Petőfi Népe, 1965. július (20. évfolyam, 153-179. szám)

1965-07-06 / 157. szám

1963. július 8, kedd

3. oktal

Elefántcsonttorony

A KÖZÖS gazdaság irodáján a tsz egyik vezetőjével a termelésben elért, valóban „kiugró” eredményekről beszélgetünk, amelyekre joggal lehetnek büszkék a gazdák.

Minket persze nem csupán a megtermelt mennyiség, és nem is csak az ebből szerzett jövedelem érdekel. Az olvasóval, me~ az egyéb gazdaságok esetleg kevésbé tapasztalt szakembereivel együtt a módszer tesz szerfelett kíváncsivá. A „hogyan'1 az, amit ebben a tsz- ben másként végeznek, ami különbbé, eredményesebbé teszi gazdálkodásukat. A szem a száraz adatokon könnyen átsiklik. De ami hasznosítható, amiben fantáziát lát, amit a saját házalóján is meg tud valósítani, méghozzá az eddiginél gyümölcsözőbben, — azt bizony tíz ember közül kilenc kétszer is elolvassa, áttanulmányozza az újságban.

MINDERRE azonban nem sikerült választ kapnunk. Vételi és árukísérő jegyek kerülnek az asztalra, „horribilis” rekordtermést bizonyító mázsákkal; röpködnek a levegőben a termőterület „életrajzi” adatai, a négyzetméterek, a terv- és tényszá- mok.

— S mindezt hogyan is érték el? — kérdezzük, kissé már türelmetlenül.

Előkerül a levéltárca, és belőle a tudományos szervek vezetőinek, a mezőgazdaság „klasz- szikus” szaktekintélyeinek elismerő, dicsérő, buzdító sorokat tartalmazó levelei... Aztán a szövetkezeti gazdasággal ismerős kísérőnk odasúgja:

— Kár a benzinért... A szakmai „titkokat” az öreg hét lakat alatt őrzi. Nem bolond, hogy elpletykálja az újságírónak a rej- teJjU T^pgá.sokati’r. hiszep holnap már “mások is így termelnének, ! s oda lenne a nimbusz!

ITT ÉS EKKOR ‘„állt meg bennünk az ütő”... Egy nem is olyan régi világ penészillatú szele csapott meg hirtelen bennünket; egy olyan világé, amelyben a cégek, üzemek, uradalmak ádáz konkurrenciában, majdhogynem ellenségként álltak szemben egymással, éberen őrködve, nehogy a másik fél „kémei” kilessenek, elsajátítsanak valamit is abból, amiben ők jobbak amazoknál...

Csakhogy napjainkban már a gazdasági élet valamennyi vonatkozásában a mellérendeltség elve érvényesül. A termelőszövetkezetek között is van tapasztalatcsere, munkamódszer-átadás, s jelszóvá vált „az erősebb segítse a gyengébbet” szép gondolata. Nem igaz, hogy errefelé minderről nem hallottak. Az „üvegbúra” és az „elefántcsont-torony” — nem mezőgazdasági épületek. S a bennük élő kevesek is az élettől való eltávolodásra, és ezzel együtt elsorvadásra vannak ítélve.

— EGY BIZONYOS: nem általános szemlélet ez, egyre inkább „fehér holló”, de imitt- amott még csattogtatja a szárnyait. Nem is a szárnyak megnyirbálása a gyógymód, hanem a meggyőzés, a tudat formálása, az okos, baráti szó annak érdekében, hogy az eredményes, az előbbre vivő termelési módszerek ne a kevesek páncélszekrényében maradjanak elzárva, de — inkább ma, mint holnap — mindannyiunk közkincsévé váljanak!

J. T.

Kilencvenezer kisliba „szülőotthona”

A címben szereplő „szülőotthon” nem más, mint a Kecskeméti Baromfikeltető Állomás. A létesítményt jó tíz évvel ezelőtt 110 ezer tyúktojásra méretezték. Ugyanakkor az idén eddig már több mint 107 ezer liba- és 303 ezer tyúktojást raktak be a gépekbe. .

Egy lúdtojás négy tyúktojás helyét foglalja el.

Mennyi napos baromfi jött a világra?

Valkai Ferenc, a keltetőállomás vezetőjének tájékoztatásából kiderül, hogy a lúdtojások 84,1 százalékából előbújt a kis- \ liba. (Csak egy-két százalékkal gyengébb a kiscsibék kelési j aránya.)

Ez a libakelés országos rekord. A hivatalosan megkívánt kelési arány: 51 százalék. Az Országos Állattenyésztési Fel- | ügyelőség legutóbbi havi tájékoztatója szerint első helyen a kecskeméti keltetőállomás szerepel. Még olyan állomásokat is megelőz, amelyek — például a Szabolcs megyei olaszliszkai

— saját törzsteleppel rendelkez- nek.

Tojónként 44 tojás

— Nekünk nincs törzstelepünk — mondja Valkai Ferenc.

— Az idén tizenegy termelő- szövetkezettel vagyunk szerződéses viszonyban. A tojások négyötödét Kiskunfélegyházáról és járásából, a többit Szabad- szállásról és Tiszakécskéről kapjuk.

Ahhoz képest, hogy 1962-ben még háromezernél alig több kislibát keltettek az állomáson, a fejlődés nem lebecsülendő.

A tojástermelő tsz-ek 300— 500 libából álló törzsállománynyal rendelkeznek. Az állandó felügyeletet hozzáértő gondozóra bízzák. A tojáshozam meghaladja az országos átlagot; a kiskunfélegyházi Lenin Tsz-ben például 44 tojás jut egy tojóra

— a körzetben ez a ' legjobb eredmény. De korántsem a „plafon”. Még ezt az átlagot is tíz- tizenöt tojással lehetne növelni. Ehhez a mostaninál korszerűbb nevelőházak kellenének, olyanok, amelyekben már januárban biztonságosan lehetne naposlibát nevelni. Március végére „elkészülnének” a pecsenyelibák. A libanevelést a jelenleginél nagyobb időtartam»r

ra lehetne eszközölni. S ez mindenképpen hasznos lenne.

Szerződéses feltétel: az A-vitamin

A valóság egyelőre határt szab a messzemenő tervezgetés- nek. A jelen feladata az. hogy biztonságosabbá tegyük ne csak a baromfinevelést, hanem a — keltetést is. S ez teljes mértékben sikerült az állomáson. Ez egyebek között onnan is ered, hogy a szerződésekben kikötötték: a gazdaságok még a múlt decemberétől kezdve rendszeresen itassák A-vita- minnal a tojókat. A szaktanács- adók a feltétel betartását gondosan ellenőrizték. Azt is, hogy megfelelően almoznak-e a lu- dak alá.

Sikerült azt is elérni, hogy a naposlibák a keléstől számított 24 órán belül a megrendelő gazdaságok tulajdonába kerüljenek. Az említett időn belül ugyanis feltétlenül táplálékhoz kell juttatni az apró szárnyasokat, különben jelentős j elhullás következhet be.

Lámpázás egy nap múlva

Még egy figyelmet érdemlő adat: az idén kétszer annyi libát keltettek, mint tavaly. — Ugyanazokkal a gépekkel — anélkül, hogy a „felfutás” jelentős mértékben ment volna a j csibekeltetés rovására.

— Űj, még az agrártudományi egyetemen is csak kísérleti szakaszban levő módszert alkalmazunk az alkalmassági válogatásnál. a lámpázásnál — mondja az állomásvezető. — A

hagyományos eljárás szerint a berakás után tíz nap múlva lámpázzák a tojásokat. Mi ezt egy nap múlva elvégezzük. A kelési arány a bizonyíték rá, hogy é módszer nálunk bevált. A keltetésre nem alkalmas tojások így nem foglalják a helyet tíz napig, ráadásul azokat teljes értékű étkezési cikként értékesíthetjük.

Idei tervének négyötöd részben már eleget tett az állomás. Év végéig — előreláthatólag — 120 százalékra teljesíti azt. Az egy kisliba keltetésére történő ráfordítás nem haladja meg a 18 forintot. Két forinttal lesz kevesebb a tavalyinál.

H. D.

Minden

percet kihasználva

A -harkakötönyi Egyesülés Termelőszövetkezet földjeire némelyik lapályos, vízjárta r< szén a kapáslucerna helyibe most — összesen mintegy mós- félszáz holdon — rövid tényé-:' idejű, korábban beérő MV—V-j fajtájú kukoricát vetnek.

Képünkön a Csömör Gábor traktorvezető UE—28-asa által vontatott FKV—6 típusú sze- menkénti vetőgép munkáját Ig- nácz József gépesítési brigád- vezető irányítja. Feladatuk: pótolni az utóbbi esős napok okozta kiesést, másrészt pedig az aratás, betakarítás, amelynek munkáinál gépre és emberre egyaránt nagy szükség lesz.

Közéleti emberek

A KISZ-TITKAR

A „Húsz órá-t" mutatjuk be Moszkvában

Hétfőn repülőgéppel elutazott Budapestről az a magyar filmművész-delegáció. amely hazánkat képviseli a IV. Nemzetközi Moszkvai Filmfesztiválon, küldöttséget Papp Sándor, a Művelődésügyi Minisztérium filmfőigazgatója vezeti, a delegáció tagjai: Fábri Zoltán, a Húsz óra rendezője, Köllö Miklós, a forgatókönyv írója, továbbá a film két főszereplője: Páger Antal és Horváth Teri, valamint Dósai István, a Hun- garofilm igazgatója és Halász Judit színművésznő. A küldöttséggel együtt utazott Moszkvába Várkonyi Zoltán, aki részt vesz a nemzetközi zsűri munkájában.

A nemzetközi filmseregszemlén a magyar filmművészek két alkotását, a Húsz óra című játékfilmet, valamint Csőke József rendező Margitka című kisfilmjét mutatiák be. (MTI)

Megérkezelt nagy sikerű moszkvai vendégszerepléséről az Állami Operaház balettegyüttese

Csaknem kéthetes moszkvai vendégszerepléséről hétfőn hazaérkezett a Magyar Állami Operaház balettkara. A művészek fogadására a Ferihegyi repülőtéren megjelent Lugossy Jenő művelődésügyi miniszterhelyettes, a minisztérium és a kulturális kapcsolatok intézetének munkatársai, valamint a Szovjetunió budapesti nagykövetségének képviselői.

Igaz, mégis habozva írom le: találkoztam egy pozitív hőssel. Attól tartok ugyanis, hogy Csordás Béla fejcsóválva olvassa majd és ha legközelebb találkozunk, szemrehányóan így szól: Nem kell hozsannát zengeni azért, mert valaki megteszi, ami tőle telik.

*

A kiskunhalasi városi KISZ-bizottságon ajánlották figyelmembe a Vastömegcikkipari Vállalat tanműhelyének fiatal vezetőjét, aki egyben az üzemi KISZ-szervezet titkára is.

Most itt ülünk a cukrászda csendes zugában. Csordás Béla kávéját kavargatva, szótlanul hallgatja, amint idézem a KISZ- bizottságon gyűjtött elismeréseket. Arca azonban elárulja, hogy befelé is figyel, forgat magában valamit. Mire befejezem a mondókámat, meg is fogalmazza a gondolatot:

— Ezek a délutáni foglalkozások is azt bizonyítják, hogy sokszor elég megkérdezni a fiataltól. mi gátolja a munkában, a tanulásban és máris eredményt érünk el. A tanfolyamon is inkább erről volt szó, semmint a tananyagról.

Rövid szünetet tart, vár, figyel: Értem-e mit akart mondani? Aztán —, hogy még közelebb hozza a gondolatot, —, így folytatja: — Lehet, hogy kissé borúlátó vagyok, de véleményem szerint nem foglalkozunk eleget azokkal a fiatalokkal, akik kinőttek az általános iskolából, talán kicsit a szülők szárnyai alól is, de még mindig nem felnőttek. A KISZ-szervezetnek és az idősebb munkatársaknak kellene folytatni a nevelést. És nemcsak szakmai, hanem, hogy úgy mondjam emberi vonatkozásban is. Nem mindig tesszük meg ezt. Pedig igen fontos. Jó oélda erre a Pisti története.

Tanyáról került hozzánk az üzembe. A pusztai élet a villany, a rádió, a tsz központjában vetített filmek ellenére is még mindig egészen más mint a városi.

Barátságtalan, szinte ellenséges volt ez a fiú mindenkivel szemben. Sokan így vélekedtek: — Nem lesz belőle jó munkás soha, nem tud beleilleszkedni a közösség életébe. Én nem hittem nekik. Megpróbáltam közelebb férkőzni a gyerekhez. Nehezen ment, de sikerült. És lassan rájöttem, hogy tüskéivel bátortalanságát. félszegségét takarta. Nem kellett mást tennem, csak felébreszteni az önbizalmát. Feladatokat bíztam rá, és dicsértem, ha megfelelt. Mit mondjak? A következő évben már az elsők között végzett egy tanulmányi versenyen, ma kiváló szakmunkás.

A KISZ-titkár tovább szövi gondolatait. Elmondja, hogy egy-egy film, vagy érdekes könyv után órákon keresztül tudnak kérdezősködni, a fiatalok. Kérdéseik azt mutatják, hogy nagyon figyelnek, mindent észrevesznek, de a helyes következtetésig nem mindig jutnak el. Ebben kell segíteni nekik.

Az is igaz, hogy jó részük gondtalan gyermekkor után kezdi a munkát. A szülők elhallgatják előlük a problémákat, mondván: ráér még megismerni ezeket. Aztán belecsöppennek az üzemi életbe. Meg kell tanulniuk, hogy a pénzért keményen dolgozni kell. Íratlan és írott szabályokkal találkoznak. Készül etlen ségükből fakad, hogy a kezdeti időben gyorsan letörnek, j Ebben az átmeneti időszakban igénylik leginkább a higgadt szót, az útmutatást. Ekkor kell legtöbbet segíteni nekik.

És Csordás Béla segít. A fiatalokkal — saját erőből — egy parányi kis szobát építettek maguknak az ebédlő szomszédságában. Itt meg lehet vitatni a matematika példát, a holdrakéta működését és a vietnami helyzetet csakúgy, mint például a Rocco

! és fivérei című filmet. A délutánok sokszor rövidnek bizonyulnak és a családnak csak az esti órák maradnak.

A jeleség türelmes, megértő. A kicsi, a legifjabb Csordás azonban követelőzik, sir, türelmetlenül várja haza az apit.

— Néha magam is úgy érzem, hogy sok egy embernek az, amit én csinálok. A tanműhely, a politechnika, az iparitanuló-isko- lában végzett munka és egy KISZ-szervezet ezernyi gondja- baja. A tanulásra csak éjszaka jut idő. Még nem is mondtam, a Felsőfokú Gépipari Technikumba járok..

Már elhatároztam néhányszor: nem csinálom tovább. Harmincegy éves vagyok, tizenhét éves korom óta keményen dolgozom.

! Két szakmát tanultam és a munka mellett szereztem meg az érettségi bizonyítványt is. Időnként fáradtnak érzem magam. De valakinek ezt is meg kell csinálni. Hová jutnánk, ha mindenki úgy gondolkozna, mint egyesek: csöngettek, leteszem a lantot. Az üzemi problémák maradjanak ott a kapun belül.

Hosszú ideje beszélgetünk. Csordás Béla . egyre sűrűbben néz az órájára. Mentegetőzik: ne haragudjon, de megígértem a barátomnak, hogy délután beugrók hozzájuk. Szakmunkás- vizsgára készülnek néhányan és valamit nem értenek a tananyagban.

— Mennyit fizetnek a különórákért? — kérdezem tréfásan. Mosolyogva válaszol ő is: —Egy cigarettát. Azaz, mégis csak többet — komolyodik el egy pillanatra. — Amíg elszívjuk, beszélgetünk a munkáról, a családról, szóval olyasmikről, amiket csak a barátjával beszélhe* meg az ember. Ezt adják. A barátságukat. És ez mindennél dú - sabb fizetség.

Békés Dezső