üzem első fél évi munkájára is. Mint megtudom, a ruhagyáriak legfájóbb gondja az. hogy nem tudták teljesíteni exportelőirányzatukat, miután a tervezett 5 millió forinttal szemben alig több mint 3 millió forint értékű árura kaptak megrendelést külföldről. A műbőr egy része emiatt raktáron maradt. Vaion mi lesz a sorsa? Erre a kérdésre ma még az igazgató sem tud egyértelmű választ adni. Abban egyetértünk ugyan, hogy a hazai vásárlók bizonyára örömmel fogadnák, ha ősz táján a piacra kerülne néhány száz esőt bíró, divatos fazonú műbőrkabát. Egy új cikk bevezetése azonban nem egyszerű dolog. Hetek, hónapok telhetnek el, amíg alapos vizsgálat és az ár megállapítása után megkapja a gyártási engedélyt az üzem. Viszont az anyag feldolgozását — vagy értékesítését — sürgeti az a tény, hogy a válalat ezenkívül is több mint 100 ezer forint értékű elfekvő készlettel rendelkezik. A termelési költségek nem alakultak olyan iól az első fél évben, hogy megengedhetnék maguknak a készlethitel — felesleges — növekedését Kifizetődik a kötbér ? A költségtúllépéssel kapcsolatban egy — első hallásra hi- hetelennek tűnő — érdekes megjegyzést hallok az igazgatótól: — Körülbelül 50 ezer forint értékű késedelmi kötbért fizettünk a nagykereskedelmi vállalatoknak az első fél évben. De megérte. Bizonyára arcomra van írva a megdöbbenés, mert egy pillanatra elmosolyodik és csak ezután kezdi magyarázni, hogyan is értendő ez a kijelentés: ......megérte.” A kereskedelemmel negyedéves szerződést köt a Ruhaipari Vállalat — meghatározott árucikkekre. Az anyagellátás azonban annyira egyenetlen, hogy a varrószalagok időnként munka nélkül maradnának, ha az üzem vezetői nem vállalnának egyes cikkekből — olyanokból, amelyekhez korlátlanul kapnak anyagot — a termelési kapacitást meghaladó mennyiséget gyártásra. A munkát — s ezt előre tudja mindenki — nem képesek befejezni a negyedév végéig. A kereskedelem megkapja a kötbért a késedelmes szállításért, a vállalat viszont az áthúzódó munkákkal biztosítani tudja a folyamatos termelést. Így elkerüli azt. hogy a kényszerű tétlenségre kárhoztatott dolgozóknak olyan munkabért fizessen ki. ami mögött nincs termelés. A kötbér tehát — furcsa paradoxon — megtakarítást jelent. A rossz anyagellátás évről évre visszatérő gond a ruhaiparban. És ennek a legfontosabb oka az, hogy elavult, hosz- szadalmas rendszer szerint történik a szerződéskötés a gyártómű és az alapanyagot szállító vállalatok között. Ideje lenne már változtatni a dolgon. Azt ugyanis nem tekinthetjük megnyugtató megoldásnak, hogy a kötbér lassan rendszeres költségtényezővé lép elő a ruhaipari vállalatok mérlegében. Amíg mi beszélgettünk. Lengyel Ferencné vázlatfüzetében úi ruha született. A gyakorlatban, sajnos, jóval lassabban, döcögősebben megy ez — ma még. B. D. társadalom, a gazdasági élet mozgásaiban a problémák, be kell látnunk, hogy nem nélkülözhetjük az „első kézből” szerzett tapasztalatokat sem. Vegyünk példának egy megyei ipari szervet. Ha mondjuk a létszámcsoportosítások eredményeiről akar megyei összképet kapni az igazgató, illetve az illetékes osztály, bizonyos idő elteltével jelentéseket kér az üzemekből. Ezekhez a munkahelyeken elkezdik gyűjteni, feldolgozni a tapasztalatokat, tényeket, adatokat. Mire a helyi összesítésre sor kerülhet — objektíve — hosszabb időnek kell eltelnie. Ha csupán három-négy hétről is beszélünk, az „életben”, azaz a brigádokban, műhelyrészekben, így az egész üzemben változtak, árnyalódtak, módosultak a hetekkel azelőtti tények. Ez szintén — akaratunktól függetlenül bekövetkező tény, a mozgás, változás következménye. Ügyesebbek lesznek a munkások, beleszoknak az új körülményekbe, más a véleményük bizonyos rendelkezésekről, mint három héttel megelőzőleg, intenzívebb a munka, nagyobb a kedv. Ahol pedig melléfogtak egy-két intézkedésben, ellenkezőleg variálódnak a dolgok. Mire a megyei szerv a soksok egységtől összefutó írásos jelentést összképbe foglalja, lent már alaposan eltérő lehet egy- egy területen az idővel azelőtt még hűséges jelentés. Ha tehát hosszú féléveken át csak a jelentések, összesítések — egy régebben adott állapotot tükröző — adataira támaszkodik, elgondolásait, rendelkezéseit csak ezekre építi fel egy akár megyei szerv, okvetetlenül bekövetkezik valami fáziseltérés a gyakorlati élet valós, adott időpontban jelentkező tennivalói — és némely intézkedés között. Elrendelünk valamit, amit már nem úgy kellene megszabnunk, a szóban forgó terület, kérdés-komplexum mást követelne már. Ez az egyoldalú beállítás csupán arra való, hogy még érzékletesebben bizonyítsuk, mennyire szükséges, hogy a vezetők — felelősségteljes feladatokkal megbízott emberek mind vezetők! — helyi, járási, mécséi vagy akár országos beosztásban — ' "-tétlenül, az emberek között, azaz emberközelben is tájékozódjanak. Ismételjük, azért született meg ez a kifejezés, mert szükségszerű volt annak a negatív magatartásnak a szemléltetésére, amelybe elég -vakran beleestünk. How eset'í'i-.VZnt — néha gyakran és huzamosan — eltávolodtunk az élő, gondokkal küzdő, örülő és a vezetők őszinte érdeklődését, közvetlen tanácsát elváró dolgozóktól, akik sok-sok segítséget adhattak volna gyakorlatból merített javaslataikkal — ennek gyökerei a személyi kultusz idejének munkastílusáig, módszereiig nyúlnak vissza. Amikor nem hangozhatott el beszéd, nem születhetett „mélyebb” újságcikk anélkül, hogy „Amint X elvtárs mondotta...” — majd később már, „Amint a párt, X elvtárs megszabta...” — szinte természetes következmény lett: Mindent megoldanak a fentebbről jött kinyilatkoztatások. Ha ez így volt — és ahol ez valóban elvvé vált, mind gyakrabban mellőzték a lentről jövő véleményeket, lassan nem is igényelték azokat sok helyen. Ebből aztán az is szükségszerűen következett, hogy nemegyszer a tények előtt is behunyva maradtak a szemek, bedugultak a fülek. Jó, hogy a vezetés lenw ti és fenti stílusából egyre rohamosabban eltűnnek a régi helytelen módszerek jegyei. Nem kell senkinek bizonygatni, hogy hatalmas változást értünk meg az utóbbi 6— 8 év alatt. Az egész ország jó érzéssel tapasztalja, amikor a dolgozó nép első képviselői adnak eleven példát mindenkinek az emberközelség erejét hasznosító vezetői magatartásA fanácsok 15 éve | |%í ájus 18-án múlott 15 eszj tendeje, hogy az országj gyűlés jóváhagyása után kihirdették a helyi tanácsokról szóló 1950. évi I. törvényt. Az elkövetkező hetekben, hónapokban sorra megalakultak és j kezdték meg működésüket az ! ideiglenes megyei, járási, valamint városi tanácsok. Az 1950. október 22-én sorra került országos tanácsválasztás alkalmával pedig újjáalakultak az ideiglenes államhatalmi szervek és az ország egész területén létrejöttek a községi tanácsok is. A népünk történetében jelentőségteljes esemény 15. évfordulóját ezekben a hetekben, hónapokban éljük. S ha a mindennapi élet, a fejlődésünk diktálta újabb és újabb politikai, gazdasági, társadalmi, kulturális feladatok végzése közben akadnak is döccenők, ha további céljainkhoz vezető tennivalóink sokrétűbb, bonyolultabb, és nem utolsó sorban kulturáltabb munkát igényelnek is, semmi sem homályosíthatja el a tanácsaink 15 esztendő alatt megtett útját, sikereit. Ezért is jóleső a visszapillantás. 1T iszen — bár a felszaba- dulást követő években a múlt rendszerből örökölt köz- igazgatási apparátust sikerült megtisztítani a régi szellemtől, bürokratikus hagyománytól —a tanácsrendszer létrejöttével vált igazán minden hatalom birtokosává a dolgozó nép, kapcsolódtak a hatalom gyakorlásába, a közigazgatás intézésébe a lakosság széles rétegei. A 15 évvel ezelőtt megválasztott népi küldöttek nem tanulták a vezetés tudományát. Ám telítve tenniakarással, jó szándékkal fogtak munkához, választóik szolgálatához. Közülük sokakat köszönthetünk megyénkben is, akik azóta ismételten megválasztva, ma is mint tanácstagok serénykednek. Ök aztán igazán a megmondói, mennyit fejlődtek a másfél évtized alatt a helyi tanácsok. Legyen szó akár a határozó és végrehajtó testületi munkáról, a demokratizmusról, a törvényességről vagy éppen a tö- megkapcsolatról. De maradjunk csak az utóbbinál. Az 1954-ben hozott taból. Legutóbb is sok vezető számára adtak erőteljes impulzust a párt országos vezetőjének vidéki útjai, sétái, család- látogatásai, vitái, őszinte, kölcsönös bizalmon alapuló eszmecseréi. Ott a nógrádi utcákon, ‘otthonokban, üléstermekben, strandokon, üzemekben, termelőszövetkezetekben felnőtt beszélt felnőttel. Akkor is nyíltan, ha sikerekről, akkor is, ha kevésbé hízelgő véleményekről volt szó. Hátsó, óvatos, bizalmatlanságot sejtető meggondolások nélkül beszélt az ország egyik vezetője a fejlődés, az országvezetés, a kül- és belpolitika bonyolult kérdéseiről. Érezve a felelősségteli, okos visszhangot, nem félt beavatni a megyei pártaktíva résztvevőit a párt, a központi vezetés legbensőbb ügyeibe. Nem személyi kultusz, ha idézünk egy gondolatát. Amelyben arról van szó, hogy „szeret így „első kézből” megismerkedni a problémákkal, gondokkal, nehézségekkel, mert ha ezeket hallja, utána valahogy mindig „feltöltve”, új erővel megy vissza munkahelyére.” vezetőknek, felelősöknek ilyen magatartása vezet majd oda, hogy egyszer kevésbé időszerű és indokolt legyen a kifejezés: emberközelben. Tóth István nácstörvény a választókerületi rendszert léptette életbe. Any- nyit jelentett ez, hogy községenként 35—50, járás- és városonként 500—600 megyei szinten pedig 5 ezer ember választott egy-egy tanácstagot. Ezzel a változással tovább szélesedett a demokratizmus, megnövekedett a választók aktivitása, nem is szólva a választott ember felelősségéről! Továbbá az állandó és ideiglenes bizottságok működése. Mekkora utat tettek meg a kezdeti nehézségek — hatáskör, szakterületek kellő ismeretének hiánya stb. — óta a mai igen hasznos, a helyi feladatok, gondok megoldásához széles tömegeket bevonó tevékenységükig! És nagyszerűen érzékelhető a tanácsok fennállásának 15 éve alatti fejlődés sok egyéb mellett a tanácstagi beszámolókon is. Ma már egyre inkább nem az egyéni panaszok ro>'umai a tanácstagoknak a választóikkal való találkozásai, a munkájukról szóló számadás. Ellenkezőleg. Mindjobban a nagy közösségek érdekei kerülnek előtérbe — lakossági észrevételek, javaslatok, bírálatok, társadalmi munka kínálata és így tovább. (Gondoljunk például csak a városaink, községeink sok-sok millió forint értékben kifejezhető fejlődésére!) S ez bizonyítja egy- úttal a tanácsi testületek színvonalasabb munkáját. Nem volt mentes a göröngyöktől az idáig vezető út. A személyi kultusz időszakának nem egy módszere kedvezőtlenül befolyásolta a tanácsi munkát. E ttőí függetlenül sem volt véletlen azonban, hogy az ellenforradalom a párt után elsősorban a nép hatalmának szerveit támadta. Ám, az sem a véletlenen múlott, hogy a helyi tanácsok mégis a szocializmus biztos bázisának bizonyultak! 1956 után megerősödött a Hazafias Népfront. A benne tömörülő erők kifejezésre juttatták a párt helyes politikáját. S ez éreztette gyümölcsöző hatását a tanácsi munkában is. Soksok bizonyságát említhetnénk ennek: a mezőgazdaság szocialista átszervezése, az adó- és pénzügyi tervek teljesítése, a lakosság fokozódó kezdeményezései. Az MSZMP VIII. kongresszusának határozatai — amelyek nyomán többek között a származás szerinti megítélés helyett a munkában való helytállással mérik az emberek értékét — ismét óriási erőket szabadítottak fel. És ez megint csak áldásosán kamatozik az államigazgatás helyi munkájában. Nagyszerű iskolának bizonyult a tanácsaink életében eltelt 15 esztendő. Mint országszerte, megyénkben is ezrek és tízezrek tanulták meg a vezetés tudományát. Tanácstagok, akik önzetlen, áldozatos tevékenységgel szolgálnak rá választóik bizalmára. S akik nap, mint nap figyelve a lakosság szavát, érdekeit, megbízóikkal közösen fáradoznak az újabb és újabb célok eléréséért. Példát mutatva, nevelve is ezzel, hogy egyre többen vállaljanak részt az önigazgatás részfeladataiból. E gondolatok jegyében köszöntjük a 15 éves tanácsainkat, a testületek tagjait és a tanácsi vb-appará tusok valamennyi dolgozóját. P. I.
