Petőfi Népe, 1965. július (20. évfolyam, 153-179. szám)
1965-07-01 / 153. szám
A G H A Ő T S a e K I A katonai terepjáró gépkocsi mögött porfátyol úszott. Az agyag sárgás pora bekúszott az izzásig hevült ponyva alá, ráteSzelíd a megfékezett buzgár, akár egy fürdőmedence. A katonák azonban jól tudják, alattomos a víz, hiszen a nagy feltörés mellett újabb szökőkutak igyekeznek ártani a gátnak. Závodni Gusztáv százados brigádja azonban résen áll. dolgozom. Nős vagyok, de gyermekem nincs. — A megerőltetéstől remegő kézzel gyújtott rá. — A munka? ... Igen, nagyon nehéz, de itt ezen a gátszakaszon, Hartát is védem, a földeket, a falut... Mindent. Ez pedig erőt ad ... Ha nem lennék katona, akkor is a gáton dolgoznék. o lyan egyszerűen, természetesen mondta ezt, mintha csak mindennapi dologról volna szó, nem pedig napi tizenkét órás megfeszített, minden percben egész embert kívánó, munkáról. — Valamennyien ilyenek — mondta a parancsnok —, nem a munka, hanem a pihenő miatt kell szólni nekik. Leitheizer honvédet éppen ma dicsértem meg. Nemcsak szorgalmával tűnt ki, de néhány lankadót is ő buzdított a további munkára... Ebben a buzgárban már tizenkétezer homokzsák van, ma fél műszak alatt ötezer homokzsákot raktunk be... Még hallani távolról a cölöpverő hangját, amikor egy újabb brigád munkahelye mellett fékez a gépkocsi, porral borítva be a körülötte állókat. A parton hatalmas, százvagonos uszály állt. A 96 katona — felsorakozva egy egész tömeg — itt a terjedelmes uszályon alig látszik. Nem is ez a döntő, hanem a teljesítmény, mert ez a 96 fiatal, húszéves katona 8 óra alatt tízezer mázsa követ hordott ki a partra. Több ez, mint lelkesedés, ez már hősiesség, hiszen egyenként alig kevesebb, mint száz mázsa követ szállítottak partra, raktak prizmába. Ladinszki László őrnagy brigádjában mégis jó a hangulat. Ä fiúknak még arra is jut erejük, hogy ugrassák egymást, ha némelyikük a fáradtságtól kissé lógatja az orrát. S ez a baráti élcelődés új erőt önt a csügge- dőkbe... Éjszaka volt már, amikor ismét a gátra indultunk. A meleg, párás sötétség tapintható volt. A gát aljában tücskök ciripeltek, s csak nagy néha villantak fel erős fénnyel a gátjárőrök lámpái. A délelőtt még szelídnek látszó gátoldalhoz igyekeztünk, ahol este vették észre a nagy erővel felszökő vizet. A gépkocsi reflektorai széthasították a sötétség bársonyát, amint futott velünk a gát tetején. Fáklyafényben uszályt megrakó katonákat, cölöpverőket hagytunk el, majd életveszélyesen tértünk ki homokzsákokkal kővel megrakott teherautósor elől. Ismét beborított mindent a sötétség, míg végre az egyik kanyar után kékesfehér reflektorfény vágott az arcunkba. A tetthelyen, Dunafalvától néhány kilométerre voltunk. Kissé „későn” érkeztünk, hiszen az óra világító mutatója az egyesen állt. Amíg a parancsnok kísérőmnek, Somlai Ferenc őrnagynak jelentett, feltűnt, hogy a gát mellett álló uszály megvilá- gítatlan gyomrából több homokzsákot hordanak ki, mint a fényárban úszó középrészből. Amikor erről kérdeztem a parancsnokot, mosolygott. — Ott a tiszthelyettesi brigád dolgozik. S miután a katonák az éjszakai „ebédidőt” egybekapcsolták a vacsorával — ezzel is időt takarítva meg — a munkából hívtuk oda Papp Péter őrmestert, a brigád vezetőjét. — Nem volna kötelességünk dolgozni, de ki tudja tétlenül nézni ezt a munkát? — mondta elkomolyodva a kétgyermekes családapa, aki olyan távoli helyőrségben szolgál, ahol még folyó sincs a közelben. — Elhatároztuk tiszthelyettes elvtársaimmal, mi is részt veszünk a munkában, s a parancsnok elvtárs ehhez hozzájárult... Nekünk is fontos, hogy a megáradt folyó ne öntsön el semmit. Kezet nyújtott, s sietett visz- sza brigádjához. Nem tőle, a parancsnoktól tudtam meg, hogy az az ötven katonából álló brigád, amelyben a tiszthelyettesek is dolgoznak, hét óra alatt tízezerötszáz homokzsák beépítésével elfojtotta a ház nagyságú vízfeltörést. Személyenként közel száz mázsa kő a nyolcórás műszak alatti norma. Nem előírás ez, hanem a katonák teljesítménye. Ladinszki László őrnagy katonái a 35 fokos hőséggel dacolva derekasan végzik a munkát lepedett az arcokra, összekeveredett az izzadsággal, ahonnan apró kis patakokban csöpögött le a ruhára, foltot hagyva rajta. Baján délelőtt 11 órakor harminckét fokot mértek árnyékban, de itt, kinn a gáton, ahol árnyékot semmi sem adott, a hőmérséklet jóval túl volt a harmincöt fokon. Vibrált a levegő az 1/4. gátőrjáráson, a hármas számú őrház közelében, ahol tegnap este feltört egy nagy buzgár. Ide összpontosítottak most jelentős számú erőt, hogy a gátat megerősítse. A gépkocsi hűtővize már a forrpont közelébe ért, amikor végre feltűnt a cölöpverő, s hallani lehetett a tompa pufo- gást, amely jelezte: pátrialemezeket süllyesztenek le a gát víz felőli oldalán. Amikor a gépkocsi megállt, akkor érződött igazán a hőség. Ruhán keresztül is perzselt a nap erős sugárzása. Parasztház nagyságú medence zavaros vize csillogott a töltés másik oldalán, kétméternyi magas homokzsák, gátjai közé mz Csobban a homokzsák. Tóth Kálmán alezredes brigádjának katonái a 7« kilós homokzsákok vízbe dobásával erősítik a gáthoz a műanyag fóliát. A katonáknál szórakozásnak számít ez a munka, pedig itt is több száz homokzsákot kell kézbe venni. Ilyenek ők valamennyien: fiatalok, barnák, jókedvűek, magabiztosak. Turtóczki István szakaszvezető váltásra érkezett. Arcáról nem látszik, hogy a következő nyolc órában társaival kétezer homokzsákot raknak meg földdel, hogy azokkal a gátakat erősítsék. a szerszámot, s ha szükség lesz rá, a fegyvert is! Irta és fényképezte: Gémes Gábor PETŐFI NEPB A Magyar Szocialista Municásoan Bacs-Kiskuo megyei Bizottsága és a megyei tanács lama. Főszerkesztői dr Weither Dániel. Kiadja a Bács megyei Uapioadó VáHali« Felelős kiadói Meze) István igazgató Szerkesztőség; Kecskemet, városi ranacsház. Szerkesztőségi telefonközpont 26-19. 25-16. Szerkesztő bizottság: 10-38. Vidéki lapok: 11-22. Kiadóhivatal: Kecskemet. Szabadság tér i (a. Telelőn: n-os Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető! A helyi postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési du i hónapra is forint. Bács-Klskun megyei Nyomd» Kecskemét — Telefont 11-85 Index; 25 065. V. rítva. Mellette apróbb medencék jelezték: a főbuzgár mel lett kisebb források törtek fel a gát testéből. A cölöpverő tompa pufogá- sán kívül alig hallatszott hang, hiányoztak a parancsszavak, de a munka, a homokzsákszállítás a part mentén veszteglő uszályból, a buzgár töltésének emelése, teljes erővel folyt. Szinte megfoghatatlan, honnan veszik a fizikai erőt, az erkölcsi kitartást ezek a barnásvörösre égett hátú katonák. Izzadtan, porosán hordták kimeríthetetlenül órákon át a tűző napon a 70—80 kilós homokzsákokat, döngölték a földet, s az óránként tíz perc pihenőt — amit a parancsnok rendelt el — sem vették igénybe. A cigarettát, ami néhány perces felüdülést adna, azt is menet közben, nagy szippantásokkal szívják, krákogva a maró füsttől, a megerőltetéstől. Sikerült Závodni Gusztáv százados 57 tagú brigádjából egy 1—tonát magam mellé ültetni a forróra hevült homokzsákokra. Leitheizer Henrik honvéd nem gyerekember már, túl van a harmincon, s háromhónapos tartalékos-kiképzésre vonult be. Ö adott választ arra a kérdésre, amit már önmagunknak nemegyszer feltettünk, hogyan bírják ezt az emberfeletti munkát. — Hartán az Űj Élet Tsz-ben Katonák, tiszthelyettesek, tisztek fáradságot, erőt, egészséget nem kímélve küzdenek a gátakon, az ország népének, gazdaságának védelmében. Igazi hősök ők, akik keményen fogják
