Petőfi Népe, 1965. július (20. évfolyam, 153-179. szám)
1965-07-09 / 160. szám
tOffS. július 9, péntek 5. oldal „A katona apja" a moszkvai filmfesztiválon A negyedik moszkvai filmfesztiválon elsőnek A katona apja című grúz filmet láthatta a közönség. A film főalaikja Georgij, az egyszerű parasztember, aki elindul, hogy meglátogassa a kórházban sebesülten fekvő fiát. De nem találja ott, mert már gyógyultan visszament alakulatához. Az apa nem tér vissza falujába, hanem önkéntesen a fronton marad. Csak az ellenség földjén sikerül fiával találkoznia, egy házért vívott ütközetben, amikor is a fiú életét veszti. A megrázó filmalkotás (rendezte: Rozo Csheidze, a címszerepet alakítja: Szergo Zakariadze) nagy sikert aratott a fesztivál közönsége körében. Georgij sokáig bizonygatta a parancsnoknak, hogy addig nem tud hazamenni, míg az ellenség ki nem takarodik az országból. A parancsnok végül meghajol az érvek előtt és beosztja Georgijt a trénbe. Az ellenséget kikergették a haza földjéről, örömkönny szökik Georgij és a többiek szemébe, amikor a határhoz érkeznek. Képünkön: jelenet a határoszlopnál. Hat hét Camp Luphungoula poklában 4. A főállamügyész türelmet kér... A Kongói Köztársaság főál- lamügyészének Banning sugárúti rezidenciáján, a kihallgatás előtt egy afrikai tisztviselő aktacsomót nyújtott át Hohlov- nak. A dossziéban a szovjet lapokban megjelent tudósításai voltak, francia nyelvű fordítás^ ban. — Nos, valóban az ön cikkei? — Igen. De kérem, adjanak nekem egy-egy példányt azokból a szovjet lapokból, amelyekben napvilágot látták. Ügy látom, fordítás közben több lényeges hiba csúszott a szövegbe... A brüsszeli levél A tisztviselő finoman elmosolyodott. Léopoldville-be nem járnak szovjet lapok. A cikkek fordítása Brüsszelből érkezett. A dossziéban később Hohlov valóban megtalálta a belga titkosszolgálat — nem neki szánt! — levelét. A brüsszeli levél, amelynek címzettje a kongói Sureté National volt, csupa nagybetűvel ugratta ki kérdéseit: „Milyen alapon tartózkodik a tudósító a kongói fővárosban? Ki adott neki vízumot?” (Emlékszünk rá: Kongó brüsszeli nagykövetsége...) A Kongói Köztársaság főál- lamügyésze, Monsieur Rémy Debatty, különben szintén belga. A jó ötvenes, őszhajú, középtermetű férfi a szovjet újságírót korrekt udvariassággal fogadta. Amikor Hohlov közölte vele, hogy ha visszadnák az útlevelét, választ kapnának minden kérdésre, a főállamügyész áttelefonált Nendaka biztonsági főnöknek. De hiába. Rémy Debatty mentegetőzött: — Nézze, a kiszabadulása most már csak néhány formaság kérdése. Pár napig legyen türelemmel, hiszen a nehezén már túlvan. — Aztán széttárta a karját: — Hiába, ez itt Kongó.. s Az útlevél valóban rövidesen megkerült. Hohlovot azonban nemcsak, hogy nem bocsátották szabadon, hanem — több mint háromheti raboskodás után — bíróság elé állították. Az alsófokú bíróság ítélethozatal nélkül áttette az ügyet a legfelsőbb bírósághoz. A legfelsőbb bíróság — az igazságügyminiszterhez, az Igazságügyminiszter — az alsófokú bírósághoz küldte vissza az aktákat. A labdázás ezzel újra kezdődött. Közben Hohlov a magánzárka cementpadlóján súlyosan megbetegedett, lába megdagadt, nem tudott ráállni. A főállamügyész intézkedett: a szovjet újságíró kórházba került. Kongói ki mit tud Rövidesen azonban kitették a kórházból: Nendaka hosszúnak találta a kezelést. Négy hete volt már fogoly Hohlov. Az Indiai ideiglenes ügyvivő felkereste cellájában és azzal biztatta, hogy sikerült elérni: Régi könyvtár - új helyen Ha egy óriás tízméteres karját kinyújtaná a kiskőrösi járási könyvtár belépőjében, a Költő szülőházát simogathatná meg. Közvetlen szomszédok; az öreg ház és az új ház, a költőmúzeum és könyvtárépület. Jelkép is egy kicsikét: naponta sereglenek a látogatók Petőfi szülőházába kegyeletüket és tiszteletüket leróni, de emide, a könyvtárba tömegek ugyancsak jönnek naponta világosságért. Jobb helyet nem is választhatott volna a könyvtár. Sárkefe, mint jelkép Négyszázezer forintot fordítottak az épület felújítására. Nagyon kellett már ez, mert Kiskőrös — milyen ellentmondás! — szűkölködik művelődési intézményekben. M űvelődési háza csak papíron van, könyvtára is szegényes volt, egészen szegényes, pedig nagy itt a vágyakozás a művelődés után. Nem kell messzire menni, itt a könyvtárban le lehet mérni, mennyire kívánkozik a nép minden rétege az új, a szép felé. Ahogy az ember a ragyogóan újjáalakított könyvtárba belép, mindjárt megragadja a figyelügyével most már személyesen Csőmbe miniszterelnök foglalkozik. Kevésbé vigasztaló dolgot aligha mondhatott volna a szovjet újságíró számára, aki a helyi hatalmi viszonyok ismeretében jól tudta: Csőmbe nem engedheti szabadon azt, akit — Nendaka csukatott le. A mai kongói vezető politikusok a lelkűk mélyén valamennyien szeparatisták. Legfőbb törekvésük, hogy „saját” tartományuk uralmát honosítsák meg az egész országban. Kaszavubu kongói elnök és pártja például Déopoldville-ben és környékén a legerősebb. Ttt, Alsó-Kongóban mindig volt olyan törekvés, hogy a vidék egyesüljön a Kongó folyó túlpartján fekvő másik Kongóval (Brazzaville), valamint Angola portugál gyarmat északi országrészeivel. Csőmbe miniszterelnök, aki katangai születésű, idegenül mozog Léopold- ville-ben. Pozícióját erősíti, hogy a belügyminiszter, Mu- nongó, az ó embere. Ám, Kaszavubu triumvirátusa a hadsereg-főparancsnok Mobutut és Nendaka biztonsági főnököt tudhatja második, illetve harmadik oszlopául. Ezek a kongói erőviszonyok húzódnak meg annak a hátterében, hogy bár Csőmbe kétszer is sajtóértekezleten ígérte meg Hohlov szabadon bocsátását, gyakorlatilag tehetetlen volt. Munongó belügyminiszternek elég lett volna egy telefon: ő a miniszterelnök személyes barátja. Nendaka esetében azonban más volt a helyzet. Csőmbe ezért úgy döntött, hogy az ügyet továbbadja — Kaszavubu elnöknek... mét egy érdekes újítás. Egyúttal figyelmességet is árul el, Már maga a könyvtár tisztasága is megragadja az embert, de azért előfordulhat, hogy a mohón siető látogató nem fordít gondot cipője tisztaságára. Ám, itt az előszoba közepén beleütközik a sárkefébe, amit az ő számára készítettek oda. — Vigyázunk a tisztaságra — mondja Mucsi István igazgató. — Nagy a forgalom, nagyon sok fiatal jön, a községben nagy a sár, hamar bepiszkítanák az új helyiségeket. Valóban kár volna. Ragyog a padló, fényesek a neonok, a szabad polcokon kirakott tiszta könyvek mintha új állapotban lennének. Pedig eleget vannak kézben. De az olvasókat már arra is nevelik és nem eredménytelenül, hogy a könyvet óvni kell, szeretni és megbecsülni. Diafilm után: hanglemez Nem mindennapi forgalmat bonyolít le a könyvtár. Még napközben csak hagyján, hiszen az emberek nagy része dolgozik, a diákok iskolában vannak. Ám, a nyári szünetben a Az utolsó felvonás Az utolsó két hétben már nem hallgatták ki Hohlovot. Sorsáról Gruska csehszlovák nagykövet tájékoztatta a világvárosokból érdeklődő laptudósítókat. A nagykövet felesége kerülő utakon élelmet juttatott be Hohlovnak a Makala-bör- tönbe. Svoboda csehszlovák konzullal együtt Abramov bolgár ideiglenes ügyvivő és Ed- remoda, a nigériai nagykövetség munkatársa is sokat fáradozott Hohlov szabadon bocsátása érdekében. Hatheti fogság után, végre március 15-én délután a börtönigazgató irodájába kísérték Hohlovot, ahol a szovjet újságírót Svoboda és Edremoda fogadta. Omer Khalala, a biztonsági szolgálat embere, nyilatkozatot íratott vele alá: szabadon bocsátják, de kiutasítják Leopold ville-ből. Csak annyi időt hagytak neki, hogy a csehszlovák nagykövetségen átöltözzék, majd a repülőtérre szállították. Itt a repülőgép ajtaja előtt kapta vissza Hohlov Khalalá- tól az útlevelet, amelyet január 29-én vettek el tőle. A szovjet kormány, az újságíró-társadalom és a nemzetközi közvélemény közbelépését végül siker koronázta. A 46 éves Nyikolaj Hohlovot, aki előbb a Pravda, majd tíz év óta az Izvesztyija munkatársa volt, több sikeres útikönyv ismert szerzőjét, a szovjet újságíró-szövetség moszkvai tagozata néhány hete, 1964. évi működése elismeréséül, a legjobb külpolitikai újságírói teljesítményért járó Vorovszkij- díjjal tüntette ki. (Vége.) könyvtár dolgozói is felkészültek a nagyobb napközi forgalomra, olvasnak a vakációzó diákok. Nézzük csak a „leltár”-t: — Húszezer kötet könyvünk van itt az épületben — mondja Cserményi Lehel járási instruktor. — De az egész járásban a mi rendelkezésünk alatt összesen 41 ezer kötet. Nagy az évi gyarapodás: háromezer kötet új könyvet kapunk általában. Ne legyen ünneprontás, de a könyvtár átalakításakor erre nem nagyon gondoltak... A forgalom számai iránt érdeklődöm. — Az első negyedévben 22 ezer könyv fordult itt meg az olvasók kezén. De kinn a 13 községben 47 ezer kötet volt a negyedévi forgalom. Az a tény, hogy a könyvek olvasásában ennyire jutottunk, már annyira megszokott, hogy jóleső érzéssel tudomásul vesz- szük. Valahogy a mai világban ez így van rendjén. Hanem vannak a könyvtárban új cikkek, amelyek népszerűsége egyre nő: például a diafilm. Egyes híresebb irodalmi munkát diafilmre vesznek. — Mennyire könnyebben jegyzi meg a gyermek, a diák vagy felnőtt is, ha elolvasás után diafilmen megnézi az Egri csil- lagok-at. Csak hát, itt is a szokásos baj: kevés van belőle, csupán 1000 tekercs. Aminthogy meg kellene honosítani itt is. mint azt Kece- len a könyvtárban már megtették, a hanglemez-kölcsönzést. Az ember nem is hinné, micsoda érdeklődés van a modern éa a klasszikus lemezek iránt. Meg kell ragadni itt, Kiskőrösön is ezt a lehetőséget! Csiger Klarissza utazik 1300 állandó olvasója van a könyvtárnak itt bent a községben. De az egész járás területén 7400 törzstagot tartanak nyilván. Szép szám! Lapozgatok a kartonok között. Molnár Géza gimnazista diák, főként a földrajzi könyvek kedvelője. Róla azt mondja Sántha Lászlóné könyvtáros, hogy állandó lakója a könyvtárnak. Minden szabad idejét itt tölti. A két Bányai-kislány: Eszti és Kati ugyancsak törzstagok, kedvencük az ifjúsági irodalom. Hogy még egy diákot említsünk: Martinovics Márta már a jövő évi kötelező olvasmányokat olvassa. Szilágyi Sándorné pedagógus eddig minden verseskötetet kikölcsönzött. Aztán Ponesz Vilma nyugdíjas pedagógus, az ő kartonján vegyesen szerepel mindenféle könyv. Nánási Je- nőné: hasonlóképpen mindent szeret, szépirodalmat, ismeret- terjesztést, útleírást. Ádám Károlyné pedagógus szakvizsgákra készül, innen veszi ki az irodalmat, ami nem lelhető, azt beszerzik neki könyvtárközi kölcsönzéssel a fővárosból. Kovács Gábor szavaló diák, továbbá Andriska István lakatosipari tanuló, ugyancsak szavaló, minden verseskönyvet elolvas. Hiába, az előadóművészethez tanulni kell! Ahogy a kartonokat nézegetem, bejön a könyvtár egyik legbuzgóbb olvasója, Csiger Klarissza. Sántháné megkérdezi: — Hova akar utazni, Klarisz- sza? — Ahova akarja, oda megyek. Rejtjeles beszéd. De megoldódik. Sántháné kikeres az útleírások közül egy új könyvet és bejegyzi Csiger Klarissza nevére. Klarissza „utazik”... — Ha nincs pénzem külföldi utakra, hát így pótolom... Tessék elhinni, sokat tanulhat így az ember. Szívesen elhiszem neki. Balogh József Szívesen segítünk Fizetésnap az általános iskolai pedagógusoknál. A nyári szünetben pihenő tanárok és tanítók egymás után érkeznek a most csendes iskolaépületbe, hogy felvegyék fizetésüket. A Vörösmarty Mihály Általános Iskola nevelői itt tartanak rövid ösz- szejövetelt, hogy megbeszéljék: miként segíthetnek a bajbajutottakon. A megbeszélés rövid és határozott. Valamennyien örömmel szavaznak a támogatás mellett. — Szívesen segítünk, hiszen jól esik majd a károsultaknak a támogatás. — Mi sem akarunk lemaradni a többiek mögött. —* Együttesen nyújtunk segítséget a bajbajutottaknak. Ilyen hozzászólások hangzanak el és azután mindenki átadja egy havi fizetésének 3 százalékát az árvízkárosultak megsegítésére. öröm hallgatni a megértő, segíteni kész pedagógusokat. Valóban azt mutatja ez, hogy népünk minden tagja együttérez a bajbajutottakkal és azon fáradozik, hogy minél előbb begyógyuljanak a sebek. Molnár József
