Petőfi Népe, 1965. július (20. évfolyam, 153-179. szám)
1965-07-30 / 178. szám
MMö. július 30, péntek S. oldal Biztatóak az első lépések Öregcsertőn Anyagbörse Kecskeméten Két nap alatt 1 millió forint értékű anyag cserélt gazdát — Tavaly csak június második felében adták ki a kukoricát százalékos művelésre. Addig azt sem tudta senki, hogyan alakul a jövedelemelosztás. S aztán? Nem sok reménységgel kecsegtetett a méteres gaz kiirtása sem. Ősszel a földön maradt a cukorrépa, a paprika és a siló egy része. A tervezett 900 hizó helyett csak háromszázat értékesítettünk. A baromfiak csőveskukoricát kaptak. Vörös István, az öregcsertői Petőfi Tsz bérelszámolója nem sorolja tovább. Hiszen a beszélgetést a következmények — a több mint másfél millió forint mérleghiány és a 8 forintos munkaegység — felemlítésével kezdtük. Az előzmény röviden a következő: 1962-ben egyesült a község három közös gazdasága. Az összes terület csaknem 5 és fél ezer holdra növekedett. A vezetésben mind a három korábbi elnök helyet foglalt. Ez nem lett volna bai. ha a közös érdekében fejtették volna ki tevékenységüket. Ám nem ez történt. A vezetők, majd később a gazdák között is. hétről hétre fokozódott a bizalmatlanság. Alapvető kérdésekben sem tudtak megegyezni Szót érteni a gazdákkal — Én sem idevalósi vagyok, Bácsalmásról jöttem — mondja a tavaly decemberben megválasztott új elnök. Schütz Mihály. — De már itt lakom. Amikor először eljöttem ide szétnézni, kicsit visszarettentem a látottaktól. Aztán úgy gondoltam, ha a gazdákkal szót tudok érteni, boldogulnunk kell. A boldogulás itt nem megy máról holnapra. Valami azért elkezdődött. A földek tiszták, jól ápoltak. Az összes kapásnövény és a 600 hold rét művelését, ápolását is százalékosan vállalták a gazdák. A bevétel alakulása lépést tart a tervvel. Nagymértékben csökkentek a kiadások. Pontosan mérik a teljesítményeket, a traktorok csak az irányításnak megfelelően dolgozhatnak, menetlevél nélkül nem szállíthatnak. Távolról sem állítjuk, hogy öregcsertőn minden rendben van, minden gond megszűnt. Ilyesmit kívánni röpke félév elteltével szinte nem is lehet. A való helyzettel törődő tervezés csak szolid. 15 forint 30 filléres értékű munkaegységet vehetett figyelembe. Előleg nincs. így pillanatnyilag eredménynek számít az is. hogy a 320 munkaképes gazda közül több mint kétszázan állandó munkát végeznek a közösben. Természetesen a többiek sem ülnek otthon ilyenkor, hiszen családtagjaikkal együtt a kapásnövényeket ápolják. A „problematikus“ háztáji Pár év alatt igen erőteljesen fejlődött a háztáji gazdálkodás. Ez nem is történhetett másképp, mivel a gazdák rá voltak utalva az innen származó jövedelemre, amely bizony nagyobb volt a közösből való részesedésüknél. Jellemző a kisudvarok mostani gazdaságára, hogy a háztáji tehenek száma több, mint amennyi hajdan az egyéni gazdáké volt. Többen 5—6 tehenet is tartanak. Tamás János például tavaly 39 ezer forintot és 45 mázsa korpát kapott a tejért. A háztáji tehát fokozott jelentőségre tett szert, s ez a körülmény nem túlságosan ösztönözte a gazdákat a közös munkában való részvételre. — Ebből azonban nem azt a következtetést vonjuk le. hogy korlátozzuk a háztájit — állapítja meg az elnök nagyon helyesen. — Hanem azt. hogy az ottani tapasztalatokat kell hasznosítanunk a közös fejlesztésében is. Sokszor beszélgetek a gazdákkal, az öregcsertői őslakosokkal, akik elmondják, hogy itt mindig az állattenyésztés „hozta” a forintot. A hízómarha, meg a juh. A fellendülés ígérete Nemcsak a „szűkebb vezetés”, hanem a gazdák népes tábora is tud már a tervezgetésekről. Fellendülés mutatkozik a szarvasmarha tenyésztésben: 60 vemhes üszőt és 50 hízónakva- lót vásároltak. Az anyajuhok száma rövidesen eléri az ezret. A százalékos műveléshez továbbra is ragaszkodnak, de az állandó munkát kívánó ágazatokban, sőt egyes ipari növények — például a kender — termesztésében már a készpénzfizetéses módszert alkalmazzák. És hogyan segít a járás? — A közgazdászok és agronó- musok itt alapos vizsgálódást folytatnak — tájékoztat Mar- kovits Ferenc, a kalocsai iárási pártbizottság főmunkatársa. — Néhány üzemág. mint például a tehenészet, évek óta ráfizetéses ebben a gazdaságban. Bízunk azonban abban, hogy az elemzések segítenek majd azoknak a módszereknek a megválasztásában. amelyek minden üzemágban garantálják a jövedelmezőséget. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy ezt a járási vezetés már korábban is megtehette volna. Ám a lényeges az. hogy Öregcsertőn bebizonyosodott: csak összefogással, s nem széthúzással lehet közösen gazdálkodni. Hatvani Dániel „Anyagbörze. Vétel-eladás” — hirdeti a színes plakát a kecskeméti Cifrapalota bejáratánál. Délelőtt tíz órakor a tanácskozóteremben pezseg az élet. Az asztalok mellett itt is, ott is apró csoportok tanácskoznak, egy jól megtermett anyagbeszerző vásári kikiáltókat megszégyenítő stílusban kínálja portékáját: príma hengerelt acélom van, öt tonna. Valaki más parkettának való faanyagot keres csoporttól — csoportig vándorolva. Tóth Sándor, a F’SZÖV anyagellátója — jó házigazdához illő buzgalommal — az újonnan érkező vendégek elé siet és végig kalauzolja őket a bosszú asztalok mentén, ahol nagybetűs kartonok hirdetik, milyen anyagféleségeket rejtenek a tanácsi vállalatok ? es a ktsz-ek cikkjegyzékei. A börze első két napi eredménye biztató: körülbelül egymillió forint értékű elfekvő készlet talált gazdát. Legkeresettebbek a faanyagok, de gyorsan elkeltek a kiskőrösi, illetve a mélykúti ktsz-ek szög- és idomacéljai, is. Tóth Béla, a kerekegyházi Vegyes ütsz elnöke elégedetten mondja: — Kilenc- venegyezer forint értékű elfekvő készletünkből eddig 31 ez*« forintot árultunk. Most tárgyalunk a Kecskeméti Parketta- gyárral, valószínűleg megveszi a parkettakészítésre alkalmas fánkat is. A Kecskeméti Ruhaipari Vállalat mintakollekciót küldött az eladásra szánt szövetekből, gépselymekből. Ráadásul csinos, barna kislány, Vágó Éva kínálja a portékát. Azok is megállnak az asztal előtt, akik kábelt, vagy csavart keres k. Nem Éván múlik tehát, ha a 244 ezer forint értékű szövetanyagból akár egy centi is raktáron marad. Hamza József, a Bács—Szolnok megyei Vas-, Műszáki Nagykereskedelmi Vállalat anyagosztályának vezetője elégedett. Az első két napon százezer forint értékű elfekvő anyagtól szabadította meg a vállalat raktárát, és aminek még jobban örül, számos olyan cikket sikerült vásárolnia, amely már hosszú idő óta hiányzik a vasboltok polcáról: így például forrasztó ónt és horganyzott fonatot. Aki keres, az talál, — idézi mosolyogva a szólás-mondást Szili István, a Kecskeméti Építőipari Ktsz anyagbeszerzője. Alapos oka van az örömnek, hiszen az egyik dossziéban villanyszerelési anyagok gazdag választékára bukkantak. Megy is már sietve, hogy visszatérve a villanyszerelő részleg vezetőjével, kiválogassa a szükséges meny- nyiségű huzalt, kábelt, kapcsolót — mielőtt valaki megelőzné. A börze kapuja még ma délután 3 óráig nyitva áll. B. D. Már az őszi vetésre készülnek Alig került le a búza az Izsáki Állami Gazdaság egyik — 47 holdas *— táblájáról, a tarlón máris hozzáfogtak a talajerő pótlásához. A Birkás Ferenc vezetésével Zetorral vontatott RCV—2-s speciális műtrágyaszóró egy-egy holdra 3 mázsát juttat a nitrogén-, foszfor- és káliumtartalmú keverékből. A műtrágyázást diszktillerezés, majd ősszel mélyszántás követi —, és ismét gabona kerül a jól előkészített talajba. Képünkön az RCV—2-s és a munkagép kezelője, Rózsa János látható. Tanulás elvi biztonság Jómúltkorúban egyik nagyobb üzem pártalapszervezetének titkárával beszélgettünk. Azt mondta töbt>ek között — Be-bejönnek ide a párthelyiségbe régi, hűséges élvtársak. Üldögélnek, szólnak erről-arról, aztán jó darabig hallgatnak. Tudom ilyenkor, hogy valami jelentősét is akarnak még közölni. Csinálom a dolgomat, várok. Egyszer aztán megkérdi egyikük: „Nincs itt valami hiba, élvtárs? Van nekünk elég szavunk?” — Miért hozod ezt így elő? — faggatom. „Hát itt volt ez a létszámcsökkentés. .— kezdte a másik: „Miért csak melósokat érintett? Az irodákban mindenki maradt a helyén...” Az alapszervezeti titkár aztán röviden elmagyarázta, mivel érvelt. Hogy például az adminisztratív munka csak annyi marad, ha ötvennel kevesebben vagy százzal többen dolgoznak az üzemben. Tehát az irodákban nemigen van mód létszámcsökkentésre.., Látszott, érződött azonban a titkár elvtárs szavain, hogy érveit csak amolyan „hivatalos” indoknak tartja, s inkább egyetért a munkással, a régi párttaggal. Nem szükséges részletezni a példát. Azt ebből is ki lehet venni, hogy ahol a pártszervezetben ilyen „egymásközti” kis „kesergésre” került sor, nem egészen úgy hajtották végre a létszám- csökkentésre vonatkozó párthatározatot, amint azt kellett volna. A gazdasági vezetés — ha nem is mellőzte — nem megfelelő mértékben kérte ki az alapszervezetek kommunistáinak véleményét erről a fontos intézkedésről. így aztán — ne szépítsük a dolgot — végeredményben az állt elő, hogy egy párthatározat végrehajtásánál épp az alapszervezet ellenőrzési, kritikai lehetőségei esteik ki. Ugyanilyen hiba, ha valahol ennek az ellenkezője történt a szóbanforgó határozattal kapcsolatban. Ha a gazdasági vezetők „átpasszolták” az egész létszámcsökkentési ügyet a pártszervezet és a szakszervezeti bizottság titkárának: „Csináljátok! Minket ne szidjon senki...!” Hallottunk alapszervezetről, ahol egy szintén régi párttagot maguk a vezetőségi tagok „tanácsoltak” át másik üzemrészbe, másik alapszervezetbe. Ilyen „meggyőzéssel”: „Neked van igazad. hogy minden kis stiklire, nagyobb hibára felhívtad a figyelmet. Szóvá is tetted azokat, akár rongálásról, akár lógásról, akár szajrézásról volt szó. Ez nagyon becsületes kiállás részedről. De lásd be: magadra haragítottad a szaktársaidat. A te érdekedben javasoljuk, menj át a másik üzembe. Itt úgyse lenne nyugtod.” Vagy nem találkoztunk még megyénkben is olyan fizikai dolgozó párt- alapszervezeti vezetőségi taggal, akit „kisebbségi érzés” zavar egyik-másik műszaki jelenlétében, még akkor is, ha mint pártvezetőségi tag tárgyal velük? Jóllehet, sokkal régebbi, nagyobb, mélyebb politikai, mozgalmi tapasztalatok állnak mögötte, vérében van a gyakorlati politika. Nem ismerünk olyan termelőszövetkezeti párttitkárt, aki „úgy érzi”, függőségben van a tsz-elnökkel szemben? Ezért könnyen beadja a derekát, amikor neki mint politikai vezetőnek kellene éppen a sarkára állnia. Szót emelni az elnök durvasága ellen; erélyesen fellépni törvénytelen manipulációkkal szemben. Sorolhatnánk még egyedi eseteket, megfigyeléseket az élet sok más területéről. A nagy átalakulással járó kisebb- nagyobb torzulások ezek. Értekezleteken, tanácskozások szünetében, egymásközti beszélgetések során vetődnek fel elvtársak, párttagok részéről ilyen visz- szásságokkal kapcsolatos észrevételek. Néha azzal a túlzó befejezéssel, hogy — „Hát védekeznünk kell — húsz évvel a felszabadulás után?” ( Elvtársakról, egyes párttagokról beszélünk, akik nagyon is jól tudják, hogy a munkásosztály vezetőszerepének, a pórt irányító tevékenységének történelmi jogosságát, szükségszerűségét ma már senki nem vitatja ebben az országban. Hogy es as elv a gyakorlati élet, a mindennapok harcaiban itt-ott sérülést szenved, az nem törvényszerű. Ezt is pontosan tudják az elvtársak. Ha ennek ellenére a már említett túlzó kijelentésre ragadtatják magukat, ezt nem lehet csak hangulatként felfogni. Éppen a tapasztalatok alapján alakult ki bennük a felelősségérzet, hogy óvni, félteni kell a pártot bizonyos torz jelenségektől. Érthető, hogy ahol a felsorolt példák egyike-másika előfordul, a tagság egy részében felmerül a kérdés: „Van-e nálunk elég súlya, tekintélye a párt- szervezetnek? „Mitől” is van tekintélye a pártszervezetnek? Ha ütőképes. És ez min múlik? A tagság aktivitásán. fejlettségén, a vezetők tettrekész- ségén, koncepcióin. Tehát a tettek, elvek egységén, színvonalán. Nemrég így fejezte ezt ki egyik nagyközség tanácselnöke: „Nem lehet semmiben lemaradni a párttagságnak. Pártunk helyes politikája nagyon megnövelte a pártonkívüliektoen is az ideológiai kérdések iránti érdeklődést. Rengeteg pártonkívüli lelkesen tanulja a marxizmust állami, szakszervezeti, sőt pártoktatásban. Versenyképes vitapartnerek vannak köztük, s egyre többen. S előállt egy-két szövetkezeti alapszervezetünknél az a helyzet, hogy a párttagok lemaradtak. Előfordult, hogy például az egységes parasztosztállyal ösz- szefüggő problémák vitáján pártonkí- vüliek védték meg némely párttaggal szemben a párt politikáját... Ez bizonyítja, hogy egyik főkövetelmény minden párttaggal szemben: Tudni kell. Érteni kell gyakorlati, elvi kérdésekhez. Lemaradni nem lehet. Amely alapszervezetnél nem megy állandóan az ideológiai képzés, nem foglalkoznak az elvtársakkal, nem bízzák meg őket pártfeladatokkal, s a pártélet csak amolyan rendezvényekbe zárt, befelé fordult „belső” probléma, önmagáért való szervezeti élet, ott a tagság elbá- tortalanodik. Ott bekövetkezik a „kisebbségi érzés”, a bizonytalanság. Ott uralkodhat el huzamosabb időn át olyan nézet a párttagságban, hogy „Nem érdemes szólni. Ki hallgatja meg?” Amiről eddig szóltunk, mind hiba, torzulás, káros jelenség volt. Természetes, hogy az ellenpéldák, pozitív motívumok ezreit hozhattuk volna fel ezekkel szemben. Mert életünkre a szüntelen fejlődés, előrehaladás jellemző, nem pedig a megtorpanások, tévedések. Most azonban az a célunk, hogv felhívjuk a figyelmet az átmeneti korszak olyan jelenségeire, melyek ellen — mindenekelőtt pártszervezeteinknek kell felvenni a harcot. Tóth István
