Petőfi Népe, 1965. július (20. évfolyam, 153-179. szám)

1965-07-01 / 153. szám

A G H A Ő T S a e K I A katonai terepjáró gépkocsi mögött porfátyol úszott. Az agyag sárgás pora bekúszott az izzásig hevült ponyva alá, ráte­Szelíd a megfékezett buzgár, akár egy fürdőmedence. A katonák azonban jól tudják, alatto­mos a víz, hiszen a nagy feltörés mellett újabb szökőkutak igyekeznek ártani a gátnak. Závodni Gusztáv százados brigádja azonban résen áll. dolgozom. Nős vagyok, de gyer­mekem nincs. — A megerőlte­téstől remegő kézzel gyújtott rá. — A munka? ... Igen, na­gyon nehéz, de itt ezen a gát­szakaszon, Hartát is védem, a földeket, a falut... Mindent. Ez pedig erőt ad ... Ha nem len­nék katona, akkor is a gáton dolgoznék. o lyan egyszerűen, természe­tesen mondta ezt, mintha csak mindennapi dologról volna szó, nem pedig napi tizenkét órás megfeszített, minden percben egész embert kívánó, munkáról. — Valamennyien ilyenek — mondta a parancsnok —, nem a munka, hanem a pihenő miatt kell szólni nekik. Leitheizer honvédet éppen ma dicsértem meg. Nemcsak szorgalmával tűnt ki, de néhány lankadót is ő buzdított a további munká­ra... Ebben a buzgárban már tizenkétezer homokzsák van, ma fél műszak alatt ötezer ho­mokzsákot raktunk be... Még hallani távolról a cölöp­verő hangját, amikor egy újabb brigád munkahelye mellett fé­kez a gépkocsi, porral borítva be a körülötte állókat. A parton hatalmas, százvagonos uszály állt. A 96 katona — fel­sorakozva egy egész tömeg — itt a terjedelmes uszályon alig látszik. Nem is ez a döntő, ha­nem a teljesítmény, mert ez a 96 fiatal, húszéves katona 8 óra alatt tízezer mázsa követ hor­dott ki a partra. Több ez, mint lelkesedés, ez már hősiesség, hi­szen egyenként alig kevesebb, mint száz mázsa követ szállítot­tak partra, raktak prizmába. Ladinszki László őrnagy brigád­jában mégis jó a hangulat. Ä fiúknak még arra is jut erejük, hogy ugrassák egymást, ha né­melyikük a fáradtságtól kissé ló­gatja az orrát. S ez a baráti élcelődés új erőt önt a csügge- dőkbe... Éjszaka volt már, amikor is­mét a gátra indultunk. A me­leg, párás sötétség tapintható volt. A gát aljában tücskök ci­ripeltek, s csak nagy néha vil­lantak fel erős fénnyel a gátjár­őrök lámpái. A délelőtt még sze­lídnek látszó gátoldalhoz igye­keztünk, ahol este vették észre a nagy erővel felszökő vizet. A gépkocsi reflektorai széthasítot­ták a sötétség bársonyát, amint futott velünk a gát tetején. Fáklyafényben uszályt meg­rakó katonákat, cölöpverőket hagytunk el, majd életveszélye­sen tértünk ki homokzsákokkal kővel megrakott teherautósor elől. Ismét beborított mindent a sötétség, míg végre az egyik kanyar után kékesfehér reflek­torfény vágott az arcunkba. A tetthelyen, Dunafalvától néhány kilométerre voltunk. Kissé „ké­sőn” érkeztünk, hiszen az óra világító mutatója az egyesen állt. Amíg a parancsnok kísé­rőmnek, Somlai Ferenc őrnagy­nak jelentett, feltűnt, hogy a gát mellett álló uszály megvilá- gítatlan gyomrából több ho­mokzsákot hordanak ki, mint a fényárban úszó középrészből. Amikor erről kérdeztem a parancsnokot, mosolygott. — Ott a tiszthelyettesi brigád dolgozik. S miután a katonák az éj­szakai „ebédidőt” egybekapcsol­ták a vacsorával — ezzel is időt takarítva meg — a mun­kából hívtuk oda Papp Péter őrmestert, a brigád vezetőjét. — Nem volna kötelességünk dolgozni, de ki tudja tétlenül nézni ezt a munkát? — mondta elkomolyodva a kétgyermekes családapa, aki olyan távoli helyőrségben szolgál, ahol még folyó sincs a közelben. — El­határoztuk tiszthelyettes elv­társaimmal, mi is részt veszünk a munkában, s a parancsnok elvtárs ehhez hozzájárult... Nekünk is fontos, hogy a meg­áradt folyó ne öntsön el sem­mit. Kezet nyújtott, s sietett visz- sza brigádjához. Nem tőle, a parancsnoktól tudtam meg, hogy az az ötven katonából ál­ló brigád, amelyben a tiszthe­lyettesek is dolgoznak, hét óra alatt tízezerötszáz homokzsák beépítésével elfojtotta a ház nagyságú vízfeltörést. Személyenként közel száz mázsa kő a nyolcórás műszak alatti norma. Nem előírás ez, hanem a katonák teljesítménye. La­dinszki László őrnagy katonái a 35 fokos hőséggel dacolva dere­kasan végzik a munkát lepedett az arcokra, összekeve­redett az izzadsággal, ahonnan apró kis patakokban csöpögött le a ruhára, foltot hagyva rajta. Baján délelőtt 11 órakor har­minckét fokot mértek árnyék­ban, de itt, kinn a gáton, ahol árnyékot semmi sem adott, a hőmérséklet jóval túl volt a harmincöt fokon. Vibrált a le­vegő az 1/4. gátőrjáráson, a hármas számú őrház közelében, ahol tegnap este feltört egy nagy buzgár. Ide összpontosítot­tak most jelentős számú erőt, hogy a gátat megerősítse. A gépkocsi hűtővize már a forrpont közelébe ért, amikor végre feltűnt a cölöpverő, s hallani lehetett a tompa pufo- gást, amely jelezte: pátrialeme­zeket süllyesztenek le a gát víz felőli oldalán. Amikor a gépko­csi megállt, akkor érződött iga­zán a hőség. Ruhán keresztül is perzselt a nap erős sugárzása. Parasztház nagyságú medence zavaros vize csillogott a töltés másik oldalán, kétméternyi ma­gas homokzsák, gátjai közé mz Csobban a homokzsák. Tóth Kálmán alezredes brigádjának kato­nái a 7« kilós homokzsákok vízbe dobásával erősítik a gáthoz a műanyag fóliát. A katonáknál szórakozásnak számít ez a munka, pedig itt is több száz homokzsákot kell kézbe venni. Ilyenek ők valamennyien: fia­talok, barnák, jókedvűek, ma­gabiztosak. Turtóczki István sza­kaszvezető váltásra érkezett. Arcáról nem látszik, hogy a kö­vetkező nyolc órában társaival kétezer homokzsákot raknak meg földdel, hogy azokkal a gá­takat erősítsék. a szerszámot, s ha szükség lesz rá, a fegyvert is! Irta és fényképezte: Gémes Gábor PETŐFI NEPB A Magyar Szocialista Municásoan Bacs-Kiskuo megyei Bizottsága és a megyei tanács lama. Főszerkesztői dr Weither Dániel. Kiadja a Bács megyei Uapioadó VáHali« Felelős kiadói Meze) István igazgató Szerkesztőség; Kecskemet, városi ranacsház. Szerkesztőségi telefonközpont 26-19. 25-16. Szerkesztő bizottság: 10-38. Vidéki lapok: 11-22. Kiadóhivatal: Kecskemet. Szabadság tér i (a. Telelőn: n-os Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető! A helyi postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési du i hónapra is forint. Bács-Klskun megyei Nyomd» Kecskemét — Telefont 11-85 Index; 25 065. V. rítva. Mellette apróbb meden­cék jelezték: a főbuzgár mel lett kisebb források törtek fel a gát testéből. A cölöpverő tompa pufogá- sán kívül alig hallatszott hang, hiányoztak a parancsszavak, de a munka, a homokzsákszállítás a part mentén veszteglő uszály­ból, a buzgár töltésének emelé­se, teljes erővel folyt. Szinte megfoghatatlan, honnan veszik a fizikai erőt, az erkölcsi kitar­tást ezek a barnásvörösre égett hátú katonák. Izzadtan, porosán hordták kimeríthetetlenül órá­kon át a tűző napon a 70—80 kilós homokzsákokat, döngölték a földet, s az óránként tíz perc pihenőt — amit a parancsnok rendelt el — sem vették igény­be. A cigarettát, ami néhány perces felüdülést adna, azt is menet közben, nagy szippantá­sokkal szívják, krákogva a ma­ró füsttől, a megerőltetéstől. Sikerült Závodni Gusztáv százados 57 tagú brigádjából egy 1—tonát magam mellé ül­tetni a forróra hevült homok­zsákokra. Leitheizer Henrik honvéd nem gyerekember már, túl van a harmincon, s három­hónapos tartalékos-kiképzésre vonult be. Ö adott választ arra a kérdésre, amit már önma­gunknak nemegyszer feltet­tünk, hogyan bírják ezt az em­berfeletti munkát. — Hartán az Űj Élet Tsz-ben Katonák, tiszthelyettesek, tisz­tek fáradságot, erőt, egészséget nem kímélve küzdenek a gáta­kon, az ország népének, gazda­ságának védelmében. Igazi hő­sök ők, akik keményen fogják

Next

/
Thumbnails
Contents