Petőfi Népe, 1965. augusztus (20. évfolyam, 180-204. szám)
1965-08-20 / 196. szám
IMS. augusztus 20, pántéi 8. «Mal mmtá Gondoljunk már a télre is A nap második fele Még nyár van, s ha szeszélyes Is az időjárás fűteni nem kell. A téli tüzelőről azonban már most jó gondoskodni. Tavaly július 31-ig 25 ezer, az idén július végéig 31 ezer vagon fa és szén érkezett a megyébe. A SZOT-tüzelőutalványokat a dolgozók nagyobb ütemben váltották be, mint az elmúlt évben, a lakosságnak azonban csak még mintegy fele szerezte be tiizelőszükségletét. Helyes lenne, ha minél előbb minden háztartás részére megvásárolnák a tűzianyagot, mert csak így kerülhető el később a torlódás. Amikor ugyanis a fűtési idény megkezdődik sokan rohanják meg a TŰZ ÉP-telepeket és előfordulhat. hogy hetek telnek el, amíg ki tudják elégíteni az igényeket. A megye tüzelőanyagtelepein jelenleg mindenféle tüzelő kapható. Mint képünkön is látható nagy hegyek állnak a kecskeméti telepen különböző szénféleségekből. — Hová sietnek lányok? Estig még strandolhatnak eleget — hajol ki a gyárkapu előtt várakozó Csepel ablakán a jóképű, fiatal „pilóta”. Ügy látszik szívesen ütné agyon a várakozás unalmas perceit egy kis tereferével. Most azonban nincs szerencséje. A szoknyák tarka harangja tovább billeg, csak úgy a válla fölött dobja hátra a választ az egyik lány: — A strand ráérne, a fodrászunk azonban nem vár. Tíz perccel múlt két óra. A Kecskeméti Barnevál idős portása egyre gyakrabban böki két ujját a tányérsapka ellenzőjéhez: a viszontlátásra!... A délelőtti műszakban dolgozók számára megkezdődik a nap második fele. Tervezgetés... — Mivel tölti a mai délutánt? — Találkozom a vőlegényjelöltemmel. Közeledik az eljegyzésünk és rengeteg megbeszélni valónk van — válaszolja Földházi Ilona és futó zayarát leplezve megigazgatja hosszú szőke haját Ilona délutánjai tervezgetés- sel telnek mostanában. Az eszpresszó csendes zugában összebújva — ki tudja hányadszor — ujjúkra szedik, kiket hívnak meg az eljegyzésre, aztán majd az esküvőre. Órákig vitatkoznak azon, hová tegyék a könyvszekrényt és a kis asztalt — ha meg lesz a lakás. Egyelőre ugyanis a szülők lopnak el maguktól egy kis szobát a fiatalok számára. Ha pedig mindent sorra vették már, következhetnek a távolabbi, merészebb álmok. — A KISZ-szervezet kultúr- csoportjában szerettem meg az idegen népek dalait. Olyan jó lenne hallani most már azoktól is a szép melódiákat, akiknek az ajkán megszülettek, akik most is éneklik. Sokat szeretnénk külföldre utazni, együtt, — mondja elábrándozva a kislány. Aztán józanul hozzáfűzi: — Majd spórolunk rá. Kettejük dolga most mindennél fontosabb. De azért nem hanyagolja el Ilona a kultúrfe- lelősi megbízatással járó teendőket sem. — Megoldottam a dolgot, — mosolyodik el huncutkodva. — Beszerveztem a kultúrcsoportba a „jövendőbelimet” is. Nehéz évek után Tóth Lászlóné csoportvezető. Számára legalább egy órával hosszabb a műszak. Délelőtt ugyanis nemigen jut idő az adminisztratív teendők ellátására. Most aztán igyekeznie kell, hogy fél hatra, mire a férje hazaér a munkából, megfőjjön a> vacsora. — Korán megvacsorázunk, hogy maradjon idő este egy kis beszélgetésre, tv-zésre is,'— magyarázza. — És a mosogatás, házi munka? — Gyorsan elvégezzük ketten. A férjem ugyanis mindenben segít. A Tó-th család hétköznapjai — mint megtudom — alig különböznek egymástól. Közös vacsora, tv, nagyritkán mozi. Nyolcezer liba a vízparton Nyolcezer rajnamerati libától fehérük a Mélykút melletti legelő. Az Üj Siet Tsz lúdfarmja található itt, amelyet négy asz- szony gondjára bíztak. Elmond». jáik, hogy rövidesen hozzáfognak a libák töméséhez, amihez megfelelő gépek állnak a rendelkezésükre. Ugyanakkor —• egyelőre 1800 liba „erejéig” — a szövetkezet gazdái is vállalnak tömést. Ehhez a közös adja a takarmányt, s a kilónkénti súlygyarapodás után 13 forintot kapnak a vállalkozók. Felvételünkön: Menyhért F^ rencné, a gondozók egyike, az úsztató partján tereli a szárnyasokat. Nemrégiben jöttünk haza Siófokról, ahol két hetet töltöttünk és gyakran meglátogatjuk a budapesti rokonokat is. Közösségi ember Király Imréné szocialista brigádban dolgozik. Párttag és hosszú évek óta szakszervezeti bizalmi is. Munkatársai így jellemzik: igazi, közösségi ember. Meg is lepődnék tehát ha nem azt hallanám tőle, amit a gyárkaputól a húsboltig elmond: — Mi ritkán maradunk hármasban a férjemmel és a gyerekkel. Szeretjük a társaságot, az emberek között érezzük magunka igazán jól. Ha azt látom, hogy a többiek vidámak, az én kedvem is emelkedik. A rossz hangulat futva menekül onnan, ahol sokan kacagnak. — Tökéletesen elégedett tehát az életével? (Pásztor Zoltán felvétele.) becsületes munka mindennél többet ér. Én már a büntetésem letöltésének kezdetén nagyon erősen elhatároztam, becsületes akarok maradni. Tudja, mit jelent egy fiatalembernek 34 hónapot börtönben tölteni? — szünetet tartott, szeme sarkában könny buggyant elő. — Butaságot kérdeztem, ne haragudjon. Nagyon, nagyon vártam a szabadulást, de féltem tőle! Szégyelltem magam az emberek, a szüleim, a barátaim, de főleg a lelkiismeretem előtt. A CIGARETTAVÉG f a körmére égett, másikra gyújtott rá. Látszott rajta, hogy újra átéli azokat a perceket, amikor ismét szabad emberként belépett a társadalomba. — Akár hiszi, akár nem, az első utam a rendőrségre vezetett. ók fogtak el, de már akkor megígérték, ha letöltőm a büntetésem, elhelyeznek, segítenek talpraállni. Nem csalódtam bennük!... Ügy fogadtak, mint egy becsületes embert, s tudja, ez nagyon jól esett. Írást adtak, amivel a Kecskeméti Konzervgyárba mentem. Emlékszem a gyárkapuban sokan vártak munkára. De engem soron kívül felvettek. Rakodómunkás lett belőlem de én nagyon örültem ennek a beosztásnak. Szabad voltam, s dolgozó emberek között élhettem. Nem sajnáltam az erőmet. Sokszor kettő helyett is dolgoztam, s végre megtanultam megbecsülni azt a pénzt, amit munkával kerestem. Igen, itt is kísértett a múlt. Akadt munkatárs, aki felajánlotta: rejtsünk el árut a gépkocsi ülése alá. Ilyenkor nem a börtönre, de a becsületre gondoltam, s nem mentem bele a „játékba”. .. Ekkor kaptam meg a katonai behívómat. Két évet becsületesen leszolgáltam, s annak ellenére hogy megmondtam ott is, milyen ember voltam, tisztes iskolára- küldtek. Elmélázva nézhettem rá, mert hirtelen felém fordult: — Nem untatom? — S mikor biztosítottam, hogy nagyon érdekel, amit mond, tovább folytatta :• | — LESZERELÉSEM | után felvettek a tanult szakmámba, igaz csak szerződéses munkára. Pénzzel bántam, sok pénzzel. Egy fillér hiányom, de többletem sem volt. Ekkor ismerkedtem meg feleségemmel... Jól emlékszem, a második randevúnál elmondtam neki: három és fél évet ültem. Akkor azt mondta: „Nem a múltad, a jövőd érdekel.” Tudja ezzel ő is hozzásegített ahhoz, hogy itt vagyok, s elmondhatom, hogy visszatértem az emberek közé. A múlt évben megnősültem. Elhatároztam, nem fogok éjszaka dolgozni, s otthagytam a szakmámat. A Baromfifeldolgozó Vállalatnál helyezkedtem él. Hat hónapág dolgoztam kocsikísérőként, amikor szóltak, szerezzek erkölcsi bizonyítványt. Nem titkoltam a múltamat, oda- álltam a vezetők elé, s megmondtam, priuszom van. A gyár vezetői nem kérdezősködtek. nem vájkáltak az életemben. de felajánlották, más munkakörben dolgozhatom, ugyanezért a fizetésért. A börtönévek letöltése után ez volt életem egyik legszebb napja. Nem dobtak el, ott tartottak. Éreztem azt az erőt, amit ezeknek az embereknek a bizalma jelentett. .. Elhallgatott. Egy darabig csend volt a szobában, csupán a gyufaszálak zörögtek a gyu- fásdobozban, amint egyre forgatta kezében. — Megtanultam becsülni a szabadságot, a munkát, a szülőket, az embereket... Ugye, ezt maguk közhelynek nevezik? Ránéztem. I— KÖZHELYEK,! de mélyükön ott az igazság... Mert így volt igaz, ilyen prózáján, egyszerűen és mégis egy életre szóló tanulsággal... Gémes Gábor — Nem válik unalmassá a program állandó ismétlődése? — fogalmazom meg végül a beszélgetésünk egész ideje alatt bennem motoszkáló kérdést. A magas, kék szemű asszony elgondolkozik. — Hogyan is magyarázzam ezt, hogy jól megértse? Talán ott kezdeném, hogy nehéz gyermekkorom és fiatalságom volt. Abban az időben bizonyára el sem hittem volna, ha valaki azt mondja, hogy egyszer olyan szép lakásom lesz, mint amilyen van. Még nem tudtam betelni vele. Jó érzés hazamenni és tenni- venni az új bútorok között. De azért nehogy azt higgye ám, hogy úgy élünk a falak között, mint a csiga a házában. — Hazudnék, ha panaszkodnék. Csak az szomorít el néha, hogy nincs ez mindenütt így, — mondja és arcáról eltűnik a vidám mosoly. — Annyi borzalomról olvashatunk mostanában az újságokban. A vietnami vérontásról, a békés városok bombázásáról eszembe jut, hogy mit éltünk át mi annak idején Pesten. Szótlanul ballagtunk néhány percig. Ö töri meg ismét a csendet: — Jaj! Majd elfeledtem ... Vennem kell kakaót is ... A gyerek nagyon szereti. Igen, ez a hétköznapi kis gond illik igazán -e napfényes augusztusi délutánhoz. Rekes Dezső Népművelők kitüntetése Az Alkotmány ünnepe alkalmából kitvintették a legeredményesebben dolgozó népművelőket. Bács-Kiskun megyéből öten kaptak kitüntetést. Dr. Nyitrai Lajos, a kalocsai járási könyvtár igazgatója a Budapesten megrendezett országos ünnepségen vette át a „Kiváló népművelő" kitüntetést. A többieknek tegnap délelőtt Kecskeméten Madarász László, a megyei tanács vb-elnökhelyefc tese hivatali helységében. Töl Ferenc művelődési osztályvezető- helyettes jelenlétében adta át t; „Szocialista kultúráért’’ érdemérmet. A „Szocialista kultúráért kitüntetésben részesült Baráti Jánosné kiskunhalasi könyvtáros, Beros Ferenc, a Drágszéli Községi Tanács V. B. elnöke 'Gyömrei Vince kiskunhalasi népművelési felügyelő és Molnár Pál, a kiskunmajsai művelődési báa igazgatója. «
