Petőfi Népe, 1965. augusztus (20. évfolyam, 180-204. szám)
1965-08-04 / 182. szám
1965. augusztus 4, szerda 5. oldal Portugália IV. „Erről ne beszéljünk! ta Meglepődtem, amikor megtudtam, hogy a portugálok hazánkat „jól ismerik”. — A portugálok — mondotta Kenész Jenő. aki 1938-ban hagyta el hazáját — szeretik a magyar népet. Együttéreznek a Duna—Tisza mentén élő mártír nemzettel. A megjegyzés mellbe vágott. — Mondja már meg. Kenész úr, miért vagyunk mi mártír nemzet? — Mi jól tudjuk, akik 35 éve eljöttünk Magyarországról, mi van ma otthon. 1956-ban a szabadságharcos felkelés napjaiban demonstráltunk is. A tüntető lisszaboni magyarokhoz ezernyi portugál is csatlakozott. Közösen üdvözöltük a „hős szabadságharcosokat”. — De mi, akik otthon élünk, mégis csak jobban tudjuk, hogy a Magyarországon élők nem mártírok. Az 1956-os esemény nem szabadságharcos felkelés, hanem olyan ellenforradalom volt, amelynek éppen az volt a célja, hogy a népet szolgaságba, rabságba süllyessze. — Ha ez így volna, akkor merne beszélni az 1956-os fegyveres harcok okáról. — Miért ne? Magyarországon mindenki beszél erről. Nem tagadjuk, hogy az 1950-es években, a népgazdaság fejlesztése közben, a magyar kormányzat súlyos hibákat is követett el. A dolgozók véleményét nem hallgatták meg. törvénysértések történtek. E helyzetet kihasználta a magyar és a külföldi reakció. Ellenforradalmat szított. A munkások és parasztok azonban felismerték az ellen- forradalom igazi célját. Fegyvert fogtak rendszerük megvédéséért. E harcban — a munkás—paraszt hatalomért — sokan életüket adták. Ök a mi mártírjaink! — A legtöbbet — igyekeztem érvelni — a tények beszélnek. Az ön magyar származású kollégái közül az utóbbi időben jártak néhányan Magyarországon. Biztosan beszélt velük. — Igen! — Nos, mit tudtak elmondani az ön által állított mártírom- ságról? — ... Semmit! Azt mondották, hogy meglepődtek. Mindenütt nyugodt, élénk, lüktető életet találtak. — Valóban ezt mondották? — Igen. — Pedig Magyarországon a kormányzat is és minden tisztességes dolgozó is jobb munkával még szebbet, még jobbat akar. Ezt senki sem titkolja. De most hadd kérdezzek én. Beszéljen ön az érem másik oldaláról. Hogyan élnek a portugál munkásemberek és parasztok? — Erről ne beszéljünk. — Miért nem lehet erről beszélni? — Mert én nem politizálok! — De hiszen az imént tolmácsolta a társaságunkban levő H. Carpento újságíró-kollégám ama megjegyzését, hogy a Magyarországról készített cikket a cenzúra nem engedte leközölni. — Az csak tolmácsolás volt és nem politizálás! — Megértem önt. kedves Kenész úr. Ám hadd jegyezzem meg, hogy nálunk nincs cenzúra. és nyugodtan alhatok attól, hogy megírom. mennyi szépsége van Portugáliának és Lisszabon városának. Nálunk nemcsak Portugáliáról, hanem arról is lehet és szabad beszélni. hogy Magyarországon mi az, ami nem tetszik a dolgozóknak. Persze azt is meg lehet írni. amiről ön nem koszéit. — Mit? — Szerdán történt. Délelőtt kipróbáltam a város földalatti vasútját. Tudtam, hogy az új lisszaboni létesítrpény mindösz- sze 4,5 kilométer hosszú. Gyorsan a végállomásra értem, és újabb másfél escudoért (másfél forint) a város főteréhez érkeztem. A lisszaboni földalatti nem szép, nem is csúnya. Semmi érdekessége nincs. Annál inkább emlékezetessé vált az, ami a napfényre érve fogadott. — A főutcán díszes egyenruhában a városi rendőrség díszfelvonulása tárult elém. Századokra osztva vonult. Legelői a zenekar. Aztán vállra feszülő fegyverrel gyalogos rendőrszázadok. Az egyik gyalogos század különösen emlékezetes marad. Minden rendőr vérebet is vezetett. Első pillanatban úgy tűnt, hogy ilyent még sohasem láttam. Aztán eszembe jutott, hogy mégis. A náci Gestapo félelmes képe elevenedett meg — A vérebes századot motoros és gépkocsis osztagok követték. Az autókban a rendőrök mellett géppuskák. Az újabb zenekar után a lovasrendőrök hosszú sora vonult — Biztosra vettem, hogy valamely ország miniszterelnöke, vagy talán a portugál köztársasági elnök tiszteletére történik a díszelgés. De államfőt diplomatát se a díszmenet elején, se a közepén, se a végén nem láttam. Nos, hát mi volt ez? A kérdésre csak másnap kaptam választ — A lisszaboni rendőrség — mondotta az egyik áruház eladója — időnként nagy csinnadrattával felvonul. Tudják, hogy mi ezt nem szeretjük, ezért teszik. Lónyai Sándor Az Avenida da Liberdadén felvonulnak vérebeikkel a rendőrök. JÓ ÉS ROS A tervkészítés néhány tapasztalata Kezdjük talán a rosszal. Egyik nagyközségünk mintegy 100 munkást foglalkoztató üzemében kis darab papíron elfér a jövő évi kulturális terv: „Szervezünk egy kirándulást és rendezünk egy vacsorát” — szó szerint ennyi az egész. Mármint a „terv” veleje. Mert fűztek ám hozzá „elvi indoklást” is, ha másért nem, azért, hogy legalább egy fél gépelt oldalt ki tegyen a terv. Ez a körítés aztán elmondja, hogy az üzem nemrég alakult (már vagy két éve), s még nem tudják, hogy mik a feladatai(i), így tehát az ismeretterjesztés és a szakképzés profilját sem határozhatják meg{?!)... Gyönyörűséges példája a mellébeszélésnek. S amikor a megyei pártbizottság munkatársának kezébe adták ezt a tervet, nem átallották hozzáfűzni, hogy igyekezni fognak elindítani ezzel a két rendezvénnyel az üzemben a kulturális életet, de hát még nem tudják, sikerül-e, hiszen nincsenek még tapasztalataik. Július végére kellett elkészíteni az üzemekben, termelőszövetkezetekben a jövő évad művelődési tervét. Az idén valamivel korábban zárult a határidő, mint az előző években, hogy több idő jusson a tervek összesítésére, a helyi kívánalmak és lehetőségek egyeztetésére — az egységes községi, városi népművelési terv elkészítésére. Könnyebb viszont a munka is, mint az utóbbi években. Könnyebb egyrészt azzal, hogy az idén nem kell felmérni újra a munkahely dolgozóinak iskolai végzettségét, szakmai képzettségét, mert bátran lehet támaszkodni a tavalyi vizsgálódások eredményeire. — Másrészt pedig a megyei kulturális bizottság részletesen kidolgozott irányelvekkel sietett a népművelők és a tervkészítésben érdekelt vezetők segítségére. A megyei pártbizottság munkatársa azonban hiába érdeklődött az említett üzemben, az irányelvekről senki sem tudott. S nem tudott róla a községi pártbizottság titkára sem! Illetve tudott róla, de nem olvasta. Pedig, mint kiderült, hozzájuk is megérkezett. Mindez egy héttel a határidő lejárta előtt történt. Szándékosan hallgatjuk el a község nevét. Az ellenőrzés Munkás vakáció Vi zúzásával sorakoznak a ládák Kecskeméten a MÉK központi telepén. Fiatalok adogatják, illesztgetik szabályos sorokba a teherautókon a konzervgyárakba, vagy külföldre: Ausztriába, Angliába, Csehszlovákiába és az NDK-ba induló szállítmányokat. Mielőtt azonban a ládák útrakészen állnának, fontos feladatot kell elvégezni — az osztályozást. Holló József, a telep vezetője elmondja, hogy ennél a munka- folyamatnál két diákbrigád is dolgozik. Az elmúlt évek tapasztalata ugyanis azt mutatta, ha a fiatalokat már gyakorlottabb munkások mellé osztották be, és azt látták, hogy társuknak jobban megy a munka, nagyobb a teljesítménye, ez kedvetlenné tette őket. így azonban egyenlő erőfeltételek mellett indul a verseny a brigádok között és a brigádon belül. — Hogy vannak megelégedve a diákok munkájával? _ á^sak jót mondhatok. Ne- ““ *■'' héz eldönteni, melyik brigádot dicsérjem inkább. Mert az igaz, hogy ha csak a számadatokat nézem, Szabó Marika „gyerekei” dolgoznak jobban, viszont a másik brigádban több az új, sokan közülük talán először látnak ládát. Mégis lassan összeszoknak, rendesen dolgoznak, és ez nagy részben Pod- maniczky Katinak, a brigád vezetőjének az érdeme. Mosolyog és már hívja is a ládák magasodó fala közül a két kislányt. — Melyik a nehezebb feladat: barackot osztályozni, vagy a brigádvezetői feladatnak eleget tenni? — Ok megpróbálták már mind a kettőt, tavaly is dolgoztak. — Az én brigádomban mind a kettő könnyű — válaszolják egyszerre. — Segítjük egymást — mondja Kati. — ök megfogadják az én tanácsaimat. Én pedig cserében szorosan vett feladataimon túl segítem őket, hogy egyenletesen dolgozhassanak. — Például vizet hozunk — magyarázza Marika. — Ha ilyenkor mindenki külön szaladgálna inni, semmire sem haladnánk. /é két lány csak most vé- gezte a második gimnáziumot, s máris felelősséget vállalnak egy kis közösség munkájáért. — Mennyi lesz a fizetésetek és mire gyüjtitek a pénzt? — A munka bizony nem könnyű és a munkaidő változó, néha napi 10—12 óra is. Minket órabérre fizetnek, a brigádtagokat teljesítményre. A pénzből kirándulunk, ruhát veszünk és természetesen besegítünk a családi pénztárba. — Kik dolgoznak legjobban a brigádban? Valóságos hangzavar a válasz. Röpködnek a nevek és mire egyet is megértenék, már elmondták az egész brigádnévsort. Már vezetnek is a másik két diákbrigádhoz, hogy róluk se feledkezzünk el: a címkeragasztókhoz — ismét egy lánybrigád — és a rakodókhoz, ahol Kovács József vezetése mellett 28 fiú dolgozik. Ismeretlenül kerültek egy brigádba, de a közös munka összekovácsolta őket. Már tervek születtek arra, hol és mikor találkoznak majd, ha véget ér a nyári munka. Egy-egy kisebb kirándulás, közös strand- és mozilátogatás szerepel a programban. IjT özépiskolások és egyete**■ misták. De ha befejeződik a tanév, beállnak dolgozni. Becsülettel helytállnak, büszke rájuk a telepvezető, az iskola és bizonyára a szüleik is. P. K. után nekiláttak pótolná a mulasztottakat, ne állítsuk őket pellengérre, adjuk meg a lehetőséget, hogy a tervkészítésben esett csorbát kiköszörülhessék a végrehaj tásban. Sokkal több volt viszont az idén a jó példa. Közülük is mintaszerűnek tekinthetjük a felsőszentivánit. Felsőszentivánon okkal fűznek szép reményeket az idei művelődési évadhoz. A tavasz- szal megnyílt végre a kultúr- ház. Hogy ez mit jelent egy olyan kis községben, ahol más lehetőség alig akad a szórakozásra, művelődésre — nem kell magyarázni. Különösen, ha tekintetbe vesszük, hogy tavaly ennek ellenére sem állt a népművelők munkája. B ús István iskolaigazgató, a községi pártvezetőség titkára maga is részt vett a népművelési terv elkészítésében. Pontosan ismeri a munka menetét, rendszeresen informálódik, hogy hol hogyan állnak, s hol milyen segítségre van szükség. Az előkészítés azzal kezdődött, hogy Varga Ferenc, a művelődési ház igazgatója mindkét tsz vezetőivel megbeszélte a teendőket. A tömegszervezetekkel hasonlóképpen. Tekintetbe vették, hogy mit végeztek tavaly, mire van szükség, s mi iránt várható érdeklődés jövőre. Megállapodtak az anyagiakban is, a tsz-ek adta támogatásban, s ezután mintegy két hét alatt elkészültek a tervek. Érdemes volna itt felsorolni az előadásokat, sorozatokat, akadémiákat, s a számtalan egyéb rendezvényt. De egyrészt aligha volna hozzá elegendő helyünk, másrészt pedig nem akarunk elébevágni az eseményeknek, hiszen a tervek még nem véglegesek, míg a községi pártvezetőség és a tanács nem hagyja jóvá az összesített egységes művelődési tervet. Éppen ez figyelmet érdemlő viszont a felsőszentivániak gyakorlatában, t. i. hogy minden szerv megtárgyalja a terveket. Már a termelőszövetkezetekben sem csak a kultúrfelelősre bízzák, hogy döntsön, hanem a tsz vezetősége, pártszervezete együttesen határoz. S még valamit: sem a községi, sem a tsz-vezetés nem tartja meg magának — mint valami titkot — a tervet, hanem ismertetik az emberekkel a különféle gyűléseken. Azt akarják, hogy lehetőleg mindenki tudjon a kulturális célkitűzésekről, ugyanúgy mint ahogyan a tsz-ek előtt álló gazdasági feladatokról tudnak. Ezért nem kell Felsőszent- ivámon a kultúra „rangjáról” beszélni. Sem az embereket, sem a gazdasági vezetőket nem kell meggyőzni fontos voltáról, szerepéről. Ugyanúgy, ahogy a termelés vagy a munkaegység értéke, a művelődés is — közügy. M. L. „Ami szép az az egész világon szép!“ Az Állami Népi Együttes sajtótájékoztatója Kedden a Magyar Sajtó Házában az Állami Népi Együttes vezetői sajtóértekezleten adtak tájékoztatót a több mint száznapos latin-amerikai turné tapasztalatairól, élményeiről. Fehér István igazgató elmondta, hogy ez volt az együttes első tengerentúli útja. Az április 19-től eltelt 105 nap alatt 14 városban 95 előadást tartottak, s ebből húsz esetben léptek fel naponta két alkalommal is. Tíz egész napot töltöttek utazással, s 43 000 kilométert tettek meg; a fárasztó turné megérdemelt sikert hozott.. A hozzávetőleges szerény számítás szerint 175 00Q-en tekintették meg az együttes 21 különböző színházban rendezett előadásait. A turné állomásai többek között olyan városok voltak, mint Mexico, Lima, Santiago de Chile, Buenos Aires, Sao Paolo és Rio de Janeiro. Rábai Miklós, az együttes művészeti vezetője elismeréssel nyilatkozott a tagság művészi teljesítményéről. — Az együttes mindenütt jó fogadtatásra talált, a helyi lapok kedvező kritikákat közöltek. Különösen a verbunkoszene talált megértésre. „Ezen a turnén is bebizonyosodott, hogy ami szép, az az egész világon szép” — mondotta Rábai Miklós.
