Petőfi Népe, 1965. július (20. évfolyam, 153-179. szám)
1965-07-11 / 162. szám
W65. Jfiflt» fí, vas,írnap 8. otfel Nem csábítja az íróasztal > 5rar^ ’B^EEEÜ Körültekintően — sokrétűen . . . azokat a fiatalokat fogjuk mi mindig a legjobban tisztelni az összes fiatalok között, akik az iparban, a mezőgazdaságban fizikai munkát végeznek. (Kádár elvtárs dunaújvárosi beszédéből.) Tasskovits Károly, a Kalocsai Áasztalos- és Építőipari Ktsz villanyszerelő részlegének vezetője nem mindennapi tapasztalatanyagra támaszkodva nyilváníthat véleményt, ha — mint most is — a „mai fiatalságról” folyik a diskurzus. Hiszen maga sem tudná megmondani hirtelenjében, hányán sajátították már el a keze alatt ezt a nehéz szakmát, fiatalokat oktat az iparitanuló-iskolában és fiatalok között dolgozik itt a ktsz-ben is. Oda sem tudnák kötözni... Jól ismeri a „srácokat” és talán éppen ezért óvakodik az általánosítástól. Nem „mai fiatalságot” emleget, hanem Pistát, Karcsit, Bélát, akkor is, ha jót és akkor is ha — nagyon ritkán — rosszat mond róluk. Mert a villanyszerelők népszerű Karcsi bácsija igen jó véleménnyel van fiairól. — Tudja, mit szeretek bennük leginkább? A féktelen tanulási kedvet. Mi ébresztettük fel bennük, ez igaz. Mi teremtettük meg számukra a lehetőséget is. Kihúztuk a palack dugóját és elszabadult a szellem. Jó szellem, nem kell félni tőle — akkor sem, ha óriásira nő. — Talán van, aki fél? — puhatolom a hasonlat mögött rejlő gondolatot. Nem válaszol azonnal. Látom, hogy rágja, forgatja magában a gondolatot. — Hallottam már olyasmit is, felelős vezetőtől, hogy amelyik fiatal érettségi bizonyítványt szerez, annak „büdös”,, lesz a fizikai munka, íróasztal mellékívánkozik. Nem teljesen alaptalan ez az aggodalom, de nem mindenki gondolkodik így. Nálunk a villany- szerelő részlegben jó néhány érettségizett fiatal van. Eszük ágába sincs szakmát változtatni. Itt van például Búkor Lajos, aki most jelentkezett felsőfokú technikumba. Oda sem tudnák kötözni az íróasztal mellé. De kérdezze meg tőle, magától is. Családi szakma — Hová szeretne kerülni a felsőfokú technkium elvégzése után? — szegezem a kék szemű, szőke fiú mellének a kérdést mindjárt a bemutatkozás után. | Szinte ijedten fürkészi végig az arcokat: talán el kell mennie a villanyszerelőktől? Karcsi bácsi megnyugtatja és erre egy csapásra felderül Lajos arca. Elmondja, hogy náluk családi szakma a villanyszerelés. Édesapja és öccse is ezzel foglalkozik. Jómaga erre a pályára készült, amióta csak az eszét tudja. Hívták pedig már máshová is az érettségi után. Például a falujában levő tanácshoz, valami „adminisztrátor-félének”. Példával illusztrálja, hogy miért látja szükségesnek a tanulást: — Dolgozik mellettem egy segédmunkás. Nagy gyakorlata van, ugyanolyan jól el tud végezni például egy tekercselést, mint én. Azt azonban már nem tudná elmondani, hogy milyen elv alapján működik a villanymotor. „Szerelem a munkámat” — Fizika, matematika és a szakrajz ismerete nélkül ma már csak félemberként dolgozhat valaki ebben a szakmában — mondja meggyőződéssel. Aztán hozzáfűzi még azt is, hogy a rohamléptekben haladó technikával csak az tarthat lépést, aki szüntelenül továbbképzi magát, szaklapokat, szakkönyveket olvas. Csakhogy a szakirodalom megértéséhez is bizonyos alapműveltség szükségeltetik. — Bizony, előfordul, hogy megakad az ember — mondja őszintén. — Múltkoriban például egy olyan motor került a kezem alá, amilyennel eddig még soha nem találkoztam. Hosszú órákat vesztettem, amíg kiokoskodtam, hogy mi is a tennivaló. Ezért nem sajnálom a fáradságot és nekivágok a felsőfokú technikumnak. Lajcsi — mint kiderül — boldog vőlegény. Menyasszonya gyógyszertárban dolgozik. Barátai között akad tanár, technikus, adminisztrátor, csakúgy mint szakmunkás. És ez így természetes. Beszélgetésünk során — utólag bevallhatom: nem véletlenül — szóba hoztam néhány új könyvet, filmet, sőt, aktuális gazdasági kérdést is. Kíváncsi voltam rá, hogy nem egyoldalúan szakmai jellegű-e a fiatal villanyszerelő tájékozottsága. Tökéletesen megnyugtatott az, amit hallottam. Pedig Búkor Lajosnak igencsak jól be kellett osztani szabad idejét az utóbbi hónapokban, hogy a munka, a technikumi felvételire való készülődés mellett, jusson néhány óra a szépirodalomra, filmre is. — Szeretem a munkámat, koromhoz, gyakorlatomhoz viszonyítva szépen keresek. Mi okom lehetne hát az elégedetlenségre? — válaszolt kérdéssel kérdésemre. És igaza van. B. D. A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága a közelmúltban tárgyalta, irányelvekbe foglalta és nyilvánosság elé bocsátotta a párt időszerű ideológiai" feladatait. Június 10-i ülésén megvitatta, s megyénk helyzete szempontjából elemezte ezt a kérdést a megyei pártbizottság, majd a járási, városi pártbizottságok tűzték napirendre. Szeptemberben pedig a pártalapszerveze- tek kommunistái fejtik majd ki véleményüket az eszmei-politikai nevelőmunka tennivalóiról. Talán e munkafolyamat puszta felsorolása is jelzi már az említett témakör fontosságát, s azt a körülményt, hogy társadalmi fejlődésünk jelenlegi és elkövetkező szakaszában milyen nagy jelentőséget tulajdonít pártunk az ideológiai tevékenységnek, az emberi tudatformálás sokirányú módszereinek. Érthető ez, hiszen az elkövetkező évek nehéz és bonyolult feladatait csak úgy lehet eredményesen, az eddigieknél is jobban megoldani, ha gazdasági, társadalmi, kulturális és politikai életünk minden területén erősítjük a szocialista tudatosságot. Ha egyre inkább a szocialista eszmék, nézetek válnak uralkodóvá és sikerül felszámolni a kapitalista múlt káros örökségeit, nemcsak gazdasági, társadalmi síkon, de a tudatbeli maradványok legyőzésével is. Olyan fontos és további előrehaladásunk szempontjából elengedhetetlen feladatokat jelent ez, mint a szocialista alkotómunka és munkaerkölcs kialakítása, a szocialista demokratizmus és közösségi szemlélet erősítése, a szocialista hazafi- ságra, proletár internacionalizmusra való nevelés, és a materialista világnézet általánossá tétele. Nyilvánvaló, hogy e sokrétű tevékenység nem jelenthet kampányszerűséget, s aki úgy fogja fel, hogy „mivel most ez került előtérbe, hát akkor ezt csináljuk”, helytelenül ítéli meg a párt törekvéseit. Az is téved, aki holmi „pluszmunkának!’ tekinti mindezt, amit az egyéb tennivalók mellett kell elvégezni. Ügy kell tekinteni az ideológiai munkát, mint a párt előtt álló feladatok, a szocialista építés gyakorlati megoldásának egyik legfontosabb és leghatékonyabb eszközét, amely nem választható el a napi teendőktől. A megyei pártbizottság beszámolója hangsúlyozta: „A tu- datformálás, az eszmei, politikai munka nem öncélú tevékenység, az csak a társadalmi gyakorlattal egységben valósulhat meg.” S mint a beszámoló is megállapította, az elért eredmények ellenére is, a gazdaság és ideológia kapcsolata, bonyolult kölcsönhatása a pártszervezetek — s tegyük hozzá: általában az irányító szervek — gyakorlati munkájában nem érvényesül eléggé. Számos helyen leszűkítik ezt a pártoktatásra, tanfolyamokra, különböző politikai és társadalmi rendezvényekre. Másutt egyes gazdasági vezetők és funkcionáriusok úgy vélik, hogy ez csupán a pártszervezetek „reszortja”. Olyan is előfordul, hogy éppen a gazdasági, szociális kérdések megoldatlansága, fogyatékossága, a vezetők elszakadása a dolgozók problémáitól, esetenként a demokratizmus hiánya, gyengesége nehezíti az emberek tudaténak alakítását. Számolni kell az ideológiai, eszmei nevelőmunkában a megye, a járások, sőt, egy-egy üzem és termelőszövetkezet, s a legkisebb termelési egységek sajátosságaival is. Nem hanyagolható el például a tanyavilág helyzete. Számos kiaknázatlan lehetőségről árulkodnak még — mint létrehozható művelődési központok — az olykor üresen álló tsz-klubok, majorsági helyiségek, s a népművelés számára alig igénybevett tanyai iskolák. A szociális és kulturális alapok célszerűbb felhasználásáról is lehetne és kellene vitatkozni. Figyelembe kei! venni továbbá a tudatformálás lehetőségeinél a szövetkezetek politikai és gazdasági megszilárdulásának egyenetlenségeit is. Másutt a nagyfokú és indokolatlan — munkával nem mindig alátámasztott — jövedelemkülönbségek okoznak zavart. Az igazságos és ösztönző bérezés, jövedelemelosztás hiánya éppúgy lehet fékezője az emberek helyes felvilágosításának, nevelésének, mint a goromba, durva hang, vagy a helyenként fellelhető — s olykor vezető beosztású egyéneknél is tapasztalható — kapzsiság, anyagi önzés, a közösségi tulajdon megbecsülő sének hiánya. Számos és bonyolult összete vője van tehát az eszmei, ideológiai és politikai nevelőmunkának, melynek részfeladatai, körülményei és lehetőségei — a fő elvi szempontok mellett — helyenként és esetenként is változhatnak. összességében elmondhatjuk: Az ideológiai munka végzésére, a marxista—leninista eszmék terjesztésére megyénkben is kedvező objektív feltételekkel rendelkezünk. Nemcsak gazdasági adottságaink, eredményeink támasztják ezt alá kellően, de a művelődésügy nagyszerű tényei is. A pártbizottsági ülések beszámolói, vitái azonban arra is utaltak, s felhívták rá a figyelmet, hogy sok még a „fehér foltja” ennek a tevékenységnek, s esetenként nehezíti a megfelelő szemlélet és felkészültség hiánya. Az egészséges . változásért indított küzdelem azonban máris megindult. Ha őrizkedünk a sablonoktól — e téren a mechanikus, sablonos módszereknél nincs veszedelmesebb —, s őszintén törekszünk a mélyen elemző, feltáró munkára, a szeptemberi taggyűlések már egészen konkrét módon, a helyi körülmények és sajátosságok teljes figyelem- bevételével szabhatják meg a tennivalókat. E. Tóth Pál TÖBBLÉPCSŐS PECA Avagy min röhögnek a halak. Az első sípszó A XV. vasutasnapra készülődünk. Három idősebb vasutas — Szőlősi István. Marton Sándor, Szilvási György — csendesen beszélget a MÁV Szegedi Igazgatóság épületében. A múlt ködéből idézik az emlékeket, amikor még háború dúlt, az ország romokban hevert, utolsókat rúgta a fasiszta fenevad. * TMF unka és kenyér kell? — Ezt hoz- ““ tűk nektek — csendült egy szovjet katona hangja 1.944. október 10-én, a mezőhegy esi vasútállomáson — meséli Szőlősi István. — Biztatón mosolygott, szájához emelt egy vasutas sípot és belefújt. A romokban heverő pályaudvarra befutó szovjet katonai szerelvény mozdonyának sípja felelt rá. A vasutasszívek átforrósodtak az első sípszóra, amely egy boldogabb élet vonatának indítását jelezte. Magasba lendült kezünkben a vörös jelzőzászló. — Munkára elvtársak — szólt a befutó vonatról leszálló szovjet őrnagy. Így indult az élet a felszabadult magyar vasutakon. Néhány nappal később egymás után futottak ki a szerelvények Orosháza irányába. A szovjet katonák barátként köszöntötték a munkájukat lelkesen végző magyar vasutasokat. Október második felében már személyforgalmat is bonyolítottunk le Mezőhegyes és Makó között. A községek lakói boldogan rohantak a sínek mellé üdvözölni a vonatokat. Most már látom, hogy lesz belőlünk valami, mert megindult a vasúti forgalom — mondta egy idős paraszt a esanádpa- lotai vasútállomáson, miközben örömkönnyek peregtek végig naptól cserzett idős arcán. * A makói javítóműhely dolgozói Csa- nádpalota és Apátfalva között kilőtt mozdonyok helyreállításához kezdtek — vette át a beszélgetés fonalát Marton Sándor. Szegedet kifosztották a németek, sürgősen élelmiszerre volt szükség. A felrobbantott síneket, hidakat szovjet műszakiak és a magyar vasutasok közös erőfeszítéssel állították helyre, hogy megkezdődhessenek a szállítások. — Akkor még senki sem tudta, hogy mi a társadalmi munka. Rohammunkának neveztük — mosolyodott el Sándor bácsi. — A szegedi vasutasok 247 köbméter bontási munkát végeztek romos területen. A fűtőház és a szertár dolgozói 682 órás, a kocsijavító műhelyek 302 órás különmunkával járultak hozzá a helyreállításhoz. Azután megindult a forgalom, áramlott a városba az élelmiszer, a tüzelő. K ’ emény munka volt, de megérte a fáradtságot — idézte emlékeit Szilvási György. Ma is magam előtt látom, amint 1044 decemberében elindult az első vonat Szegedről Kiskunfélegyházára. Igaz, naponta csak egy járat közlekedett, hat kocsiból álló szerelvénnyel. Munkánkban nem voltunk egyedül, Mezőhegyesen Nekelszkij állomásparancsnok, Szegeden Petro kapitány és Bondarszku mozdonyfelvigyázó mindig és mindenben segített a magyar vasutasoknak. „Arccal a vasút felé” adta ki a jelszót a kommunista párt, hogy az ország közlekedési hálózatán tátongó hatalmas háborús sebeket begyógyítsuk, ötszáz mozdony és tízezer vasúti kocsi kijavítása volt a feladat. 1945. június 26-án tartott szegedi vasutas nagygyűlésen a fűtőháziak három üzemképes mozdonyt és 150 kijavított vasúti kocsit adtak át a forgalomnak. * A mezőhegyesi vasútállomáson el- hangzott első sípszó, a szegedi, makói és félegyházi vasutasok rohammunkája óta nagyot változott a világ. Az ország nemcsak újjáépült, fejlődött, jelenleg már a szocializmus felépítésén fáradozunk. Ezzel együtt épült újjá és fejlődik a vasút is. A MÁV Szegedi Igazgatóság területén — amelyhez Bács-Kiskun megye is tartozik, 2014 kilométer szabvány szerinti és 292 kilométer keskeny nyomközű vágányhálózaton áramlik éjjel-nappal a személy-, az anyag-, az áruforgalom. Nem múlt el hát eredménytelenül a húsz esztendő, erre lehetünk legbüszkébbek a XV. vasutasnapon. Szocialista brigádokban dolgozó vasutasok élüzem-kitün- tetést elnyert vasútállomások, csomópontok, fűtőházak jelzik, hogy a két évtizeddel ezelőtt elkezdett munka töretlenül, mind lelkesebben folyik tovább. Sziládi Sándor
