Petőfi Népe, 1965. augusztus (20. évfolyam, 180-204. szám)
1965-08-14 / 191. szám
t96S. augusztus 14, szombat 5. oldal Épül szépül az iskola t KÖNYV, amely játszva tanít A kecskeméti 2. számú általános iskola felújítását egy esztendővel ezelőtt kezdték el. A bővítésre és felújításra kétmillió forintot költött a megyei tanács. Szeptemberben már birtokba veszik megszépült iskolájukat a tanulók. Nyugdíjas klub Félegyházán BT áromezerkét- száz nyugdíjas él Kiskunfélegyházán. A város la- kosságána k-mmtegy tíz százaléka. Valamennyien egyetértenek abban, hogy a nyugdíj nem jelenti a fásult nyugalmat, a mindenáron pihenni vágyást. A városi Szakmaközi Bizottság és a városi tanács erre gondolt, amikor szervezni kezdte a nyugdíjasok klubját. Az alakuló értekezlet időpontját plakátokon közölték. Óvatos becsléssel 100—120 résztvevőre számítottak. Összejöttek ehelyett négyszázan.. Alig fértek el a Szakmaközi Bizottság nagytermében. Palásti Jánosné vb-titkár pontosan körvonalazta a nyugdíjasok klubjának célját. Elmondta, hogy a közösségi élet lehetőségét akarják ezzel megteremteni, a hosszú élet munkája után szórakozni, beszélgetni, vitatkozni vágyó öregeknek a megérdemelt, tartalmas pihenést és művelődést. Hogy mennyire ideje volt már ezt a klubot megszervezni, mutatja a hozzászólók tömegének aktivitása. Először vagy tízen a saját maguk szociális gondjaival álltak elő, de Mohai Ede, a Szakmaközi Bizottság titkárának felszólalása után már közérdekű problémákról szólt a beszélgetés. Egymás után születtek a jobbnál jobb javaslatok. Megállapodtak abban is. hogy ha a nyugdíjasok klubja a jövő héten megkezdi működését, lesz mód az egyéni problémák elmondására. Felkérnek majd egy jogászt díjtalan tanácsadásra, így a klub segít megoldani kinek-ki- nek az egyéni panaszait is. Néhány éve jelent meg a Mezőgazdasági Kiadónál — sőt időközben új kiadást is megért — a „Vidám, rajzos szarvasmarhatenyésztés’’ és a „Vidám, rajzos juhtenyésztés” című két szakkönyv. E kiadványok érdeme, hogy az említett állattenyésztési ágazatokra vonatkozó legfontosabb szakmai tudnivalókat könnyed, népszerű, humoj ros formában tárják az olvasó elé. Egy lépéssel még tovább lépett Kaplonyi Károly, a most megjelent „Vidám tanfolyam a növények táplálásáról” szerzője. Ö párbeszédes formában, csevegő stílusban kívánja az olvasóval az említett témát megismertetni. Könyvének „hősei” egy balatoni MEDOSZ-üdülés két hetében beszélgetnek el a többi közt a talajtan alapismereteiről, a talajtípusokról, a trágyázási módszerekről, adagokról, a növények „takarmányozásának” fontos tudnivalóiról. A szerzőnek az a nézete, hogy „a tanulásnak nem kell feltétlenül fárasztónak és egyhangúnak lennie”. Célkitűzése, hogy az érdeklődő szinte szórakozva sajátítsa el a növények tápanyagfelvételével kapcsolatos ismereteket. Ez az igyekezet — véleményünk szerint — teljes sikerrel járt. Ha a képzett szakember, vagy a tudós naivnak tartja, s talán meg is mosolyogja az ismeret- terjesztésnek ezt az egyszerű, alapfokú módszerét — a szóban levő tudnivalókhoz először közeledő olvasó azonban minden bizonnyal sok haszonnal forgatja a „dramatizált” szakkönyvet. S az abban foglaltakkal később majd közép- és felsőfokon is meg kíván ismerkedni. Az első hazai tárlat A kunszentmiklósi művelődési háziban nemrégiben nyitották meg a község szülöttének, Gál Sándor festőművésznek reprezentatív kiállítását. A művésznek, aki az ország több városában rendezett már sikeres kiállítást, szülőfalujában ez volt az első tárlata. A művelődési ház vezetősége a járás valamennyi községi tanácsát, valamint az üzemek és termelő- szövetkezetek dolgozóit meghívta a kiállítás megtekintésére, amelyet szépszámú közönség keresett fel. K. S. Cápák és Rakéfák Szegeden 6. — Mit gondol, Joós elvtárs — hajolt előre Pikó —, Lábas honvéd olyan ember, aki egy veszekedés hatására képes valakit megölni? A katona arcvonásai megmerevedtek. Hosszan nézett a nyomozóra, majd halk, nyugodt hangon szólt. — Tudom, hogy a körülmények elfogadhatóvá teszik ezt a feltevést, de nekem valahogy... szóval valami azt súgja, hogy ez nem lehet igaz. Meg lehetne nézni a tőrön az ujjlenyomatokat. .. — Ezt bízza ránk — mondult fel dühösen Pikó, aztán valamivel enyhébb hangnemben hozzátette: — Nyugodjon meg, hogy megnézzük. Maga kiáltott Lábasra, hogy ne húzza ki a tőrt? — Igen. Egyszer olvastam egy könyvben effélét. De elkéstem... Pikó nagy érdeklődéssel szemlélte a szoba falának mintázatát. — Felesleges volt az aggodalom, mert az a tény, hogy Lábas kihúzta a tőrt. még nem tüntette el a markolatról a régebbi ujjnyomokat. — Villámgyorsan Joós honvédre kapta a tekintetét. A katona megkönnyebbülten fellélegzett. Mosolyogva jegyezte meg: — Még szerencse. .. Elképzelheti százados elvtárs. hogy nem valami kényelmes az embernek ilyen helyzetben lenni. Nem voltunk olyan sokam abban a szobában... — Milyen természetű embernek ismeri Lábast? — Eléggé ideges, hirtelen kezű, de... — Joós nem tudta befejezni a mondatot. — Nézze, százados elvtárs. Akármilyen idegbajos legyen is, hacsak nem őrült, feltétlen kellett volna arra gondolnia, hogy legalább egy szakasz katona hallotta, amikor öt perccel korábban megfenyegette Faragót. No és a táját tőrével — nagy kockázat lenne... Ilyet csak az öngyilkosok csinálnak. — Valter Vince? — Vagy Ákos — tekintett fel rá a tiszt kérdően. Joós elbiggyesztette az ajkát. — Miért tették volna?... a fene se tudja... a végén még egyedül maradok. Hacsak- nem... hagyta félbe újra a mondatot. A tiszt rágyújtott. — A hívatlan vendégre gondol? — kérdezte két gyors szippantás között. — Igen. Egy ilyen kelekótya sok mindenre képes. Gyerekkorom óta félek az ilyenektől. — Csak nem gondolja komolyan? — kérdezte társalgó, közvetlen hangon a nyomozó. A kihallgatás beszélgetéssé változott. — Ezeket még a törvény sem bünteti. Ha egy gyilkos be tudja bizonyítani, hogy zavarodott elméjű, legfeljebb a diliházba kerülhet — nézett maga elé a katona. Ismét Pikó kérdezett. — Ennél a Nagy Andrásnál máskor Ma este mutatják be Szegeden — Közép-Európában először — Bernstein: West Side story című musicaljét. Szombaton este különjáratú repülőgéppel érkeztek Budapestre. Másnap, rövid városnézés után, a Halászbástya, a Margitsziget emlékével indultak tovább Szegedre. Érdeklődve figyelték az autóbusz ablakai mellett elrohanó zöldellő tájat, a számukra szokatlan érdekes vidéket. Egymás mellett ült, meghitt barátságban Bernardo (Geoffrey Chard) és Kiff (Franklin Fox) a West Side szürke sikátorainak birtoklásáért élet-1"1'' harcot vívó két banda vezére. Egymás mellett a Szeged felé robogó autóbuszon a világ két távoli pontjáról származó művész. Bernardo alakítója Ausztráliában kezdte pályafutását, míg Riff megszemélyesítője a kanadai televízió egyik sztárja volt. S így a többi szereplő is — akikről még nem lehet tudni a bevándorló Puerto Rico-i „Cápák” vapv a New York-i benszülöttek, a „Rakéták” közé tartoznak-e, majd — Görögországból, Wales-ből. r'*!-Afrikából, Hollandiából ’ természetesen Angliából származik. A főszereplők — ismert nevű művészek — kivételével mindannyian fiatalok. Húszévesek és fiatalabbak. Az a korosztály amelyet teenager, tedö-’-boy jelzővel emelegetnek. Az a korosztály, amely Bernstein művében bandákba szövetkezve próbálja színesíteni a lehangoló környezetben élt életét. A Cápák és a Rakéták. Gyorsan barátkoznak, gyorsan barátokat szereztek. Már az első Szegeden töltött napon kipróbálták a lázas szorgalommal tanult kifejezéseket. A „hogi vagi”-nak ejtett hogy vagy?-nak, a „dzso napot”- nak nagy sikere volt. S biztos sikere lett volna akrobatikával tűzdelt modern táncaiknak is, ha a próbákra közönséget engedtek volna. De az utcán, szórakozóhelyeken oly vidám fiatal táncosok szigorúan zárt kapuk mögött, nagy munkatempóval és nagy fegyelemmel készültek a bemutatóra. Az elmúlt napokban már a Dóm elé varázsait felhőkarcolók között, a Cápák színes és a Rakéták bőrzakós jelmezében keltették életre a modern Rómeó és Júlia-történetet. Bar’'•"•a Vernon balettmester és John Gregory is tapasztaltak szadista hajlamokat? Joós gondolkodott. — A múlt tavaszon menetvonal-felderítésen voltunk — kezdett hosszabb mondókába. — Valamelyik faluban az egyik ház udvarán, a kerítés mögött láttam egy tízévesforma gyereket. A kezében tartott egy kis kacsát, amelynek a szemem láttára harapta le a fejét. A vér csurgott a szája szélén, és csak annyit mondott, hogy jó. így mondta: „Jaó”. A szomszéd lány mesélte, hogy a gyerek nem normális. A szülei vérrokonok. Pikó értetlenül nézett a katonára. — Van a hadtápnak két lova — folytatta Joós a hatásos bevezető után —, Andris is szokott mellettük sofőrködni. Gyakran csökönyösek. A múltkor dühében beleharapott az egyiknek a fülébe. Mindig az a kisfiú jut eszembe a kacsával. A százados felsóhajtott. Közönyös arccal, de alaposan szemügyre vette a katonát. Kisvártatva megkérdezte: — Nem vett észre a laborban semmi különöset? (Folytatása következik.) rendező irányításával illesztették a mozgalmas, tizenhét díszletváltozást igénylő cselekményt a hatalmas színpad méreteihez. Be-besurranó / magyar kollégáik meglepetten vették tudomásul, hogy az énekeseknek, prózai szerepük is van, s ráadásul táncolniuk is kell, valamint hogy a Harlequin-ba- lett tagjainak kórus-feladatot is meg kell oldaniok egyénített szerepeik mellett. A magyar zenekar irányítását átvevő William Reid karmester, a Stad- ler’s Wells opera zenei igazgatója még egyszer-kétszer leállíttatta a jeleneteket. Hol a szimfonikus felépítésű zenekar tagjaitól kért ritmikai változtatást, hol a kórus elhelyezését módosította. De leállások ellenére már érezhető a többhetes londoni és Szegeden minden nap reggel fél kilenctől késő estig tartó próbák eredménye. Különös hangulatú, színpadainkon szokatlan zenével és tánccal hangsúlyozott tragédiát láthat a négy előadás minden jegyét elővételben megvásárló közönség. » * » Máriát — a West Side Júliáját — Lucille Grahafn formálja. Szeged barátja, ismerője. Tavaly, amikor férjével, a jelenlegi előadás pro-' -ével a városban járt, még csak néző volt. Prága és Dubrovnik között szakított két napot Szegednek. Akkor azt mondta: „Szeged olyan érdek nélküli barátsággal fogadja a vendégeket, hogy az ember úgy érzi, ide vissza kell térnie.” S most valóban visszatért. Ezúttal azonban már falragaszokon hirdetik nevét Elmondja: a Szeged iránti rokonszenv és a West Side story-val való eljegyzettsége hozta e fesztiválra. Hallotta, hogy Szegeden be .kívánják mutatni Bernstein művét. Mivel szívesen utazott volna amúgy is Magyarországra, ráadásul ő énekelte az angol hanglemezfelvétel MA"ia-szere- pét is, elvállalta a Puerto Rico-i lány megformálását. Csodálkozunk, hogy a Rigo- lettó Gildája, a Szerelmi bájital Adinája, a Szöktetés a sze- rájból Blonde ja és a Szevillai borbély Rozinája ezt a szerepet vállalta. Ö csak mosolyog. — Szeretem a stor”-t — -'Adja. — Zenéje nem felszínes köny- nyűzene és az operáktól sem sokban különbözik. Áriák, quartettek, kórusok vannak benne. S ha könnyűnek is tűnik, akárcsak Gershwin: Porgy and Bess című operája, az énekes számára nagyon is nagy feladatot jelentő, igényes mű. Próbák után, amikor a szereplők vacsorázni, pihenni mentek, Mac Clellan színpadmester, Szeged kedvence vette át a főszerepet. A Pendragon- legendába illő hatalmas termetével, lebbenő jellegzetes skót szoknyájával a színpad közepéről adta az utasításokat a világosítóknak, dísz1 evezőknek. Az utcákon gondtalan turistának látszó jókedvű óriásra vár az egyik legnagyobb feladat: a szabad tér sajátos követelményeinek megfelelően jó technikával, fényekkel erősíteni az érdekes — tragikus vonásokban bővelkedő — musical sűrű hangulatváltásait. Ez az időszak Helen Dines jelmez- és díszlettervezőé is, volt, aki élete egyik legnagyobb feladatának tartja a Dóm elé varázsolni a New York-i külváros börtönként magasodó házóriásait, a falak között élő fiatalok vidámabb, színesebb életre való törekvésének jelét, a „maguk kreálta” tarka öltönyöket. Varga Ákos
